....mert a karácsony a szeretet ünnepe, amit a szeretteinkkel, a családunkkal töltünk. Ennek megfelelően, 22-én elbúcsúztam Svájctól, és várt rám a nagy kaland; 13 nap a barátokkal, a szeretteimmel Magyarországon. Több programom volt lebeszélve erre a majdnem 2 hétre, mint ahány ajándékot kaptam karácsonyra (soha életemben nem voltam ennyire jó, mint most, a Jézuska rengeteg ajándékkal lepett meg:)). Az azonban biztos volt, hogy nem pihenni mentem haza, sok nyugodt, otthon fekvő pillanatra nem számíthattam. Ha felkészültetek, gyorsan bele is vágnék, mert még a végén betoppannak a fiúk, és nem lesz mit olvasnotok. :)
Szerencsésen leszálltunk Pesten, a kisebb késést leszámítva. Kezdek hozzá szokni a repüléshez, most végig olvastam, zenét hallgattam, és még akkor sem kezdett el hevesen verni a szívem, amikor légörvénybe kerültünk, és a gép rázkódott. Az első 1-2 repülésnél minden ilyen pillanatnál összerándult a gyomrom és izgultam, mi lesz velünk. Bevallom, szeretem a katasztrófa filmeket, elég sok repülőbalesetes filmet láttam. Másnap, vagyis 23-án beindult az élet. Ébredés után rögtön be a kocsiba, ide-oda rohangáltunk anyával, mindenhol pár perc mesélés, egy kis beszélgetés, majd ebédre irány haza. A délutánt tesómmal töltöttem, nagyiméknál voltunk és befejeztük a karácsonyi vásárlást. Sok időnk azonban nem volt, ugyanis ½ 6-kor jöttek értem Süniék. Egy volt 5vösös, floorballos estét tartottunk. Ez lassan hagyomány lesz, ez volt a 3. alkalom, hogy összejöttünk karácsony előtti napon. Jó kis este volt, kezdtünk egy kiadós vacsival Szlovákiában. Rékával ettünk egy 2 személyes erdélyi fatányérost, a 3 fiú pedig egy 4 személyeset, mert „mi meg tudjuk enni, csak figyeljetek”... Teli hassal mentünk át Komáromba, ahol az estét folytattuk. Nem tagadom, a hangulat és a társaság is adott volt egy kitűnő estéhez, amire mi egy picikét rásegítettünk 1-2 pohár ezzel-azzal. :) Természetesen a karácsonyra tekintettel nem maradtunk sokáig. Szuper este volt, ennél jobban nem kezdhettem volna az itthonlétemet.
Szenteste a szokásos forgatókönyv zajlott. Unokatesómék jönnek hozzánk, utána náluk vacsi. Nagy volt az öröm, a legjobban a fényképezőgépnek, a hógömbnek szüleim képével, a naptárnak, a melegítőnek, a ruháknak, és még sorolhatnám, minek örültem (ennyire nem is lehettem jó, miért kaptam ennyi ajándékot?!?:D).
Bruno tűnt a legboldogabbnak, legalábbis rajta nagyon látszott, hogy tetszik neki ez a karácsonyi felfordulás, ajándékozás, sok-sok ember, jó kedv, stb..
Unokatesóméknál is megjött a Jézuska, majd neki álltunk a vacsinak. 9+2-en voltunk, 2 kisbabával. A karácsonyi kedvencemet, pontyot ettem, ami sokáig tart, de megéri vele bíbelődni. Másnapra is időrendi programunk volt, mint ahogy minden évben. Ebédre jöttek nagymamámék, délután pedig unokatesómékhoz mentünk, akik most újították fel a házukat. Ezúttal viszont nem csak 11-en voltunk, hanem szinte az egész család (25-30 fő). Vacsi, nevetés, minden ami jó. A vasárnapi menüt nagymamám szolgáltatta, de ebéd előtt még beugrottunk keresztanyukámékhoz. Mivel Zsófi zongorázik, én pedig Andyvel most „tanulok”, így aztán leültem és „játszottam”. Lehet, ezt még nem meséltem, de nagyon élvezem, mindig is tetszett, ha valaki szépen zongorázott. Mindeddig csak a boci-boci tarkát tudtam, de most már van 1-2 „dallam”, ami szépen szól, ha én játszom. :) Nagyim még mindig remekül főz. Nem vagyok oda a kacsáért, de ez mennyei volt.
A délután fele még hátra volt, amit ismét csak nem otthon töltöttünk. Unokatesóm kislánya azon a napon született, amikor én kijöttem Svájcba, így sokszor még nem láttam, és szinte még soha nem „babáztam” vele. Így eljött ez a pillanat is. Tilda nagyon édes, meséltem neki, énekeltem, nagyon figyelt és sokszor mosolygott is. :) Testvére, Milla hihetetlenül kedves, szeretetre méltó kislány, aki mindenkivel aranyosan viselkedik, mindenkire figyel, pedig csak 2 éves. A képen éppen tesómhoz bújt oda, akit nagyon szeret. :)Az esti programban keresztszüleim látogatása szerepelt, ugyanis Kata és Zsófi még nem kapták meg az ajándékukat. Ez volt az utolsó karácsonyi látogatás, ezzel letudtuk a karácsonyt.
27-én volt egy fél pihenő napom. Tesómmal elvittük Brunokát sétálni, és Dávid megmutatta, mennyit okosodott, mióta nem láttam. :) Hihetetlen, hogy lehet egy kutya ennyire okos - és persze szép:)-, soha nem gondoltam volna. Találkoztunk egy roti lánnyal is, aki szimpatikus volt Brunoka számára... :D
Délután Márk lepett meg egy nagyon kedves ajándékkal. Kaptam egy könyvet, amit már szerettem volna elolvasni. Egy kiadós beszélgetés után indultam tovább volt osztályfőnökömhöz Szomódra. A következő 3 napon a floorball vette át a főszerepet. Pest, válogatott edzőtábor, készülés a februári Vb selejtezőre, valamint a bejgli ledolgozása. Az első napot és a létszámot leszámítva nagyon jól sikerült, szerintem tök jó dolgokat csináltunk. Most láttam azt az utat, amerre tartunk, nem csak egy kereszteződést, ahol mindenki más irányba megy és a végén egy hatalmas baleset alakul ki…. Amin változtatni kell, az a válogatotthoz való hozzáállás, az alázat és a címeres mez tisztelete. Meg akkor is, ha nincs versenyhelyzet, nem kell küzdeni a csapatban maradásért, a játéklehetőségért, és ha az elismerés mértéke nem egyenlő a befektetett munkával/energiával. Nekünk magunkért kell játszanunk, egymásért küzdeni és a csapatot megtisztelni azzal, hogy mindig minden körülmény között az edzésen legyünk és fejlődjünk. (Tegnap minden körülmények között az operában voltunk- Melyik filmben volt?!:))
Első este Briginél aludtam. Őszintén hiányoztak a szülei, jó volt újra náluk aludni, beszélgetni, vacsorázni. :) Brigi új kutyájáról meg ne is beszéljünk, Rottweiler, olyan szelíd, mint Bruno, nagyon szeretni való. Amint beléptem az ajtón, jött hozzám, nem ugatott, nyalogatta a kezemet. Nem egy véreb. :D Másnap kicsit fáradtan ébredtem, hiszen Brigi miatt nem tudtam korán lefeküdni, nem hagyott aludni... :D A másnap délutánt Vivivel töltöttem. Moziztunk, én pedig a KFC-ben kajáltam. Ezúttal hamarabb ágyba kerültem, de remek délutánunk/esténk volt. Az utolsó napot sikeresen zártuk, így "most először" bizakodva indultunk haza. Biztató volt az, ahogy játszottunk, remélem ennek meglesz az eredménye februárban, még ha sokan nem hisznek bennünk, és még ilyen alacsony létszámmal is sikerül elérnünk azt, ami 2009-ben nem jött össze; feljutni az A divízióba.
Szilveszter előtti délelőttöt azzal az emberrel töltöttem, aki nagyon fontos nekem. A már megszokott programunkat hajtottuk végre: mozi, beszélgetés, mekis fagyi. Az Aranyhaj és a nagy gubancot néztük 3D-ben. Aranyos mese, megérte megnézni, igaz a legfontosabb az volt, hogy Zahóval lehettem. A szilveszteri mulatozás számomra Császáron, a volt osztálytársaim társaságában zajlott. 25-en lehettünk, az osztály fele, a kemény mag ott volt. Minden volt, ami egy házibulihoz hozzá tartozik ; ajtótörés, veszekedés, rosszullét, meglepetés, kaja-pia-pipa, egy kis romantika... :) Röviden ennyit a szilveszterről, hiszen bizalmas információkat nem adunk ki... :D
A másnapot még mászkálással töltöttem, befejeztem a körutamat, a látogatásokat. Hétfőn hivatalos voltam a volt sulimba edzést tartani. "Nagyon pörögtem", már az járt a fejemben, mit kell összepakolnom, mit nem szabad itthon hagynom. A suliból rögtön mentünk át Szlovákiába az SZPK-s lányokkal bowlingozni. Jó volt újra velük lenni egy kicsit, és nem mellékesen a 2. körben még utolsó is lettem... :D
Bowling után edzettünk, meglepően sokan voltunk. Este kaptam még egy smst Aldotól, hogy van-e kedvem és időm kedden a német válogatott ellen játszani. Írtam neki, hogy még Mo.-on vagyok, csak este érek Burgdorfba, így nem tudok menni. A válasza kedves volt, sajnálta, és mondta, hogy akkor még beszél Simonnal, hogy szombaton elenged-e velük meccsre... :) A keddi visszautazás izgalmasnak tűnt, hiszen az egyik burgdorfi lány, aki szeptember óta Finnországban van, írt még pénteken, hogy szívesen kijön elém Genfbe, ne kelljen egyedül vonatoznom. Szeptember óta most volt otthon először, így azóta nem láttam, csak e-maileztünk. Az első problémás eset, hogy a 16.15-re kiírt indulásnál 16.10-kor mutattam meg a beszállókártyámat, és nem én voltam az utolsó utas... Elmondták a biztonsági dolgokat, de mégsem indultunk el. A repülőn ültünk, és vártuk, hogy történjen valami. Közölték velünk, hogy nem kapjuk meg a felszállási engedélyt. Szuper, már 17.30 volt, Fabienne 18.20-ra ér Genfbe, én meg még mindig Budapesten vagyok. :( Ekkor írtam neki, hogy nagyon sajnálom, de úgy tűnik, feleslegesen vonatozott 2 órát, mert mehet vissza egyedül. :( Még ¾ órát ültünk a repülőn, majd minden szó nélkül elkezdtünk gurulni. Az emberek még mászkáltak a gépen, érdekes volt. Gondolom, amint megkaptuk az engedélyt, a pilóta rögtön menni akart. Így aztán 2 óra késéssel sikerült elindulnunk. Ez a 2 óra életem leghosszabb 2 órája volt, még akkor is, ha szinte végig olvastam. Közel voltam a türelmem elvesztéséhez, főleg azért, mert rosszul éreztem magam Fabienne miatt. 21.10-kor kellett volna Bernben lennem, ahol találkozóm volt egy magyar lánnyal. Ehhez képest ekkor indult a vonat Genfből, ami még +2 óra biztos utazást jelentett. Ja, hogy még a reptéren is fárasszanak, persze, hogy megállítottak „táskaellenőrzésre”. Képzelhetitek, a hátam közepére sem kívántam, hogy átkutassák a táskámat. Próbáltam a sok negatív dologban keresni valami jót, szerencsére sikerült. Az ellenőr fiú nagyon kedves volt. Jól elbeszélgettünk németül, kiderült, hogy ő is floorballozik, és hogy az átvilágítós gépnél a raffaello veszélyes tárgynak minősül a formája miatt. :D Ezen is túl voltam, 15 percnél többet nem töltöttem vele, igaz ez pont elég volt ahhoz, hogy lekéssem a vonatot, így 40 percet várhattam a következőre. Nina kedves volt, kijött értem Genfbe, és még Borit is haza vittük. Kirchbergbe éjfél után értem. Kicsit beszélgettem még Ninával és Andyvel, de aztán elég hamar elköszöntem tőlük, nagyon fáradt voltam. A szobámhoz közeledve képeket találtam az ajtómon. Sandro és Luca is rajzolt nekem. Luca nagyon édes dolgokat írt, hogy hiányoztam nekik, örül neki, hogy megint itt vagyok és hogy szeret. :)
Az ágyamban pedig egy nagy üvegtál tele apró csokikkal és egy táska mindenféle szépségápolási szerekkel. :) Jó volt végre látni azt, amire már órák óta vágytam és amire iszonyatosan szükségem volt; az ágyamat...