Ilyen az élet...

 2010.09.30. 11:42

25 évvel ezelőtt történt valami olyan, ami később boldogsággal, örömmel, bánattal, mosollyal, könnyekkel, … töltötte meg mindennapjaim. Kiskoromban a düh volt a legjellemzőbb érzésem, mikor ezzel a személlyel voltam. A piszkálódás, verekedés, gúnyolódás jellemezte együttlétünk, majd évek múlva, mikor már nem az a kicsi lány voltam, a düh helyét átvette az öröm és a büszkeség. Még midig emlékszem arra a jelenetre, amikor az ebédlőben egy nagyobb fiú befurakodott elém és kilökött a sorból. A törődést bizonyította, hogy a következő pillanatban a nagyobb fiúnak már nyoma sem volt. A szerepek megváltoztak. Az évek csak teltek, és a boldog-boldogtalan napok „mérlege” rossz irányba dőlt. Ezeket az éveket a szomorúság, a csalódottság, a bizakodás és olykor az elégedettség érzése határozta meg. Komollyá válásomhoz sokban hozzájárultak a történések, amik meghatározták napjaim. Az életem helyes irányba terelése is ebben az időszakban kezdődött. Én voltam a kicsi, majd hirtelen naggyá, türelmessé, gondoskodóvá kellett válnom, mert az élet ezt követelte. Szerencsére ez az idő elmúlt, és a sors úgy hozta, hogy újra én lehetek a kicsi...
Az életünket Mi irányítjuk, mi vagyunk a felelősek a jó- és a rossz pillanatokért, az örömmel- és bánattal teli eseményekért, valamint a boldog- és boldogtalan jövőért. Mi alkotjuk a szabályokat, Mi vagyunk azok, akik irányítják cselekedeteinket. Az élet változó. Egyszer lent, máskor fent. Évekig jártam a középúton, majd jártam lent, a mélyben, most pedig bizakodó vagyok és hiszek abban, hogy a következő korszakomat fent tölthetem....
 

Gyermekkoromban igazán még nem értettem
Mi is az a testvéri szeretet.
Rossz voltam néha hozzád, irigykedtem,
Hogy mért én vagyok a kicsi, s Te a nagy,
Mért tiltják meg nekem, mit Neked szabad?
Gyermekkorunk elmúlt rég,
Messze Tőled, felnőttként
Örülök, hogy testvérem vagy,
Örülök, hogy Te vagy a nagy.
Születésnapodra azt kívánom,
Hogy soha senki meg ne bántson,
Hogy életed legyen nyíló tavasz,
S teljesüljön, amit akarsz.
A sors bármilyen messze vezet,
Maradjon meg köztünk a testvéri szeretet.”

 

 

Nagyon boldog 25. születésnapot kívánok Testvéremnek, Vértesi Dávidnak! Remélem az ajándékom még a mai nap folyamán eljut hozzád!:)

 

 

 

 

 

 

 

A családommal mindennapos a kapcsolatom, ha egy nap elmulasztjuk a Skype-os beszélgetést, akkor is kapok SMS-t, érzem a törődést, tudom, hogy hiányolnak, hogy fontos vagyok nekik. Ők nem ígérték meg, hogy tudatni fogják velem, mi a helyzet otthon, mi történik velük... nem ígérték meg, mert egy családban ez természetes, ezért nevezzük ezeket az embereket a családunknak, mert ők nem ígérgetnek, hanem cselekednek.
Félve, szomorkodva kérdem, hol vannak azok a barátaim, akik viszont ígéretet tettek, de mégsem tartják be? Hol vannak? Sokan azt mondják, az ember csak akkor tudja meg, kik is az igaz barátai, amikor nehézségek állnak a kapcsolat, a barátság útjába. Jelen pillanatban a nehézséget a távolság adja. DE!! Nincs olyan távolság, nincs annyi idő, amit egy barátság ne élne túl. Persze csak akkor, ha ezt mind a két fél így gondolja, és a barátság valós alapokra épült. Nem akarom azt hinni, hogy a barátaim csak haverok voltak, akikkel néha eltöltöttük az időnket, mert éppen unatkoztunk. Nem akarom azt hinni, hogy a titkaink, amiket megosztottunk egymással, a bizalom, ami kialakult közöttünk, csupán a látszat volt. Nem akarom azt hinni, hogy én is a jelentéktelen személyek közé tartozom, miközben azt hittem, a barátok sorába soroltak. Nem akarom, de minden jel erre utal. Sajnos ilyen az élet, a barátok jönnek-mennek, még akkor is, ha én nem így képzeltem el a jövőmet, meghatározó, fontos személyek nélkül, akikkel nem tudom megosztani a titkaim, az élményeim, a szeretetem... 

"Kezdetben jött tőled ez-az, levél vagy lap néhanap, olykor többoldalas, olykor csak pár soros híradás, általánosságban mozgó, hevenyészett és felületes, nekem mégis becses, mert megtudtam belőle, hogy vagy, és ezzel kimondatlanul arra biztatsz, hogy én is legyek, hiszen a legrosszabb végül is nem történt meg, nem akarsz egészen elszakadni tőlem, mert tartozol ennyivel magadnak. (...) Ám végül mégsem jöttél, és nem jött más se többé, se levél , se lap, és azóta nem tudom, hol vagy, mit csinálsz, kivel élsz, miért, ... "

 

 

Tesóm ajándéka

A bejegyzés trackback címe:

https://verti.blog.hu/api/trackback/id/tr622334281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fababa 2010.10.06. 00:26:25

Tücsök! Nem volt netem / gépem közel 2 hete! Jó lenne valamelyik este beszélnünk! Van skype is! Vegyél fel légyszi: gyavakopasz68 Csókollak!!!
süti beállítások módosítása