„Florian Büchting 19:54:02 (if my camera clock is right) - a historic moment in Hungarian floorball: for the first time, an Hungarian player stepped foot in the rink of an SML team (Nicole Vertesi for the Burgdorf Wizards at Unihockey Leimental in Basel) - honestly, it was just two seconds and she just walked from the penalty bench back to the substitution, but I am nevertheless proud of her :) ”
„Ágnes Apostol That's one small step for a (wo)man, but giant leap for the Hungarian floorball... Köszi Nicole :)”
Ez mindent elárul, de ne szaladjunk ennyire előre...
Pénteken tehát útra keltünk. Kíváncsi voltam, milyen busszal megyünk, ugyanis 10 játékos és 4 edző/segítő utazott Kirchbergből, a többiek egyenesen a mérkőzés helyszínére mentek. A 14 fős kis csapatunk egy 40 fős busszal utazott, mindenki külön ült, és még maradt pár szabad hely... A busz már 20 perccel az indulás előtt ott volt. A buszsofőr a hangosbemondóban köszöntött minket, majd sok szerencsét kívánt. Kedves volt tőle. A mérkőzés előtt elmentünk még sétálni, majd a szokásos procedúra; öltözés, bemelegítő futás, labdás bemelegítés, lövőgyakorlatok, öltözés, kezdés. Valakinek biztos feltűnt, hogy az öltözést kétszer írtam. A csapatnak van külön bemelegítő felszerelése, amit egyszerűen nem lehet nem szeretni. Az öltözőben a psycho, Martin mindenkit ellátott tapasszal, krémekkel, mindenki készen állt a kezdésre. Igaz, Aldo nem így gondolta, és már a meccs kezdete előtt lecseszést kapott a csapat. Utólag kiderült, jól látta a helyzetet. Bevonulás, majd felzúgott a kezdő sípszó. 10 mp-en belül máris egy kapufa, sajnos nem az ellenfél oldalán. Nem játszottunk jól, sok volt a hiba, figyelmetlenség, nem pörögtek a lányok. Lőttünk egy szép gólt, majd egy kapu előtti kavarodásból kaptunk egy szerencsétlent. A vége 1-1. A küzdelem 5 perc hosszabbítással folytatódott, majd büntetőkkel. A büntetőt a másik csapat kezdte. Vezettünk már 2-1-re is, de az utolsó játékosunknak muszáj volt belőnie, ugyanis 2-3 állt az eredményjelzőn. Szerencsére Sandra nem hibázott. A győztes találatot a svéd 'légiós”, a volt lakótársam, Cornelia lőtte be. Amikor elindult, visszahúzta a labdát, a nézőtérről valaki bekiabált, hogy visszahúzás... a bíró visszafújta, de szerencsére újra kezdhette. Nagy volt az öröm. Nem kaptam lehetőséget, nem volt rá alkalom, 2 edzés után egy ilyen szoros meccsen nem is akartam játszani. Nem tudtam volna segíteni a csapatnak, így nem bánom. Vagyis, ez nem is teljesen igaz... :D Kiállítást kaptunk szabálytalan csere miatt, és én ültem le a 2 percet, így végül is amikor visszaugrottam a büntetőpadról, akkor pályára léptem... :) Viccet félretéve, jó kedvvel jöttem haza, tudva, hogy nem ez volt az utolsó alkalom. A meccs után Aldo megköszönte, hogy mentem, majd elnézést kért, hogy nem játszottam, és kijelentette, hogy lesz még lehetőségem náluk játszani. Ez a pár dolog sokkal többet jelentett, mint 2-3 perc a pályán... :)
Másnap ismét meccs, ezúttal az U21-gyel. Nagy ellenfél, az idei legjobb. Egyszer már játszottunk ellenük, augusztusban, kikaptunk 4-3-ra. Nem tudom miért, de úgy éreztem, kikapunk, nem leszünk jók, a másik csapat jobb, mint mi. Szerencsére nem így lett. 8 mp után már 1-0 állt az eredményjelzőn, a mi oldalunkon. Az egyik legfiatalabb lány talált be, egy szabadütést követően a hosszúba lőtte a játékszert. Végig mi vezettünk, az utolsó harmadra 3-2-vel fordultunk. Sajnos kaptunk egy potyagólt, röviden a kapus mellett. Pár percre rá ismét nálunk volt az előny, Angival összekerültünk és gyorsan összehoztunk egy gólt. 3 percet kellett volna kibírnunk, de egyszerűen lehetetlennek tűnt. Több mint 2 percig a másik sorunk volt fent, 6-5 ellen támadt a Scorpions. Járatták a labdát, esélyünk sem volt megszerezni, a lányok pedig fáradtak, egyre kevésbé tudták lekövetni a labda "mozgását". Sajnos a fáradtság miatt becsúszott egy szabálytalanság, amit szabadütés követett. Nagyon jól felálltak, mindenhol volt 1 játékos. 18 mp-cel a vége előtt egyenlítetek. A maradék 18 mp-ben volt egy kapufám, ennél több nem igazán történt. Indultam a kispad felé, és a lányok ültek, beszélgettek. Nem értettem, miért nem megyünk kezet fogni, mire leesett, hogy itt nincs döntetlen. 5 perc hosszabbítás, majd büntetők. Ugyebár imádjuk a büntetőket... :S :) A végén mi jöttünk ki rosszul, nálunk 4 játékos lőtt büntetőt (én voltam a 3.), 2 sikeresen (én voltam a 2. sikeres), a másik oldalon pedig 5-ből 4-en értékesítették, így az utolsó emberünk büntetőjére már nem volt szükség. 1 pont nekünk, 2 pont a Scorpionsnak. A lányok nagyon szomorúak voltak, de én teljesen elégedett voltam/vagyok. Ez a csapat valóban bajnokesélyes, hihetetlen technikásak, gyorsak. Ehhez képest mi megleptük őket és fantasztikus játékkal rukkoltunk elő. Úgy vélem, ez az idegenből elhozott 1 pont még sokat fog érni a későbbiekben. Hazafelé szomorkodtunk, igaz nekem nem volt rossz kedvem, csak fáradt voltam, húzós hetem volt (4 edzés, 1 edzőmeccs, 1 meccs, 1 meccs „nézés”).
Vasárnap az elit csapatunk játszott, én kihagytam a mérkőzést, szükségem volt egy floorball mentes napra. Délután elmentünk moziba, az egész család, 3D-ben megnéztük a „Die Legende der Wächter” című filmet. Este Supertalent a szülőkkel, majd irány az ágy, ugyanis hétfőtől újra suli/ovi. A hétfői napom gyorsan eltelt, délután is egyedül voltam, a fiúk csak 4 után értek haza. Utána persze Sandroval játszottunk, Lucanak pedig átnéztem a házijait, 1 hibája volt a német és 1 a matek háziban. Büszke voltam magamra, hogy észrevettem.... :D Hétfőn késő estig beszélgettem Ninával, 11 után jutottam csak be a szobámba. Tudtam, hogy másnap nehéz napom lesz, a kedd mindig fárasztó, reggel 6-kor kelés, és a szülők csak 7 után jönnek haza. Egész délután egyedül Sandroval, majd 3 körül hazaért Luca is. Mikor Nina hazaért, még Sandroval játszottam, majd vacsiztunk, és vártam, hogy Andy is befusson. Az ő kocsijával megyek edzésre, Nináé automata, még soha nem vezettem, és az Opelt egyszerűen imádom, így inkább vártam egy kicsit... :) Semmi kedvem nem volt az edzéshez, fáradt voltam nagyon, majdnem elaludtam az asztalon vacsi után. :S Plusz még a torkom is fájt. Kicsit késve érkeztem, így sajnos lemaradtam a kinti futásról (a torkomnak nagyon nem tett volna jót). Átvettem a teremcipőmet, majd irány a csarnok. A következő pillanatban már Aldo és Römu társaságában álltam és vártam, mit készülnek kinyögni. Aranyosak voltak, egyszerre kezdtek el beszélni, majd mind a kettő abbahagyta és mondta a másiknak, hogy mond csak nyugodtan. :) A lényeg, vasárnap újra SML meccs. :) Természetesen igent mondtam. Az ellenfél a Piranha Chur csapata, akik az Európa Kupán 5-4-re kaptak ki a svéd Dalen csapatától, így "csak" ezüstérmet szereztek. Nagy arányú zakóra számítók, idén nem igazán megy a felnőtt csapatunknak, mindig kis apró hibákon múlnak a meccsek, 6 mp-cel a vége előtt kapnak ki, stb.. DE! Ha pályára lépek, elmondhatom, hogy Svájc legjobb csapata ellen játszottam... :) Motivált voltam az edzésen, talán kijelenthetem, hogy a legjobb svájci edzésemen vagyok túl. Naduval és Ann-nal hihetetlen jól játszottunk, hárman csináltunk 40 perc alatt 8 + 7-et... Szombaton játszunk a Red Ants ellen, akik tavaly bajnokok voltak, idén viszont nem igazán megy nekik. Remélem sikerül 3 ponttal hazatérni, jó lenne. Ma sajnos alig aludtam, fáj a torkom, nem tudtam nyelni... :S A fiúk már elmentek, Andy és Nina is, így most egyedül vagyok itthon. Délután szerencsére itthon lesz Nina és akkor azt csinálok, amit akarok, szabad leszek. Ha nem érzem jól magam, elvonulok aludni, pihenni a szobámba, de ha jól leszek, akkor 99%, hogy Sandroval fogunk játszani. :) Tegnap nagyon édes volt, bújós napja lehetett, mert 5 percenként megölelt és kijelentette, hogy szeret. :) Este meg lecseszte Ninát, hogy miért beszélget velem, miért zavar engem, amikor éppen játszunk... :D Vicces volt. Egyelőre ennyi, azt hiszem a következő bejegyzésre újra 1 hetet kell várnotok. Remélem 3 megszerzett pontról írhatok Nektek! :) További szép hetet, jó bulizást mára a győrieknek, holnapra a pestieknek, péntekre a tataiaknak, szombat-vasárnap pedig sok gólos, izgalmas meccseket mind a kézilabdásoknak, mind a floorballosoknak, mind a focisoknak, ….. .
