Többen jeleztétek, hogy megint elmaradtam az írással. Ezt sajnálom, már napok óta tervezem, hogy írok, de ez a fránya betegség ledöntött a lábamról és nem sok erőm, energiám volt órákat ülni a gép előtt. Viszont most elszántam magam, és 2 részletben jelentkezem az elmúlt 1 hónap eseményeiről. Az elsőt ma olvashatjátok, a következőt a hétvégén. Nem fogtok meglepődni, az egyik floorballos lesz, a másik pedig minden más, ugyanis sok dolog történik, mióta nem a családnál lakom, sokkal szabadabb vagyok, ezáltal több a program is. :) 

Sajnos a floorball nem úgy alakul a csapatunk számára, mint ahogy azt a szezon elején terveztük. Egyértelmű playoff esélyesek voltunk, jól ment a csapatnak, aztán jött a korai bejelentés a jövő évi edzőváltással kapcsolatban (októberben!!), ami után nem sok pozitív meccsről számolhatok be. Január elején jöttek azok az ellenfelek, akiket eddig simán vertünk (9-1, 7-1, 3-0, 7-3), mi számítottunk esélyesebbnek, mégsem sikerült győztesen elhagyni a pályát. Közben persze zajlottak a beszélgetések a jövő évvel kapcsolatban Simonnal, aki az SML edzője lesz. Edzések előtt, után is, és ez rányomta a bélyegét az edzésre, hiszen amikor végzett valaki, egyértelműen szóba jött a dolog, jöttek a kérdések, „maradsz vagy eligazolsz!?”. Mindenkit érdekel, mit csinál a másik, ez is szerepet játszik pár játékos döntésében. „Ha a csapat 90%-a marad, én is maradok!” Hallottam többször a kijelentést. Ehhez pedig érdeklődni kell. A 2. (Dürnten elleni) vesztes meccsünk után volt egy csapatos összeülésünk, ahol eldöntöttük, hogy a bajnokság végéig nem akarunk több tárgyalást, nem akarunk a következő idénnyel foglalkozni, hiszen még tart a szezon, az a fontos, nem pedig az, mi lesz májustól. Az elnökséggel is közöltük, hogy tartsák tiszteletben a kérésünket, így nem lehet rendesen koncentrálni, a csapat nagyon fiatal játékosokból áll, akik még nem képesek kizárni a 10 perccel az edzés előtt történt tárgyalást a fejükből és csak az edzésre, floorballra koncentrálni. Így befejeződtek a tárgyalások, de ez még csak az első lépés volt. Aldo sem olyan, mint régen, ami számomra teljesen érthető, kicsesztek vele. Nagyon igazságtalan módon „küldték el", 3 év után nem ezt érdemelte volna, nem így, szóval az ő motivációja is megváltozott.

A Dürnten elleni meccs volt az első, amikor igazán élveztem a játékot Elaval. Szuperül játszottunk, végig nálunk volt a labda, "minden" jól ment, kivéve a gólszerzés. 1 góllal nem lehet nyerni. A 4 kapott gól még elfogadható, az utolsó üres kapus volt, de amíg az emberelőnyös helyzeteinket sem tudjuk kihasználni, gólra váltani, addig nem kellene csodálkoznunk. Mindenesetre a kapusuk, aki végig védte a világbajnokságot, elég jó teljesítményt nyújtott. Szó se róla, nagyban hozzájárult csapata győzelméhez és a mi egyetlen lőtt gólunkhoz. A következő hétvégén 2 meccs várt ránk, egy berni derbi és a listavezető, a bajnokságba veretlen Piranha Chur csapata.
A berni derbi előtt, nem fogjátok elhinni, de úgy ébredtem, hogy a lábam remegett. Utoljára a diákolimpiai döntők előtt éreztem ilyet, keltem fel arra, hogy mozog a lábam és izgatott vagyok. A mérkőzésen pedig újra előjött az a rettenetes érzés, amit a 2009-es világbajnoki döntőn éreztem. Mintha nem is én lettem volna a pályán, olyan „szédelgős” volt az egész, mint aki nincs magánál. Ennek megfelelően elmondhatom, hogy ez volt az eddigi legrosszabb floorball meccsem (Magyarországon-Svájcban egyaránt). Az első harmadban még 2-0-ra vezettünk, az 56. percig 2-2 állt az eredményjelzőn, az utolsó 4 percben vertek el minket. Ehhez a meccshez hozzá tartozik 2 sérülés is; Sophia ütközött svéd honfitársával, ő végezte rosszabbul. Kiterült a földön, és eszméletlenül feküdt. Nagyon rossz látvány volt, megijedtünk, 1 percig nem volt magánál, aztán újra kinyitotta a szemét, ezáltal mi is megkönnyebbültünk.  A 2. harmadban folytatódott a sérüléssorozat, Leni ütközött fejjel/füllel egy játékossal, akinek ezután hatalmas fájdalmai lehettek, ugyanis a következő 5 percet és az egész szünetet végig sírta. :( Ekkor jött a váratlan fordulat, Aldo bejön az öltözőbe, majd felolvassa az új sorokat (2 védő kiesése után); Flo-Nicole hátul, Herbie center, Mischler és Cöx elől. Amikor elkezdte a 2. sort mondani, akkor esett le, hogy védőnek mondott, és közbevágtam a 2. sor felolvasásánál, annyira meglepődtem. Az első 5 percet hátul játszottam, addig összerakták Lenit és mehettem újra előre. Mindez pont azon a meccsen történt, amikor eleve szar formában voltam, nem is voltam „magamnál”, mintha nem Nicole rohangált volna a pályán, hanem egy ismeretlen lány, aki most csöppent ide egy diákolimpiai tornáról. Érdekes módon Simon és Küsu pozitívan értékelték a pályán végzett munkámat. Szerintem ők egy másik mérkőzést néztek... Egy biztos, a teljesítményem 20%-át ha elértem, de ezzel nem csak én voltam így, valószínű ezért nem „tűntem” ki a sorból.
Másnap újra útnak indultunk, ezúttal Churba, a legmesszibb ellenfél otthonába. 3 óra utazás, 19.00 meccskezdet. Sophia nem játszhatott az agyrázkódása után, Schlarky nem tudott a csapattal utazni, így mindössze 12 mezőnyjátékossal indultunk útnak. Teljesen más felfogással mentem fel a pályára, szeretek a Chur ellen játszani, hiszen nagyon jók, tele válogatott játékosokkal, ott van Corin Rüttiman, a VB All-Star Team-ből, akinek a játékát mindig is csodáltam. Mindössze 19 éves, és már világszerte ismerik a nevét. Védőként megkaptam a több mint 40szeres válogatott Arpagaust, ami nagyon motivált. Nem mondom, hogy sok párharcot nyertem vele szemben, de volt, amikor elmentem mellette és sikerült magam mögött hagynom. :) Ez nagy örömet okozott. Aztán a sarokban egy kis kakaskodás után kiállítottak, az előbb említett leányzó beszorította a kezemet (ez itt nagy szokás, mivel a test-test elleni küzdelemnél a bíró nem látja tisztán, hol a játékos keze), én meg nem tudtam tovább küzdeni a labdáért, és elborult az agyam, a másik védő megszerezte a labdát én meg „ütőre ütöttem”. A jegyzőkönyvbe „túl kemény testbevetés” szerepel. :D Mindegy is, ezzel megkaptam első 2 perces büntetésemet, de a csapat kivédekezte, így nem okoztam hátrányt. (Egy kép a "kézbefogásról", ez egy másik meccsen történt, és itt történetesen én vagyok a "ludas". :D )

Amúgy ez már egy ideje jellemző rám, hogy kicsit idegesebb, ingerültebb vagyok a pályán és azon kívül is. :( Ennek ellenére jól játszottam, élveztem, Cöx-szel összehoztunk egy labdaszerzést, amiből aztán gólt lőtt, nagy volt az öröm. Végig partiban voltunk, 40 perc után 2-1 állt az eredményjelzőn. Aldo nagyon pozitív szavakkal dicsért minket, végre volt küzdés, végre élveztük a játékot és ő is teljesen motivált volt a kispad mellett. Már régen láttam, hogy ennyire élvez egy meccset, folyamatosan jön-megy, magyaráz, táblára rajzol, ezen a napon igazán benne volt a mérkőzésben. Aztán kaptunk egy büntetőt. Én rögtön mondtam Sarahnak, aki mellettem ült, hogy nem szeretném lőni, túl ideges vagyok, most nem akarom. Ő meg biztatott, hogy mindig belövöm, menjek, csináljam. Megint mondtam, hogy ma nem érzem biztosnak magam, jobb lenne, ha ő menne. Ebből Aldo semmit nem hallott, így elküldött engem. Nem kell mondanom, kihagytam, ritka szarul lőttem, de ezt már a kispadon éreztem. A vége 4-2 nekik. A büntető miatt csalódott voltam, Sarah viszont többször is bocsánatot kért tőlem, és megígértette velem, hogy legközelebb nem hagyom rábeszélni magam, ha nem akarom lőni, mivel ő a csapatkapitány, ilyen helyzetben neki kell felvállalnia a felelősséget. A meccs összességében jól telt, jó érzés volt, amikor a sarokban 2 játékost is „beszívattam” egy testcsellel. :) Jó kedvvel mentünk haza, szerencsére nem volt új sérültünk sem. :) Hazafelé már megszokott módon mentem Aldohoz, aki év eleje óta értékeli a teljesítményemet. Ezek az utazások a legjobbak, ekkor van idő rendesen beszélgetni. Az előző napi teljesítményemet gyorsan lezártuk, elmeséltem neki a remegő lábat, a VB-s érzést, ő ezt annyival elintézte, hogy felejtsük el és a következő héten a mai meccsből „táplálkozzak”. :) A mai meccsen elégedett volt velem, a büntetőnél mondtam neki, hogy nem akartam lőni, mire közölte, hogy ő ezt nem hallotta, szóval ha legközelebb ilyen van, akkor neki mondjam. Ő csak azt látta, hogy Sarah meg én „dobáljuk” a lehetőséget, lődd te, nem te, de neked kellene, nem neked... :) Ő meg eldöntötte egy Nicole-lal, mivel én vagyok a legbiztosabb büntető lövő, még ha ma nem is sikerült. Aztán beszéltünk kicsit a következő évről is, és nagyon jól esik, hogy ő tervez velem, ha női csapathoz megy, ő mindenképpen vinne magával. Van egy női csapat, ahol már kapott szerződési ajánlatot, de ők kikötötték, hogy nem akarnak külföldi játékost. Aldo mesélt rólam, meg ez a csapat is látott már pályán és pályán kívül is, ismernek valamennyire, így ellenem nem lenne kifogásuk. Azt mondták Aldonak, ha ennyire szeretne velem dolgozni, akkor nálam kivételt tesznek a „nincs külföldi” kijelentésnél. Ez nem SML, hanem NLB lenne. Sokszor az az érzésem, hogy nem tudok megfelelni az elit ligában, igaz néha az ellenkezője bizonyosodik be, és a visszajelzések többnyire pozitívak, mégsem vagyok benne biztos, hogy ha maradnék, akkor az SML-nél. Igaz többen hallani sem akarnak arról, hogy egy alacsonyabb bajnokságba szerződjek. Persze, még mindig az „irány haza” áll az első helyen, de sokat agyalok, mégis mihez kezdenék otthon. Levelező mellett dolgozni!? Még bőven lesz időm dolgozni a későbbiekben. Meg amúgy sem egyszerű munkát találni, itt kint viszont azt csinálom, amit szeretek, floorballozom profi körülmények mellett. 

A következő hét edzései jól sikerültek. A hétvégén a Red Ants várt ránk, akik a tavalyi évben remek formában voltak, kupát és bajnokságot is nyertek, idén viszont csak a 2.-3. helyen állnak. Igaz, a kupadöntőbe bejutottak, megverték a Piranha Churt, szóval még mindig a legjobbak közé tartoznak. Sophia még mindig nem játszhatott és Cöx is kiesett, az U19-es edzőtáborban megsérült, így ismét kevés emberrel indultunk harcba. Viszont, kevés emberrel, de megleptük őket és fegyelmezett, harcias játékkal nyertünk. Amikor 1 hete szombaton az volt az érzésem, most rögtön haza megyek, nem akarok többet SML-ben játszani, azt ezen a hétvégén töröltem és azt mondtam, basszus, itt a helyem. :) Ütköztem Sandra Dirksennel, és nem én kerültem földre, pedig nem kicsit magasabb nálam, gólpasszt adtam Sarahnak, hajtottam, küzdöttem, és azt kell, hogy mondjam, nem tudtak szabályosan szerelni. Annyira ment a szekér, hogy azt kívántam, ne legyen vége. :) Sajnos 10 perccel a vége előtt jött a következő sérült, Flo. A finn válogatott, Laura Kokko lekönyökölte, Flo a földre esett, fogta az orrát, és pillanatok alatt véres lett körülötte a pálya. :( Nagyon rossz látvány volt, és ami a legrosszabb, amit nem fogok elfelejteni, amikor Martin elkezdte bekötni az orrát, ő meg hangosan sikított a pálya szélén, annyira fájt neki. Én a pályán voltam, vártam a szabadütést, de közben kifelé néztem Flora. Stef „rántott vissza” a mérkőzésbe, hangosan szólt, hogy koncentráljak, még 10 perc van, 3-1 nekünk, csináljam tovább. 4 perccel a vége előtt Sandra „végre” betalált, meglőtte szokásos gólját, így 3-2-re felzárkóztak. Az utolsó 2 percet kapus nélkül, 6 az 5 ellen védekeztük ki, de hogy. Ela lőtt üres kapus gólt, így 4-2 a vége. Flo mehetett a kórházba, sajnos ő nem tudott velünk örülni a meglepetés győzelemnek, amit nagyon sajnáltunk. (A képen Flo egy korábbi meccsen) 

Eljutottam az előző hétvégi (február 10-12) dupla fordulóhoz. Sajnos a hétfő reggelemet betegen kezdtem, nátha, torokfájás, köhögés. Nem volt vészes, de a hétfői és a keddi edzést egyaránt kihagytam. Kedden elmentem, de csak azért, mert a meccs elején videóztunk, valamint már annyira untam az ágyamat, hogy muszáj volt kimozdulnom. Csütörtökön újra edzettem. Nem számítottam rá, hogy játszani fogok, 1 edzéssel a hátam mögött. Pénteken aztán hatalmas fejfájással és szédüléssel keltem, így az egész napomat végig aludtam. Amikor újra felébredtem, 3 körül, nem volt jobb, így írtam Aldonak, hogy sajnálom, de nem fogok tudni játszani, max. 1 harmadot végig küzdök, de többre nem vagyok képes. A válasza az volt, hogy ez nem hangzik jól, akkor cserélnie kell. El sem akartam hinni, 1 edzéssel a hátam mögött berakott volna játszani. Wow... A bemelegítésből 5 percet végig nyomtam, aztán „kipurcantam”, így az ütős bemelegítésen egyáltalán nem vettem részt. Melegítő alsó-felső, be sem vonultam a csapattal a pályára. Az 5. percben Lara kiesett, bokasérülés. A 10. percben Ela esett ki, térdsérülés. Így a 10. percben vagy én, vagy Ashlee száll játékba. Aldo engem választott, betegen, bemelegítés nélkül. 50 percet végig küzdöttem, persze 2 gyógyszerrel. Haláli volt. És ezzel nem arra célzok, hogy jól szórakoztam. Küzdöttem, hajtottam, nem mondom, hogy szar voltam, de ilyen állapotomban senki nem várhatta, hogy igazán jól játsszak. Az első harmad után az orrsérült, Flo is kiesett, hányt a szünetben, majd Mischlernek vágta el a térdét a palánk (hogy hogyan, ne kérdezzétek). A 48. percig 1-1 volt az állás, ekkor már 4-en estek ki, akik „alapembernek számítanak”. Így mondanom sem kell, nem lepődtem meg, hogy a végén kikaptunk. Az utolsó 12 percet 5-2-re nyerte meg a Bern, így 6-3-as összesítéssel otthon tartották a 3 pontot. Ami még nem biztos, mivel bírói hiba történt, Aldo pedig benyújtotta a "fellebbezést".
Ami rosszabb az elvesztett 3 pontnál, hogy rengeteg a sérült, és vasárnap, vagyis 2 nap múlva folytatódott a bajnokság. Aldoék összeszedték a 7 orvosi igazolást, amivel el lehet halasztani a meccset, de aztán mégsem került sor halasztásra. Aldo úgy vélte, a Dietlikon elleni meccset „beáldozzuk”, a Höfen ellen kell a 3 pontot megszereznünk. Ha eltoltuk volna a meccset, akkor a mostani hétvégén lenne 2 meccs, először Dietlikon, utána Höfen. Így aztán 8 SML és 4 U21-es játékossal álltunk fel vasárnap. Szombaton nagyon próbáltam meggyőzni Aldot, hogy jól vagyok, tudok játszani, sokkal jobban érzem magam, mint pénteken, de nem engedélyezte, hogy játsszam. Azt írta, a jövő hétvégén szükség lesz rám, szóval most kötelező pihenőt rendel el. Flo, Ela, Lara és én ültünk a kispadon, tudva, hogy nem kapunk lehetőséget. Schlarky még mindig betegeskedett, ő otthon is maradt. Ha leszámítjuk az első harmadot, abból is az első 2.20 mp-et (3-0 oda), akkor azt kell, hogy mondjam, jó teljesítményt nyújtottunk. A 2. és a 3. harmad is 2-2-re alakult, ami nem rossz. Sajnos az elejét elcsesztük. Fanny is bemutatkozott a felnőtt csapatban, ezzel ő a 2. magyar, aki svájci elitben játszott. :) Igaz nem sok lehetőséget kapott, de biztos vagyok benne, hogy a jövőben még bőven lesz alkalma itt játszani. :)

Én még mindig beteg vagyok picit, nem is engedik, hogy rendesen edzek. Kedden voltam az edzőteremben, 40 percet bicóztam, de csak ma csatlakozom a csapathoz és mehetek újra edzeni. Amúgy ma edzőmeccset játszunk U16-os berni válogatott fiúk ellen. Már jobban érzem magam, csak este és reggel rossz, akkor köhögök, amúgy elvagyok. Ami viszont eléggé elszomorító, hogy nagyon sok a sérültünk. Nézzük csak, kik estek ki a keretből:
- Zu a legelső kupameccsen, ami a bajnokság kezdete előtti héten zajlott, térdsérülést szenvedett, azóta már műtötték, most kezd újra edzegetni
- Rahel egy edzőmeccsen sérült meg decemberben, januárban műtötték szintén a térdével, 1 hete tud mankó nélkül menni
- Tina hát-és csípősérülése miatt hagyta abba decemberben, így rá sem számíthatunk többet
- Laranak 4-6 hetet kell kihagynia a bokája miatt, vagyis a szezonban nem lép többet pályára
- Elanak a térde nem túl biztató, nem vagyok benne biztos, hogy játszhat a hátralévő meccseken
- Flo orrsérülése miatt nem játszhatna, de állítása szerint jól van és pályára tud lépni
- Sophia folyamatosan orvoshoz jár a térde miatt, épp ma kapja meg az új MRI eredményét. Mivel már műtött térdről van szó, soha nem lesz teljesen egészséges, de minden meccset végig nyom, utána viszont órákig jegeli a lábát
- Cöx, akinek sajnos mindig van valami baja. Ő olyan, mint én, nagyon sérülékeny a folyamatos, nagy terhelés hatására. Most épp a háta fáj, pedig hamarosan a világbajnokságon kell csapatkapitányként vezetnie a svájci válogatottat, szóval fel kell épülnie! Na meg persze nekünk is nagy szükségünk van rá!
- Schlarky és én 1 hete betegek vagyunk, remélhetőleg menni fog a hétvégi meccs...


"A sport elsősorban szellemi fogalom. Egy sportcsapat a társadalomnak kicsinyített képe, a mérkőzés az életért való nemes küzdelem szimbóluma... A sport a játék alatt tanítja meg az embert rövid idő alatt a legfontosabb polgári erényekre: az összetartásra, az önfeláldozásra, az egyéni érdek teljes alárendelésére, a kitartásra, a tettrekészségre, a gyors elhatározásra, az önálló megítélésre, az abszolút tisztességre, és mindenekelőtt a „fair play”, a nemes küzdelem szabályaira."