Sajnos elmaradtam az írással, aminek több oka is akadt. Egyrészt a suli, a munka, a floorball, a heti 3-4 edzések, hétvégi 1-2 meccsek lefárasztanak, ha van időm, azt a pihenéssel töltöm. Vagyis, próbálom a pihenéssel tölteni... :) Már túl vagyunk a 6. fordulón, ma fejezzük be az első kört, holnap pedig kezdjük az újat. Idén 3x játszik minden csapat egymással, ezért is van több olyan hétvége, amikor dupla fordulónk van. Az első 3 mérkőzés (Piranha, Red Ants, Dietlikon) a papírforma szerint alakult, azt leszámítva, hogy a Dietlikon csapatától nagyon kikaptunk, a másik 2 meccsen pedig szorosnak mondható eredmény született. A Dietlikon meccs rosszul alakult, vasárnap játszottunk, idegenben, ez volt a hétvége 2. mérkőzése. Az első 15 percet 3 sorral kezdtük, majd amikor már 5-1-re vezettek, átálltunk 2 sorra. Ebben a harmadban fel is hoztuk, 5-3-ra (az egyiket én lőttem), de aztán a mérkőzés további részében kijátszottak minket. Egyértelműen jobbak voltak, ami az előnyük, 3 jó soruk volt, nekünk ezen a napon 2, és ez a 2 játszott az előző napi Red Ants meccsen is. Így aztán érthető, hogy a 3. harmadban olykor lecsúsztunk az emberekről. Az első 3 meccsen végig játszottam, 15 percet leszámítva a kezdő sorban, és mondhatom, jól ment. 8 gólból 1+1 volt a mutatóm a 3 meccs alapján, amire nem panaszkodhatom, hiszen első év, nagyobb tempó, és a többi... 
A dupla forduló után már éreztem, hogy kicsit fáj a lábam. Izomlázzal kezdődött, aztán a csütörtöki edzésen rosszabb lett. Próbáltam nyújtogatni, lazítani, de nem sokat segített. Szombaton magyar találkozónk volt Bernben, számháborúval összekötve. Nagy élmény volt, a mi csapatunk nyert, nagyon élveztem. Remélem lesz folytatása. Jól esett újra magyarok közt lenni, ismét sikerült megismerni pár értékes embert. Igaz, én vagyok a legfiatalabb a „csapatban”, a legtöbben 27-30 körüliek. A számháború során én nem mozogtam sokat, beálltam 1 fa mögé, beszélgettem és amikor jöttek a többiek a zászló megszerzéséért, akkor kilőttem őket. :D Így kíméltem a lábamat, hiszen Martin azt tanácsolta, ne erőltessem. 

A vasárnapi meccs előtt Martin értem jött, és korábban mentünk a csarnokba, ugyanis még meg akarta vizsgálni a lábamat. Masszírozta, kezelte a géppel, majd rakott rá tape-et, adott egy fájdalomcsillapítót, és mehettem melegíteni. Az első 30 percet végig nyomtam, de nem volt elég a 2 fájdalomcsillapító, így cserét kértem. Minden kitámasztásnál fájt, így pedig nem tudtam a játékra koncentrálni, nem volt rossz, de nem játszottam jól sem. A végén nyertünk, 7-3-ra. A következő héten 2 edzést is kihagytam, helyette Martinnál voltam kezelésen, valamint erősítettem a konditeremben. A csütörtöki edzésen 80%-os voltam, még éreztem a lábamat, de nem fájt. Szombaton, Corä-val meccsnapot tartottunk. Délután elindultunk Zugba, vonattal, majd Zugból Dietlikonba, szintén vonattal. 2 meccset is megnéztünk, az egyiken nemzetközi színvonalú tempó alakult ki, ahol igazán beleszerettem Corin Rüttimann játékába. :D Az eddigi meccsek alapján nem sokat mutatott a 19 éves, tavalyi MVP, válogatott játékos, de az a cselsorozat, majd passz, amit emberhátrányban adott (és amiből gólt lőttek), kárpótolt mindenért. :) Csodálatos volt, atya világ... ezt látnotok kellett volna, hihetetlen pimaszul, egyszerűen, könnyedén csinálta. Nem hiába volt a tavalyi szezon legértékesebb játékosa.

Vasárnap délután a Höfen csapatát fogadtuk. A lábam már jobb volt, igaz meg tape-pel játszottam, de csak a biztonság kedvéért.
 Azt elmondhatom, hogy a helyzetkihasználással van a legnagyobb problémánk. Hiányzik az első gól, ami megdja a lendületet a csapatnak.  Ezen a meccsen is kezdőben kaptam helyet, 30 percet játszottam, majd 15 perc pihi, és az utolsó harmadban visszaálltam a második sorba. Ekkor lőttem a gólt, amit videóval tudok bizonyítani, hogy szabályos volt. Annyira szükségem volt erre, úgy örültem neki, végre megvan a gól, már egy ideje bennem maradt, erre a ------ bíró lefújta. Senki nem érti, miért, Aldot majdnem kiállították, annyira reklamált. :) A lényeg, 3-0-ra nyertünk.

Már egy ideje motoszkál egy gondolat a fejemben, ami ezen a héten felerősödött, és rosszul éreztem magam itthon. Azt hiszem, besokalltam, 21 évesen anyuka vagyok, minden időmet a 2 gyerek és a házimunka tölti ki. Már nem okoz örömet, hogy a fiúkkal vagyok, nem élvezem az együttlétet, a játszást, és ezáltal a türelmem sem olyan, mint régen. Mindez ahhoz vezetett, hogy a pályán is romlott a teljesítményem, ennek eredményeképpen ki is kerültem az első sorból. Aztán kedden beszélgetést kezdeményeztem Aldoval, elmeséltem neki, mi a helyzet, és hogy szeretnék egy megoldást találni. Aranyos volt, mondta, hogy látja rajtam, hogy pár hete „megváltoztam”, nem vagyok a régi, hullámvölgyben vagyok, de ez mindenkivel megesik, éppen ezért várt, hátha kilábalok belőle egyedül. Nem gondolt rá, hogy „ilyen a gond”, mivel amikor kérdezte, hogy vagyok, rendszerint a „jól” választ adtam. Szerdán Christe és én elmentünk vacsizni, aztán meg hazahozott robogóval. Nagy élmény volt, igaz már kezd hideg lenni, szóval nem hiszem, hogy sok alkalmunk lesz így együtt utazni... :( 

A hétvégén dupla meccsünk volt, szombaton idegenben bajnoki, vasárnap otthon kupameccs. Mind a kettőt az FB Riders csapata ellen. Az első meccsen 30 percet játszottam, tűrhető volt, a 2. meccsen végig, a hajtáson, küzdésen kívül nem sokat mutattam (vagyis, ez megint csak ez én véleményem). Viszont, a csapat nagyon belendült, fantasztikus volt látni a lányokon, a csapaton, milyen örömöt okozott a játék. Szombaton 7-1-re, vasárnap pedig 9-1-re nyertünk. :) 

Vasárnap este Aldo beszélt az egyesület elnökével. Ezek után rám várt a feladat, hogy tájékoztassam a családomat, elhagyom őket. Hétfőn este került sor a beszélgetésre. Elmondtam nekik, miért nem szeretnék itt maradni, hogy nem akarok anyuka lenni, hogy szeretnék egy kis „szabadságot”, magánéletet, hogy hétvégén ki tudjam magam pihenni és ne ébredjek fel 8-kor, mert a fiúk nem alszanak tovább, és a többi... Megértették, mind a ketten lefordították a maguk nyelvére. Andy már korábban tudta, hogy elmegyek, vele már beszélgettem erről, neki mindent elmeséltem, szóval ő segített, támogatott a beszélgetés közben. Aranyos volt, Nina úgy értelmezte, hogy sok a floorball, suli, fiúk (ami részben igaz, de nem ez a távozás oka), így előállt az ötlettel, hogy csak 50%-ban dolgozzam náluk. Erre jött a férj válasza: „Akkor csak 50%-ban lesz boldogtalan, vagy mi!?” :) Ami még lehetséges, hogy 2 délután vigyázom Sandrora, azt még szívesen elvállalnám. A kicsivel mindig is jól kijöttem, meg ha egyedül van, nincs probléma vele. És ebben az esetben, nem anyuka lennék, csak valaki, aki 2 délutánt eltölt a kisfiúval, és nem mos, főz, takarít... :) Ez még jól is jönne, így lenne időm tanulni, mert ugye elkezdtem a jogi egyetemet levelezőn. :) Szóval, ezek a nagy változások körülöttem.

Kedden úgy mentem edzésre, hogy félúton arra gondoltam, visszafordulok és felhasználom a Joker lehetőségemet. 1 szezon alatt 2 jokerünk van, ami azt jelenti, hogy indok nélkül hiányozhatunk az edzésről. Aztán, lusta voltam visszabuszozni, mivel jelenleg nincs jogosítványom – már több mint 1 éve Svájcban lakom, ezért a magyar jogsimmal nem vezethetek. 3 hete megkértem a svájcit, azóta is várom, hogy megkapjam. Szóval, nem is kell mondani, nem volt jó edzés, a közepéig rossz volt a kedvem, aztán néha már mosolyra kerekedett az arcom, de az edzés 90%-ban fapofa voltam. 1,5 órás edzés után 30 percet erősítettünk, ami igazán jól esett. Amikor végeztünk, odamentem Aldohoz és Michez, azzal a szándékkal, hogy „elérjem”, ne kelljen csütörtökön edzésre jönnöm. Mondtam nekik, hogy nem megy, nem vagyok motivált, nincs jó kedvem, ez az elköltözés dolog kicsit megvisel, új szituáció, bizonytalan, sok a kérdés, stb.. Így nem tudok rendesen koncentrálni, nem a floorball, hanem minden más jár a fejemben edzés közben, ezáltal rosszak a passzok, lövések, így a többieket is hátráltatom. Erre jött az erőteljes „ez nem így van” válasz. Szerintük a csapat olyan helyzetben van, amikor bőven elviseli, hogy hullámvölgyben vagyok. Ezután következett az a megállapítása, amin még a mai napon is agyalok; kulcsjátékosnak neveztek. :) Nagyon jó fejek voltak, igazából szinte végig Aldo beszélt, Mic meg bólogatott. Majd mind a ketten megállapították, hogy nem tragikus a helyzet, csak jelenleg mindent negatívan látok. Ezt az is bizonyítja, hogy az előző hétvégén is mind a 2 meccsen játszottam. Lehet igazuk van, és tényleg én látok mindent szürkének. A beszélgetés vége azzal telt, hogy kiadták a parancsot: csütörtökön csak is úgy léphetek be a csarnokba, hogy nem agyalok, elfelejtek mindent, azokra a jó lövésekre, gólokra gondolok, amit a keddi edzésen lőttem -az egyik vicces volt, Aldo épp a kapu mögött sétált, én meg a hosszú felsőbe lőttem, a kapufáról pattant be, ő viszont azt hitte, mellé megy, és reflexszerűen elhajolt :) Nevettek is páran, Aldo is, majd jött a „gute Schuss” megjegyzés -, valamint elkezdem újra élvezni a floorballt, hiszen ez az, amiért Svájcban vagyok. Kis mosollyal az arcomon indultam zuhanyozni, és egyáltalán nem az járt a fejemben, hogy „nem sikerült elérnem a célomat, csütörtökön újra edzés:( ”, hanem boldog voltam, hiszen ez újra lendületet fog adni, ismerem magam... :)

Szerdán este elmentünk a Lion King 3D filmre Coräval, egyrészt azért, mert Hakuna Matata, másrészt pedig ezzel (is) ünnepeltük, hogy valószínű Gerlafingenben fogok lakni januártól, tőle kb. 10 percre. A film alatt, amikor Pumba hatalmasat „röfög”, az egyik csapattársam jutott eszembe, aki mindig hangosan „böfög”. Mikor haza értem, el is küldtem neki azt a részt azzal a kommentárral, hogy : rögtön rád gondoltam. :). A csütörtöki találkozásnál mind a ketten röhögtünk, majd megállapítottuk, hogy ezentúl akár Pumbának is hívhatnánk. :)
https://www.youtube.com/watch?v=QcVG6FgcCwg&feature=related 9.38-nál. :)

Eljött a „várva várt” újabb edzésnap, vagyis, csütörtök. Csodák csodájára, minden úgy történt, ahogy kedden Aldo és Mic mondták (valamint még egy személy lelket öntött belém otthonról, neki is köszönöm). Edzés előtt megbeszéltük a részleteket Sophiával, januártól Gerlafingenben fogok lakni Sophia – svéd – és Ela – lengyel – társaságában. Az örömhír tiszteletére Corä hozott Riesen csokit az edzésre, így mikor megérkezett, rögtön mentem is ki hozzá az öltözőből, és bevágtam 2-3 darabot. Visszamentem az öltözőbe a kulacsomért, majd Mischler meglátta a csokit a kezembe, így addig nem hagyott, amíg nem kapott egyet. :) Aztán megjött a csapatkapitányunk, Sarah, aki közölte, hogy megkaptuk a Chur elleni mérkőzés felvételét, így az első harmadot közösen megnézzük edzés előtt (kinti futás helyett), ami fokozta a jó kedvemet. Majd, befutott Ela is, ugrálva, fejbólintással kérdezte, hogy mi a helyzet, mikor kimondtam a varázsszót „ja”, szinte a nyakamba ugrott... :) Ő nagyon örül neki, hogy együtt fogunk lakni, és én is, tök jól kijövünk, így is sok közös programot csinálunk. A teknikai teremben már minden készen állt a vetítéshez, mikor Mischler szólt oda, és megmutatta gyönyörű fogsorát, barnán, a Riesen csokival. Hangosan felnevettem, nem bírtam ki, ez még inkább fokozta a jó kedvemet. A videón szép emlékek jutottak eszembe, hiszen ezen a meccsen gólpasszt adtam, mind a 4 gólt a mi sorunk lőtte, jól játszottunk, és élveztem a játékot. Ez a videón is látszott, ügyesen mozogtam, szóval a csütörtöki napon ez a sokadig pozitív dolog volt. Így tehát, bizakodva vártam, hogy induljunk a csarnokba, és elkezdjük az edzést. És igen, újra a régi formámat mutattam, újra pörögtem, gólt lőttem a játék alatt, emberhátrányos helyzetben kb. fél percig tartottam a lasztit, jó passzokat adtam, labdát szereztem, mosolyogtam, élveztem a floorballt. :) El sem tudjátok hinni, mekkora különbség volt a keddi és a csütörtöki Nicole között. :) Az biztos, szuper edzés volt, tele örömmel, lendülettel, mosollyal, és ezúttal nem csak a többiek, hanem az én részemről is ez volt a jellemző. :) Tudom, hogy 1 edzés kevés volt, hogy visszakerüljek a kezdő sorba, azért még meg kell dolgoznom, nem is várom el, de a következő edzéseken mindent meg fogok tenni, hogy újra az idény eleji formámban játsszak. Hamarosan itt a világbajnokság is, pontosan 50 nap múlva kezdetét veszi, szóval, már nincs sok idő a felkészülésre. Addig is még van 5 mérkőzésünk, amiből 2-re ma és holnap sor kerül, valamint novemberben megyek haza csütörtökről hétfőig a válogatott edzőtábor miatt. 6 edzés, edzőmeccsekkel tarkítva, csapatfotózás, remélhetőleg mindenki részéről jó kedv, elszántság, tenni akarás, ami egy szuper utolsó edzőtábort eredményet.

Addig is, legyetek jók, vigyázzatok Magatokra, a szeretteitekre, hiszen ők a legfontosabbak az életben, nélkülük semmik lennénk... <3 :) 

További képek a http://www.sport-live.net/sai2011_12/suid_burg_hoef_01.html oldalon, Florian Büchtingtől