"Élj úgy, hogyha lepereg előtted életed filmje, érdemes legyen visszanézni."
A selejtező után volt egy hetem, ami tele volt a nagy semmittevéssel, a gondolkodással, minden olyan dologgal, aminek semmi értelme sincsen. :) Aztán, egy jó barátom felszólított, hogy hagyjam a francba a sorozatokat, az élet túl rövid ahhoz, hogy akár csak egy óra is unatkozással teljen. „Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra.”  Igaza van. Minden nap kötéltáncot járunk, még ha nem is tudunk erről. Bármelyik pillanat lehet az utolsó, egy betegség, egy baleset, vagy csak rosszkor vagy rossz helyen, és már nincs lehetőséged élvezni az életed. Így hát, barátaim, azt mondom, örüljetek minden egyes napnak, órának, percnek, amit lehetőségetek van a magatok szája-íze szerint eltölteni, a családotokkal, a barátokkal lenni, azt tenni, amihez éppen kedvetek támad.Én most éppen ezt teszem. Gondoltam, megfogadom a tanácsát és belevetem magam a fiatalságba. 

Az egész egy farsangi mulatsággal kezdődött, amit a sérült achillesem sem tudott elrontani. Sarah és Sophia - a hegymászók -, Stef - a mexikói - és jómagam - a kalózlány - az estét Fränzinál kezdtük (jelmezválasztás, smink, egy kis kaja ), majd irány Solothurn. A buli remekül sikeredett, jól éreztük magunkat, SSS-sel jó kis csapatot alkottunk. A lábam miatt aztán a 2.30-as Moonliner mellett döntöttem, na meg szerettem volna otthon aludni. Szombaton aztán egy laza kis baráti látogatás, majd siettem az U21-esek meccsére, amin jobb volt hamar túlesni. Pocsék tempó, amikor még én itt játszottam, teljesen más volt, idén - és már tavaly is - nagyon alacsony a színvonal. Mindenki mondja, hogy egyre rosszabb az U21, mivel a jó játékosokat már 17-18 évesen elviszik NLB vagy SML csapathoz, az U21-ben meg  „marad” aki nem olyan tehetséges. Na mindegy, a lényeg, hogy megtiszteltem Kösut és Resut, ott voltam és végig néztem mind a 60 percet. :)  Másnap meccs, előtte kórházlátogatás, erről majd egy külön bejegyzésben.

A következő héten dolgozgattam, pénteken pedig Sandros napom volt. Régen láttam őket, Nina megkért, ha esetleg lenne időm, vigyázzak rá 13.30-tól. Nagyon szívesen tettem. Elmentünk uszodába. A kiskölyök már nem is olyan kicsi. Régen együtt mentünk a női öltözőbe, segítettem neki, most egyedül akart menni a férfi részlegbe. Nagyon édes volt, labdáztunk a 34° C-os vízben, úsztunk a 27° C-os nagy medencében, jól éreztük magunkat. Sandro sokat változott. Régen az volt a fontos neki, amit ő akart, és ő mindig mindent jól csinált, ezúttal többször kérdezte, mihez lenne kedvem, és a labdázás közben, ha esetleg én rontottam el, akkor is azt mondta, hogy az ő hibája. Egyrészről szuper, hogy nem csak magával foglalkozik, másrészről viszont azt az érzést keltette, hogy nincs önbizalma. :/ Próbáltam formálni egy kicsit, hiszen tudom, milyen ha valaki önbizalomhiányban szenved. 2 órát áztattuk magunkat.  A tusolást úgy oldottuk meg, hogy adtam a jobb kezébe sampont, a balba pedig tusfürdőt. Egyedül intézte ezt is. Mire én végeztem, ő már várt rám. A samponnal annyit csinált, hogy rádobta a fejére, megdörzsölte 2x, és részéről ennyi volt a hajmosás. :D Az egész haja tiszta sampon volt... :) Visszaküldtem, így nem mehettünk haza. Délután aztán Wii-ztünk, Lucaval csocsóztunk egy párat, aztán elköszöntem tőlük és jöttem haza aludni. :) Szombaton találkoztam Brigiékkel Bernben. Jó volt olyanokkal lenni, akiket „csak” otthonról ismerek, akik nem Svájchoz köthetőek (még:)). Kicsit stresszes volt a napom, Bernből siettem haza, Häubi már várt rám, indultunk Tigers-Köniz meccsre. Előtte még bedobtunk egy Dönert, én persze összehaverkodtam a „szakácsfiúval”, aminek köszönhetően kaptam egy kis árkedvezményt. :) A mérkőzést csapatprogram szerűen vagy 8-an néztük végig, hangolódtunk a másnapi bajnokinkra. A Dürnten elleni meccsről később.

Szerdán Baselba mentem Ritához farsangozni. A baseli farsang teljesen más, mint a solothurni, legalábbis a szerdai nagyban különbözött. A hangulatra persze itt sem lehetett panasz, de itt kevesebb a Guggenmusik-os csapat, akiket én imádok. :)  Rengeteg cukorkát gyűjtöttünk. Olyanok voltunk, mint az ovisok, de jól esett újra „gyereknek” lenni. Miután átfagytunk, megnéztünk Ritánál egy filmet, este pedig hazafelé vettem az irányt. Először ott akartam lenni, de csütörtökre nagytakarítást terveztem, és tudtam, hogy azt muszáj lesz reggel elkezdenem, amint felkeltem. :) A csütörtöki napomat tehát a takarítás, pihenésképpen pedig a levelekre válaszolás jelentette. Végre lefaragtam a 14 olvasatlan levélből, maradt 3... :)

A péntekre rá kellett pihennem, hiszen egy eseménydús estének / hétvégének néztem elébe. Mivel Sänä szombaton meccset fújt (NLB férfi, Play-off), ezért 18-kor találkoztunk Bernben. Terveink szerint az utolsó vonattal mentünk volna haza. Jens, Sänä meg én alkottuk a nyerő hármast. A helyszín a törzshelyünk, Cowboys. Imádom ezt a helyet. Ettünk, ittunk, jégkorong meccset néztünk, elég sok hülyeséget találtunk ki (immer wie mehr, itt a pénz hol a pénz, igaz-hamis, légycsapó). A hangulat fergeteges volt, nagyon megértettük egymást. Jens-t eddig még nem ismertem, csak látásból, de mi is hamar megtaláltuk a közös hangot. Kis lelki válság miatt az utolsó 1-2 órában volt minden, sírás, könnyek, „nem akarom, hogy haza menj”, és a többi. Sänät kirángattam a Cowboys elé, hogy tudjunk nyugodtan beszélni. Megfagytam, mert persze gondoskodó barátnőként rádobtam a kabátomat, én meg egy kis vékonyka pulcsiban fagyoskodtam. :) Most éreztem, hogy igazi jó barátnők vagyunk, olyan „legjobb féle”, akit az ember nem talál minden sarkon. Megbízom benne, és ő is ezt teszi. Szükségünk volt erre a lelkizésre, már egy ideje nem beszéltünk ennyit. Aztán az utolsó vonatból (23.45) utolsó Moonliner lett (03.45). Kicsit hosszúra sikeredett az este, főleg ha azt nézzük, hogy 18-kor kezdtük. Sänänál aludtam, nem nagy meglepetés, a fogkefém már hiányolt. :D  6-ig sikerült csevegnünk, én persze már 9-kor felébredtem. Szerencsére Aldo már elment otthonról, így nem kellett a „mikor igazolsz már hozzánk” és a „hosszú volt az éjszaka, mi!?” megjegyzéseket hallgatnom. :) Kinéztem a 10-es Tramt, persze Sänä felébredt, mielőtt indultam volna, így a 10-es csúszott 3,5 órát. A délelőtti beszélgetés inkább nekem tett jót, de tény, hogy kibőgtük magunkat mind a ketten... :D Siettem haza, hiszen 15-re hivatalos voltam Zsófiéknál. A pontosság nem az erősségem, főleg így, 14.30-ra értem haza. 30 perc alatt összeszedtem magam, be a kocsiba és irány Betlehem. Előtte persze még bevásároltam, üres kézzel nem megyünk vendégségbe... :) 3 óra alvás után kicsit fáradt voltam, de tudtam, hogy ezúttal egy kellemes, filmnézős, csevegős délután/este előtt állunk. Ez így is lett. Ádám pár napja megkérte Zsófi kezét, így már nagyon vártam az élménybeszámolót. :) Ezúton is gratulálok Nekik és sok boldogságot kívánok. Ők aztán tényleg egymásnak vannak teremtve. Remélem hamarosan én is megtalálom az „én Ádámomat” (mert ugye minden egy Ádámmal kezdődött/kezdődik :D). Zsófi meggyes muffint sütött, anya szokott ilyet csinálni, nagyon finomra sikeredett. Megnéztük a vibrátor keletkezéstörténetét - Hisztéria, 10 körül pedig Herzogenbuchsee felé vettem az irányt. Nagyon vágytam az ágyamra és egy hatalmas alvásra. :) Vasárnap aztán sor került az utolsó haza meccsünkre, amiről később.

A következő heteket az „élvezd az életet” mottó jelentette; Cowboys, jégkorong meccs, síelés, táskakeresés, Argo, Teo Svájcban, egyesületi spagettivacsi, csapat program - szánkózás, buli Bernben, és a többi.  Hamarosan folyt. köv... :)