A hétvégén nagyon érdekes beszélgetésben volt részem. Azt hiszem, az egyik legőszintébb emberrel társalogtam, a legjobb svájci barátommal, akiben feltétel nélkül megbízom, aki tudja, hogy nem sért meg, ha esetleg nem azt mondja, amit hallani szeretnék. Pont erre volt szükségem. Elgondolkodtatott, és egyben megváltoztatott. Nehéz lenne leírni, szavakba önteni, miről volt szó, hiszen nem akarok konkrét magyarázatokba bonyolódni. Ha elkezdeném, kénytelen lennék a legelején, ami tulajdonképpen 2011 októberében kezdődött, amikor is kiderült, hogy edzőváltásra kerül sor. Sok minden történt, mióta Aldo elment és Simon jött a helyére...

Változtak az edzők és a játékosok. Változtak a (reális) célok. Változott a felállás. Változott a csapat, ami által a floorball is megváltozott. Ez mind-mind olyan tényező, ami a mindennapi életben is megtörténhet. Kaphatsz új munkatársat, új főnököt, kerülhetsz új beosztásba, új munkakörbe, ami által új kihívásokkal kell szembe nézned. Ezek olyan dolgok, amin az ember - általában- nem tud változtatni, ezt a sors, az élet hozza, na meg a főnököd, az edződ, akik meghatározzák, milyen feladatot szánnak neked.

Ami viszont csakis rajtad múlik, amit csakis Te irányítasz, az Te magad vagy. A hozzáállásod. A felfogásod. A szemléleted. A motiváltságod. A tiszteleted és támogatásod a körülötted lévők felé. A megnyilvánulásod és megjelenésed. Vagyis mindaz, amit egy melletted álló személy érez, vagy egy lelátón szurkoló anyuka lát, ha rád néz. A testbeszédünk, az arckifejezésünk mindent elárul rólunk, ha akarjuk, ha nem.

Az utcán sétálva is megállapítható egy-egy emberről, milyen a személyisége, vagy épp az adott lelkiállapota, pedig még meg sem szólalt. Ha egy idegen emberről képesek vagyunk ilyen megállapítást tenni, akkor milyen az, ha ismert közegben vagy!? Egy szájhúzás, egy sóhajtás, vagy akár csak a „hanyag testtartás”, és mindenki tudja, mit érzel.

Arról nem is beszélve, hogy milyen hatással vagy a csapattársaidra, ha a lekonyult mosolyt, vagy a szájhúzást látják Tőled. Sokak fejében megfordul, vajon azért ilyen, mert én játszom helyette!?  Talán azért sóhajtozik, mert nem a számára megfelelő sorba került, vagyis nem szeret velem játszani!? Vagy csak az a gondja, hogy nem mondják be a nevét pályára lépésénél, hiszen csak a 2. sorban kap szerepet!?

Mindez negatívan hat a csapat minden egyes tagjára. Ahhoz vezet, hogy nem csak a játékkal, a floorballal foglalkozunk, hanem ott motoszkál a fejekben, „miért ilyen” és „hogyan tudnék segíteni neki”. Tényleg ez lenne a megfelelő hozzáállás!? A megfelelő viselkedés, ha valami nem úgy történik, ahogy azt Te szeretnéd!? Tényleg ki kell mutatnunk, ha csalódottak, dühösek vagyunk, mert igazságtalannak érzünk egy döntést, ami nem nekünk kedvez!? Jobb lesz attól, ha látják rajtad, hogy valami nem tetszik!? Lesz változás pozitív irányba!? Eléred a célod, ha negatív hatással vagy a külvilág felé!?

A válasz egyszerű, talán le sem kell írnom...

Egy csapat vagyunk, ha nyerünk, ha vesztünk, ha gólt kapunk, lövünk, vagy ha gondjaink vannak. Egy csapat, akik együtt küzdenek, együtt izzadnak, együtt szenvednek a siker érdekében. Egy csapat, aki a tabellán egy, a Burgdorf Wizards név alatt szerepel.  Egy csapat vagyunk mindaddig, amíg minden egyes tag alárendeli magát a csapatnak.


Amint valaki nem így cselekszik, amint valaki meginog, a csapat már nem lesz többé olyan erős, vagy talán csak személyek társasága lesz, akik ugyanazon tevékenységet csinálják -rendszerint sikerek nélkül-. Akkor mégis mi a jobb!? Ha negatívan, elkeseredve, kedvtelenül ülsz a kispadon azon agyalva, miért nem te kergeted a labdát a pályán - hiszen jobbnak érzed magad, mint egyes játékosok -, vagy a palánk mellett állni, magabiztosan, erőt sugározva biztatni a többieket és lelkesedéssel várva, kapsz-e lehetőséget a játékra, de ha nem, akkor sem leszel szomorú, mert tudod, a csapat többi tagja nem csak magáért, hanem érted is harcol... és, a végén, nem xy, hanem a csapat gazdagodik 3 ponttal, melynek Te is részese vagy, attól függetlenül, hogy a pályán, a kispadon vagy csupán a lelátón töltötted azt a bizonyos 60 percet....

Egy csapat nem 10 játékosból és egy kapusból áll. 10 játékossal nem lehet edzeni, nem lehet elmenni egy mérkőzésre nyugodt szívvel. 10 játékos olyan, mint a 101 kiskutya 51 kutyával... A "fele" hiányzik. A fele, akinek éppen ugyan olyan fontos szerepe van a sikerben, vagy ugyan annyira hibás a vereségben...

Az idei mottónk és egyben csapatdalunk; https://www.youtube.com/watch?v=dD7iK4PT1no