SML edzőtábor: Természetesen már hetekkel korábban megkaptuk a programot, edzéstervet, időbeosztással együtt. Csütörtökön utaztunk, kora délután érkeztünk meg, és rögtön egy 2,5 órás edzéssel kezdtünk. Ekkor hozta egy svéd srác a próbaütőket, mindenki kíváncsi volt már, milyenek az új modellek. Még mindig nem szeretem a Zone-t, azt hiszem nem lesz a kedvenc ütőmárkám. Este edzőmeccsre került sor. 3*25 perc, egy SML csapat ellen. Nagyon rosszul játszottunk, borzalmas volt. Lőttem egy gólt, de nem voltam nagy szám. Centert akarnak faragni belőlem, ami elég durva, mert egyelőre még csak a tempóval kéne barátkoznom, nem hogy egy tök idegen pozícióval. A büntető lövést a 3 gólszerző lőtte, Ela, Sarah és én. Mind a hárman kihagytuk, hatalmas kapussal álltunk szemben. :) Péntek délelőtt edzés, délután sárkányhajózás, este pedig Martinnal elméleti oktatás a sérülésekről, utána pedig erősítő edzés szerepelt a programban. A sárkányhajózás nagy élmény volt, nagyon sokat röhögtünk, mindenki csurom víz lett, fröcsköltük egymást rendesen. 

A szombati nap a „pihenésről” szólt, ha lehet ilyet mondani egy edzőtábornál... :) Délelőtt elmentünk biciklitúrára, természetesen Svájc adottságai miatt dimbes-dombos helyeken jártunk, jó kis emelkedőkkel. Kb. 2 órát tekertünk, 1-2 kerülővel – a telefonos GPS nem megbízható-, csak hogy izgalmasabb legyen. :) Délután várt ránk egy 2,5 órás edzés, este pedig következhetett az avatás. Különböző feladatokban mértük össze a tudásunkat a régi játékosokkal.

Ha nem mi nyertünk, büntető kört kellett megtennünk, aminek a végén egy italt/ételt kellett meginnunk/ennünk. Voltak elég undorító dolgok, de valahogy mindig leküzdöttük a hányingert. :D 

A végén pedig lisztes vízzel, vagy vízben áztatott liszttel „kentek” be minket, ami azt jelentette, hogy immáron mi is a csapat tagjai vagyunk. Sajnos én kaptam a legtöbbet, köszönhetően annak, hogy rajtam volt egyedül fehér póló... Én hülye, miért ezt vettem fel!? :) 
Jót szórakoztunk, az estét tűzijátékkal fejeztünk be, ugyanis Zürichben valami fesztivált tartottak. Vasárnap reggel szinte nem lehetett kirángatni az ágyból. Annyira fáradt voltam, hogy szavakban ki sem tudom fejezni. Nem kívántam az edzést, nagyon nem, meg sem akartam mozdulni. Szerencsére csak technikai edzésre került sor, jó sok ütés/húzás, majd szabadütés figurák gyakorlása. Az első 2 sornak volt egy remek elképzelése, hogyan fogunk gólt lőni középről/szélről, de amikor a sarokból kellett elvégezni a szabadütést, nem igazán ügyeskedtünk. Ekkor jött Ela ötlete; ha a sarokból jöhetünk, az első sor lerohan a pályáról, a második felsétál, és kiharcol egy újabb beütést – a 2. sornak az a feladata, hogy begyakorolja, hogyan kell kiharcolni az újabb beütést-, majd a 2. sor is lerohan a pályáról, és jöhet a 3. sor, akik gólt lőnek. :) Lengyel gondolkodásmód, mindenesetre viccesen nézne ki, ha ezt megcsinálnánk egy meccsen. Főleg ha tényleg gólt lőne a 3. sor... :D 

Délután indultunk Dietlikonba, ahol az egyik bajnokesélyes csapat volt az ellenfelünk. 4 nap edzőtábor után nem számítottam semmi jóra, de kellemesen csalódtam. Nagyon jól játszottunk, az első perctől kezdve felvettük a ritmust, a tempót és partiban voltunk. Ismét 3×25 perc, az utolsó 10 percre elfáradtunk, akkor kaptunk 2 gólt, amivel megnyerték a meccset. Számomra az első harmad katasztrófa volt, amint megkaptam a labdát, már el is vesztettem. Lassabb voltam mint ők, egyszerűen nem tudtam mit csinálni, szinte még nálam sem volt a játékszer, de már ott voltak mögöttem, és rögtön szereltek is. Egyszer úgy vették el a lasztit, hogy majdnem kiestem a palánkon... vártam a szabadütést, de hiába, semmit nem kaptam. Ekkor rá kellett jönnöm, hogy ez már nem az U21-es bajnokság. A második harmadra úgy mentem fel, hogy „már csak 50 perc”. Persze közben az is ott motoszkált a fejemben, hogy nem cseréltek le az edzők, még ez után a harmad után is bíznak bennem, a játékomban, ami adott egy kis önbizalmat. Aztán, mintha kicseréltek volna. Még én is meglepődtem magamon, hogy tudtam ilyen gyorsan játszani. Labdát szereztem, támadást vezettem, lőttem kapura, mindent csináltam. Egyenrangú voltam velük, és minden csere után kaptam a dicsérő szavakat, ami egyre nagyobb lendületet adott. Egy cseppet sem izgultam, nem féltem, nem agyaltam, csak egyszerűen élveztem a játékot. A 3. harmadban majdnem gólt is sikerült lőnöm, sajnos a kapufa ellenem volt. Szinte azt kívántam, hogy soha ne legyen vége, mindig tudjak így játszani. Sajnos letelt a 75 perc, de szuper lezárása volt ez az edzőtábornak, jó szájízzel mehettünk haza.

Hétfőn nem edzettünk, kedden kezdődött a menetelés. Minden hétvégére jutott valami program: aug. 3. hétvégéjén tartotta az egyesület az úgynevezett Sponsorenlauf-ot.  












Ennek az a lényege, hogy minden játékosnak kötelező pénzt gyűjtenie, szülőktől, rokonoktól, barátoktól, szomszédtól, bárhonnan. Az adakozók adhatnak meghatározott összeget, de adhatnak pontok alapján is (1 pont 1 chf), hiszen a Sponsorenlauf különböző feladatokból áll; futás, ügyességi feladatok, kapura lövés, stb.. Igazából egy nagyon jó ötlet, itt Svájcban ez szinte minden sportban hagyomány. Nem mellesleg szép kis összeg jön össze, ami természetesen az egyesület kasszájába kerül. Velem hihetetlen rendes itt mindenki, el sem hinnétek, mennyire. Először úgy volt, hogy nekem is kell gyűjtenem, de aztán szóltak, hogy nem. 50 chf-et azért kaptam otthonról. Mikor odamentem a pulthoz, hogy leadjam a pénzt, először elfogadták, majd visszahívtak, hogy ki vagyok húzva, tegyem el. :) Simán elvehették volna, de nem.... Nekem nem kellett futnom, ezért Mike-nek segítettem. Amikor a futás részén túl voltak a többiek, nem volt más dolgom, minden feladatnál segített már valaki. Mehettem enni/inni, ami persze ingyen volt. Ismét megismerkedtem valakivel, méghozzá egy Oscar nevű, 55-60as személlyel. Hihetetlen, milyen gyorsan elkezdtük „ugratni” egymást, mind a ketten tudtuk, hogy ez nem komoly, csak vicc. :) Poénosak voltunk, volt aki csak állt mellettünk és hallgatott minket, meg persze nevetett. Aztán megtudta, hogy még nem ittam burgdorfi sört, így 1 perccel később már a kezemben foghattam egy üveget, „meghívlak egy italra” szöveggel. :) 
Szerencsére nem ő az egyetlen, akivel jóban vagyok. Most, hogy már egész jó a németem, tudom azt a közvetlen Nicole-t adni, akit Ti is ismertek (vagyis, lehet sokat változtam itt kint, lehet régen nem voltam ennyire nyitott)... :) Miután végeztem Burgdorfban, indultam Bernbe a magyar találkozóra, amiről majd később mesélek.

A következő hetekben edzőmeccsek vártak ránk. 2 keddi napon is játszottunk (u16-os Tigers fiúk, női Bern Capitals SML ellen). A hétvégén pedig tornán játszottunk, 2 SML, 2 NLB (másodosztály) csapat ellen. Érdekes, a gyengébb csapatok ellen rosszul játszottunk (2-2, 4-2), a bajnokságbeli ellenfeleink ellen viszont jól (2-0, 3-2). Ezen a tornán mindenki kapott lehetőséget, végig 2 sorral játszottunk, így 6+1 játékos ült a kispadon. Nem tudom hova tenni, hogy a NLB csapatok ellen összesen játszottam 20 percet (a 80-ból), vasárnap viszont a 2 komoly ellenfél ellen 55 percet (szintén 80-ból). A vasárnapi utolsó meccset nehezen nyertük meg, az első 20 perc után 1-2 állt az eredményjelzőn. A szünetben becserélt minket Aldo (Cöx és én jöttünk Herbie mellé), és elég jól sikerült felvenni a meccs ritmusát, meg is nyertük a végén (3-2). Gólt nem lőttem a hétvégén, azonban elégedett voltam magammal. Még a büntetőt is belőttem, ami nagy szónak számított, hiszen a 4 büntetőpárbajból csak 1-et nyertünk meg, ahol az én büntetőmmel 3 sorozat után 1-0-ra vezettünk. :) A kupán elsők lettünk, igaz ez csak mellékes.

Előző hét pénteken került sor az első kupameccsünkre. Az SML csapatoknak csak a „legvégén” kell beszállniuk, a 16 közé jutásnál (ha jól tudom, 64 közé jutásért mentek az első meccsek, olyan 75 csapat nevezett, de pontos számot nem tudok). Sajnos a héten egy kis hasfájás akadályozta az edzést, csütörtökön megpróbáltam készülni a csapattal, de nem ment (a miértről később). Aldo így nem nevezett játékosként a meccsre, be sem melegítettem, de természetesen végig ott voltam a csapattal. Egy NLB csapat ellen játszottunk, ha az első harmadot leszámítjuk, akkor azt mondhatom, hogy rossz játékkal könnyedén nyertünk (12-1). Rossz volt nézni, hogy Aldo mindenkit becserél, mindenki kapott játéklehetőséget, én meg csak ültem a padon. :( Kényszerpihenő, utálom. Ez volt az első meccs, amit ki kellett hagynom Svájcban, és remélem egyben az utolsó is.

A héten ismét felmérésünk volt. Sajnos egy nátha is nehezítette az eredményemet, de azt hiszem a 3 hónappal ezelőtti felmérés eredményein sikerült javítanom. Az egyik gyorsasági tesztnél, valamint a páros lábbal szökdelés 5x-nél nekem lett a legjobb eredményem, aminek nagyon örültem, viszont az állóképességi tesztnél 4.-ként estem ki (igaz közrejátszott, hogy nem kaptam levegőt, de túl sokáig levegővel sem bírtam volna...). Készülünk tovább a bajnokságra, ma a wileri U16-os fiúk ellen játszunk, szombaton pedig kezdetét veszi a bajnokság (szeptember 17.). Az első 3 fordulóban rögtön a 3 legjobb csapattal játszunk (Piranha Chur, Red Ants Rychenberg, UHC Dietlikon), szóval sok eséllyel a mezőny végében fogunk helyet foglalni, de aztán beindul a pontgyűjtés. Az esélyekről, az egyik internetes oldal szerint a csapatunk az 5. helyet szerezheti meg, én a 4.-re várnám a csapatot, a felkészülés, edzőmeccsek alapján. Igaz, ehhez az kell, hogy minden meccsre felkészülten menjünk fel, komolyan vegyük az ellenfelet, és akkor ott leszünk a rájátszásban. 

Aki ismer, az tudja, hogy önbizalomban igen csak hiányt szenvedek. Az első hetekben, amikor elkezdődtek a termi edzések, folyamatosan izgultam, az járt a fejemben, hogy nem vagyok elég jó, nem vagyok idevaló. Az edzőtábor utolsó napján nagyon jól ment a játék, erről már korábban írtam. A 4 nap alatt annyi mindent tanultam a center posztról, hogy a fejemben ez töltött ki minden teret... :) Aztán kedden, meglepetésemre 2 másik csatárt kaptam, Ela-t és Cöx-öt, akik a legjobbak, és persze hogy bepánikoltam. Máshogy mozogtak, mint Rahel és Sarah, máshogy támadtunk, védekeztünk, minden más volt. Az edzés végére kicsit kiborultam, ekkor jött oda hozzám Mic, akinek elmondtam minden bajom-bánatom. Aldo egy szót sem szólt, nem is jött oda hozzám, aztán este kaptam tőle egy smst, amiben ez állt: „Szia Nicole. Ne veszítsd el ilyen gyorsan a kedvedet. Vasárnap szuper volt, ma megint sok új, de így tanul az ember. Higgy magadban jobban, jó játékos vagy.” Kicsit meglepett ezzel, de nagyon örültem neki. Aztán írtam neki, hogy bepánikolok, ha olyanokkal kel játszanom, mint Ela, mert nem érzem elég jónak magamat. Másnap jött a válasz: „Elég jó vagy, és még jobb leszel. Én bízom benned és neked is ezt kellene tenned. Nem akarom többet azt hallani, hogy „nem vagyok elég jó” vagy azt látni, hogy kételkedsz magadban, oké?” Azt hiszem, ez sokat változtatott rajtam. A következő edzéseken, meccseken nem az járt a fejemben, hogy nem fog sikerülni, hanem csak egyszerűen játszottam, élveztem a játékot, ha valamit elrontottam, kijavítottam a hibákat és csináltam tovább. Éreztem az edzők bizalmát, ami nagy lendületet adott, és ezáltal nagyban feljavult a játékom. Nagyon sokat jelentett mind a két sms, és a beszélgetés Mic-kel is. Egy alkalommal fordult elő, hogy kicsit „lógattam az orromat”, amikor az egyik edzőmeccsen 2 harmadon keresztül ügyeskedtem, gólt is lőttem, majd a harmadikban volt egy helyzetem ahol nem találtam el a lasztit, és ez eléggé megzavart, nem tudtam tovább koncentrálni. Ekkor Aldo gyorsan odaszólt, hogy „valamit megbeszéltünk ugye?:)”, és ez elég is volt, hogy újra visszarázódjak. Szóval, most jól érzem magam, észrevettem, ha bízom magamban, nem gondolkodom, csak élvezem a játékot, akkor képes vagyok az elit színvonalán jól játszani. Nem tartozom a legjobbak közé, aminek örülök, mert így nincs rajtam teher, felelősség, mint az U21-es csapatnál, és rengeteget tudok tanulni a rutinosabb játékosoktól. Az edzők szerint még sok minden van bennem, amit a „felszínre kell hozni”, és ők tényleg mindenben támogatnak, segítenek, bíznak bennem. Ma lesz egyéni beszélgetésem velük, most 5 héten keresztül minden edzés előtt-után egyéni beszélgetést tartanak, kíváncsi leszek, mit mondanak nálam, hogy látják a dolgokat... :)

Amint észre vettétek, ebben a bejegyzésben csak a floorballról volt szó, a következőben elmesélem, mi minden történt ezalatt a 1,5 hónap alatt, ami nem a floorballal kapcsolatos... :) Nem akartam rátok zúdítani egy regényt, igaz ez a bejegyzés sem rövid... :)