Svájci szánkózás. Ez nem éppen olyan, mint amikor itthon lecsúszol a dombról és örülsz az 1 perces élménynek. 3-5 km-es pályák, lifttel vagy felvonóval mész fel, majd a végén a képen látható "zsinór" felhúz a csúcsra. Ez az adelbodeni, persze mindenhol mások a körülmények. Párosan béreltünk egy szánkót, hiszen ez nagyobb örömet okoz. Rahel és én Schumachert is leelőztük volna. A sok-sok csúszásból csak egyszer akadt gondunk, az egyik kanyart nem sikerült bevenni, kisodródtunk, közel kerültünk a „zuhanáshoz”, így mind a ketten „ledőltünk” a paripánkról. :) Szerencsénk volt, hogy nem jött utánunk senki, a kanyarban nem látott volna minket. Még ebben a körben felakadtunk egy másik kanyarnál, Jonna és Flo elestek, mi meg próbáltuk úgy bevenni az ívet, hogy ne menjünk nekik, de egy olyan részre sodródtunk, ahol megállt egy kis hó, így lerepültünk a szánkóról. A legviccesebb pillanatokat egy erős lejtő utáni gödör okozta, ami után mind bevártuk egymást (és persze nevettünk az utánunk lévő páros ugratásán-jajgatásán:)). 3 óra csúszkálás után irány haza, hiszen még várt ránk egy Fondue - pizza evés Sarahéknál, este pedig Bern felé kacsingattunk. Ami említésre méltó, hogy megismerkedtem Svájc jelenleg legjobb floorball játékosával, Antival (Emanuel Antener). Röpke fél órát beszélgettünk, kellemesen csalódtam benne. Nem az a nagyképű, beképzelt srác, a földön jár, nincs elszállva attól, hogy tehetséges. Persze tudja, hogy jó játékos, de azzal is tisztában van, hogy vannak hibái (mint például a védekezés).
Kedden életemben először részt vettem egy egyetemi előadáson. Steuerrecht, Bern. Nem mondom, hogy sokat értettem, de abban biztos vagyok, hogy érteném, ha az elejétől fogva Svájcban ezt tanulnám. Sänä jegyzetelt, én is írtam 1-2 dolgot, de azért egy kicsit vártam már az előadás végét. :) „Avatásomat” megünnepeltük egy ebéddel a Desperadoban, készítettünk egy túlélőcsomagot Corenak, aki 2 napja bevonult a hadseregbe, a végére pedig még egy Panachet is megejtettünk. :) 
Jens aztán 17-kor leváltotta Sänät, este ugyanis SCB meccsre mentünk. A 4 győzelemig tartó összecsapáson a Servette vezetett 3-1-re. Győzni kellett, különben nincs esélyünk a 4 közé jutásra. Ennél idegtépőbb meccset még nem produkáltak a fiúk. 1-1 a rendes játékidő után, a hosszabbítást egy 5 perces büntetéssel kezdtük. Amint sikerült minden támadást hatástalanítani és újra 5 az 5-ben támadhattunk, ismét kiszórtak egy berni játékost. Ezt is túléltük, sőt, kiegészüléskor 2-1-es kontrára került sor, aminek a vége egy hatalmas GÓÓÓÓÓÓL :) Felrobbant a csarnok, fantasztikus érzés volt, kirázott a hideg. Úgy örültem, mint egy kisgyerek, igazán boldog voltam. :)
Másnap Laura érkezett hozzám. Utoljára a st.gallen-i világbajnokságon találkoztunk 2011-ben, ami hát valljuk be, nem éppen most volt... A viszontlátás könnyeket hozott. Nem is tudom, mit meséljek erről az 5 napról. Kimentünk egy floorball meccsre (Köniz-GC), ami hihetetlen izgalmakat hozott, és a végén nyert a csapatom, újra együtt játszottunk (az első Bern-Burgdorf közös edzés, kb. 30 játékos jelent meg, 1,5 óra csak játék), pénteken Thunba mentünk (ő először Maraékkal találkozott, én Sänäval voltam, majd 21 körül csatlakoztam hozzájuk), eltöltöttünk vagy 3 órát kondizással és úszással, ettünk a mekiben egy hatalmas adag fagylaltot 1,50 chf-ért és persze rengeteget főztünk. :) 
Szuper 5 napot produkáltunk, a hosszas beszélgetésekről nem is beszélve. Vasárnap elbúcsúztunk, ő hazafelé vette az irányt, én pedig a csarnokba mentem U21-es meccsre (ahol Jonna, aki kedden haza repült, megjelent. Kiderült, hogy az egyesületünk visszarepültette, vasárnap 16-kor megérkezett, 19.30-kor kezdődött a Playout, majd hétfőn délelőtt repült vissza. Mellesleg 11-1-re nyertek, Jonna nélkül 9-1-re. Pénzkidobás....). Én mondjuk örültem Jonnának, mi mindig is kedveltük egymást, ismét egy nagy öleléssel búcsúztunk el.
Hétfőn végre edzettünk. Kis pályán, de jól esett mozogni. Hiányzik a floorball, furcsa heti 4-5 edzés + hétvégi meccs helyett 1x edzeni. Igaz most rengeteg a szabadidőnk, ami látszik a programok számán is.
Kedden Sunál ebédeltem, amit egy Sharapova-Federer összecsapás követett. Régen volt tenisz ütő a kezemben, ami meglátszott a játékomon, de azért voltak ígéretes ütéseim. :) Federer rossz kezdés után (0-3) egalizált (3-3), de végül Sharapova 6-4-re diadalmaskodott. Federernek gyakorolnia kell még a szerválást, de tény, hogy remek játékos válhat belőle. ;) Coräval is összefutottam még, régen láttuk egymást, kicsit kibeszéltük magunkat. 
Pénteken sor került az első búcsú bulimra. Nagyrészt volt/jelenlegi csapattársakat hívtam meg. Nem a bulizás volt a cél, hanem hogy utoljára együtt töltsünk pár órát, jól érezzük magunkat. Sikerült. A Papa Joe's-ban foglaltam asztalt. Jól bekajáltunk, Sarah-val aztán ismét sikerült egy remek „show”-t összehoznunk. :) B52. Feltétlenül szükségünk volt arra, hogy meggyújtsuk az italt. Mire a pincér fiúnak sikerült lángot varázsolni az italunkra, már csak a könnyebb része volt hátra. Meginni. A kérdés csak, hogyan!? :) Sarah végre rávette magát, szívószálat bele a pohárba, mire a szívószál lángba borult. Gyorsan kihúzta és elkezdte lerázni, így persze mindenki „kapott” az italból is. Arról nem is beszélve, milyen hanghatásokkal vitte mindezt véghez. :) 
Örültem az estének, aranyosak voltak a lányok, megleptek egy kis ajándékkosárral, tele rám jellemző, általam kedvelt finomságokkal. :) Szombaton Zsófi és Ádám által készített rakott krumpli szerepelt az étlapon, megspékelve egy általam kreált desszerttel (vaníliafagyi olvasztott málnás öntettel, tejszínhabbal és manduladarabkákkal). Tőlük aztán siettem a Cowboysba, csak hogy bejelentkezzem, az úti cél viszont a jégkorong csarnok. Mivel a Servette ellen 1-3-ról sikerült 4-3-ra fordítanunk, lehetőségem nyílt újabb meccsek megtekintésére. A döntőbe jutáshoz az EHV Zug csapata ellen kell 4x diadalmaskodni. Persze ismét hosszabbításban dőlt el, miért is ne. Ezúttal 3-2-re nyertünk. Még mindig fantasztikus érzés, amikor egy ilyen gólnál robban a csarnok, 17.131 ember örül, tapsol, kiabál, táncol, ugrál, pacsizik. :) Az este ezúttal is az utolsó Moonliner-rel fejeződött be, de ezúttal Jens, Pascal, Rufer, Ann és Remo alkotta a bandát. A hely szokásunkhoz híven a Cowboys bár, el sem tudnám képzelni, hogy máshol ünnepeljünk. Vasárnap hivatalos voltam Nináknál ebédre. Fachitas, nyami. :) Este még egy meccsre siettem, ami TV-be illőre sikeredett. 4-7-ről 8-7, majd 8-8, és 5 mp-cel a vége előtt 8-9. Sajnos a Köniz ezúttal alul maradt, szerencsés félpályán túli megpattanó lövéssel nyert a GC. Viszont bebizonyították a fiúk, hogy nincs vesztett állás, 4-5 gólt is le lehet dolgozni, valamint 4 bekapott gól után is lehet az utolsó percben fordítani, csupán küzdés, akarás és csapatmunka szükséges. 
Kedd-szerda-csütörtököt az ágyamban töltöttem betegen. Mondanom sem kell, mennyire örültem ennek, intéznem kellene a dolgaimat, péntek-hétfő szünnap, én meg betegeskedem. Csütörtökön este azért összekaptam magam és elmentem Sänä szülinapi bulijára a Cowboysba. Hol máshol. :) Laza vacsi, dumaparti, SCB meccsnézés (kikaptunk 4-0-ra, ezzel Zug összesítésben 3-2-re vezetett). Ezúttal az utolsó vonattal mentem haza, hiszen nem éreztem magam igazán jól, még nem sikerült teljesen meggyógyulnom. Szombaton csocsó-biliárd párbaj, mind a kettőt nyertem, döner kebab és SCB a Tv-ben (mekkora győzelem, 4-3 nekünk, ezzel kiegyenlítettünk). Vasárnap fitten ébredtem. Utolsónak mondható összeröffenés. 18-kor kezdtünk 3-an (Pascal, Jens, én), elvertem a fiúkat 1-1 ellen csocsóban, vacsiztunk, majd Sänä is befutott. Ekkor indult a csocsópárbaj, ami aztán 3.10-kor fejeződött be (persze nem folyamatosan, néha játszottunk 3-4 menetet, aztán elhagytuk az asztalt - vagyis kikaptunk a kihívótól - , amikor pedig üresen állt, újra és újra betámadtuk:)). Közben Rufer és Ann is megérkeztek, így teljes volt az általam kívánt társaság. Sänäval sikerült a 2,5 év alatt először „összeveszni”. :) Haza kellett volna mennie vonattal, amit egy mosdószünet alatt megemlített. Én csak annyit mondtam, az ő döntése, mikor megy haza. Olyan 1/2 1 körül (az utolsó vonat már elment) kidőlt a bili, sikerült 5 percet veszekedni, aminek semmi értelme nem volt. A megoldásra hamar fény derült, itt akart maradni, ezért van még mindig itt, de azért én vagyok a hibás. :) Ennek örömére legyőztem szkanderban, ő meg engem egy másik játékban, ezzel szent a béke. Az - elméletileg - utolsó búcsúzkodás furcsán zajlott. Jens szorosan magához ölelt, és azt hajtogatta, hogy még találkozunk. Pascal elintézett két puszival, Rufer meg a „gondok lesznek ha nem jelentkezel” mondattal még korábban. Sänä aztán lekéste a Moonlinert, nem sikerült időben elbúcsúzni. Én szerencsésen - sprintelve - elértem az enyémet. Nem sírtam, főleg mert ő is azt mondogatta, hogy holnap találkozunk, ha nem holnap, akkor kedden, de még mindenképpen látjuk egymást. Én nem voltam ennyire optimista, de ő magabiztosnak tűnt. 3 óra alvás után aztán családi Brunch Fränziéknál. Imádom őket. A hagyományos csokinyuszit floorball labdával tönkre tevő versenyt a lányok nyerték. Én, újoncként, első lövésre eltaláltam és hatalmas lyukat ejtettem a nyuszi „mellkasán”. A második lövésem szintén talált. A fiúk nem akarták elhinni, még Cedi (Cedric Rüegsegger, volt IBK Dalen játékos) sem szokta elsőre eltalálni. Sajnos ő nem volt ott, nem láthatta a győzelmemet, dolgoznia kellett. :( A tejcsokis nyuszit tehát hamar megnyertem. A fehér csokisnál nem akartam pontosan célozni, a végén még nem kapok több meghívást. :P Camille így is szomorkodott, hogy 6/4-x sikerült eltalálnom, míg neki csak a széket sikerült tönkre tennie. :) Sophiaé lett a fehér nyuszi, így a „két családon kívüli” elvitte a díjat. :)
15.50-kor már a „sáállálálá”-t énekeltem a csarnokban. 16-kor kezdődött a 7., vagyis a mindent eldöntő meccs. Amelyik csapat nyer, az a döntőbe jut. Sänänak igaza volt, hiszen láttuk még egymást. Rufer számára én vagyok a berni kabala. Aranyosan kijelentette, hogy ne értsem félre, mert van barátnője, de engem nagyon szeret. :) 4-1 ide, vagyis FIIINNAAALLLEEE!!! :) Kár, hogy már nem leszek itt. Ha Bern nyer, azon az estén minden szórakozóhely, étterem, bár nyitva lesz egész éjjel. A csarnok melletti bárban megismerkedtünk Will-el, a Brazíliából jött pincér fiúval, akit teljesen levettünk a lábáról... :) Klaus is befutott egy utolsó italra, így a szokásos jégkorongos csapattal töltöttem a hétfő estét. 
Az egyetlen gondot az ismételt búcsúzkodás okozta. Ezúttal nem kellett sietni, ennek megfelelően vagy 25 percig tartott... Volt ott minden, szép szavak, könnyes szemek, de nagy zokogás nem történt (szerencsére). A fiúk aztán kezdtek fázni, így elköszöntünk egymástól. Újra átöleltem Jenst, majd újra Sänät, de ezúttal csak 1 percre. Megszorította a kezemet, mondva, "tudd, hogy hiányozni fogsz", és elváltak útjaink. Pascal és én busszal bementünk Bernbe, ahol ettünk egy utolsó dönert. Kedden intézkedtem, délután pedig Zsófinak és Ádámnak rántott husit készítettem. Szerencsére ízlett nekik, jót vacsiztunk. A desszertet ezúttal Zsófi szolgáltatta, karamellás puding, az izgalmakért pedig Ádám volt a felelős, sikerült kiválasztania a Démoni doboz című amerikai horror filmet. :) Szerdán még Corinne szerepelt a programban, nem mehettem haza anélkül, hogy ne köszöntem volna el tőle. Apa 19 körül megérkezett, tegnap este pedig már Magyarországon, Tatán aludtam... (folyt köv.)
