Hétfőn boldogan indultam dolgozni. Sokszor hallotok ilyet!? :) A boldog és a munka szó egy mondatban. Nem semmi. :) Délelőtt a szokásos koreográfiával indítottunk, délután azonban én is korán átmentem a rendezvény helyszínére. Michele az U alak jobb, én pedig a bal oldalát rendeztem el, a többiek adogatták a tálakat, amit éppen kértem tőlük. Hamar elkészültünk, igaz volt egy „Klugscheisser” nő, aki nem igazán értette meg, hogy most csak annyi a dolga, hogy odaadja azt a bizonyos tálat, amit kérek tőle, és ne pakoljon le a kocsiról mindent az asztalra, mivel az foltot hagy a fehér terítőn…. Kicsit bepipultam rá, nem szeretem az ilyen embereket, így aztán a vendégek érkezte előtt „cseréltem” Michelel.
Kis főnök lettem, 3 segítővel az oldalamon, akiket én irányítottam. Ha valami elfogyott, elküldtem őket új, teli tálakért, majd kicseréltem az üressel. Hogy ne legyen felfordulás, csak én kérhettem a feltöltést. Ez persze felelősséggel is járt, mindig kellett az asztalon lennie minden ételből. Kb. 1 óra nagyon húzós volt, rengetegen jöttek és annál is többet ettek. :) Szerencsére mindent megoldottunk, jól sikerült az este, mindenki elégedett volt. Pár vendég már úgy jött oda hozzám, hogy "itt a magyar leányzó, ma is vágsz nekünk egy kis sajtot!?"…. :) Kedden is ugyanezt csináltuk, ugyanígy én voltam a „kis főnök”, zökkenőmentesen mentek a dolgok. A poénkodás egyre általánosabbá vált, Benoit fagyi kimérése közben lefröcskölt vízzel, én viszont nem nevethettem hangosan, hiszen ott voltak a vendégek körülöttünk. Laurent-nal aztán kitaláltuk, ha a fagyis pultnál sokan állnak, Benoit kap egy kis narancsot az egyenruhájába, Laurent pedig megpaskolja a hátát, csak hogy tuti legyen a ragadás. Véghez is vittük a tervünket, körülbelül 3-4 percen keresztül nem tudta kiszedni a narancsot, folyamatosan jöttek fagyit kérni, ő pedig nem állhatott le…. :) Mindezt csak azért mertük megcsinálni, mert már csak fél óra volt zárásig, az utolsó vendégsereg érkezett, és a Basel büntetőkkel kikapott, így már minden mindegy volt. :) Az addig felépített image-t már nem tudtuk lerontani, annyira szuper munkát végeztünk. Egy dicsérő beszéd után újra a cég székhelyén találtam magam egy pohárral a kezemben, ami a rendezvény lezárását jelentette.  

Szerdán délelőtt kipihentem magam, elvégeztem az „otthoni” feladatokat, mostam, teregettem, mosogattam, teknőcöket etettem.
Fränziék ugye nem voltak otthon, én pedig nem akartam, hogy csatatér legyen a lakásból, mire haza érnek. Délben aztán tenisz mérkőzés, Sänä és Aldo társaságában. Nagyon meleg volt és még kicsit fáradtnak bizonyultam, de pár labdamenetért mindenképpen megérte. Aldo megállapította, hogy még mindig nagyon gyors vagyok. Amikor ellene játszottam, volt egy szuper pont, hosszú ütések, majd kicsit lerövidítettem, mire ő épphogy csak átpöccintette, én futottam mint egy őrült és magam sem tudom hogyan, de sikerült elérnem és átütnöm, ezzel pontot szereznem. Aldo „bosszankodva” nézett ki Sänära és jelentette ki, hogy nem hiszi el, hogy visszaadtam, ez hihetetlen…. :D Persze ezalatt az egy játék alatt annyira elfáradtam, hogy utána már képtelen voltam normális ütésekre. :)
Kicsivel később a régi munkahelyemen, a Grauholz kávézóban találtam magam, meglátogattam a régi munkatársnőmet. Sajnos 2-en már nem dolgoznak ott, de azért sikerült pár ismerőssel összefutni. Onnan siettem Herzogenbuchseeba Vrenihez, akivel megmaradt a kapcsolat, folyamatosan e-maileztünk. Még mindig lenyűgöz, hogyan éli mindennapjait a maga 70 évével; 3 hetes bicótúra Szardínián, 5 napos kirándulás, sítábor a hegyekben és még sorolhatnám. Én is így szeretnék élni, amikor már ráncos leszek (szóval hamarosan:)). Siettem haza, ugyanis Jens jött hozzám vacsizni, grilleztünk egyet. Csodás környéken laknak Fränziek, az erdő szélén, nagyon hangulatos ott sütögetni, kiülni, még 20.00-kor is süt a nap és bőven elég a rövid nadrág.  Imádom Svájcot. 

Csütörtökön mentem volna Baselba és találkoztam volna Floval és Ritával, azonban a jó idő, az 1-1 óra utazás miatt a strandolás mellett döntöttem. Sänä játszotta a navigátor szerepét, nehezen, de azért megtaláltuk a Marzili strandot, ahol utoljára tavaly nyáron voltam. Szuper hely, 5-6 percet állsz a vízben, mire ráveszed magad, hogy belemerészkedj a 18° C-os Aareba és az ár visz magával. Több lehetőséged van kijönni a vízből, mi soha nem kockáztattunk és az utolsó előttinél mindig (mind a 2 alkalommal, amikor nagy nehezen belevetettük magunkat a vízbe) kimásztunk. :) Szuper egy délután volt, 6 körül Jens is csatlakozott hozzánk. Még mindig ugyanolyan bolondok vagyunk együtt, mint 3 hónappal ezelőtt, van ami sosem változik….
Bernből siettem Burgdorfba, a csajok edzésének utolsó 10 percét sikerült elcsípnem. Furcsa volt belépni a csarnokba. Látni az A és a B pályán is mosolygós arcokat, akik örülnek nekem, akik edzés közben is észrevettek és kiintegettek. :) Rahel, Jenny, Aeschli, Christe, Zu…. :) Corinne hívott, hogy nem talál sehol, reméli nem vertem át. :) Amikor észre vett, lelkesen sietett felém, a szokásos vigyorral, amit le sem lehetne törölni az arcáról…. :) Megvártuk az edzés végét, beszéltünk Radomirrel, aztán köszöntem a csajoknak, Ela csak annyit mondott, „Verti, késtél 2 hónapot”. :) Aztán átmentünk páran a Schützenhausba, megtudtam a svájci pletykákat, ki kivel szakított, ki kivel jött össze, minden olyat, ami nélkül nem indulhattam haza.:) 1/2 12 körül Rahel és én megéheztünk, így az utolsó lehetőséghez fordultunk; McDonald’s. Nem szeretem, sőt…. de ha nincs más, megeszem. Szerencsére Svájcban újra kapható a CBO szendvics, ami a mekis felhozatalban A kedvenc. Corinne remek fejeket tud vágni fényképezés közben... :)
Elérkezett a várva várt péntek. Délelőtt Olival fürödtünk a 24 °C-os Aeschi tóban.
Amióta kiderült, hogy újra Svájcban töltök pár napot, azóta tudtam a péntek esti programom; Sänä, Jens, Pascal, Bern, cowboys, Pitcher Panache-Bier-Wasser, töggele (csocsó),  utolsó Moonliner vagy első vonat, hajnali 1/4 5-kor csendben fogmosás – még soha nem sikerült -. Tervnek megfelelően egy vacsival kezdtünk; majd a Cowboys bárban folytattuk, ahol Rufer és Ann már vártak ránk. Jó volt újra találkozni velük. Egy kis játék, majd tovább álltunk, csak hogy ne ülje meg a gyomrunkat a sok kaja…. :) Egy érdekes bárban kötöttünk ki, ahol volt vagy 40 fok, de azért csak bementünk, mert volt dartsuk. Mondanom sem kell, mennyire komolyan vettük. Tulajdonképpen nem volt olyan alkalom, amikor rendesen el tudtam volna dobni. Kihasználták, hogy hihetetlenül csikis vagyok. Bezzeg róluk ez nem mondható el, Jenst még ki lehetett zökkenteni, Pascal már nehezebb falatnak bizonyult, Sänät pedig lehetetlen volt megzavarni. :) Sokadik „utolsó körös csengetés” után aztán kiszállingóztunk a bárból és visszamentünk a Cowboysba, ahol az este további részét töltöttük. Sikeresen elértük az utolsó éjszakai buszt, így 4.20-kor már a megszokott helyen sétálgattunk és próbáltuk kinevetni magunkat hazaérkezés előtt. :) Hihetetlen, de igaz, a fogkefém még mindig ugyan ott volt, ahova 3 hónappal ezelőtt letettem…. :) Vár rám. Persze Sänä mondta, hogy ez így lesz, de nagy tételben nem fogadtam volna rá, hogy hónapokig elnézik a fogkefém az övéik mellett. :) Bevonultunk a szobába és fecsegtünk az élet nagy dolgairól. Valamikor 6 körül meguntuk, vagyis inkább azt mondanám, győzött az álmosság. 3 óra alvás után már ébren voltam, kimásztam a mosdóba, visszafelé már nem csuktam be a szobám ajtaját. Félig még visszaaludtam, aztán 11kor kipattantak a szemeim, amikor Aldo épp elsuhant a szobám előtt és egy „csodás jelzővel” illetett. :D Egyből kiugrottam az ágyból, teljesen fitt voltam. Sänä rosszabbul nézett ki, sőt, csak forgolódott az ágyában, fejfájásra panaszkodva. Én addig Aldoval csevegtem, megállapította, hogy; "Most sem sikerült halkan hazajönnötök, a fürdőszobás 10 perc után elcsöndesedtetek, de hogy Ti miért nem tudtok fogmosás közben csendben maradni!?"…. :) Állítása szerint csupa jót hozunk ki egymásból, minden velem töltött este után Sänä ágyban tölti a napot…. :D Aldo ment tenisz meccsre, én nagy nehezen kirángattam Sänät, mivel meg akartam nézni Aldo meccsét. Valahogy összekaptuk magunkat, és máris a pálya mellett találtuk magunkat. Egy kiskölyök, Lionel tett róla, hogy végre felébredjünk. Mosolyt csalt az arcunkra.
Aldo sajnos 2-1-re kikapott, kicsit sokat hibázott, de küzdésből jelesre vizsgázott.  Este egy közös, családi grillezéssel búcsúztattak, sajnos Cedi nem tudott jönni, de a többiek ott voltak. :) Másnap reggel újra Magyarország felé vettem az irányt, ezáltal véget ért a 13 napos, svájci kirándulásom...