Készüljetek fel, mert ez tényleg hosszú bejegyzés lesz. Ez a hátránya annak, ha csak ritkán sikerül írnom és hamar befejezni egy bejegyzést, folyamatosan gyarapodnak az események és egyre több a mesélni való, amit utána egyszerre zúdítok rátok... elnézést. :)

2 hetes magyarországi pihenő után belevetettem magam a floorballba. A válogatottnál azt mondták, minél több meccset és edzést iktassunk be a VB selejtezőig. Ennek megfelelően, a hétfői SZPK-s edzést követően csütörtökön az SML ellen edzőmeccset játszottunk, pénteken pedig egy U16-os fiú csapattal volt találkozónk. :P Csütörtökön szólt Aldo, hogy szeretné, ha mennék velük meccsre szombaton. Természetesen nem ellenkeztem. Sajnos elég rossz teljesítményt nyújtottunk a csütörtöki és a pénteki edzőmeccsen is. Pénteken volt egy eladott labdám, ami után Simon nagyon mérges lett és lecserélt. Képzelhetitek, mennyire rosszul éreztem magam, még soha nem történt ilyen, hogy rossz játék miatt lett dühös rám. 10 percet ültem, majd az utolsó harmadra ismét kaptam lehetőséget. Nem tudom, mi lett az eredmény, de szerintem kikaptunk, mert tényleg pocsékul játszottunk, semmi nem jött össze, egy rendes passzunk sem volt. Meccs után elmentünk egy étterembe a csapattal, szerencsére Fabienne is jött velünk, így nem maradt el a személyes találkozásunk sem. Szombaton reggel a fiúk ébresztettek. Sandro nagyon örült nekem, többször mondta, hogy szomorú volt, amikor nem voltam itt és hiányoztam neki. Valószínű ezért is, amint felkelt, az volt az első dolga, hogy berontott hozzám. Mivel fáradt voltam, befektettem magam mellé, bekapcsoltam neki a tv-t, én aludtam/pihentem tovább, ő pedig mesét nézett. Amikor Luca is magához tért, ő is jött hozzám, ekkor már nem volt lehetőségem aludni, hiszen hárman nyomorogtunk az ágyamban. Ez soha nem vezet jóra, előbb-utóbb elindul a veszekedés, majd a csata is... :D 

Délután a felnőtt csapattal mentem meccsre. A megszokott, kedvenc buszommal és buszsofőrömmel. Imádnivaló ez a bácsi, nagyon kedves, mindig ő visz minket meccsre, mindig hoz rengeteg csokit nekünk, beszélget velünk, bohóckodik, stb.. Tényleg nagyon kedves, igazi Burgdorf rajongó. :D Magamról annyit, hogy nem voltam formában, lelkileg kicsit összeszakadtam Simon lecseszése miatt, hiszen ez volt az első alkalom, hogy nem volt megelégedve velem. Az önbizalmam valahol a béka segge alatt lehetett, így aztán bíztam benne, hogy nem kapok lehetőséget. Hát, nem így lett... 25-30 percet játszottam, Johanna helyére cseréltek be az első sorba. Nem tudtam megítélni, hogyan játszottam. Herbie és Rahel megdicsértek a meccs végén, vagyis azt mondták, hogy tudják ők is, milyen nehéz egy meccsben lévő sorhoz csatlakozni és felvenni a játék ritmusát, de jól megoldottam a feladatot és ügyes voltam. Sajnos a csapat lagymatag teljesítményt mutatott, 2-0-ról sikerült kikapnunk 3-2-re. Nekem volt 3 lövésem, abból az egyiknél a kapusnak nagy mázlija volt, a lába alatt megragadt a labda, először nem is tudta, hol van, a kapuban kereste, de sajnos nem haladt át a gólvonalon... :( Másnap az U21-gyel egy papíron gyengébb csapat otthonába látogattunk. Tartottam ettől a meccstől, szerintem ez a csapat nagyon sokra képes, jó kis társaság, ellenünk pedig plusz motivációt ad nekik, hogy a legutóbbi meccsen 2-0-ról vertük el őket 3-2-re, valamint az egyik téli igazolásunk tőlük jött át hozzánk. A vasárnap esti teljesítményünk hasonlított a hét edzésein mutatott játékhoz. Nem nagyon lehet szavakat találni rá, 4-0-ra vezettek már. Az első 30 percet úgy ahogy volt végig aludtuk. Utána összehoztunk egy büntetőt, amit kapufára lőttem, de a kiállítás alatt javítottam és betaláltam. Elkezdtük a felzárkózást, ez lendületet adott a csapatnak, így aztán sikerült 1 gólra megközelíteni a Lejon csapatát (4-3). A harmad végén újra büntetőhöz jutottunk. Ezúttal Nadu végezhette el, sajnos azonos eredménnyel, mint én. A szünetben Aldo beszélt, ezen a napon ő volt a 4. edző a csapat mellett. Úgy éreztem, hogy nem játszottam jól, hajtottam és futottam sokat, mint mindig, de nem a megszokott énemet mutattam. Ennek ellenére, Aldo rám alakította ki a figurát, ő bennem bízott a legjobba a csapatból. Ez adott egy kis erőt, de az utolsó harmad felénél fizikailag és szellemileg is elfáradtam. 4 nap alatt 4 meccsem volt, nem csodálkoztam rajta, hogy ez bekövetkezett. Azt hittem, hamarabb végem lesz, de ahhoz képest, az utolsó 10 percben éreztem azt, hogy pihennem kell. Ez szerintem jónak mondható, a selejtezőn is hasonló terhelésre számíthatunk, csak akkor lesz közte pihenő időszak és nem fog 2 fiú rajtam ugrálni... :D A végeredmény 7-5 nekik, nem sikerült fordítanunk. Nagyon sokat támadtunk az utolsó harmadban, kinyíltunk, és lerohanásból nem volt nehéz dolguk, 3-2 ellen simán betaláltak. Sok negatívum mellett azt azért kiemelném, hogy 4 gólos hátránynál sem adtuk fel, küzdöttünk tovább, pedig sok csapat már feladta volna (igaz, nem itt Svájcban:)). A hétvégét tehát negatív mérleggel zártuk, mind a 2 csapatunk papíron gyengébb csapattól szenvedett vereséget.

Hétfőn volt egy kis időm pihenni, szükségem is volt rá. Tudtam, hogy ez a hetem is hasonló lesz, ki kellett használnom minden percet, amíg a fiúk nélkül voltam. :) Amikor aztán Sandro haza ért, kezdődhetett a móka és kacagás...  A héten meglepő módon hátul játszottam. Kedden Laura, a kedvenc játékosom a német válogatottból volt a hátvédtársam. Elég jól ment, még ő sem, és én sem játszottam hátul, de gólt is sikerült összehoznunk. Arra gondoltam, hogy azért kerültem hátra, mert ismét megyek az SML-lel meccsre, és nem akarják, hogy besokalljak/megsérüljek (volt már ilyenre példa, hogy ezért játszottam hátul), de aztán csütörtökön kiderült, hogy nem ez az oka. A csütörtöki megbeszélésen Simon elmondta a hétvégi sorokat, én meg az ájulás és sírás küszöbére kerültem. Teljesen beparáztam, amikor kijelentette, hogy védő vagyok, utolsó ember, a bajnokság legjobb csapata ellen. Nem tudjátok elképzelni, mi játszódott le bennem, és őszintén én sem éreztem még ilyet soha. A csalódottság, a félelem és a bizonytalanság érzései kavarogtak bennem. Csalódott voltam, mert nem leszek elől, féltem, mert a védekezés – hátvédként - nem az erősségem, és bizonytalan voltam, hiszen nem tudtam, miért én kerültem hátra. Azért, mert nem vagyok jó elől, vagy miért engem „büntetnek”. Scotty és Johanna nyugtatgattak, hogy hátul sokkal könnyebb játszani, mint elől, meg fogom oldani, képes vagyok rá... Az SML ellen játszottunk. Igaz, hogy 2 gólt kaptunk a hibámból, de ennek ellenére egész tűrhető volt. Az irányítás hátulról jól ment, pontos passzokat adtam előre, azzal nem volt gond. Amikor 3-2-be jöttek, akkor vesztettem el a fejemet és nem tudtam, mit tegyek. Összességében Simon megdicsért, Aldo viszont kinevetett, amikor mondtam neki, hogy hátul játszom hétvégén, és megnyugtatott, hogy ő inkább csatárként számít rám. :) Persze ez a kinevetés nem volt komoly, inkább csak jót mosolygott rajtam, hiszen látta, nem vagyok valami boldog miatta... Edzés után beszéltem Simonnal, hogy miért én. A válasza tetszett. Azt mondta, nincs jó sweeper a csapatban, és bennem megbízik, ezért tesz hátra. Egyrészről örültem neki, hogy tényleg ekkora bizalmam van nála, még úgy is, hogy soha nem játszottam hátul, másrészről viszont féltem tőle, hiszen a legjobb csapat az ellenfelünk. 

Pénteken Nina és a fiúk ST.Gallen közelébe mentek, Andy viszont otthon maradt. Nekem is programom volt, az egyesülettel „spagettivacsorát” tartottunk. Nem tudom szebben körülírni. Az U21-es csapatnak kötelező program volt, ennek megfelelően alig volt hiányzónk. Jó kis este volt, a saláta nagyon finom volt, és a spagetti sem volt rossz. Ettem már finomabbat, de meg lehetett enni. :) A kalács viszont... életem legjobb kalácsát ettem, „nadon omlósz” volt :) Ezen az estén is kellemes érzésekkel mentem haza. Amikor elköszöntünk - 4-en mentünk együtt -, az elnök természetesen jött kezet fogni velünk. Mindenkinél csak „szép estét, viszlát”-ot mondott, engem viszont nevemen szólított és még beszélgetni is kezdett velem a hétvégi meccsekről. :) Otthon Andy és Mike dolgoztak, nem is zavartam őket, gyorsan elmeséltem az este történéseit, majd felmentem a szobámba filmet nézni. Reggel a csengőre ébredtem. Már 3x szólt, Andy viszont még mindig nem nyitott ajtót. Ekkor kikászálódtam az ágyamból és kinéztem Luca szobájából, ki csenget. A szomszéd lány akart valami akváriumról beszélgetni, de túl korán volt ahhoz, hogy felfogjam, mit mond, így aztán elküldtem azzal, hogy jöjjön vissza délután, amikor itthon lesznek a Nináék. Azt hittem, tök korán van, az órámon viszont már 11.20 állt... Andy is ekkor kelt, ami mondjuk nem meglepő, ő éjszakai bagoly, délelőtt viszont mindig alszik, ha nincs fontos dolga. Elmentem Timo-ért az állomásra, majd kidobtam nálunk, és mentem tovább az IKEA-ba svéd húsgolyóért... :) 5 frank a nagy menü, bolond lettem volna kihagyni. Gyorsan hazasiettem, majd jött Beer Mike, aki a fuvaromat biztosította a hétvégi meccs indulási helyére. A szombat-vasárnapi program az előző hetihez hasonlóan alakult, először SML, utána pedig U21-es mérkőzés. Ismét idegenbe mentünk az elit csapattal. Nagyon motivált voltam, a bemelegítés nagyon jól sikerült. Rosszul kezdtünk, 2-0-ra vezetett az ellenfél. Mondhatom, hogy az edzőknek sikerült felébreszteni a csapatot, a 3. harmadban 2-2 állt az eredményjelzőn. Johanna, az egyik svéd lány nem játszott, a kispadon ült mellettem. 12 perccel a vége előtt Aldo szólt, hogy kezdjek el melegíteni. Meglepődtem, hogy a szinte mindig kezdő Johanna és az U21-ben játszó Nicole közül engem választott.... Igaz, hogy nagyon motivált és felkészült voltam, nem akartam beállni. Nagyon parázs hangulat volt, fantasztikus iramú meccs, nehéz a kispadról beszállni és az utolsó 10 percben jól játszani. Melegítettem, amikor gólt lőttünk. 8 perccel a vége előtt 3-2 nekünk. Ekkor mondta Aldo, hogy legyek kész, de nem biztos, hogy csatába küld, meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok. Az utolsó 1,5 percben 6-5 ellen játszottunk. A bírók sem voltak velünk, 40 mp-cel a vége előtt kiállították Brigitte-t. Így aztán az utolsó 40 másodpercben lerágtam az összes körmömet, 6 a 4-ben támadott a Zugerland csapata. Magam sem tudom, hogy sikerült Pierinanak kiütnie a lasztit, de hatalmasat védett. Ezzel bebiztosította a 3 pont sorsát. A sípszó után mindenki Pierina nyakába ugrott, kicsi a rakást játszottunk. :) Egyáltalán nem érdekelt, hogy ezen a napon nem kaptam lehetőséget, hiszen a pályán nem lehettem, de az edzők hozzám való állása megnyugtatott. Soha nem gondoltam volna, hogy egy svéd és egy magyar játékos közül a magyart választanák. :) Igazán jól esett. A lányok bulizni mentek hazaérkezés után, én viszont nem tarthattam velük, hiszen másnap meccsem volt. Hazafelé a svédekkel és az edzőkkel poénkodtunk. Beszéltünk arról is, hogy védő leszek, mire Aldo megnyugtatott, hogy ügyes leszek, mivel jól látok a pályán, meg fogom oldani a nehéz helyzeteket is, csak bízzak magamban. :) Mic vitt haza, ami kb. 5 perc kocsikázást jelent, hiszen a mindenkori indulási-és érkezési hely 5 percre van a „házunktól”. Ő is biztatott a vasárnappal kapcsolatban, hogy higgyek magamban, és akkor menni fog. 
Vasárnap tehát eljött az első olyan floorball meccsem, amikor védőként számítottak rám. 3 sorral kezdtünk, ami nagy hibának bizonyult. 30 perc alatt 5 gólt kaptunk, abból 4-et a „leggyengébb” sorunk. A meccs felét átaludtuk, mint ahogy 1 héttel korábban is. Váltottunk 2 sorra, én pedig még mindig játékban maradtam. Meglepődtem, hiszen szerintem van 4 igazán jó védőnk, mégis az új igazolásunk ült a kispadon és én játszottam. Sajnos egy csatánál kiment a bokám, amit igazából nem vettem komolyan, előfordult már, hogy kifordult, de tovább játszottam. 3 gólt sikerült lőnünk, az utolsó 30 percet mi uraltuk, kár, hogy ilyen későn váltottunk 2 sorra. Elég szomorúak voltunk, leginkább azért, mert ezt a meccset megnyerhettük volna. Nináék is kint voltak a meccsen, pedig 19.00-kor kezdődött, a fiúknak pedig másnap korán kellett kelniük. Meccs után azonban rögtön haza mentek, én még beszélgettem egy kicsit az edzőkkel, csapattal, majd én is siettem haza. Volt egy megérzésem, hogy várnak rám, és nem tévedtem. A fiúk már aludtak, az asztal megterítve, Nina még a konyhában tevékenykedett, Andy legózott... :D Ők svájci sajtot ettek, én viszont azt nem igazán szeretem, ezért kaptam spagettit. :) Vacsi után beszélgettünk kicsit, aztán nyugovóra tértem, reggel indulhatott a műszak. 

Hétfőn semmi gondom nem volt, majd kedden először az SML-lel kellett játszanom. Az u21-es csapatnak taktikai megbeszélése volt, de páran hivatalosak voltunk a felnőtt csapat edzésére. Aldonak feltűnt, hogy nincs minden rendben velem. Elkezdett fájni a bokám, valószínű a hétvégi kis „baleset” miatt. Aldo nagyon kedves volt, mondta, hogy ha szerdán is fáj, akkor jelentkezzek nála, és csütörtökön meg kell nézetnem. Sajnos edzés után bedagadt, aminek nagyon nem örültem. Szerdán írtam Aldonak, hogy nem sok változást tapasztaltam, igaz a duzzanat lement róla. Konzultált Martinnal, a csapat orvosával, és írta, hogy csütörtökön menjek az edzésükre és Martin megvizsgál. Valamint még azt is hozzá tette, hogy a szerdai edzést hagyjam ki.... :) Ami viszont Techniktraining, és ilyenkor nincs játék, nincs sok futás, leginkább csak taktikai dolgok, sok-sok ütés, figura, kis erősítés, stb.. Nem edzettem teljes gőzzel, Simonnal megbeszéltem, hogy nem adok 100%-ot. Csütörtökön Aldo már várt, kicsit beszélgettünk, majd Martin vette át a főszerepet. Kiderítette, hogy valami az achillesemmel van, jó lenne elmenni dokihoz. Vizsgálás közben Sophiával a jövőről, a játékosokról és a csapatról tárgyaltunk. Aldo és Martin közösen meghozták a döntést; hétvégén nincs SML meccs, pénteken pedig el kell mennem dokihoz. Mielőtt indultam volna haza, Aldo magához hívott. Mondta, hogy a Piranha elleni meccset kihagyom, az a lényeg, hogy hamar felépüljek, és még lesz fontosabb derbi, ahol számítanak rám. A másik, aminek nagyon örültem és szívem szerint ugráltam volna, de nem mutattam ki, próbáltam komoly maradni - én és a komolyság..... :D - , kérdezte, hogy mik a terveim jövőre, ugyanis szeretné, ha itt maradnék a felnőtt csapatnál játszani. Kicsit dicsérgetett, és mondta, hogy gondolkodjak rajta, ha vissza jövök a Vb selejtezőről, akkor leülünk és megbeszéljük a részleteket. :) Nagy mosollyal az arcomon vonultam ki a teremből... Sophia is említette, hogy meg akarnak tartani, gondolkodjak a jövőmet illetően, mert előbb-utóbb sor kerül az „tárgyalásra”. A csarnokból kifelé Simonnal találkoztam, aki szúrósan kérdezte, hogy edzésen voltam-e. Mondtam neki, hogy nem, csak Martin megvizsgálta a lábamat, és azt diagnosztizálta, hogy jobb lenne a pénteki edzést kihagynom, ha hétvégén játszani akarok. Simon ezt annyival intézte el, hogy pénteken meg kell jelennem edzésen, majd még beszél a Physioval, milyen súlyos a dolog. Otthon elmeséltem Nináéknak, miket mondott Aldo, Simon, és persze Martin. Pénteken reggel 8-kor felhívtam a doktor bácsit, a Burgdorf Wizards csapatára hivatkoztam, és 10.15-re már kaptam is időpontot... :) Bárcsak minden ilyen simán menne az életben... Mivel Nina már munkában volt, Andynek pedig 9-kor kellett indulnia, ezért próbáltunk egy köztes megoldást találni, hogy én is odaérjek a dokihoz, Andy is eljusson a munkahelyére, és a fiúk is kapjanak ebédet... Margittal beszéltem, hogy ha később érnék haza, foglalja le a fiúkat. Egy gond kipipálva. Andyvel elmentem a munkahelyére, ott átültem a volán mögé, majd egyedül mentem tovább a dokihoz. Egyszóval, ismét megkaptam a kocsit... :) A dokinál nem kellett várnom, bementem, kitöltöttem egy papírt, 2 perc múlva már Dr. Zundel irodájában ültem, vizsgálatra készen. Elmeséltem, mi történt, ő megvizsgálta a lábamat, majd elküldött a szomszéd szobába röntgenre. Ott egy fiatal lány vett „kezelésbe”. 10 perc múlva már a 3. szobában voltam, ahol ismét a dokit vártam. A röntgen kimutatta, hogy nincs szakadás, semmi komoly, valami megsérült az achillesemnél. Physiotherapie, gyógyszert és krémet kaptam, valamint új időpontot február 9-re. 

Nem voltam túl boldog, de 1 hét elegendő lehet a teljes felépülésre. Délutánra már volt időpontom Martinhoz, meg is kezdtük a terápiát. Először megmasszírozta a lábamat, ami kellemetlen érzés volt. Én az ágy „távirányítójával” játszottam, amikor váltott egy másik pontra. Ott viszont olyan fájdalmam volt, hogy elhajítottam a távirányítót, ami a földön landolt... Nem tudtam, hogy a sikítás vagy az elhajított dolog miatt kérjek bocsánatot, de szerencsére Martin csak nevetett rajtam. A kezelést ultrasugárral fejeztük be, ami kellemes érzés. Aldonál és Simonnal is lejelentkeztem a kezelés után. Este Luca első floorball edzésére került sor, ami érdekesnek bizonyult. Kevés ideig tudtam ott lenni, mert mennem kellett edzésre, de az hamar kiderült, hogy Lucanak örömet okoz a floorball, élvezi és tényleg akarja csinálni. Edzésre menet azon gondolkodtam, mégis meddig maradjak, kik lesznek ott az edzők közül. Markus, Janu és Thomas voltak ott. Amíg a csapat Thomasszal … edzést tartott, addig én a két imádnivaló edzőmmel beszélgettem. Nagyon bírom őket. Amikor megérkeztek a többiek, mindenki engem akart. Ilyen még nem volt, rájuk kellett szólnom, hogy egyszerre csak 1 ember beszéljen, ne pedig 5, mert nem tudok mindenkire figyelni és válaszolni. :) Jó érzés volt, hogy kb. mindenkinek volt mondanivalója. Most bebizonyosodott, hogy nem csak én érzem azt, hogy befogadtak, hogy szeretnek, hanem tényleg így van. Kb. 20 perccel a vége előtt mentem el. Mivel nálam volt a „motivációs” labda, így Markusnak elmondtam, kinek adom tovább, kinek adja tovább a nevemben. Ez egy olyan labda, amire 4 cédula van ráakasztva, mindegyiken egy jellegzetesség a nagy betűs csapatról, a csapatösszetartásról. Szinte minden edzés után megkapja valaki, én kedden kaptam Angitól, de most tovább adtam Honeynak.

Szombaton korán keltünk, ugyanis szánkózni mentünk a családdal.Svájc legnagyobb szánkó pályájára, Gründelwaldba. 2 magyar fiú is jött velünk, akiket Andy hívott meg. Ők most Andy cégénél dolgoznak, 3 hónapos tanfolyamon vannak Svájcban. Aranyosak voltak, jól elbeszélgettem velük, igaz leginkább a családommal voltam. A szánkózás felejthetetlen élményt nyújtott, nem is gondoltam volna. Persze a hócsata sem maradhatott el, Andyvel és Lucaval birkóztunk, amit Nina örökített meg: 
Délután siettünk haza, hiszen estére Laurahoz voltunk hivatalosak Coräval. Mivel később értünk haza, így Andyék kitalálták, hogy vigyem el az autót, menjünk autóval. Szerintem ez hatalmas dolog tőlük, éjszakára odaadják az autót, sőt, még azt is mondták, hogy elég, ha meccs után hozom haza. Beszéltem Andyvel, hogy akkor legalább a benzint kifizetem, mivel Laura nem lakik közel, kb. 45 perc autópályán, de nem engedték meg. Azt a példát hozta fel, hogy én sem nézem az órámat, és a munkaidőm végén én sem vonulok fel a szobámba, hagyom ott a fiúkat, hanem tovább játszom velük. Így aztán gyorsan letusoltam, majd indultam Coräért. Az ütőm, mezem, mindenem nálam volt, ami a másnapi mérkőzéshez kellett. Viszonylag hamar oda értünk, útközben végig fyfan-t hallgattuk, ami most a legújabb „közös kedvencünk”. :) Az úti cél Thun sportcsarnoka, ahol Thun B ligás férfi csapata játszott. Amikor megérkeztünk, hatalmas kiabálást hallottunk, majd amikor felértünk a lelátóra, még egyszer ugyanaz a kiáltás hallatszott a pályáról. Gondoltuk, de jó, meghoztuk Thun szerencséjét... Sajnos nem így történt. 2 perc alatt 2-t lőtt az ellenfél, ezzel már ők vezettek. Kikaptak 2 góllal, igaz a vége nagyon izgalmas pillanatokat hozott. Kifelé menet megláttam az egyik ex csapattársamat, Lexyt. Megörültünk egymásnak, beszélgettünk egy kicsit, majd Lauraék tovább vonszoltak, hiszen már 8 órát ütött az óra. Laura egy fiúval lakik albérletben, akinek mondta, hogy ma vendégei lesznek, szóval hacsak nem akar 4 lánnyal együtt „partyzni”, akkor ne aludjon otthon... :) 4-en voltunk tehát, a program pedig a következő volt: vacsira görög saláta, Thun specialitása, természetesen tonhal, érdekes módon tálalva – tejföl, tej, ki tudja, mi még-, valamint egy remek minőségű pezsgő. A tonhalas szósz nagyon finom volt, meg is lepődtem rajta.

Vacsi után Laura jó házigazdaként meglepivel szolgált, a colához nagyon finom cseresznyelikőrt öntött, ami megbolondította a colát... :)  A következő 1 óra „szabad programként” telt, vagyis én pedig Laurával a szobájában lelkiztem. Nagyon sok mindenről beszélgettem, rég meséltem el valakinek ennyi mindent, ilyen őszintén. Szerencsére a bizalom kölcsönös, ő is sok mindent megosztott velem. Korábban is jóban voltunk, sokat beszélgettünk, de ez volt az első igazán őszinte, lelkizős társalgásunk. Amikor már úgy éreztük, elég a nyavalygásból, felhoztunk egy vidámabb témát, majd kimentünk a többiekhez, akik már vártak minket, hiszen beígért film szerepelt a programban. Film közben Corä elaludt, nekem is majdnem sikerült, de Laura mindig oldalba bökött, amikor csukódtak a szemeim. ½ 1-kor már ágyban voltunk, én hamar kidőltem, hiszen nagyon fárasztó napom volt.

Másnap reggel Laura ébresztett minket, ½ 10-kor pedig már indultunk is, ugyanis meccsünk volt. Először beugrottunk egy pékségbe, vettünk reggelit, majd elmentünk Martinhoz, aki rakott tape-et a lábamra, gyorsan hazaugrottunk, mert természetesen sikerült a legfontosabb dolgot otthon hagynom, majd irány Burgdorf. A meccsről nem írok sokat. Az első 2 gólt én lőttem, így nekem jól indult, de aztán a 2. harmad felénél elkezdett fájni a lábam, így cserét kértem. A meccs vége előtt 10 perccel Simon tanácskozás után visszaküldött a pályára, de ezúttal hátvédként. Ez a poszt nem feküdt ma annyira, vagyis nem voltam felkészülve, hogy hátul kell játszanom, igaz nem hibáztam. A meccs felénél volt egy nagyon jó támadásunk Naduval, azt hiszem az volt a meccs gólja. Passzolgattunk, majd elfutottam a szélén és fonákkal erősen belőttem középre, amit ő kapásból a felsőbe helyezett. Álomgól. :) 7-4-re nyertünk, nem volt egyszerű, de leginkább magunknak nehezítettük meg. Meccs után a fiúk – szó szerint – a nyakamba ugrottak, nem tudtam lerázni őket, Luca pedig azt hajtogatta, hogy nélkülem döntetlen lett volna a meccs eredménye... :D Tőlük elköszöntem, hiszen a felnőtt csapat meccsén még maradtam – sajnos a sérülés miatt úgy egyeztünk meg Aldoval, hogy nem játszom, hiszen lesz még fontosabb meccs is, ahol kellek nekik :) - .

Larissatól kaptam csokis sütit, amiért múltkor 7 perc alatt letusoltam és kivittem az állomásra. Mondtam a csapatnak, ha nyerünk, közös a süti, de ha nem, én eszem meg az egészet. :) Így aztán osztozkodnom kellett, persze szívesen tettem. Felmentem a büféhez kérni egy kést, és az ott lévő emberkék elkezdtek hülyülni velem... Nagyon jó fejek voltak, vagy 10 percet „vitatkoztam” velük, mire végre megkaptam a kést... :) Felvágtam, mindenkinek jutott 1 szelet, a maradékot felvittem az edzőknek, majd Aldonak és Micnek is adtam egyet, az utolsó szeletet pedig az elnök kapta, amiért mindig ilyen kedves velem. :)

Közben Januval és Markusszal beszélgettem, de velük inkább oltjuk egymást, nagyon vicces. Nagyon jól érzem magam velük, és tetszik, hogy már németül vissza tudok vágni, így aztán mentek a szópárbajok. :) Mondták, hogy most már zuhanyozzak le – így 1 órával a meccs után -, megvárják, amíg kész leszek, aztán utána folytatjuk. Közben Martinnal is összefutottam, akivel megbeszéltük, hogy zuhanyzás után jelentkezem nála, megnézi a lábamat. Ebből végül is az lett, hogy gyorsan elkészülődtem, felmentem az edzőkhöz beszélgetni, igaz akkor már 3-an voltak, ugyanis Mic is csatlakozott – 3 az 1 ellen már nehezebb dolgom volt :)-. Martin is megjelent, akivel egyeztettünk egy időpontot. A maradék időt a 3 „bolonddal” töltöttem, és sok-sok nevetéssel. Elbúcsúztam tőlük, sok sikert kívántak, hiszen a selejtezőig már nem találkozom velük. Martin megvizsgálta a lábamat, ami kicsit volt csak bedagadva. Kaptam rá jeget és egy új időpontot, pontosabban 5 perccel a meccs kezdete előtt találkozó az öltözőben. Na, ez is érdekes volt. Ott ültem a felnőtt csapat öltözőjében, Martin fáslizta a lábamat, a lányok pedig megjelentek. A fásli hatalmas volt, mintha gipszben lenne a lábam, így kaptam a megjegyzéseket a lányoktól. :) Az öltöző előtt Aldo, Mic és Sophia állt. Én mosolyogva és jó kedvűen léptem ki az öltözőből, Sophia persze rákérdezett, mi az öröm tárgya, én pedig csak annyit válaszoltam, hogy „ezek odabent nagyon kedvesek”. :) Ezzel sikerült nekik is mosolyt csalnom az arcukra, pedig csak őszinte voltam. :) A meccs nem úgy sikerült, ahogy azt tervezte a csapat, sajnos kikaptak a bajnok ellen.

A következő hetem a regenerálódással telt. Háromszor voltam Martinnál fizioterápián. Minden alkalommal úgy mentem, hogy a kezelés előtt 30 percet bicóztam a fitnesz teremben. Martin adott nekem egy kulcsot – kaptam egy kulcsot a fitnesz teremhez -, és mondta, hogy amikor csak szeretnék, mehetek ingyen edzeni, és a 3 kezelés előtt pedig kötelező a bicózás, hiszen a héten nekem ez az edzés. Nagyon jól esett, hogy ennyit foglalkozott velem, Aldo is írt smst, hogy alakul a „felépülésem”. Kaptam tape-et is Martintól, ami itt Svájcban elég drága. Azt hittem, majd nekem kell kifizetni, de nem. Martin megpróbálja kifizettetni a biztosításommal, ha az nem jön össze, akkor az egyesület kifizeti nekem. :) Pedig ez a válogatott hét miatt kell, nem egyesületes dolog. A héten nem sok mindent csináltam, készülgettem, a fiúkkal mentem mindenhova, hiszen nem volt este edzésem, így voltam Luca és Sandro floorball edzésén is, szerdán pedig Zürichben voltunk egy hatalmas játszóházban. Volt ott minden, rengeteg gyerek, hihetetlen milyen játékok. A fiúkkal voltam ott 2,5 órát, ami azért volt fárasztó, mert ebből 1 órát Sandroval mászkáltam. Ennek az lett az eredménye, hogy utána viszont 1,5 órát ültem, hiszen elkezdett fájni a lábam. Szombaton Nina vitt ki az állomásra Bernbe, a fiúk is jöttek velünk. Sandro nagyon édes volt, amikor elbúcsúztunk, majdnem elkezdett sírni. Nagy ölelgetés, majd felszálltam a vonatra, és indultam haza, hiszen a következő héten magyar válogatott mezben világbajnoki selejtezőt játszottunk Lengyelországban.