Ahogy ígértem, jöjjön a 2. felvonás. Elnézést a késésért, hétvégére ígértem és ma már szerda van. A képek Sophianal voltak és csak tegnap este adta oda, ezért csúsztam kicsit. Viszont ez egy nagyon terjedelmes bejegyzésre sikeredett, így aki nem adja fel a közepén, az készüljön inni és ennivalóval egyaránt. :)

Aki követi a velem kapcsolatos eseményeket, az tudja, hogy januártól Gerlafingenben lakom 2 csapattársammal, vagyis már nem dolgozom a családnál és nem is élek ott. Az év elejétől a státuszom „munkanélküli”. Heh. Van ilyen. Az első pár hetem a visszarázódással, a különböző dolgok (Gerlafingen üzletei, busz- és vonatmenetrend) megismerésével zajlott. A csapatban a rossz mérkőzések ellenére jó hangulat uralkodott, a csütörtöki edzések után közös programot alakítottunk ki; tusolás, gyors öltözés, majd irány egy bár, ahova beülünk, beszélgetünk, jól érezzük magunkat. Persze mindez csak 1-2 óra, mivel másnap a legtöbben dolgoznak. Most már ez hagyománynak számít, a legtöbb csütörtököt együtt töltjük. :)

A dupla fordulós hétvége előtti pénteken került sor az úgynevezett „év sportoló díjátadásra” Burgdorfban. Az U21-es csapatunk is érdekelt volt a díjkiosztásnál. Fanny is jött, elszórakoztattuk magunkat, vagy inkább a 2 idióta bemondó szórakoztatott minket, akik kezdték azzal, hogy „üdvözöljük Önöket Solothurnban!”. Nekik nem esett le, a közönség viszont jajgatott. :) Nagy meglepetésre minket választottak az év csapatának a 2010/2011-es szezonban, így a jól megérdemelt „széken” kívül egy vásárlási utalványt is kaptunk. Miután végeztünk a díjak kiosztásával, mehettünk át a másik terembe, ahol várt ránk a sok hidegtál. Mivel nem laktunk jól, Fannyval úgy döntöttünk, megyünk a mekibe, utána meg nálam alszik. Irä elvitt minket a mekibe kocsival, megvacsiztunk, mindezt 10 óra magasságában, majd irány haza. Fannynak nem volt kesztyűje, de megoldottam a problémát, annak a kezének, amiben a kólát fogta, adtam egy kesztyűt, így életben tartottuk a kezét. :D Otthon filmeztünk, kajáltunk (ropit), mert amikor mi együtt vagyunk, akkor folyamatosan eszünk, nem számít, hogy már nem fér belénk semmi, valahogy muszáj ennünk. Mind a ketten hizlaljuk egymást. :D A szombati szörnyű meccs után rohantam Burgdorfba egy családhoz. Orvos szülők, 2 gyerek, 1,5 éves kisfiú és 4,5 éves kislány. Török apuka, svájci anyuka. Ennyit kell róluk tudni. Heti 6 órára kell nekik segítség, elhozni a gyerekeket a bölcsiből, haza sétálni (15 perc), vacsorát adni nekik, majd a nagyobbik lány már megy is aludni (7 óra magasságában), utána pedig a picivel játszani, foglalkozni, míg haza nem érnek a szülők. 
A rövid megbeszélés után mentem vissza Kirchbergbe, ahol a többiek vacsoráztak (dupla fordulós hétvégén mindig szerveznek nekünk közös vacsorát, hogy mindenki megfelelően étkezzen a meccs után, másnapra legyen energiája:)). Gyorsan ettem egy keveset, majd mentünk is tovább Wiler meccsre. Nyert a Wiler, elég jó kis esti programot szolgáltattak, nem csalódtam bennük. Jó volt, hogy sokan voltunk a csapatból, ráhangolódtunk a másnapi Chur elleni csatára. :)

Hétfőn voltam először a családnál, de ekkor még az anyukával együtt. Mutatta, mit hogyan szokott, hogyan zajlik a délután/este a kicsik számára. Rögtön megijedtem, ugyanis a lánnyal már akkor problémák adódtak. Amint anyuka valamire „nem”-mel válaszolt, ő sírt, hisztizett, balhézott, és az anyuka rögtön hülye volt, akit már nem is szeret. Huh, kell ez nekem!? Gondoltam magamban. Szerdán az anyuka testvérével voltam, pénteken pedig a nagymamával. Szoktak a gyerekek, én is őket, megismertük egymást kicsit jobban. A fiúval, Naviddal egyszerű az élet, nem sír, nem csinál semmit, nagyon nyugodt, önálló kisfiú (korához képest nagyon előre jár). Pénteken munka után jött hozzám Fanny. Mivel nem volt otthon túl sok finomság, ezért rendeltünk egy pizzát. Hatalmas volt, nem bírtunk vele, mind a ketten ott hagytunk 1-1 szeletet. Melegítő kosárban hozták ki, így még forró volt, amikor megkaptuk. Otthon ilyet még nem láttam, pedig ezzel lehet aztán „csábítani” a vevőket más éttermektől!! Legközelebb is biztosan innen rendelek, hiszen tudom, hogy a hideg idő ellenére meleg pizzát kapok kézhez. :)
 
















A pizza után a már megszokott program következett, vagyis megnéztünk egy filmet. Ha jól emlékszem, a Törést, és tetszett is mind a kettőnknek. A vasárnapi győzelem után beültünk a csapattal a csarnok melletti Schützenhausba, ettünk-ittunk-nevettünk-és örültünk a Red Ants elleni sikernek. :) Sophia még a kórházban volt Floval az orrsérülése miatt, így Ela vitt haza. Örültem neki, hogy időben (10 körül) már otthon is voltam, fáradt voltam és pihenni akartam.

A következő héten még mindig volt mellettem valaki, nem egyedül intéztem a gyerekeket, így nem volt megerőltető, leginkább csak figyeltem, tanultam, segítettem. Megtanultam (vagyis inkább csak újra felidéztem) a pelenkázás módszerét, valamint a „hogyan küldjük el a nagylányt aludni és figyeljünk egyszerre a kisfiúra” leckét, amit sem a nagyi, sem a másik rokon nem vitt véghez sikeresen. Mind a kettőjüknél sírt Nevin, hogy nem akar aludni menni, balhézott, tejet kért, mindent kitalált, hogy ne kelljen aludnia. Pénteken ezúttal nem a filmezés kapott szerepet, hanem a lazítás. A hétvégén nemzetközi hétvége volt, így sem Fannynak, sem nekem nem volt meccsem, így a pénteki estét 1-2 Mocca Bohnen/Panache társaságában töltöttük. 

Persze a vacsiról sem feledkeztünk meg, bevágtunk egy Dönert, ami olyan, mint otthon a gyros, csak sokkal finomabb. A husi egyáltalán nem kövér, vékony, szuper ahogy kinéz és amilyen az íze... :) Ez egy új kedvenc lett.
A szombati program pedig nem más, mint vásárlás Bernben. Mivel a hőmérő a héten leginkább a -20°C-hoz közelített, ezért rendesen felöltöztünk. Életemben először vettem fel önszántamból nadrág alá harisnyát és sapkát. :) Muszáj volt, ha nem akartam megfagyni, pedig a program alapján az utcán alig töltöttem pár percet. Egyik boltból ki, a másikba be. Elég jól bevásároltunk, nagyon jó akciókat fogtunk ki (3 dolog 2 áráért), vagy 2 póló 15 chf-ért. Vettünk egy egyensapkát, fekete, nyuszi füle van és hátul pompon farok (a nyuszi farka). Mondanom sem kell, hogy mindenki kinevetett minket, vicces volt, sokan meg is jegyezték, hogy szép a sapkánk. Volt olyan kérdés is, hogy mi kötöttük-e. Nagy sikert arattunk. Az esti programban csapatos buli szerepelt. Fannynál elkészülődtem, majd 5 perc késéssel indultam útnak. A csajok már az étteremben vártak. A kajáról annyit, hogy drága, kevés, szóval számon is kértük, hogy nem ebben egyeztünk meg velük. Előre megrendeltünk tálakat, amit ki is hoztak, csak egy „fogást” kihagytak. Ha lehet így mondani. Mivel éhesek maradtunk, átmentünk a B5 nevezetű helyre, ami tele volt, várnunk is kellett a szabad asztalra. Ez egy étterem-bár egyben, itt már voltam Laurával, Andyvel és Mike-kal. Mivel 10-ig volt konyha, így gyorsan leadtuk a rendelést (5 perccel 10 előtt). Természetesen mindenki mást evett. Én egy nagyon finom melegszendvicset ettem, hússal, salátával, szósszal, hasábburgonyával. Nagyon jól esett, hatalmas adagot attak. Mivel Sophia és én is fáradtak voltunk, így éjfélig maradtunk, majd mentünk haza. Ela, Zu és Schlarky mentek tovább bulizni. Ela hozott valami zöld trutyit, nem tudom, mi a neve, de az íze olyan volt, mint a szájvíz. Rajta kívül ez senkinél nem aratott sikert, de ő jól érezte magát vele. :)

Másnap játszott a férfi floorball válogatott a lengyelek ellen, ha nyernek, kijutnak a világbajnokságra. Fanny átjött, együtt szurkoltunk, izgultunk a laptop előtt. A végét nem értettük, 6-6-os állásnál miért adogatunk hátul az utolsó 5 percben, miért tartjuk a labdát ahelyett, hogy kapus nélkül támadnánk. A lefújás után aztán a magyarok egymás nyakában ugráltak, a lengyelek hasonlóképpen cselekedtek. Értetlenül ültünk a gép előtt és néztük, hogy örülünk a csoport 3. helyének. Később kiderült, legjobb 3.-ként jutott tovább a csapat, így kvalifikálta magát a decemberi svájci vb-re. Egy picivel nagyobb „felhajtás” kísérte a feljutásukat, mint a mi világbajnoki szereplésünk, ami nekem rosszul esett, de hát ez van... Fannyval muszakát főztünk, és mondhatom, nagyon finomra sikeredett. Teli pocakkal egy laza vasárnap délutánt csaptunk, igaz kicsit hideg volt. Este megnéztük a Fekete Hattyút, vagyis én csak az első 45 percet, utána aludtam, nem éreztem jól magam.

Eeggel betegen ébredtem. Már éjjel is rosszul aludtam, szerintem lázas voltam. Így aztán a hétfői, keddi edzést kihagytam, szerdán dolgoztam a családnál, csütörtökön edzettem újra, nem sok sikerrel. Pénteken volt a legrosszabb napom, fejfájás, szédülés, így az esti meccsre nem is melegítettem be, de muszáj volt játszanom (előző bejegyzés:)). Szombaton már jobb volt a helyzet, de leginkább csak otthon döglődtem, filmeztem, próbáltam rendbe jönni, nem túl sok sikerrel. Vasárnap elmentünk az U21-es meccsre Coräval, sajnos kikaptak a lányok, majd Burgdorfból rögtön mentünk Kirchbergbe, onnan indultunk Dietlikonba. A meccsről már írtam. Rita is kilátogatott, ő volt a decemberi vb-n a segítőnk. Beszélgettem vele kicsit, majd mentek Fannyval snowboardozni. Sajnos én nem tudtam velük menni, a betegség és az anyagiak közre játszottak. A keddi edzést ismét kihagytam, még mindig betegséggel küzdöttem. Szerdán munka, majd csütörtökön edzés, edzőmeccs fiúk ellen. Az elején tök normálisan éreztem magam, majd rám jött a köhögőroham, de Aldo mégis végig játszatta velem a 3*25 percet. Pénteken aztán kértem időpontot dokihoz, már untam a betegeskedést. Kaptam köhögés elleni „cseppet”, meg toroksprayt. A köhögés elleninek alkohol íze volt, nagyon rossz. Viszont, ami fontosabb az ízénél, hogy segített, így nem panaszkodom. Szombaton Fannyval ebédeltünk Bernben, az új kedvencünket. Ismét finom volt, és simán bevágtuk az adagunkat. Aztán még bevásároltunk a lollipopp boltocskában, ami szintén egy közös kedvencünk, majd irány Trammal a Westsideba. Fanny kapott a családjától ingyen mozijegyet, így ezt szerettük volna kihasználni. A hangsúly a feltételes módon van. A bevásárlóközpontban ismét betévedtünk a lollipoppba, vettünk Patrikos világítós karórát, szuperül nézett ki, de Fannynál a kék nem világított, így az enyém menőbbnek bizonyult. :P 

Indultunk a mozi részleghez, majd a pénztárnál jött a meglepetés; ezek a jegyek itt nem érvényesek. Szuper. Ennyi vonatozás, tervezés után már nem megyünk haza, így vettünk 2 diákjegyet. Mivel a popcorn nem maradhat ki, nem lehet moziba menni popcorn nélkül, így betermeltünk 1-1 adagot a film közben. A film jó volt, aranyos, imádtuk a főszereplő fiút, legalábbis én oda-vissza voltam. Fanny szokásához híven alakított, még el sem kezdődött a film, de már felrúgta a popcornos dobozt, így a popcorn negyede a földön landolt. Mivel 17 órakor végeztünk a moziban, siettünk a vonathoz, hogy elérjük. Tervben volt 2 meccs is, Wiler vagy Skorps, de aztán a Wiler mellett döntöttünk, hiszen Corä is akart menni. Solothurnig mentünk vonattal, onnan busszal. Kb. 5 perc buszozás után tűnt fel Fannynak, hogy valami nem stimmel. Miért van a busz elején kiírva hogy „xy”, ha mi a „zzs” helyre akarunk eljutni!? Aztán, gyorsan megnéztem a menetrendet, majd az utolsó pillanatban leugrottunk a buszról. Persze, hogy rossz buszra szálltunk fel. Nekünk a másik 4-es kellett volna, ami a másik irányba megy. Mindegy, át a túloldalra. 18.23 lehetett, ki volt írva, jön busz 29-kor. Majd 5 perc múlva ki volt írva, 24-kor. Ekkor rájöttünk, hogy nem az időpontot mutatja, hanem hogy hány perc múlva jön. Hívtam Corät, hogy bénák voltunk és így lekéssük a meccset, de eljött értünk. Amíg vártunk rá, jó sok emberrel találkoztunk, akik mind beöltöztek a Fastnacht (farsang) miatt. Kis kitérő: itt ez hatalmas hagyomány. Solothurn kantonban csütörtökön 4-kor felkelnek az emberek, egyen ruhába beöltöznek és kolompokkal, dobbal, síppal, minden hangos eszközzel 5-kor útnak indulnak és járják a várost. Olyan hangosak, hogy mindenkit felkeltenek, és ezzel jelzik, kezdődik az 5 napon keresztül tartó mulatozás. Sajnos csütörtökön nem mentem, még mindig beteg voltam, de 1/2 6-kor felébredtem az utcán vonuló emberek miatt. :(

Amint beértünk a 'központba”, beleszerettem a Fasnachtba. Ez egy olyan dolog, amit nem lehet szavakkal leírni. Ezt át kell élni, különben nem tudja az ember, mi ez. Amikor több ezer ember van az utcán, mind beöltözve, a bárak, szórakozóhelyek tele vannak maskarás emberekkel, és az utcán folyamatosan bandák, együttesek sétálnak, zenélnek... elképesztő. A város egy szemétdomb, konfettiben jársz, sörös poharak, üvegek, mindent megtalálsz. Ez az 5 nap arról szól, hogy mindenki bulizik, kibújik a hétköznapi szerepéből és azt csinál, amihez kedve van. Ha dolgozik, ha nem, akkor is hajnal 4-5ig a szórakozóhelyen táncol, jól érzi magát. Tudja, hogy nem fogja lecseszni senki, ha fáradtan, álmosan megy dolgozni, suliba, hiszen a munkatársa, a tanárja is hasonló időpontban kerülhetett ágyba. Fantasztikus. Ők ezt az 5. évszaknak nevezik, amit úgy várnak, mint a Karácsonyt. Ilyenkor Solothurn neve Honolulu, ugyanis ha a földgömbben csinálunk egy lyukat lefelé Solothurnból kiindulva, akkor pontosan Honoluluba érkeznénk. Így ők azt mondják, ilyenkor a feje tetejére áll a világ... hát, ez látszik is. :) Egy kép Marioval és Luigival: 

Kedden ismét mentem dolgozni, de előtte még megnéztük a farsangi felvonulást. Saját kezűleg épített járművek, zenekarok, konfettieső minden kocsiról. A felvonulás menetén végig állnak a gyerekek, kivétel nélkül mind beöltözve, konfettivel a kezükben és várják, hogy megdobálhassák a felvonuló sereget, vagy hogy csokit, cukrot kapjanak. Hihetetlen élmény, már megint. 1,5 órán keresztül álltunk a tömegben, filmeztünk, fényképeztünk. Sophiaval voltam. Vicces volt, amikor egy maskarás emberke kilépett a sorból, át a gyerekeken és adott Sophianak egy cukorkát. Persze nem tudtuk, ki az. A következő pillanatban meg Sophia „kiabál”, heee Nicole, itt a barátod. :D Aztán magam elé néztem és ott állt egy kacsa, majd kinézett az „álarc” mögül és rám mosolygott. Igen, vele találkoztam vasárnap. Sophia szerint már vagy 1 perce ott állt és várta, hogy végre rá nézzek. A felvonulásról pár kép:

Amikor az utolsó jármű is elvonult, siettem dolgozni. Ezúttal már sokkal jobban ment, élveztem, sört csapoltam, felszolgáltam az ételeket, beszélgettem a zenészekkel. Viszont, nagyon elfáradtam, 5 órán keresztül nem sokat pihentünk. :) Tudtam, hogy nem szabad elálmosodnom, hiszen ez a keddi nap az utolsó farsangi nap, megyünk 1-2 munkatárssal, Fränzival és Sophiaval bulizni. Aztán Sophia megérkezett, mentünk Fränzihoz, ahol beöltöztünk. Én indiánlány lettem. :D 
Éjfél előtt pár perccel beértünk a városba, siettünk, hiszen éjfélkor kezdődött az utolsó felvonulás.
Az 5 napot végigzenélt muzsikusok, bandák a St. Ursenkathedrale előtti lépcsőn felsorakoztak és együtt, közösen daloltak 20-30 percen keresztül, az első 10 percnél tűzijáték kísérletében. Képzeljetek el egy 100 m hosszú utcát, széles utcát (kb. 4 sávos), amin nyomorogni kellett. Rengetegen voltak, és ezen a napon az a személy tűnt ki, aki hétköznapi ruhában jelent meg.
Én az este folyamán nem sok ilyen emberrel találkoztam. :)

Aztán kezdődhetett a bulizás, egyik bárból ki, másikba be (mert ugye itt ingyenes a bemenetel, így nem 1 helyen töltöttük az estét). Nagyon szuper volt, felejthetetlen élmény. :) 1 körül mentünk be egy étterembe (hátulról, hátsó bejáratnál, mert ezen az 5 napon mindenkinek mindent szabad). 3an voltunk lányok. Az étterem tele volt, épp egy banda vonult be és dalolt a "vacsorázóknak". Én megemlítettem, hogy éhes vagyok. Kaptam egy étlapot, de minden olyan soknak tűnt. A legolcsóbb fogás is 30 chf volt, a salátán kívül (az csak 10). Szóval gondoltam ez ilyen igazán "nagy adag". Így aztán csak rendeltem 3 Gumibärlit, és mondtam, hogy a vacsit kihagyom. Olyan édesek voltak, kifizettük az italt, majd az egyik pincér odanyomott a kezembe 3 kenyeret. :D Olyan aranyos volt. Aztán végeztek a muzsikusok, és kimenetelnél bekerültem a bárpult mögé. Ekkor a főnök megjegyezte, hogy itt az új munkaerő. Mire válaszoltam, hogy ja, persze, biztos nem. Mire jött a kérdés, mit dolgozom. Mondtam neki, hogy épp munkanélküli vagyok. Jött az újabb kérdés: dolgoztál már étteremben, vendéglátó iparban? Végül is, igen, ma is ott voltam, fogjuk rá. Ebből aztán az lett, hogy csütörtökre "behívtak" egy munkamegbeszélésre. Mindezt hajnalban, indiánlánynak öltözve. Viccesnek tartottam, de mivel vonultunk tovább, nem is foglalkoztam vele. :) A következő megálló az Aare bár volt, ahol a délutáni munkatársaim is összegyűltek. Velük beszélgettünk, táncoltunk egy kicsit, aztán 3 körül mentünk tovább Sophiaval. Az első vonatot nem vártuk meg, inkább taxival mentünk haza, Sophia már nem akart tovább maradni. 

Szerdán délután mentem dolgozni, lefárasztottak a kölykök. :) Aranyosak, csak néha nem minden megy simán, most például összevesztünk a nagylánnyal, nem akart aludni a mesélés után. 10 perc sírás után aztán elaludt. Csütörtökön reggel ismét dolgozni mentem a családhoz, ezúttal a nagylányt kellett elvinnem úszásra. Az anyuka és Navid lebetegedtek, így megkért, vigyem el az uszodába, és hozzám utána haza. Nem volt gond, azon kívül, hogy az úszósapkát nem sikerült rendesen feladnom rá, csak a medencénél vettem észre, hogy fordítva adtam rá, azért ment rá olyan nehezen a fejére.... :) Vártam 45 percet, aztán még 45 percet „pancsoltunk”, majd felöltözés, hajszárítás (kb. 10 percen keresztül), és irány haza. A vonatom persze lekéstem, így fel kellett hívnom az éttermet. Kicsit féltem, emlékeznek-e rám, meg egyáltalán komolyan gondolta-e. Szerencsére tudta, ki vagyok. Másnapra elhalasztottuk a „megbeszélést”, jó fejnek tűnt. Csütörtökön még bevásároltunk Elaval, aztán irány edzés, ami szuper volt. Rájöttem, semmi más nem számít, csak hogy bízzak magamban, hogy ne gondolkodjak egy percet se, ne agyaljak, csak élvezzem a játékot. :) Ezen a csütörtöki edzésen (vasárnap óta nem volt a kezemben ütő) ezt tettem. Fantasztikus volt. Aldo meg is jegyezte edzés végén, hogy marha jól mentem, főleg előre játékban voltam sokkal kreatívabb, hatékonyabb, mint a korábbi edzéseken. :) Olyan hihetetlen. Szerintem a teljesítmény 70%-a fejben dől el.
Edzés után a már megszokott módon mentünk a szomszédos étterembe, megittunk 1-1 Panache páran (kb. 10-en a csapatból). Összejövünk ilyenkor, nevetgélünk, jól érezzük magunkat,

Pénteken reggel ismét korán keltem, sajnos csütörtökön este elfogyott az olaj, így egyetlen egy radiátor sem működik a lakásban. Képzelhetitek, NAGYON hideg van, csütörtökön pulcsiban, 2 zokniban aludtam. Pénteken persze torokfájással ébredtem, tudtam, hogy angina-m van megint. Így először mentem a megbeszélésre, tök jó volt, aranyosak voltak, szimpatikusak. Megbeszéltünk egy próbanapot, ami után meglátjuk, működik-e a dolog. :) Utána rögtön irány a dokihoz. Sajnos a doktornő megerősítette, hogy anginám van, mandulagyulladás. Meséltem neki, hogy rengetegszer fáj a torkom, és már anya is mondta, hogy lehet, ki kiellene venni a mandulámat. Ő megerősítette, hogy érdemes lenne egy specialistával beszélni, mert tényleg sok a gond, de azért ez nem egy kis műtét, akadhatnak komplikációk is, és jó pár hetet ki kellene hagynom. Mindenképpen otthon csináltatnám, itt nem tudnám kifizetni, nagyon drága lenne. :(

Mikor haza értem, babakocsi fogadott az ajtónál. Tudtam, vagyis sejtettem, hogy Henrik Quist (svéd játékos, tavaly a Pixbonál játszott, idén a Wilernél) gyerekei vannak nálunk. Sophia vigyázott rájuk. 20 perc után már én játszottam a nagylánnyal, addigra „megbarátkozott” velem és kijelentette, kötelező mennem az esti meccsre, ahol a papája játszik. :) Kb. 2 órát játszottam velük, tök édesek voltak. Aztán 1/2 5kor megjöttek a szülők, bemutatkoztunk, mivel még nem ismertem őket. Este aztán úgy döntöttem, inkább megyek a meccsre, mint hogy otthon fagyoskodjak. Elaval IKEA-ban vacsiztunk a meccs előtt, 50%-os kedvezménye van, mivel IKEA-ban dolgozik. Kicsit szenvedtem a torkom miatt, de a svéd húsgolyó enyhítette fájdalmam. Ela bevágott 20-at, én csak 10-et, majd irány a Wiler - Grünematt 6. mérkőzése a 4 közé jutásért (3-2 Wilernek). Ha nyernek, akkor ők jutnak a 4 közé, ha nem, következik a 7., mindent eldöntő összecsapás. Szerencsére nem kellett fizetnünk, Ela szerzett belépőket. Még jó, nem is fizettem volna, alig láttam valamit a meccsből, annyian voltak. Aztán ügyesen „előre” tolakodtunk Elaval, így már a pálya egyik felén történt eseményeket láttuk, egész jó volt, viszont a bírók megint főszereplővé váltak. 10 2 perces kiállítás, 1 10 perces, a vége 8-5 a Wilernek. 2 sérült, az egyik oldalon Thomas Chrapek, cseh válogatott, a másikon a már korábban említett Henrik.
A hétvégén 2 meccs, erről majd később. :)

Ma már szerda van, végre megkaptuk az olajat, így holnaptól nem lesz hideg a lakásban. Sophia megy ma Barcelonába, szóval szombatig egyedül leszek. Vagyis, pénteken jön Teo, a szlovák válogatott „menedzsere”, meg Ela, Sana, szombaton pedig kupadöntő lesz, Wiler gg. Aligator Malans. :) Program van bőven, nem unatkozom. Remélem Ti sem! ;)