Csapatbuli Baselban (október 29.). Azt hiszem, régen nevettem ennyit, mint ezen az estén. Kezdtük a Herbstfest megjárásával, ami az Oktoberfesthez hasonlít. Körhinta (de nem ám a gagyi, beszarás, milyen hinták voltak), Bratwurst minden sarkon, rengeteg ember, cukros alma, csokis banán, forralt bor, és még sorolhatnám. A hullámvasút (amin egyedüliként folyamatosan sikítottam és röhögtem) után bekezdtünk egy forralt borral, amit egy korty után átpasszoltam Flonak. Ez kicsit sem hasonlított a Bécsben kaphatóhoz. Aztán beültünk egy bárba (vagyis ki, hiszen bent már nem volt hely), ahol a legnagyobb vidámságot a 65 éves pincér, nekünk csak „alte Tante” szolgáltatta. Hihetetlen, mennyire vicces, jó fej, laza, humoros volt, pontosan egy ilyen személyre volt szüksége a csapatnak. Ja, amúgy 11-en voltunk, ha jól emlékszem. Ott megittunk 1-2 pohár ezt-azt, sztorizgattunk, rengeteget nevettünk, majd tovább álltunk. A vacsora ideje is eljött, dán hotdogot ettem, ami újdonságot jelentett számomra: 

Megláttuk a következő megállót, ami kivételesen gyerekeknek, vagyis nekünk szólt. A rettegés vasútja. Hááát... elment, a vége előtt 10 mp-cel arra gondoltam, hogy nem érte meg az 5 chf, de amikor az utolsó kanyarnál, tök sötétben előugrott egy baltás csávó, majd valaki megfogta hátulról a vállamat, na akkor enyhén szólva összehúztam magam, sikítottam és oda bújtam Flohoz. :D Nagyon megijedtem, és ezzel a többiek is így voltak, kivéve Leni, aki semmit nem érzékelt, és hülyének nézte Herbiet, hogy miért sikít és kap a sapkája után... :) Neki a fejét fogták meg, és rántották le majdnem a sapkáját. 11-kor véget ért a buli, a hinták megtették utolsó körüket, mi pedig elindultunk Basel utcáin. Ez még Pestnél is durvább, minden bár tele volt, de annyira, hogy az utcán tolakodtak az emberek, hogy bejussanak, minden sarkon szórakozóhely, tömeg, zene, és persze halloween jelmezes emberkék. Aztán, valahogy sikerült bejutnunk a ??? nevű helyre, ahol leülni nem tudtunk, csak álltunk, táncolgattunk, énekeltünk, és egy félelmetesen kifestett csávó zavarta az auránkat (ugye Juci!?:D), hiszen folyamatosan „belemászott” az arcunkba, a kapusunk fülét piszkálta, majd a nyakát „kiszívta”. Képzelhetitek. Az elején még viccesnek tűnt, aztán a nyakas után már Herbie, és többen eltoltuk, elküldtük magunktól, és persze védtük egymást. Szerencsére felszívódott, egy kanapé pedig felszabadult, ahol aztán az este hátralévő részét töltöttük, hihetetlen nagy kacagások, felszabadult beszélgetések mellett. Fél 4-kor aztán elfogyott a pénzünk :D, így elindultunk kifelé. Vagy haza, vagy tovább... mivel nem sikerült megegyezni, hiszen „Hey, hier kommt Alex!” volt a legtöbb, amit a társaság fele hozzátett a „merre menjünk” témához, így amikor megjelent a busz, futottunk – csak hogy egy kis edzést is belevigyünk az estébe -, felszálltunk, majd a 15 perces buszúton „összevesztünk és kibékültünk”. :) A téma, „miért megyünk haza!?” Vicces jelenetet hoztunk össze, aminek az lett a vége, hogy leszálltunk a buszról és „hey, hier kommt Alex!”. :) Hazaértünk, Herbie volt a házigazda, vagyis a barátja albérletében aludtunk – mind a 11-en, plusz az egyik lakótárs-. Én Sarah és Larla között, 3-an 2 takaróval tértünk nyugovóra, körülbelül 5 órakor. 

Másnap 10-2-ig ebédeltünk. Brunch, vagyis, befizetsz x frankot, és 2-ig annyit és azt eszel, iszol, amit akarsz. Képzelhetitek, 4 órán keresztül nem csináltunk mást, csak ettünk, ittunk, na meg ettünk, és a változatosság kedvéért még ettünk is.... :) Rá kellett jönnöm, hogy a csajok rengeteget tudnak enni, ki sem néztem volna belőlük. :) Az összeg amúgy elég sok, amit be kell fizetned, 40 chf, de nekünk csak 10-et kellett beadnunk fejenként, ugyanis az egyesület fizette a „maradék részt”. Tele pocakkal indultunk haza, mindenki fáradtan, de elégedett mosollyal az arcán, hiszen nagyon jó hétvégét töltöttünk együtt, ezúttal a pályán kívül.... :)

Vb előtti utolsó összetartás: csütörtökön repültünk Fannyval. A vonaton megnéztünk egy nagyon jó filmet. A repülőn az az érzésem támadt, hogy egy helyben állunk, annyira lassan telt, nagyon vártam már, hogy leszálljunk. Fanny anyukája kijött értünk a reptérre, majd irány a MomPark, ahol rég nem fogyasztott gyros barátunkkal találkoztunk. Gyorsan betoltuk magunkba, kellett az energia, ugyanis egyikőnk sem evett semmit, mióta felszálltunk a repülőre. A 8 óra utazás ellenére egész jól sikerült edzést hoztunk össze, jó volt újra látni a többieket. A hétvége további része 3 edzéssel és 2 edzőmérkőzéssel telt, valamint a szokásos dolgokkal: fogorvos, fodrász, kozmetikus (ez nem megszokott, de már ideje volt...:)), szüleim, bátyám, Bruno. Pénteken este Briginél aludtam, az egyik válogatott csapattársamnál, akinél régebben – amikor még otthon játszottam – az edzőtáborok idején állandó vendégnek számítottam. :) A szülei is nagyon kedvesek, anyukája főzött ránk, majd vagy 1 órát beszélgettünk. Őket is jó volt látni, nagyon rendes emberek. Ja, és Roni, a hatalmas rottweiler, aki összenyálazta a táskámat, megkóstolta a plüssállatomat, egyszerűen imádni való. :) Az edzőtábor egész jóra sikeredett, jól éreztem magam, annak ellenére, hogy indulás előtt úgy éreztem, szükségem van floorballos pihenőre, 1 hét ütő, labda nélkül... Amit Aldo is érzékelt, látott rajtam, és aranyosan kijelentette, hogy „nem engedlek haza”... :D A mosolygós fejet ebben a pillanatban is használtam, majd elmagyaráztam neki, hogy ez nem így működik. :) Persze tudta ő ezt magától is... A lényeg, újra otthon pár napot, együtt a csapattal, az utolsó felkészülés a svájci világbajnokság előtt. 

Hétfőn vissza Svájcba. A repülőn beült mellénk egy magyar fiú, aki aztán a vonaton is velünk utazott. Aranyos, táncos fiú, aki pár napra látogatott kedvelt országunkba, Svájcba, egy színházi fellépés miatt. Egyetemi tanár, mindezt 20 évesen. Fannyval már hazafelé menet megbeszéltük, hogy adunk az élvezeteknek, kicsit feldobjuk a hanglatot a film közben, aminek ez lett az eredménye: 

Újra Svájc: huh, el sem hinnétek, mennyire élveztem a floorballt. Tök nagy önbizalmat kaptam otthon, és annyira jól ment, mint még soha. A testem persze pihenésre vágyott, ezért csak csütörtökön kezdtem el újra edzeni a csapattal, addig pihenőt kaptam. Kitűntem, az előző heti átlag Nicole-t felváltotta egy „szuperhős”. :D Nagyon élveztem, jól ment, csak aztán kiderült, hogy haza kell utaznom pénteken reggel (vonattal), mert szombat délelőtt vizsgáznom kell, majd szombat este vissza. Szombaton még benéztünk az SZPK-IBK CH meccsre, kb. 20 percet láthattam, mivel indulnunk kellett Bécsbe, ahonnan az éjjeli vonat indult. Aludtam, igaz minden órában felkeltem egyszer, de nem volt vészes. 11 óra utazás után megérkeztem Zürichbe, majd tovább Solothurnba, onnan pedig Kirchbergbe. 10.30-körül léptem be az ajtón, 5 perccel később már az ágyamban aludtam. Muszáj volt, hiszen 15.00-kor találkoztunk a csapattal és utaztunk meccsre. A mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Végig játszottam, a végén még az első sorban is, de nem élveztem, fáradt voltam fejben. A mérkőzést Péntek Emil tiszteletére fekete karszalagban játszottam, ezzel búcsúzva tőle, valamint őszinte részvétemet kifejezve a család, szerettei irányába. 
Sajnos elvesztettük a mérkőzést...

Es macht wieder Spass: - a keddi, csütörtöki edzésen úgy pörögtem, mint még szinte soha. Mind a kettő edzésen a játék során gólt lőttem, és csütörtökön az utolsó 20 percre visszakerültem az első sorba. Bizakodásra adott okot, hogy hétvégén újra halljam a nevemet a kezdő ötös behívásánál, és így is történt. A meccsen nagyon jól ment, olyan szép helyzeteket dolgoztunk ki, csak a befejezés hiányzott. Sok jó lövésünk volt, viszont a kapusuk, aki hatalmas önbizalomra tett szert, mióta a válogatott első számú kapusának választották, parádésan védett. Az első harmadot fölényesen mi uraltuk, viszont csak 1-0 állt az eredményjelzőn. A sorok maradtak, a felállás maradt, majd egy buta védőhiba, eladott labda, és máris 1-1. A 3. harmad tehát döntetlennel indult. Rögtön az elején összehoztunk Herbie-vel egy gólt, amiből az asszisztomat nem jegyezték. Herbie még oda is ment a bírókhoz, hogy én adtam a passzt – nem mintha ez számítana -, de nem írták be. Sebaj, a lényeg, 2-1 ide. Még nagyon sok volt hátra, 17 perc. Mind a két oldalon akadtak lehetőségek, aztán a végén nagyon nyomtak. 5 perccel a vége előtt, ismét egy védőhiba, így jött az egyenlítés. Az utolsó percekben helyzet itt is, ott is, de gól nem született. Az első bajnoki meccsünkön a Zug United ellen -akivel ma is játszottunk – szintén hosszabbításban dőlt el a 2 pont sorsa. Lemásolva tehát az első forduló eredményét, ismét hosszabbítás, pontosabban büntető, amit ugyan úgy, mint 1,5 hónapja, most is elvesztettünk. Büntetőkben nem vagyunk jók, sem a kapusaink, sem a lövőink. Ezt már év elején tudtuk, amikor NLB csapatok is simán győztek ellenünk a büntetőlövések során. Így tehát, sajnos elmentek 3 ponttal. Még sok van a bajnokságból, bármi megtörténhet, de kár, hogy vesztettünk 2 pontot, hiszen ez a meccs a kezünkben volt. Azóta egyébként, köszönhetően a kisebb sérülésemnek, ismét elvesztettem a jó formámat... :( Nagyon érdekes, milyen gyorsan változik az ember teljesítménye, milyen hamar lehet egy remek, majd egy pocsék játékot produkálni. Remélem a világbajnokságon nem lesz gond a játékommal, tudom hozni azt a szintet, amit a csapat, az elvárások követelnek...

Stress: költözés, tanulás, keresztcsont sérülés, búcsúajándék, ki- és bejelentkezés, utolsó napok a családdal, önéletrajz írása, biztosítás intézése, munka, interjú egy újságnak és a többi... Túlságosan is sok minden jött össze, ami kikészített. Már alig várom, hogy péntek legyen, minden elintézve, lerendezve, kis nyugalom. A mostani állás szerint: 

• kijelentkezés Kirchbergben megtörtént

• bejelentkezés Gerlafingenben félig, még kell egy bérleti szerződést küldenem

• búcsúajándék kész, már csak az átadás hiányzik :)

• önéletrajz kész, már csak küldözgetni kell

• biztosítás félig elintézve - drága (200 chf egy hónapban!!!), de kötelező

• vizsgák időpontjainak felvételére remek személyt találtam, nem kell aggódnom

• keresztcsont sérülés, ami zúzódással társult javulgat, már tudok rendesen edzeni

• költözés elintézve, minden cucc Gerlafingenben (ami nem kell a vb-n)

• interjú, fotózás letudva (Erről röviden. 2 hete pénteken írt Aldo, hogy a Bund nevű berni újság szeretne egy riportot készíteni velem. Megadta az elérhetőségemet Olivérnek, aki még aznap felhívott és megbeszéltünk egy találkozót szerdára. 2 órán keresztül faggatott, igaz, az utolsó 30 percben már nem ment a diktafon. Egész jól éreztem magam, rendes volt, meglepődött 1-2 információn, meg azon is, hogy 2 órát töltöttünk együtt, gyorsan elrepült az idő:). 1 héttel később, kedden kaptam a kész Berichtet, hogy átnézzem, ugyanis megbeszéltem vele, hogy szeretném megnézni, mielőtt kiadja, nem szeretnék semmi „kínos” dolgot az újságban olvasni. Megértette, beleegyezett. Másnap, szerdán fotózás. Hát, ez a fotós fiú, annyira magával ragadott... :D Nagyon kedves volt, és jól érti a dolgát, tök sokat segített, jól éreztem magam. 30 perc alatt kész is voltunk, jó sok képet csinált. Pénteken megjelenik az újságban, mivel még a Vb előtt szeretnék leadni, így holnap láthatom, melyik képet küldte be Manuel. :)

Szóval, így, hogy most már szinte minden fut a maga útján, én is koncentrálhatok arra, ami az elkövetkezendő 8 napban a főszerepet játssza az életemben; floorball Világbajnokság Svájcban. Holnap már lemegyünk St.Gallenbe Fannyval, a pénteket ott töltjük, szombaton pedig érkezik a csapat. Vasárnap kezdünk, a legfontosabb mérkőzéssel, amit nyernünk kell!!!! Itt tudjátok követni az eseményeket:http://windows3.salibandy.net/default.asp?kieli=826&sivu=453&alasivu=453 
vagy itt: https://www.youtube.com/iffchannel és itt:http://www.wfc2011.ch/index_de.html 

Itt pedig élőben nézhetitek  a meccseket, remélhetőleg jó minőségben: http://www.wfc2011.ch/streams

A mai, Vb előtti utolsó wizards edzésemről jó kedvűen távoztam, hiszen rengeteg ölelést, biztatást, és 1-2 ajándékot is kaptam. Herbie, Flo és Mischler leptek meg a legjobban, összeállítottak egy „túlélő” csomagot. Van benne minden, csoki, papírzsepi, dezodor, tusfürdő, kis tükör, energiaital, egy kis itóka, cukor, egy plüssállat, és még sorolhatnám. Mindegyikhez írtak egy kis megjegyzést, itt egy kép: 


A családtól búcsúajándékként egy adventi naptárat kaptam, vagyis, 24 db kis zoknit, mindegyikben 1-1 ajándék lapul. Az első, mai kinyitásával egy zoknira találtam, aminek van szeme, füle, és csúszásgátló, vagyis az alján kis „tapadókorongok” vannak, mint amilyet a kisgyerekek hordanak. :) Most már kinyithatom a másodikat is, de csak a blog befejezte után... :)

Szurkoljatok nekünk, hogy sikeresen szerepeljünk a világbajnokságon, ahol remélhetőleg a döntőben hazai győzelem születik.... :)