Aki olvasta az előző bejegyzésemet, az most biztosan csodálkozik, hogy mit keres egy újabb cikk a honlapon, hiszen azt írtam, júliusban ne számítsatok rá. Annyi minden történt, ami szép emlék volt számomra, hogy gondoltam megosztom Veletek. :) Na jó, ha őszinte vagyok, az igazi ok az, hogy hajnali 2 óra 38 perc van, és sehogy sem sikerül elaludnom. 2 órát forgolódtam, szenvedtem, de nem jött össze, így úgy döntöttem, mesélek Nektek pár történetet....

Laura visszajött, ezt meg is ünnepeltük. A szombati Wizards-triatlon (500 m úszás, 30 km bicózás, 5,5 km futás → na meg plusz 2-3 km, mert a kék jelzés hirtelen eltűnt és páran eltévedtünk) és a csapatos grillparti után elmentem Thunba, ahol Laurával kifulladásig beszélgettünk. Másnap a jó időnek köszönhetően – én bikini alsó nélkül – elindultunk a strandra. Padutól, Laura szobatársától kaptam egy gatyát, amit felvettem a fürdés közben, napozáshoz pedig az „alvós cuccomat” használtam. :) Leírhatatlanul csodás volt, izzasztó meleg (35 °C), a thuni tó hőmérséklete alig érte el a 17° C-ot, de a víz hidegségéért kárpótolt a háttér; meseszép hegyek, néhol még teljesen fehérek. Ez is egy új élmény volt, úgy fürdeni, napozni, hogy a háttérben még havat látok, ahol akár emberek síelhetnek, szánkózhatnak. :)

Laura és Corä csütörtökön átjöttek hozzám. A fiúkat elvittük az iskolai fesztiválra (Schulfest), amit nagyon élveztek, de őszintén bevallom, még én is jól éreztem magam. Miután Nina megérkezett, mi átmentünk Burgdorfba kocsival, mekiztünk, majd elmentünk edzésre – nem edzettem, hiszen ma Joker-em volt -, ahol az új, kb. 90 cm-es ütőm várt rám. Aldo levágta a régi ütőmet, mivel túl naggyal játszottam, így most 4-5 cm-rel rövidebb lett. Mondanom sem kell, hihetetlenül picinek tűnt, hirtelen azt sem tudtam, mit kezdjek vele. 15-20 perc laza ütögetés után aztán kezdtem belátni, hogy nem hülyék ők, nem akarnak rosszat nekem, jó lesz ez a méret, csak még hozzá kell szoknom...

Találkoztam -számomra- a világ legjobb teniszezőjével, azzal a férfival, akit már évek óta csodálok, követem a meccseit és álmélkodom, milyen lazasággal, eleganciával és szerénységgel nyeri a tornákat, versenyeket; vagyis, a nagy Roger Federerrel. 3 napos belépőt kaptam szülinapomra a Marentini családtól a Davis Cupára, amiből engem leginkább a Federer meccsek érdekeltek. Szerencsére pénteken és szombaton is pályára lépett. A hétvége folyamán mind az 5 meccset megnéztem. Pénteken telt ház előtt nyert Federer, ezt a meccset Dórival néztük végig. Szombaton páros meccsre került sor, a Federer-Wawrinka duóra még a péntekinél is több ember volt kíváncsi, hihetetlen, mennyi svájci és RF pólós fanatikus töltötte meg a lelátót. Federer egy álom volt, nem tudtam levenni róla a szememet, sokszor csak őt néztem, a mozgását, a játékát, nem is a labdát követtem... :) A szombati győzelem után lementünk a pályára, a pálya szélén fényképeztem, majd a játékoskijárónál vártuk a sztárokat.  
Meglett az eredménye, Federer kijött egy autogram erejéig. Nekem nem kellett, vagyis nem a felismerhetetlen aláírása, hanem egy csodás kép, valamint a tudat, hogy ott állt karnyújtásnyira tőlem, és rám nézett a két szép szemével. :) A sajtótájékoztató egy külön sátorban volt, ahova szegényt több százan kísérték, persze a testőrök gyűrűjében. Sajnáltam is kicsit, alig tudott megmozdulni, mindenki őt akarta, egy fényképet, egy aláírást. Közben megismerkedtem 2 lánnyal, akikkel még a játékoskijárónál „szemeztünk”. A vége az lett, hogy megittunk egy pohár frissítő sört – mert az időjárásra nem panaszkodhattunk, dög meleg volt - , és beszélgettünk egy kicsit. Aztán már későre járt, így mind a hárman indultunk haza.

Vasárnap, a meccs után mentem Laurához aludni. Másnap reggel korán keltünk, ugyanis indultam haza, 3 hétre. A vonaton semmi gond nem volt, filmet néztem, tök örültem neki, időben ott leszek a reptéren. Már csak 1 állomás volt hátra, amikor Genfből nem indult tovább a vonat. Leszállítottak minket valami hiba miatt és busszal kellett tovább utaznunk a reptérre. Nagyon mérges voltam, sok cuccal, nehéz táskával, buszozgathattam. Persze még vártam is a buszra, mivel az elsőre nem fértem fel, a második meg csak 20 perc múlva érkezett meg. Nagy nehezen, de eljutottam a reptérre, ahol már csak 1 órám volt az indulásig. Mindent gyorsan és ügyesen elintéztem, semmi gond nem volt a „sporttáskámmal”, elfogadták „nem sporttáskának :D”, így hamar lerendeztem a csomagleadást. A hazaút majdnem végig zökkenőmentesen telt, még aludtam is, de az utolsó 10-15 perc elég rosszul zajlott. Az ablak mellett ültem, a gép pedig Budapest fölött 2x is olyan drasztikusan bedőlt, hogy már azon gondolkodtam, a pilóta most akar valami új mutatványt kitalálni, amit ezelőtt még senki nem csinált meg ennyi emberrel a fedélzeten. Szerencsére aztán letette a gépet, de ez a 2 bedőlés elég ijesztő volt. Páran sikított is, én meg már attól féltem, hogy a mellettem ülő rám esik, nem tudja tartani magát. Itthon nagy meleg fogadott, de sokkal rosszabb levegő, mint Svájcban. Az időjárás hasonlónak bizonyult, de amíg itthon alig lehetett levegőt kapni, addig Svájcban szó nélkül képes voltam kifeküdni napozni, és normálisan lélegezni, mint egy normál, 20 °C-os napon.
 

Az itthonlétemet sok-sok-sok és még annál is több „randevú” jellemezte, barátokkal, családtagokkal. Az első hetet egy péntek esti beszélgetés, csocsózás Zahóval, majd egy szombati esküvő aranyozta be. Volt osztálytársam ment férjhez, és egyszerűen fergeteges bulit hoztak össze. Kijelenthetem, hogy még soha életemben nem éreztem magam ennyire jól, mint ezen az estén. Egyszerűen fantasztikus volt, kimondhatatlan. Ez lesz az az este, amire majd úgy fogok visszaemlékezni, hogy „bárcsak visszatekerhetném az időt és újra átélhetném”. :) Köszönöm ezt a csodálatos élményt mindenkinek, aki egy kicsit is hozzájárult az estéhez, vagyis inkább éjszakához, mivel reggel 6-ra sikerült hazaérnem. És persze sok boldogságot kívánok itt is az ifjú párnak, Katának és Ádámnak (vagy Dávidnak!?:)). 
Vasárnap nem sokat aludtam, családi ebédet tartottunk, amire már rég nem volt példa. Szüleim és tesóm felköszöntöttek, megkaptam a tortámat, a délutáni programom pedig itthon kezdődött, majd Boriéknál folytatódott jó kis beszélgetéssel. Mondanom sem kell, este nem kellett altatni.... :) 

A 2. hét a szülinapommal kezdődött. A facebook megfertőzte az egész világot, ennek köszönhetően érkeztek üzenetek Svédországból, Finnországból, Németországból, Svájcból és persze Magyarországról. :) Ennyi üzenetet még soha nem kaptam, 230 körül lehetett a facebookon (Lisa Hansel, Röbi Gfeller, and 215 other friends posted on your Üzenőfal 21:14.), és persze az sms-ekről, személyes köszöntésekről még nem is beszéltem (aminek értelemszerűen jóval kisebb a száma, de ezek az igaziak, ennek örül az ember a legjobban). A szülinapomat egy „kisebb” osztálytalálkozóval ünnepeltük Orsiéknál, ahol egész este biliárdoztunk, ping-pongoztunk, beszélgettünk, nevettünk és a többi. :) Reggel ½ 6-ra értem haza, így mondanom sem kell, megint hulla voltam. Ezúttal kialudtam magam, hiszen nem akartam úgy kezdeni a hetet, hogy „alváshiánytól” szenvedek. :D Csak röviden, mert nem akarok mindent megemlíteni, mert tényleg sok volt a program, de azért 1-2 dolgot; voltam a Grill étteremben vacsorázni – romantikus vacsora!? -, majd másik társasággal somlói-galuskát enni – vajon finomabb volt a somlói mint a Petrezselyem cukrászdában!? -, voltam a tóparton beszélgetős estén – csillagos ég alatt!? -, az Incóban bandázni – elvertem az új tulajt csocsóban első találkozásunk alkalmával!? -, biliárdoztam is – kikaptam vagy csak hagytam magam!? -, örültem olyan személyek köszöntésének, akiket csak most ismertem meg, de mégis gondoltak rám – új barátság kezdete!? -, moziztam a testvéremmel, 3D-ben – jó volt vagy jó volt!? - és még sorolhatnám, de nem teszem, inkább megpróbálok aludni (4.23). Az utolsó itthoni hetemre is ezek lesznek jellemzőek, megspékelve egy balatoni kiruccanással – jó idő esetén -, egy szombati válogatott edzőtáborral, és egy Réka-Meló szülinapi bulival. Nektek továbbra is jó nyarat, vagy most már nem is tudom, minek lehet mondani ezt az esős, hideg, nyárnak nem nevezhető évszakot...

Még valami: Svájcban hatalmas hagyománya van az úgynevezett Sponsorenlaufnak, amit szinte minden sportban megrendeznek. Ennek az a lényege, hogy a játékosok pénzt gyűjtsenek az egyesületnek. Lehet összeget is adni, de olyat is lehet, hogy valaki pontokért ad pénzt, ugyanis augusztus közepén lesz a hivatalos „szponzorfutás”, amikor a játékosok különböző feladatokon pontokat gyűjthetnek (max 25 pontot). Ha valaki úgy érzi, szeretné támogatni a Burgdorf Wizards csapatát és engem, az most megteheti. Augusztus 20-ig kell összegyűjtenünk a megadott összeget, ami nem kevés, de sok kicsi sokra megy. :) Az alsó határ 10 chf. Gondoltam, hátha lesznek jelentkezők, akik épp most nyertek a lottón vagy csak úgy érzik, megéri 10 chf-et az a csapat, ami miatt elindult ez a blog... :)