Még volt 1 hetem a műtétig, próbáltam kiélvezni minden percét. Hétfőn végre találkoztam Zahóval. Már nagyon hiányzott, nagyon vártam ezt a napot. Benyomtunk egy adag fagyit, és a sütit sem hagytuk ki. Adjunk a kilóknak.... :) Este elvittük Tesómmal sétálni Brúnókat. Nem ő a nagy, én vagyok a kicsi:
Sajnos az időjárás nem annyira kedvezett a hosszas ücsörgéshez, de azért így is eltöltöttünk 1 órát a fűben, miközben Brúnó futkározott. Elkezdtem a tanulást, vagyis megterveztem, miből mikor megyek vizsgázni, miből mennyi az anyag, mit kellene először megcsinálni és mit utoljára hagyni. Szerdán ismét mennem kellett Székesfehérvárra, ahol műt. Az altatós nővér nagyon szimpatikus, jó benyomást keltett, kicsit megnyugodtam, hogy jó kezekben leszek. :) Csütörtökön akartunk menni teniszezni, de az időjárás közbe szólt. :( Nagyon sajnálom, mert így egyszer sem sikerült elmenni játszani, mióta itthon vagyok. Pénteken találkoztam Borival, vele is a Barta cukrászdát szemeltük ki. Mivel még edzésem is volt, ezúttal csak a fagyi került az asztalunkra. :) A szombati napot a csarnokban töltöttem. SZPK-Phoenix meccs, előtte Fanny, Anna anyukája és Bálint bevettük a közeli fagyizót. A mérkőzés sajnos nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, Dórika 100. meccsén emelt fővel, de vesztesen kellett elhagyniuk a pályát. A Phoenix ezzel bajnokok, az SZPK pedig 3. a bajnokságban.
A kézilabda és a férfi esti rangadóig sok időnk volt, így elmentem Dórikával a TESCO-ba, majd beültünk a Mérges Pennébe ebédelni. A terv az volt, hogy a bemelegítést is megnézzük, de úgy elbeszéltük az időt, hogy 10 perccel a kézimeccs kezdete előtt néztünk csak rá az óránkra.... Kicsit késve érkeztünk a csarnokba, már ment az összecsapás. Régen láttam kézilabda meccset élőben. Nagy csatában 1 góllal nyert a hazai, komáromi együttes. Voltak ismerősök régről a csapatban, jó volt látni őket, mennyit fejlődtek az évek során. Ezután következhetett a floorball derbi. Aki nyer, óriási lépést tesz a 2. hely bebiztosítása felé. Rengeteg szurkoló, köztük olyanok is, akik inkább „szégyenfoltok” a komáromi csapat „életében”. Amikor a saját csapatukat buzdítják az „ultrák”, akkor nagyon szerethető egy társaság, de amikor az ellenfél játékosait / szüleit szidják, vagy leköpnek játékosokat, akik nem is az ellenfélhez tartoznak, arra csak a „szégyen gyalázat” jelző használható. A baj csak az, hogy őket a csapathoz társítja mindenki. Sajnos a fiúk 1 góllal alul maradtak, így a bajnokság 3. helyét szerezték meg. A Magyar Kupában viszont hatalmas lehetőségük van a kupagyőztes címük megvédésére:
Hétfőn tele ettem magam ebédre, aztán meglátogattam unokatesómékat, egyik barátomat, majd pihentem, ittam és ettem. Éjféltől sem étel, sem ital, sem fogkefe, semmi sem kerülhetett a számba. Eljött ez a nap is. Kedd, április 17. ½ 5kor keltem, 7.10-kor már a kórház várótermében üldögéltem 8-10 személy társaságában. Nem zavart az üres gyomrom, szinte észre sem vettem. Szólítottak négyünket. A szobatársnőm egy 40 körüli nő. Kicsit még bent maradtak szüleim, majd a vizitnél elmentek. Elméletileg rám került sor másodikként, vagyis 9.30-kor már a műtőben kellett volna lennem. 9-kor be is jött a nővérke, beadta a „nyugtatószert”. Mivel keveset aludtam, ezért engem ez már ki is ütött, rögtön elaludtam. Arra ébredtem, hogy zöld ruhában jön be egy csaj, hogy indulunk a műtőbe. A műtő előtt még várakoztam pár percet, tök kómásan, szívem szerint aludtam volna még... :) Végre kitolták az előző beteget, jöhettem én. Ami nagyon megmaradt bennem, hogy mindenki a nevemen szólított, ami hihetetlenül megnyugtatott. Mintha ismerősök között lettem volna. Ezzel azt érték el, hogy nem egy senkinek éreztem magam, nem úgy kezeltek, mint egy újabb beteget, aki vagy túléli vagy sem, hanem Nicoleként. Kérdeztem 1-2 dolgot az altatós nőtől, felrakták a fejemre azt a maszkot, bele szívtam egyet, köhögtem, és a következő pillanat az, hogy a szobámban ébredek és vér jön a számból. A nővérke, aki annyi idős lehetett, mint én, kikísért a mosdóba, nagyon kellett pisilnem. A mosdó előtt várt rám és fél percenként kérdezgette, jól vagyok-e. Nem volt bajom, nem szédültem. Visszafeküdtem az ágyamba és aludtam tovább. Mikor visszahozták a szobatársamat, akkor én is felébredtem. Szegénynek nagyon fájt, rögtön kért fájdalomcsillapítót. Ekkor már én is kértem. Nekem már innom kellett, ő még aludt. Műtét után 5 órával ehettünk. Anyáék hoztak be joghurtot, kalácsot. Ettem pár falatot, de nem ment. Kiszámoltam, hogy 2-kor kaptam fájdalomcsillapítót, akkor 6 óra múlva, 18.00-kor ismét adnak. Mentem is, de már annyira fájt, hogy sírni tudtam volna. Boldogan sétáltam a nővér pulthoz, hogy „kérném szépen a megérdemelt gyógyszert”, mire közölték velem, hogy iratkozzak be matek tanfolyamra... :) Még várjak 2 órát. Visszabandukoltam a szobámba és eltörött a mécses, zokogtam. Vacsira kaptunk egy darab kiflit. 1 óra alatt elcsámcsogtunk rajta, fájdalmas arccal, néha egymáson mosolyogva, de legyűrtük. Nekem jót tett, utána mát nem fájt annyira. Rengeteget ittam, de ez szükséges is volt. Mivel nekem a beszéd nem ment, ezért untuk magunkat. A tv bambulása is csak 1-2 percig kötött le, rendszerint addig, amíg elgondolkodtunk rajta, miért pont a mi szobánkban nincsen tv.
Az éjjel érdekesen telt, a szomszédom nem kapott levegőt az orrán, a szája percek alatt kiszáradt és elkezdett horkolni. Mikor már nagyon horkolt, megijedt magától és felébredt. Néha hallottam, és magamban tippeltem, „még 3 horkolás és felriad”.... :D
Másnap őt elküldték haza, nekem fájt, megvizsgált a doki, mondta, no problem, holnap haza is mehetek. A nap folyamán nem kaptam szobatársat, a szomszéd lánnyal ismerkedtünk. Nyugtattam, hogy a műtéttől ne féljen, csak az utána következő pár órától. Szüleim és tesóm is bejött, hoztak húslevest, amiből elég sokat ettem. A laptopomat is elhozták, mivel így, társaság nélkül elég uncsi volt. Igaz, nekem a beszéd nem ment, vagyis nagyon nehezen. Túlestem ezen az éjszakán is, szinte óránként felkeltem inni. 24 óra alatt betermeltem 3 l vizet és pár pohár teát. Fájt, de tudtam, inni kell. Csütörtökön korán jött értem apa. Vasárnapig elvoltam, nem beszéltem, nem esett jól, keveset ettem, de fájdalomcsillapítóval 3-4 órákat aludtam az éjjel, és napközben is lefoglaltam magam. Aztán, jött a vasárnap. Életem legeslegrosszabb napja. Ezen a napon tudtam meg, mi az a fájdalom.
Ezt nem lehet elképzelni, de még kifejezni sem. Egész nap, megállás nélkül, az egész torkom és a fülem fájt. 4 különböző fájdalomcsillapítót próbáltam ki, egyik sem segített, 20 percre sem múlt a kínzó fájdalom, csak hogy tudjak enni pár falatot. Anya finomat főzött ebédre, próbálkoztam vele. 2 tészta után sírógörcs jött rám, zokogtam. 2-3 pohárnál nem ihattam többet, és a 2 tészta jelentette az össz-táplálékbevitelem. Anyának névnapja volt, de még arra sem volt erőm, hogy felköszöntsem. A beszéd is piszkosul rosszul ment, ezen a napon még a suttogás is. Aludtam 2 és 3 óra között 2x 20 percet, majd 4 és 6 között 2 órát. Érdekes módon, másnap mintha kicserélték volna a torkomat. Fájt, de a vasárnapi fájdalomhoz képest eltörpült. Így bevágtam egy fél lángost. Nagy örömömre, végre van valami a gyomromban, a rengeteg gyógyszer mellett is. Nem mellesleg, olyan piszkosul gyenge vagyok, hogy még a lépcsőn fel-le menni is megerőltetés. Mintha nem lenne erő a lábaimban, olykor berogyott a térdem. Bíztam benne, hogy már jobb lesz. Kedden aztán nem így lett, ismét szörnyű volt, de legalább a bogyók segítettek 2-3 órára. Túl sok cataflamt vettem be, de szükségem volt minden egyes darabra, ami a gyomromban landolt. Szerda délig szenvedtem, az ebédnél sírtam, mert csípte a leves, majd hirtelen megkívántam a pogácsát, anya vett nekem, és megettem majdnem egy egészet (kivéve a tetejét). Jól esett, és nem is szenvedtem minden nyelésnél. Felbuzdulva – végre tudok enni – apát is elküldtem vásárolni, ő egy lángossal tért vissza, aminek a felét ismét csak elpusztítottam. :) Nagyon bízom benne, hogy már túl vagyok a nehezén. Már alig fehér a torkom, és a műtét utáni 9. napon vagyok. A dokihoz csak 1 hét múlva megyek vissza, a teraszra ma már kimerészkedtem, Brúnó ugatott nekem, hívott játszani, de nem tudtam menni vele.
Még nem szabad emelnem, ugrálnom, semmi megerőltetőt csinálnom. Sokan azt mondják, nőknél a műtét utáni 10. napon van a bevérzés legnagyobb veszélye, szóval vigyáznom kell holnap....
Mandulaműtét
2012.04.26. 20:37A bejegyzés trackback címe:
https://verti.blog.hu/api/trackback/id/tr474475363
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.