Szóval, haza jöttem pár hétre, vagyis hónapra. Azt írtam legutóbb, most egy ideig nem jelentkezem, de ez változott. Vannak, akik miatt érdemes írni... :) Kaptam egy „építő jellegű kritikát”, miszerint túl hosszú egy bejegyzés, ezért többen csak átfutnak rajta. Aláírom, és köszönöm annak, aki még így is végig küzdi magát 1-1 regényemen de sajnos Svájcban nincs mindig időm, erőm, kedvem 4-5 órát a gép előtt tölteni. Ugyanis, kijelenthetem, hogy egy bejegyzésre kell ennyi idő. Szöveg megírása, képek keresése, kiválasztása, formázása, szöveg átolvasása, és miután mindezzel már végeztem, jön a neheze, vagyis az egész feltöltése. Elég hülye ez a program, nagyon sokat kell formázni, javítani, hogy „igényes” legyen az oldal. Viszont, most van kedvem írni. Ülök az ágyamon és zenét hallgatok. 23.29 van, már lassan aludnom kellene. Több részletben írom le, mi minden történik velem idehaza. Az elsőt most olvashatjátok, amiben a floorballos hétvégémről olvashattok, a következőt a jövő héten töltöm csak fel. :) 

Csütörtökön megérkeztem, pénteken már indultam is Dunaújvárosba a Magyar Egyetemek-és Főiskolák Országos Bajnokságára. Mivel egyedüli lány játékosként szerepeltem a csapatban, kicsit féltem a hétvégétől, főleg úgy, hogy a csapatból 2-3 embert ismertem csak. Juci is jött velünk, ami segített abban, hogy ne érezzem egyedül magam az első órákban (az utazás óráiban). Gyorsan megkerestük a szállásunkat, lepakoltunk és rohantunk az első meccsünkre. Vicces volt, 1,5 év után újra Magyarországon játszani. Eléggé izgultam, ami azt hiszem, látszott rajtam.

A lényeg, hogy nyertünk, ezzel biztossá tettük a 8 közé jutásunkat. :D A második mérkőzésen kicsit több volt az izgalom, a hajtás, és itt már szorosabb eredmény született. 3-2. Izzadtan, kimelegedve álltuk végig a kb. 35 perces megnyitót. Mivel szinte az összes résztvevő jelen volt, sikerült találnom rég nem látott ismerősöket és beszélgetnem velük. A péntek estéről röviden, hiszen most rövid beszámolót kaptok. Imádtam. :) Életemben először – és utoljára – ittam abszintot. Szerencsére Juci és Koge is velem tartottak, így velük oszthattam meg ezt a „felejthetetlen” élményt. Már évek óta ki akartam próbálni, de rá kellett jönnöm, hogy ezt egyszer kipróbálja az ember, és ennyi. Nincs folytatás. Nagyon rossz. Ami sokkalta pozitívabb volt az estében, hogy végre csocsóztam és egészen jól ment. :) Sok új embert ismertem meg az este folyamán és rengeteg régi ismerőssel találkoztam. Ez nem minden. Sikerült egy nagyon értékes személy barátságát „kiérdemelnem”. :) Hajnal 4 és 6 óra között ettem lángost és anyukám finom husiját. Mondanom sem kell, „agyő lapos has, Isten hozott jó pár kiló”. :/ Sebaj, a társaság és a hangulat kárpótolt, igaz, a pénztárcám nem fog örülni, amikor majd kellenek az új, egy mérettel nagyobb gatyák. Sikerült 4 órát aludni, majd indultunk is a csarnokba. Szükségem volt egy napszemüvegre, annyira bántotta a fény a szememet. :D 2 lökött fiatalember, Süni és Koge társaságát élvezhettem. Pár mérkőzést megnéztünk, mielőtt vissza tértünk a szállásunkra aludni. Na jó, aludni nem, már csak 40 percünk volt, de ezt is sikerült hasznosan tölteni. Mivel csoportelsők lettünk, a C csoport második helyezettjével kerültünk össze. Azt nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a 1,5 nap alatt sikerült szurkolókat, szimpatizánsokat szereznünk, akiktől olykor-olykor buzdítást hallottunk már a mérkőzés kezdete előtt is. :) Aki floorballos körökben mozog, annak elég annyit mondanom, Pazsák Csaba, Varga Gergő az ellenfél oldalán. Olykor szabálytalanul, de sikerült kivennünk őket a játékból. Ez viszont azt is jelentette, hogy feladtuk a támadást és szinte csak a védekezésre koncentráltunk. Gólt nem kaptunk, még emberhátrányból sem, amikor is sikerült „megtapsoltatnom” az egész csarnokot. :) Jól esett végre ütköznöm egyet, már 1 hónapja nem volt Svájcban meccsünk, így nem is tudtam „kiélni” magam. :D A 0-0-s csodás 24 perc után következhetett a büntetőlövés, ahol elbuktunk. 

Ez azt jelentette, hogy nem jutottunk a 4 közé. Az ezt követő összecsapásra nem tudtunk felkészülni, a büntetős vereség kikészítette a csapatunkat. Ilyen ez a sport. Nekem közben 1,5 év után újra begörcsölt a vádlim. Azt a következtetést vontam le, hogy a 2 perces pályán töltött idő sok a lábamnak és ezért is állt össze a vádlim. Kint 30 mp-et vagyok játékban, majd cserélünk. Lehet, hülyeség, de én ennek tudom be azt, hogy amióta Svájcban vagyok, nem volt olyan alkalom, hogy begörcsölt volna a lábam. Ha már így alakult, elmentem a csarnokban tevékenykedő masszőrhöz. Tudtam, hogy ki ő. Csak valami krémet akartam kérni tőle (amúgy volt krém a táskámban), de bíztam benne, hogy majd jó fej lesz és felajánlja, hogy megmasszírozza a lábamat. Ő pedig a kézilabda válogatott volt és a dunaújvárosi kézilabda csapat jelenlegi (17 éve tevékenykedő) masszőrje, Bába Mihály. Kicsit meglepődtem, amikor lefeküdtem az ágyra és azzal kezdte a beszélgetést, hogy „hallom Te Svájcban vagy!?”.... :) Őszintén mondhatom, jó társaságnak bizonyult, élmény volt vele beszélgetni és még a masszírozást is jól végezte. :P Kicsit fáradtabban készülődtünk az estéhez, mint pénteken. Egy csapatos megbeszélésre is sor került, ahol Szasza, a csapatkapitányunk egy szuper könyvvel lepett meg; 

Nagyon örültem neki, sokat fog segíteni rajtam ez a remekmű. :) Mivel nagyon éhesek voltunk, útnak indultunk, tudjunk még vacsizni is. Útközben betértünk egy helyre, ahol SZPK-sok, BME-sek voltak. Jucival leraktunk egy 50-est a csocsó asztalra, gyorsan kikaptunk, és mehettünk is tovább. A vacsiból nem sok valósulhatott meg, mivel 2 perccel a konyha zárása előtt értünk az étterembe. Vagyis, de. Hála Pepének. Leültünk Szasza és Pepe mellé, akikkel első nap csatárhármast alkottunk.
Pepe felajánlotta, megosztja a vacsiját velem. Ő már korábban rendelt. :) Rendeltem azért egy pizzát, mert azt még megcsinálták, így a levesét, a husiját hasábburgonyával és a pizzát megosztottuk. :) Nagyon finom levest ettünk, örömet okozott végre meleg ételt fogyasztani. :) Aztán a főétel előtt szóba került a floorball. Elkezdtünk tanácskozni. Mutattam neki szabadütés figurákat, emberelőnyös felállást, mindezt a só, bors, fogpiszkáló-tartó, gyertya és a gyertya-tartó segítségével (ha valaki nem értené, ezek voltak a játékosok). A kaput a poharam helyettesítette. Ha valaki látott minket, biztos gondolkodott rajta, milyen „játékot” játszunk, ahol jobbra-balra tologatjuk a só-borstartót, majd amikor a kedves pincérnő elkérte a kellékeinket, előkerült a Tic Tac-os doboz és társai.... :) Miután jóllakott óvodásként néztünk ki – és kidobtak minket a helyről, mivel zártak - , elindultunk újra feltérképezni Dunaújvárost. Sokáig jutottunk. A szállásunkig. :) Süni és Koge ott „pihentek”, páran tényleg elmentek lefeküdni, mi még beszélgettünk egy kicsit, majd 2-kor indultunk útnak. A cél a Fitt nevezetű disco, ami kiderült, rögtön a szállásunk mellett volt, közelebb mint a lángosos. 1 perc séta és meg is érkeztünk. 500 Ft-os belépő mellett beküldtünk valakit, hogy nézzen körül. Bement, fizetés nélkül, szóval inkább belógott, majd pár perc múlva kijött és közölte a hírt; sznobok, mennyünk innen. :D A következő megálló a „Három királyok bár”, ami olyan iszonyatosan messze volt (2 perc), hogy majdnem elkezdtem fázni.... :) Hihetetlen, hogy a szállásunktól 2-3 percre mindent megtalálhattunk (étterem, lángosos, pékség, penny, piac, disco, kocsma, és még folytathatnám). Az este aztán „hamar” véget ért, 4-kor elmentem aludni, kicsit hamarabb, mint a többiek.
Másnap reggel keltünk, játszottunk, szoros meccsen 1 góllal kikaptunk. Ezzel a 8. helyen zártuk a MEFOB-ot. Mivel Martinék vittek haza, megnéztük a döntőket, majd elmentünk még hamburgerezni. Azt hiszem a kép sok mindent elárul; 

Ennyi elég lesz mára, ahogy ígértem, a jövő héten jön az új bejegyzés. Lesz benne egyetemi- és házibuli, orvosi vizsgálatok kielemzése „másképp”, „mit vegyünk fel egy bulira” fontos és nehezen eldöntendő kérdés, és még sorolhatnám, de nem teszem, azzal mindent elárulnék. :)  

Ja, és hogy miért is 'kicsi" az én becenevem!? A képek sokat elárulnak: