„Florian Büchting 19:54:02 (if my camera clock is right) - a historic moment in Hungarian floorball: for the first time, an Hungarian player stepped foot in the rink of an SML team (Nicole Vertesi for the Burgdorf Wizards at Unihockey Leimental in Basel) - honestly, it was just two seconds and she just walked from the penalty bench back to the substitution, but I am nevertheless proud of her :) ”

„Ágnes Apostol That's one small step for a (wo)man, but giant leap for the Hungarian floorball... Köszi Nicole :)”

Ez mindent elárul, de ne szaladjunk ennyire előre...

Pénteken tehát útra keltünk. Kíváncsi voltam, milyen busszal megyünk, ugyanis 10 játékos és 4 edző/segítő utazott Kirchbergből, a többiek egyenesen a mérkőzés helyszínére mentek. A 14 fős kis csapatunk egy 40 fős busszal utazott, mindenki külön ült, és még maradt pár szabad hely... A busz már 20 perccel az indulás előtt ott volt. A buszsofőr a hangosbemondóban köszöntött minket, majd sok szerencsét kívánt. Kedves volt tőle. A mérkőzés előtt elmentünk még sétálni, majd a szokásos procedúra; öltözés, bemelegítő futás, labdás bemelegítés, lövőgyakorlatok, öltözés, kezdés. Valakinek biztos feltűnt, hogy az öltözést kétszer írtam. A csapatnak van külön bemelegítő felszerelése, amit egyszerűen nem lehet nem szeretni. Az öltözőben a psycho, Martin mindenkit ellátott tapasszal, krémekkel, mindenki készen állt a kezdésre. Igaz, Aldo nem így gondolta, és már a meccs kezdete előtt lecseszést kapott a csapat. Utólag kiderült, jól látta a helyzetet. Bevonulás, majd felzúgott a kezdő sípszó. 10 mp-en belül máris egy kapufa, sajnos nem az ellenfél oldalán. Nem játszottunk jól, sok volt a hiba, figyelmetlenség, nem pörögtek a lányok. Lőttünk egy szép gólt, majd egy kapu előtti kavarodásból kaptunk egy szerencsétlent. A vége 1-1. A küzdelem 5 perc hosszabbítással folytatódott, majd büntetőkkel. A büntetőt a másik csapat kezdte. Vezettünk már 2-1-re is, de az utolsó játékosunknak muszáj volt belőnie, ugyanis 2-3 állt az eredményjelzőn. Szerencsére Sandra nem hibázott. A győztes találatot a svéd 'légiós”, a volt lakótársam, Cornelia lőtte be. Amikor elindult, visszahúzta a labdát, a nézőtérről valaki bekiabált, hogy visszahúzás... a bíró visszafújta, de szerencsére újra kezdhette. Nagy volt az öröm. Nem kaptam lehetőséget, nem volt rá alkalom, 2 edzés után egy ilyen szoros meccsen nem is akartam játszani. Nem tudtam volna segíteni a csapatnak, így nem bánom. Vagyis, ez nem is teljesen igaz... :D Kiállítást kaptunk szabálytalan csere miatt, és én ültem le a 2 percet, így végül is amikor visszaugrottam a büntetőpadról, akkor pályára léptem... :) Viccet félretéve, jó kedvvel jöttem haza, tudva, hogy nem ez volt az utolsó alkalom. A meccs után Aldo megköszönte, hogy mentem, majd elnézést kért, hogy nem játszottam, és kijelentette, hogy lesz még lehetőségem náluk játszani. Ez a pár dolog sokkal többet jelentett, mint 2-3 perc a pályán... :)

Másnap ismét meccs, ezúttal az U21-gyel. Nagy ellenfél, az idei legjobb. Egyszer már játszottunk ellenük, augusztusban, kikaptunk 4-3-ra. Nem tudom miért, de úgy éreztem, kikapunk, nem leszünk jók, a másik csapat jobb, mint mi. Szerencsére nem így lett. 8 mp után már 1-0 állt az eredményjelzőn, a mi oldalunkon. Az egyik legfiatalabb lány talált be, egy szabadütést követően a hosszúba lőtte a játékszert. Végig mi vezettünk, az utolsó harmadra 3-2-vel fordultunk. Sajnos kaptunk egy potyagólt, röviden a kapus mellett. Pár percre rá ismét nálunk volt az előny, Angival összekerültünk és gyorsan összehoztunk egy gólt. 3 percet kellett volna kibírnunk, de egyszerűen lehetetlennek tűnt. Több mint 2 percig a másik sorunk volt fent, 6-5 ellen támadt a Scorpions. Járatták a labdát, esélyünk sem volt megszerezni, a lányok pedig fáradtak, egyre kevésbé tudták lekövetni a labda "mozgását". Sajnos a fáradtság miatt becsúszott egy szabálytalanság, amit szabadütés követett. Nagyon jól felálltak, mindenhol volt 1 játékos. 18 mp-cel a vége előtt egyenlítetek. A maradék 18 mp-ben volt egy kapufám, ennél több nem igazán történt. Indultam a kispad felé, és a lányok ültek, beszélgettek. Nem értettem, miért nem megyünk kezet fogni, mire leesett, hogy itt nincs döntetlen. 5 perc hosszabbítás, majd büntetők. Ugyebár imádjuk a büntetőket... :S :) A végén mi jöttünk ki rosszul, nálunk 4 játékos lőtt büntetőt (én voltam a 3.), 2 sikeresen (én voltam a 2. sikeres), a másik oldalon pedig 5-ből 4-en értékesítették, így az utolsó emberünk büntetőjére már nem volt szükség. 1 pont nekünk, 2 pont a Scorpionsnak. A lányok nagyon szomorúak voltak, de én teljesen elégedett voltam/vagyok. Ez a csapat valóban bajnokesélyes, hihetetlen technikásak, gyorsak. Ehhez képest mi megleptük őket és fantasztikus játékkal rukkoltunk elő. Úgy vélem, ez az idegenből elhozott 1 pont még sokat fog érni a későbbiekben. Hazafelé szomorkodtunk, igaz nekem nem volt rossz kedvem, csak fáradt voltam, húzós hetem volt (4 edzés, 1 edzőmeccs, 1 meccs, 1 meccs „nézés”).
Vasárnap az elit csapatunk játszott, én kihagytam a mérkőzést, szükségem volt egy floorball mentes napra. Délután elmentünk moziba, az egész család, 3D-ben megnéztük a „Die Legende der Wächter” című filmet. Este Supertalent a szülőkkel, majd irány az ágy, ugyanis hétfőtől újra suli/ovi. A hétfői napom gyorsan eltelt, délután is egyedül voltam, a fiúk csak 4 után értek haza. Utána persze Sandroval játszottunk, Lucanak pedig átnéztem a házijait, 1 hibája volt a német és 1 a matek háziban. Büszke voltam magamra, hogy észrevettem.... :D Hétfőn késő estig beszélgettem Ninával, 11 után jutottam csak be a szobámba. Tudtam, hogy másnap nehéz napom lesz, a kedd mindig fárasztó, reggel 6-kor kelés, és a szülők csak 7 után jönnek haza. Egész délután egyedül Sandroval, majd 3 körül hazaért Luca is. Mikor Nina hazaért, még Sandroval játszottam, majd vacsiztunk, és vártam, hogy Andy is befusson. Az ő kocsijával megyek edzésre, Nináé automata, még soha nem vezettem, és az Opelt egyszerűen imádom, így inkább vártam egy kicsit... :) Semmi kedvem nem volt az edzéshez, fáradt voltam nagyon, majdnem elaludtam az asztalon vacsi után. :S Plusz még a torkom is fájt. Kicsit késve érkeztem, így sajnos lemaradtam a kinti futásról (a torkomnak nagyon nem tett volna jót). Átvettem a teremcipőmet, majd irány a csarnok. A következő pillanatban már Aldo és Römu társaságában álltam és vártam, mit készülnek kinyögni. Aranyosak voltak, egyszerre kezdtek el beszélni, majd mind a kettő abbahagyta és mondta a másiknak, hogy mond csak nyugodtan. :) A lényeg, vasárnap újra SML meccs. :) Természetesen igent mondtam. Az ellenfél a Piranha Chur csapata, akik az Európa Kupán 5-4-re kaptak ki a svéd Dalen csapatától, így "csak" ezüstérmet szereztek. Nagy arányú zakóra számítók, idén nem igazán megy a felnőtt csapatunknak, mindig kis apró hibákon múlnak a meccsek, 6 mp-cel a vége előtt kapnak ki, stb.. DE! Ha pályára lépek, elmondhatom, hogy Svájc legjobb csapata ellen játszottam... :) Motivált voltam az edzésen, talán kijelenthetem, hogy a legjobb svájci edzésemen vagyok túl. Naduval és Ann-nal hihetetlen jól játszottunk, hárman csináltunk 40 perc alatt 8 + 7-et... Szombaton játszunk a Red Ants ellen, akik tavaly bajnokok voltak, idén viszont nem igazán megy nekik. Remélem sikerül 3 ponttal hazatérni, jó lenne. Ma sajnos alig aludtam, fáj a torkom, nem tudtam nyelni... :S A fiúk már elmentek, Andy és Nina is, így most egyedül vagyok itthon. Délután szerencsére itthon lesz Nina és akkor azt csinálok, amit akarok, szabad leszek. Ha nem érzem jól magam, elvonulok aludni, pihenni a szobámba, de ha jól leszek, akkor 99%, hogy Sandroval fogunk játszani. :) Tegnap nagyon édes volt, bújós napja lehetett, mert 5 percenként megölelt és kijelentette, hogy szeret. :) Este meg lecseszte Ninát, hogy miért beszélget velem, miért zavar engem, amikor éppen játszunk... :D Vicces volt. Egyelőre ennyi, azt hiszem a következő bejegyzésre újra 1 hetet kell várnotok. Remélem 3 megszerzett pontról írhatok Nektek! :) További szép hetet, jó bulizást mára a győrieknek, holnapra a pestieknek, péntekre a tataiaknak, szombat-vasárnap pedig sok gólos, izgalmas meccseket mind a kézilabdásoknak, mind a floorballosoknak, mind a focisoknak, ….. .

Hol is hagytam abba?!? :) Ja igen, csütörtök, az egész U21-es csapat az SML-lel edzett (OK: kevesen voltunk, sokan nyaraltak, vagy sérültek, így bekéredzkedtünk a nagyok edzésére). Sajnos pocsékul ment, fáradt voltam, nem volt kedvem edzeni, 19.00-kor már ott kellett lennünk, én 18.50 után még Sandroval legóztam. Olyan játékos voltam, akit mindig is „utáltam”. Azaz, nem futottam a megfelelő helyre, elfelejtettem passzolni, egyáltalán nem voltam ott fejben, borzasztó voltam. Szerencsére nem sok feladatot csináltunk, nagyrészt játékkal telt az edzés, ami azért annyira nem ment rosszul. Pénteken egyedül voltam a fiúkkal, este beköszöntött Beer Mike. Kicsit beszélgettünk, vitatkoztunk az intelligencia fogalmáról, majd én elvonultam TV-zni. Először a Séta a múltba, majd a 10 dolog amit utálok benned következett. Mind a két filmet szeretem. Éjfél körül még lenéztem a szülőkhöz, amikor már vége volt a filmnek. Persze, hogy lent ragadtam... :) Megnéztünk két Warehouse 13-at, majd fél 2-kor úgy döntöttünk, elég lesz, hagyjunk másnapra is pár részt...

Szombaton délelőtt Lucanak focimeccse volt, ment az egész család. Nyertek 5-1-re, ügyesen játszottak. Utána elmentünk a Burger Kingbe ebédelni, délután pedig Wii-vel játszottunk. Luca már nem volt otthon, úgyhogy 4-en maradtunk. Bowling, tennis, darts, kosárlabda, stb.. Nem unatkoztunk. Este jött Andy barátja, Phillip, aki átvette Nina helyét. A fiúk nem tudtak megverni bowlingban, mindig én nyertem. Első kijelentés szerint addig kellett volna játszanunk, amíg a 3 fiú közül valaki megver, de aztán feladták... :D Vacsi után leültünk a TV elé, de most nem sorozatot, hanem a német Supertalent-et néztük. Szerintem jobb, mint a magyar műsorok, mert itt nem csak énekesek vannak, és nagyon sok vicces - igaz sokszor már felháborító - produkciót is leadnak. Utána persze jöhetett a Warehouse 13, nem is tudom, mi lenne, ha kihagynánk az esti programból. :) Vasárnap elméletileg mentem volna az SML meccsre nézőnek. Szombaton még lelkesen mondogattam, hogy mindenképpen megyek, vasárnap délelőtt, amikor Nina kérdezte, már nem voltam ennyire elszánt. Kihagytam a meccset, de nem bántam, 6 mp-cel a vége előtt kaptak egy gólt, így 3-2-re kikaptak. :(

Hétfőn délután Nina és Sandro is útra keltek, így 3 napig szinte egyedül voltam itthon. Azért csak szinte, mert Andy nem ment velük, de ő reggel 9-kor elmegy dolgozni és csak este 7 körül ér haza. Hétfőn rászántam magam és elmentem futni, erősíteni. Jól elfáradtam, nem is gondoltam volna, hogy rá tudom magam venni, hogy rendesen fussak, szökdeljek, erősítsek... :) Másnap nagyon megbántam, hogy ilyen szorgos voltam. Sikerült 11-kor felkelnem, majd délben csöngött a telefonom. Römu volt, az edzőm. Előző nap beszélt Aldoval, a felnőtt csapat edzőjével, és szeretnék, ha mennék velük meccsre pénteken... :) Kupameccset játszanak, a helyszín Basel. Megbeszéltem a családdal, örültek a lehetőségnek és természetesen elengedtek. 1,5 órán keresztül remegett a kezem, és nem tudtam eldönteni, örüljek-e neki. Nem vágytam még rá, mert én úgy gondolom, nagyon messze vagyok az Elit csapattól. Sokkal gyorsabbak nálam, fejben, technikában, és sokan gyorsaságban is (pedig abban azért nehéz megverni:D). Aztán a válaszom igen volt, ezért már este mennem kellett hozzájuk edzésre. Először velük edzettem 2 órát, utána pedig az U21-gyel 1,5-et. A játék utolsó 20 percét kihagytam, mert már hulla voltam. Az SML edzés; azon kívül, hogy izgultam, féltem, nem értettem, miért én vagyok itt az U21-es csapatból, amikor az utolsó edzésen életem legrosszabb edzésmunkáját produkáltam, az első 5-10 perc után már fantasztikus volt. A lányok kedvesek, segítőkészek, ha valamit jól csinálok, megdicsérnek, ha valamit elrontok, biztatnak, minden sorcsere után megbeszéljük, mit kellett volna máshogy, mit rontottunk el. A játék elején nem sok közöm volt a labdához, de ha volt, akkor csak épphogy megérinthettem, a következő pillanatban már 2 játékos a nyakamban lihegett és elvették tőlem a játékszert. Gyorsan át kellett állnom egy másik tempóra, mintha egy másik dimenzióba csöppentem volna... Szerencsére sikerült megoldanom a szintváltást, egész jó dolgokat csináltam, többször is megdicsértek, gólpasszt is adtam. :) Összességében tényleg nagyon szuper volt, itt nagyon sokat tudok fejlődni, már egy edzés után is éreztem, hogy más a tempóm. Ami még megerősített abban, hogy a teljesítményem nem volt pocsék, az az volt, amikor az egyik edző valamit mutatott, majd mondtam neki, hogy remélem meg tudom csinálni, mire az volt a válasza, hogy ő biztos ebben, az eddig mutatott 10 perc alapján hamar rá fogok jönni, mit hogy kell csinálnom. :) A nehézséget az okozza, hogy mind támadásban, mind védekezésben teljesen más felállást alkalmaznak mint az U21-nél, vagy mint otthon a válogatottnál. Az emberhátrányos felállás meg egy -----, legalábbis én nagy Blödheit-nak tartom. :) Az SML edzés után, amíg én szuszogtam, az U21-es csapat már a pályán labdázott. Közben Simon is befutott, és nagy mosollyal mutatta a német válogatott spanyolországi VB selejtezős szállását. 2 hatalmas medence volt a képen, többet nem mondanék. De az összeg nevetséges, amit fejenként kell fizetniük egy hétre...

Szerdán a pihenés vette át a főszerepet, igaz nagyon korán keltem. Csöngetett valaki, mire kinéztem Luca ablakából, már nem állt az ajtónál senki. Kinéztem az ablakomon és a 4 éves Robint láttam, ahogy engem figyel. Pár másodperc múlva ismét a csengőt nyomogatta valaki. Lesiettem, hogy ajtót nyissak, és Robin állt velem szemben. Meg kell zabálni ezt a kisfiút, imádnivaló. Ő Sandro barátja, van 2 tesója, Kevin, aki 6 éves és Phillin, aki 1,5 éves. Kedden edzésre menet megrohamoztak, és megígértem Robinnak, hogy a héten hozok neki egy floorball labdát. Reggel 8-kor a labda miatt csengetett. :) Sajnos csalódást kellett okoznom neki, ugyanis a labda még nem volt nálam, amit neki szántam, így üres kézzel kellett haza küldenem. Az alvás ezután már elmaradt, megittunk egy teát Andyvel, ő elment dolgozni, én meg elkezdtem gépezni. El akartam menni Bernbe, de túlságosan lusta voltam. Egyrészt tudtam, hogy a hét hátralévő 4 napjában még rengeteg teendőm lesz, másrészt túl hideg volt, harmadrészt nem volt kedvem vonatozgatni. Igen, egyszóval lusta voltam. :$ Ez a nap gyorsan eltelt, észre se vettem, és Andy már otthon is volt. Megleptem, csináltam magunknak vacsira tonhalas tésztasalátát. Féltem, hogy nem fog ízleni neki, de dupla adagot evett, úgyhogy nagyon rossz nem lehetett... :) Utána még jó sokat beszéltünk, fontos és lényegtelen dolgokról is. Ami említésre méltó, hogy elégedett velem nagyon, és megbízik bennem, ezt bizonyítja az is, hogy szó nélkül odaadja a kocsiját, valamint hogy vezethettem a Lotust, amit 1-2 barátján kívül nagyon kevesen mondhatnak el magukról... :) 1 órás beszélgetés után ő sorozatot nézett, én meg egy filmet a laptopomon (A sereg nem enged).

Csütörtökön ismét sikerült 11-ig aludnom, majd ismét filmeztem (Szökőhév). Nina és Sandro 2 körül értek haza. A délutánom felét a picurral töltöttem, majd jött a barátja, Dominik, így „le lettem pattintva”. :D Nem zavart, jól esett a dupla edzés előtt még egy kis pihenés. 19.00-tól ismét a nagyokkal edzettem, nagyon jó volt, egész sok gólt lőttem. A játék sem ment rosszul, volt 2 lövésem is, szóval elégedett vagyok. Az emberhátrányos védekezés nem az erősségem, egyszerűen nem értem a lényegét. 20.54-kor futottam át a másik pályára, ugyanis edzőmeccsünk volt (U21) egy első osztályú csapat ellen. Melegítés közben még bejött Aldo, megkaptam a pénteki bemelegítő nadrágot, pólót, meg a mezeket, lábszárvédőt. A meccs első pár percében még a felnőtt edzés lendülete látszódott rajtam, aminek köszönhetően gyorsabb voltam mindenkinél, gyorsabban reagáltam, labdákat szereztem, kapufát lőttem.. :) 2*25 percet játszottam, utána cserét kértem, mert még vár rám 2 meccs, és nem akarok lesérülni, besokallni. A végeredményt nem tudom, kb. 8-2-re nyertünk, elég sima volt. Csütörtökön kézhez kaptam életem első toolbagjét. Mindig is utáltam ezeket a táskákat, de most muszáj volt vennem, mivel ha megyek haza repülővel, az ütőmért sokat kellene fizetnem... :( Így viszont csak 1 poggyászért kell, ami jóval gazdaságosabb. Este sokáig fent voltam, 1 után feküdtem le. Fáradt voltam, de nem tudtam elaludni. Felpróbáltam a bemelegítő ruhát, amiben lennem kell, és oda vagyok érte, nagyon tetszik, nekem kell egy ilyen otthonra.. :) Éjjel nagyon rosszul aludtam, óránként felébredtem, melegem volt, nem tudom, miért szenvedtem, eddig nem volt ilyen, mindig jókat aludtam itt. Sandro 8-kor beviharzott hozzám, így 5 'nyugtalan' órát aludhattam összesen. Kaptam tőle „1-2-3-4” számolásnyi időt, és már pattanhattam is ki az ágyamból, irány a szobájába legózni. 20 percig nem építettem semmit, mikor észre vette, kaptam a lecseszést, de ez a 20 perc pont elég volt ahhoz, hogy felébredjek. :) Megreggeliztünk, majd folytattam a blog írását, ugyanis többen már panaszkodtatok. ;) Délután 16.00-kor indulunk Baselbe. Életem első elit ligás (kupa)meccsére megyek. Nem számítok sok játékra, sőt, azt hiszem 2 edzés után az edzők sem számítanak rám igazán, de egyedüliként az idei U21-ből én leszek ott, és úgy érzem, ez nagy dolog. Corneliaval – volt svéd lakótárs - sokat beszélgettem mostanában erről, és ő úgy gondolja, hogy nekem nincs helyem az U21-ben, náluk kéne játszanom. Én még nem így látom, de az biztos, hogy a nagyoknál a fejlődésem rohamosan felgyorsulna, tőlük sokat tudnék tanulni. Nem tudom, mi lesz a jövőben, hogy gondolják az SML edzői, de örülök neki, hogy 2 edzésen már részt vehettem náluk... :) Őszintén mondom, nem akartam a nagyoknál játszani, fontosabbnak tartottam azt, hogy az U21-nél végig játsszak egy meccset, mint hogy a nagyoknál kapjak esetleg 3-4 percet. Majd kiderül, nem tervezek semmit, egyelőre legyek túl a mai meccsen, majd holnap az U21-gyel az idei bajnokesélyes otthonába látogatunk. Valószínű ez lesz a legnehezebb meccsünk. Lexy mesélte, hogy a nyári alapozáson 40 fős kerettel alapoztak, majd a társaságot 2 csoportra osztották. A jobbak játszanak az U21A-ban, a másik csapatuk a B-ben. Már egyszer játszottunk ellenük még augusztusban, egy kupán, 4-3-ra kikaptunk. Meglátjuk. Szurkoljatok, gondoljatok rám ma 19.30-tól, valamint holnap 16.00-tól.

Megjegyzés: Florian elintézte, hogy ma ott lehessen a meccsen, szóval ha minden igaz, a hétvége után képekkel is tudom bizonyítani, hogy nem csak álmodozom az elitről... ;) :D 

Az előző héten egyedül voltam a fiúkkal, ugyanis még mindig szünet van, nincs suli és ovi sem. Kedden a szülők csak 19.00 után érnek haza, ezért ez a nap mindig fárasztó, az edzésen már nem tudok normálisan koncentrálni. Ennek köszönhetően számomra pocsék edzés volt, igaz lassan kezdenek hozzászokni, hogy a keddi edzésen nem vagyok olyan ügyes, mint a többin... :) Csütörtökön edzőmeccset játszottunk az SML ellen, az első 15-20 percben nagyon jól tartottuk magunkat, csak 1 gólt kaptunk. Aztán a végére elfáradtunk, ekkor már nem játszottuk a rendszerünket, sok volt a hiba, sokan nem a megfelelő pozícióban helyezkedtek el. Pénteken az edzést lelki fröccsel kezdtük, vagyis inkább azt mondanám, hogy az edzők próbálták kiszedni belőlünk, miért vagyunk motiválatlanok, miért nem koncentrálunk rendesen az edzéseken, miért nem vagyunk ott fejben, miért nem azt csináljuk, amit kellene. A 15-20 perces beszélgetés után pörgősebb edzésünk volt, véleményem szerint a játék is jobban ment, mindenki próbált a saját helyén, a megfelelő zónában játszani. Edzés után a lányok többsége Utzenstorfba ment, ahol Oktoberfest buli volt. Sajnos én még mindig nem gyógyultam meg, és kedvem sem sok volt, egész nap egyedül voltam a fiúkkal, nehéz napom volt, ezért nem mentem velük. Szombaton jó sokáig aludtam, jól esett, kialudtam magam rendesen. Délután elmentünk minigolfozni a családdal. Most játszottam először, de nagyon élveztem, egész jól ment. :D Persze Andy nyert, mindig mindent ő nyer meg, de azon vagyok, hogy most már egyszer elverjem krikettben, golfban vagy wii-s játékban. :)

Vasárnap meccs. 13.15-kor kezdődött csak a mérkőzés, de nekünk már 10.30-kor volt gyülekező a csarnoknál, ugyanis nekünk kellett bepakolni a palánkot, a szponzorok plakátjait, stb.. Viszonylag hamar végeztünk, még jó sok időnk volt a meccs kezdetéig. Már átöltözve, elmentünk sétálni, és egy közeli folyónál/pataknál kötöttünk ki. Mindenki kapott 2 papírt; az egyikre pozitív dolgokat kellett írnunk, mi kell ahhoz, hogy nyerjünk, milyen pozitív előérzeteink vannak a meccsel kapcsolatban, a másikra pedig negatív dolgokat. A pozitívhoz többek között a motivációt,  csapatösszetartást, az erőt, a higgadt, pontos játékot írtam. Ezeket a papírokat összehajtottuk és egy üvegbe tettük. A másik papírt viszont elégettük. Mindenki a sajátját, meggyújtottuk, és amikor már alig maradt valami a papírból, bedobtuk a patakba és néztük, ahogy távolodnak a kis papírfecnik. Utána a csk mondott egy motiváló beszédet, majd irány a csarnok, ahol elkezdtük a labdázást. 5-10 perc labdázás után irány a szabad, ugyanis a bemelegítést még akkor is a szabadban csináljuk, ha a csarnok üres. Futás és nyújtás után nem maradt más hátra, mint a labdás bemelegítés a csarnokban. A meccsről annyit, hogy az első harmad után komoly félelmeim voltak, hogy nagy zakó lesz a vége, de aztán az edzők helyretették a gondolatainkat. Az első harmadot 0-2-vel zártuk, és pontosan az látszódott a csapaton, ami a héten minden edzés elején, nem voltunk ott fejben, nem koncentráltunk, nem küzdöttünk. A második harmad már jobban sikerült, 2-0-ra megnyertük, így az utolsó játékrészben mindent kezdhettünk elölről. Kiegyenlített csata volt, a kapusok nagyon jól védtek, nekünk több lehetőségünk volt, de az ellenfél kapusa nagyon jó napot fogott ki, több ziccerbravúrja is volt – 2 zicceremet is megfogta - . Az 54. percben sikerült gólt lőnünk. Mondanom sem kell, hatalmas volt az öröm. Az utolsó percekre is maradtak izgalmas pillanatok, a kapufámat is ide sorolnám, de a vége szerencsére 3-2 ide. Nagyot küzdöttünk, bebizonyítottuk, hogy lehet fordítani 0-2-ről. Römu szinte elsírta magát a meccs után, látszott rajta, hogy sokat jelentett neki ez a győzelem, szerintem kicsit ő is elbizonytalanodott az első harmad után. Ami érdekesség: 16+1 játékosunk volt ott -még mindig többen nyaralnak, sérültek -, ennek ellenére végig 2 sorral játszottunk. Nagyon fárasztó volt, a meccs előtt biztos voltam benne, hogy 3 sorral fogunk pályára lépni, de aztán nem így lett. A családom ismét kilátogatott, fantasztikus érzés, nagyon jól esik, hogy a meccs után, amikor mindenki megy a lelátóra a szüleihez, barátaihoz, nekem is van kihez mennem... :) Igaz nem csináltam pontot, de a mérkőzés után odajött hozzám az egyesület elnöke és gratulált, hogy ügyesen játszottam. :) Kis apróság, de nekem nagyon sokat jelentett. Utánunk 2 órával az SML játszott. Jänuval és Jannal néztem a meccset, mind a ketten a német válogatottnál edzősködnek. Jänu az edzőnk az U21-nél, sokat beszélgettem vele, megkérdeztem, mit csinálok rosszul, miben kell fejlődnöm. Szerencsére gondolkodnia kellett és azt mondta, nem sokat tud mondani, elől jól mozgok, jól kérem a labdát, hátul meg hamar visszaérek, az elsők között vagyok a védekezésben. Amit tanácsolt, hogy többször passzoljak a sarokba, amikor középen megkapom a labdát, az egyik játékosnak a sarokba kell mozognia, és én többször megjátszhatnám ezt a játékost. Amúgy ő elégedett velem, aminek nagyon örülök. Az első meccsen tényleg kevesebbet mozogtam középen, de aztán Simon megmutatta egyik edzésen, hogy kellene csinálnom, és most már jobban megy, több labdát is kapok. :) Szerencsére a családom elment az uszodába, ami a csarnok mellett van, és az SML meccs felénél beállítottak. Nem volt már kedvem ott maradni, a lányok nem játszottak igazán jól, én meg fáradt voltam, ezért én is hazamentem velük - így nem kellett buszoznom -. :D Este még játszottam a fiúkkal, leginkább Sandroval, nagyon bírom a kicsit, detektívek voltunk és mindig kerestünk valamit, amit előtte valamelyikőnk eldobott. 

Hétfőn délelőtt Burgdorfba mentünk a fiúkkal, ebédre értünk haza, persze azt én csináltam, úgyhogy csak 13.20 körül kerültünk az asztalhoz. Ebéd után Luca Wii-t akart játszani, ezért felhívta Ninát, hogy szabad-e neki, mire az volt a válasz, hogy most én vagyok otthon, én vagyok a főnök, tőlem kell megkérdeznie. :) Megengedtem neki, de aztán később én is és ő is megbántuk, hogy így döntöttem. Van egy játék, amivel nem szabad játszania, mert még kicsi hozzá. Mondtam neki, hogy nem, nem játszhat, persze nem fogadott szót, mondván ki akarja próbálni. Figyelmeztettem, hogy ha nem fejezi be, következményei lesznek a dolognak, de nem hallgatott rám. Én 1 hetes eltiltást akartam adni, de a szülők máshogy gondolták. Este vacsi közben felhozták a témát, és nagyon rosszul éreztem magam, ugyanis végleg eltiltották a játéktól... ültem a széken és lelkiismeret-furdalásom volt, hogy miattam nem játszhat vele. Ezt észrevette Andy, mire elkezdett poénkodni velem, hogy jobb kedvem legyen, majd elmondta, hogy ne érezzem rosszul magam, ha csak 1-2 napos eltiltást kap, nem tanulja meg soha, hogy a nem az NEM-et jelent. Vacsi után Andy az új legós autóját rakta össze, Lamborghini, ez az egyik hobbija. :) Ültünk a TV előtt, néztük a német Supertalent műsort, mikor lejött Luca kisírt szemekkel, bocsánatot kért, megölelt és közben beszélt hozzám, hogy sajnálja, többé nem fordul elő, stb.. Én majdnem elbőgtem magam, miközben Andy velem szemben röhögött rajtam. Luca felment aludni, majd Andy első megjegyzése az volt, hogy igen, mi férfiak tudjuk, hogy kell bocsánatot kérni... :D Este még megnéztem az „Im Zeichen der Libelle” című filmet, tetszett, még párszor biztos megnézem majd. A film közepén beállított Andy a kész autóval, nagyon szuperül nézett ki, jó volt látni, milyen örömet okozott neki, hogy kész a remekmű. :)

Kedden egyedül voltam a fiúkkal, Luca reggel még bocsánatot kért, egész nap nagyon kedves volt, látszott rajta, hogy megbánta, hogy előző nap nem fogadott szót nekem. Este azt hittem, csak azért jött le bocsánatot kérni, mert Nina "megparancsolta" neki, de másnap tényleg éreztem, hogy ez a bocsánatkérés őszinte volt. Napközben megnéztünk egy filmet a szobámban (A Bug's Life, azaz Egy bogár élete), ettünk popcornt, Colát és IceTea-t ittunk hozzá. Este persze vacsi közben megemlítette a szüleinek, hogy kérdezzenek meg, jól viselkedett-e. Ezek után a válasz a szülőknek is egyértelmű volt. :) Este ismét autóval mehettem edzésre, ez hatalmas dolog a szülőktől, hogy ennyire megbíznak bennem. Az edzés elmaradt, ugyanis csak NYOLCAN voltunk, kapus nélkül. Az edzők úgy gondolták, hétvégén nincs meccs, és ennyi emberrel nincs értelme edzést tartani. Beültünk egy étterembe, ittunk-ettünk, ki mit akart, eltöltöttünk kb. 1-1,5 órát együtt, majd mindenki hazament. Tegnap megkaptam a kinttartózkodási engedélyemet, így már hivatalosan is itt lehetek, délután pedig nyitottunk nekem egy bankszámlát. Ma nem dolgozott Nina, szabadnapos volt, így nem sok dolgom volt. Este az SML-lel lesz közös edzésünk, mert kevesen vagyunk, sok a beteg, sokan vannak nyaraláson, itt ugyanis most van iskolaszünet (3 hét). Hétvégén válogatott hétvége, ezért nem is lesz meccsünk, jövő héten pedig az idei legnagyobb bajnokesélyes otthonába utazunk. Nem lesz könnyű, de akkor már szinte minden játékosunk itthon lesz, teljes csapattal tudunk játszani. Jövő héten 3 napom szabad, nem lesz itthon a család, lesz időm pihenni, készülni a hétvégére, és talán összefuthatok végre egy magyar lánnyal is Svájcban... :) 

25 évvel ezelőtt történt valami olyan, ami később boldogsággal, örömmel, bánattal, mosollyal, könnyekkel, … töltötte meg mindennapjaim. Kiskoromban a düh volt a legjellemzőbb érzésem, mikor ezzel a személlyel voltam. A piszkálódás, verekedés, gúnyolódás jellemezte együttlétünk, majd évek múlva, mikor már nem az a kicsi lány voltam, a düh helyét átvette az öröm és a büszkeség. Még midig emlékszem arra a jelenetre, amikor az ebédlőben egy nagyobb fiú befurakodott elém és kilökött a sorból. A törődést bizonyította, hogy a következő pillanatban a nagyobb fiúnak már nyoma sem volt. A szerepek megváltoztak. Az évek csak teltek, és a boldog-boldogtalan napok „mérlege” rossz irányba dőlt. Ezeket az éveket a szomorúság, a csalódottság, a bizakodás és olykor az elégedettség érzése határozta meg. Komollyá válásomhoz sokban hozzájárultak a történések, amik meghatározták napjaim. Az életem helyes irányba terelése is ebben az időszakban kezdődött. Én voltam a kicsi, majd hirtelen naggyá, türelmessé, gondoskodóvá kellett válnom, mert az élet ezt követelte. Szerencsére ez az idő elmúlt, és a sors úgy hozta, hogy újra én lehetek a kicsi...
Az életünket Mi irányítjuk, mi vagyunk a felelősek a jó- és a rossz pillanatokért, az örömmel- és bánattal teli eseményekért, valamint a boldog- és boldogtalan jövőért. Mi alkotjuk a szabályokat, Mi vagyunk azok, akik irányítják cselekedeteinket. Az élet változó. Egyszer lent, máskor fent. Évekig jártam a középúton, majd jártam lent, a mélyben, most pedig bizakodó vagyok és hiszek abban, hogy a következő korszakomat fent tölthetem.... 

„Gyermekkoromban igazán még nem értettem
Mi is az a testvéri szeretet.
Rossz voltam néha hozzád, irigykedtem,
Hogy mért én vagyok a kicsi, s Te a nagy,
Mért tiltják meg nekem, mit Neked szabad?
Gyermekkorunk elmúlt rég,
Messze Tőled, felnőttként
Örülök, hogy testvérem vagy,
Örülök, hogy Te vagy a nagy.
Születésnapodra azt kívánom,
Hogy soha senki meg ne bántson,
Hogy életed legyen nyíló tavasz,
S teljesüljön, amit akarsz.
A sors bármilyen messze vezet,
Maradjon meg köztünk a testvéri szeretet.”

Nagyon boldog 25. születésnapot kívánok Testvéremnek, Vértesi Dávidnak! Remélem az ajándékom még a mai nap folyamán eljut hozzád!:)

A családommal mindennapos a kapcsolatom, ha egy nap elmulasztjuk a Skype-os beszélgetést, akkor is kapok SMS-t, érzem a törődést, tudom, hogy hiányolnak, hogy fontos vagyok nekik. Ők nem ígérték meg, hogy tudatni fogják velem, mi a helyzet otthon, mi történik velük... nem ígérték meg, mert egy családban ez természetes, ezért nevezzük ezeket az embereket a családunknak, mert ők nem ígérgetnek, hanem cselekednek.
Félve, szomorkodva kérdem, hol vannak azok a barátaim, akik viszont ígéretet tettek, de mégsem tartják be? Hol vannak? Sokan azt mondják, az ember csak akkor tudja meg, kik is az igaz barátai, amikor nehézségek állnak a kapcsolat, a barátság útjába. Jelen pillanatban a nehézséget a távolság adja. DE!! Nincs olyan távolság, nincs annyi idő, amit egy barátság ne élne túl. Persze csak akkor, ha ezt mind a két fél így gondolja, és a barátság valós alapokra épült. Nem akarom azt hinni, hogy a barátaim csak haverok voltak, akikkel néha eltöltöttük az időnket, mert éppen unatkoztunk. Nem akarom azt hinni, hogy a titkaink, amiket megosztottunk egymással, a bizalom, ami kialakult közöttünk, csupán a látszat volt. Nem akarom azt hinni, hogy én is a jelentéktelen személyek közé tartozom, miközben azt hittem, a barátok sorába soroltak. Nem akarom, de minden jel erre utal. Sajnos ilyen az élet, a barátok jönnek-mennek, még akkor is, ha én nem így képzeltem el a jövőmet, meghatározó, fontos személyek nélkül, akikkel nem tudom megosztani a titkaim, az élményeim, a szeretetem... 

"Kezdetben jött tőled ez-az, levél vagy lap néhanap, olykor többoldalas, olykor csak pár soros híradás, általánosságban mozgó, hevenyészett és felületes, nekem mégis becses, mert megtudtam belőle, hogy vagy, és ezzel kimondatlanul arra biztatsz, hogy én is legyek, hiszen a legrosszabb végül is nem történt meg, nem akarsz egészen elszakadni tőlem, mert tartozol ennyivel magadnak. (...) Ám végül mégsem jöttél, és nem jött más se többé, se levél , se lap, és azóta nem tudom, hol vagy, mit csinálsz, kivel élsz, miért, ... "

Tesóm ajándéka

2010. 09. 26. Vasárnap, 12.45. Bern Capitals – Burgdorf Wizards. U21A bajnoki mérkőzés.

Ebben a bejegyzésben csak a vasárnapi napomról lesz szó; a meccsről, a meccs előtti és utáni dolgokról, és a délutánomról. Reggel 9 körül keltem, és boldogan vettem tudomásul, hogy kapok levegőt, és a torkom is csak minimálisan fáj. Az izgulás jeleit éreztem magamon, a reggelimet toporgó lábakkal fogyasztottam, miközben a fiúk TV-t néztek. Az egyik csapattársammal mentem a meccsre. 11.00-kor volt Besammlung az öltözőben, vagyis 11.00-kor már mindenkinek ott kellett lennie. Számomra ez nem megszokott, hogy majdnem 2 órával a meccs előtt már a csarnokban vagyok a csapattal. Előttünk fiúk játszottak, egy picit néztünk a meccsből, majd bementünk az öltözőbe, ahol Römu elmondta, mikor mit kell csinálnunk; öltözés, 20 perc múlva bemelegítés, 25 percet melegíthetünk, utána öltöző, 5 perc utolsó simításokra - haj, mosdó, kulacs -, majd jönnek az edzők, és elmondják a sorokat, a taktikai felállást, védekezést, és felkészítenek a meccsre. Ezek után a pályán egyéni, közös labdázás, kapusbemelegítés, pár lövőgyakorlat, majd 10 perccel a kezdés előtt újra az öltözőbe, ahol megkapjuk az utolsó eligazítást.

Öltözés után 15 perc kinti futás, majd 10 perc nyújtás. Itt nem számít, hogy hideg van, mindig kint futunk. Edzés és meccs előtt is. Az öltözőben mindenki átvette a teremcipőjét, megcsinálta a haját, megtöltötte a kulacsát – volt egyen kulacs, Rivella, de mi nem igazán szeretjük azokat a kulacsokat, inkább a sajátunkat használjuk -, és készen álltunk az edzői utasítások meghallgatására. Először Römu beszélt, idén ő a Headcoach. Elmondta a sorokat, 3 sorral játszottunk. Sajnos több hiányzó is volt, így csak 14+2 emberrel tudtunk kiállni, ezért mindig duplázott valaki. Az első sorban kaptam helyet, aminek nagyon örültem. A taktikai felállás 1-2-1-1, a védekezés pedig 2-1-2, de letámadással. Amikor végzett Römu, következett Simon... Hihetetlen ez az ember, komolyan mondom. Berakott egy számot, majd elmesélt egy történetet. 2 énekes, egyik ismert, másik ismeretlen. Ugyanaz a cél, ugyanaz az út, de más végkifejlet. 4-5 percet mesélt, a felét a mi életünkről, a jövőnkről, a csapatról, miközben már a 3. szám ment. Amikor felnéztem, „örömmel” vettem észre, hogy nem csak én sírok, hanem többek szemében is megjelentek a könnycseppek. Olyan dolgokat mondott, ami után úgy megyek ki a pályára, hogy igen, szarrá akarom verni az ellenfelet, és el akarom érni azt, meg akarom csinálni azt, amiről Simu beszélt. Nem tudom, miért, de azzal a pár mondattal mindenkit feltüzelt, a sírással kezdtük, majd amikor befejezte a mondandóját, hagyott nekünk 1 percet, hogy mindenki összeszedje magát. Amikor már mindenki megtörölgette a szemeit, kifújta az orrát, berakta azt a számot, amit minden meccs előtt meghallgatunk. Ezt ő vágta össze, nagyon komoly, a végére vérben forgó szemekkel lépsz ki az öltözőből... :) A szám alatt mindenki csukott szemmel koncentrált, átgondolta, mi a feladata, mit kell tennünk ahhoz, hogy megnyerjük a meccset. A szám véget ért, mi hangosan biztattuk egymást, majd indultunk melegíteni. A melegítés kb. 15 perces volt, közben egyszer összehívott minket Römu, mert nem volt megelégedve a tempóval, kaptunk egy kis lecseszést. Minden ilyen után összekapaszkodva egy körbe állunk, és a csk, valamint a kapus beszél, biztat minket, hogy jobban figyeljünk, koncentráljunk, stb.. Folytattuk a bemelegítést, ami számomra jól sikerült, igaz a betegség jelei még mindig megmutatkoztak rajtam, 5 percenként fújtam az orromat, és éreztem, hogy nem vagyok olyan gyors, mint szoktam. A bemelegítés 2. fele pörgős volt, sikerült bemelegednie a csapatnak. Pár percet töltöttünk még az öltözőben, majd elindultunk, hogy szétszakítsuk a gátakat / hogy valóra váltsuk az álmokat /hogy céljainkért megküzdjünk. :) (Somló Tamás Vízilabda-himnusz)

Bevonulás, majd köszönések, és kezdődhetett a mérkőzés. Már a meccs elején látszódott, hogy jobbak vagyunk, nálunk volt a játékszer, az ellenfél csak ritkán ért labdához. Lövéseink is voltak, igaz nem sok, jól védekezett a berni csapat. A 8. percben megszereztük a vezetést, majd 1 perccel később már 2-0 állt az eredményjelzőn. Mind a 2 gólszerzőnek ez volt az első gólja Burgdorf Wizards mezben, ezért mind a 2 labdát elhoztuk. A 3. gólt én lőttem, a labda szintén a kispadra került. Ekkor odajött a bíró, hogy ez így nem lesz jó, minden gól után elvisszük a labdát... Simon mondta, hogy ez az első gólunk, ez hagyomány... :D A bíró beletörődött, igaz a meccs végéig csak 4 labdát „nyúltunk le”... :) A ritmus nem volt túl gyors, mind a 2 csapaton látszódott, hogy ez még a bajnokság kezdete, igaz mi nagyon szép támadásokat is kialakítottunk. A bírók jól fújtak, az összes ütőre ütést lefújták, valamint ha kézzel löktél, azt is. A test-test elleni ütközéseket viszont teljes mértékben tovább engedték... Kivédekeztünk 2 emberelőnyt, az egyiknél kihoztam a labdát a térfelünkről, és kb. 30 mp-ig tartottam az ellenfél oldalán, ez a pár másodperc nagy örömet okozott, élveztem nagyon.... :D

A 2. harmad után már 6-0-ra vezettünk, ekkor új taktikai utasítást kaptunk; 1-2-1-1-ről átállunk 2-1-2-re. Ezzel a felállással 2 gólt sikerült lőnünk, valamint 1-et kaptunk. A lövést a kapusunk a testével „tolta ki”, a labda azonban a gólvonal előtt pattogott és az ellenfél támadója gyorsabban reagált, mint a védőink. Azt hiszem, belefért, igaz jó lett volna kapott gól nélkül hozni az első meccset, de sebaj.

A mérkőzés után kézfogás, majd irány az öltöző, ahol megkaptuk a megérdemelt gratulációt, majd ezek után következhetett a negatívum, ugyanis sok hibával, olykor pontatlanul játszottunk. A tempónk sem volt olyan, mint amit az edzők szeretnének, de elégedettek voltak ezzel az eredménnyel. A meccsen kint volt a családom is, nagyon kedvesek voltak, végignézték az egészet, fényképeztek is (igaz ott volt Florian, egy női és egy férfi fotós is)... :) Römu, Janu és Simu értékelése után a mérkőzés teljes lezárása következhetett. Simon berakott egy számot, lekapcsolta a villanyt, és sötétben hallgattuk....

A zenehallgatás után irány nyújtani. Levezető futás a szabadban, majd nyújtás. Kiléptem az öltözőből, és Luca már várt rám. :) Mosollyal az arcán fogadott, megölelgetett és gratulált a győzelemhez. A család kint várt, ők is boldogan köszöntöttek, gratuláltak, természetesen megkaptam, hogy 2 gól, szuper, mire mondtam, hogy nem igazán vagyok elégedett, lehetett volna több is. :) Majd megbeszéltük, hogy otthon találkozunk, mert nekem még futnom, tusolnom kell, ami sokáig tart, ezért ne várjanak meg. A csarnokban ettünk még egy hotdog-ot, kicsit beszélgettünk a lányokkal, majd indulás haza. Nagyon fáradt voltam, kipakoltam a cuccaimat, kicsit beszélgettem a családdal, majd felmentem a szobámba, beraktam egy DVD-t, amit az anyukától kaptam. Pénteken hozott nekem kb. 20 filmet, hogy válogassak, melyik tetszik, melyikhez lenne kedvem:)

A választásom az E-mail für Dich című filmre esett (magyarul A szerelem hálójában), majd a film közepén beállított Andy, hogy van-e kedvem pizzázni. Nagyon fáradt voltam, de szívesen vagyok a családdal, és éhes is voltam, úgyhogy igent mondtam. ;) Fél óra múlva már a kocsiban ültünk, és kerestük egy pizzázót, ami nyitva volt. Burgdorfba mentünk, ugyanis itt Kirchbergben nem volt nyitva egyik sem. Útközben többször megkaptam, hogy „szupersztár”, és sokat kérdezgettek a meccsről, floorballról, mindenről. Nagyon szeretem őket, tök jól kijövünk. Andyvel ettem pizzát felesben; egy fél szelet tonhalas-hagymakarikás pizzát, és egy fél szelet pármai sonkás-ananászos pizzát. Mind a kettő nagyon finom volt, hatalmas szelet, az egyik szelet negyedét Andy ette meg, én már nem bírtam vele... :) Vacsi után haza, majd megnéztük a német „Szupertehetség” kereső műsort, amin nagyon sokat nevettünk. A picur, Sandro elaludt közben, őt felvitte Andy a szobájába, így 4-en maradtunk. Elkezdtük nézni a Harry Pottert. 20 percet nézhettem, aztán belealudtam... Egy hangosabb jelenetnél felébredtem, és úgy döntöttem, elteszem magam holnapra. A fiúknak 3 hétig szünetük van, úgyhogy most sok dolgom lesz. Kívánjatok sok szerencsét, hogy túléljem ezt a pár napot, hetet.... :D  

Összességében nem volt rossz meccs, 2+1-et csináltam, lehetett volna több is, de kezdetnek nem rossz. A lényeg, hogy nagy különbséggel nyertünk, és ezzel vezetjük a bajnokságot. :) Mi három kiállítást kaptunk, az ellenfél csak egyet. A meccsen volt, amikor először az embereket lőttem ki, utána próbáltam meg gólt szerezni.... :D Vasárnap folyt. köv., hazai pályán fogadjuk az UH Lejon Zäziwil csapatát. Hajrá Wizards!! :)

Ezen a héten elég sok dolog történt velem, nem unatkoztam. Persze nem csak jó dolgok, csoda lenne, ha lenne egy olyan hét, amikor minden rendben van, semmi rossz nem történik. A hétfő délutánom gyorsan telt, a fiúk suliban/oviban voltak, nem sok mindent csináltam. Este elmentem 2 német tanfolyamra is, elméletileg itt előírás, hogy minden külföldi Aupair-nek járnia kell németre. 2 kurzuson is voltam, az elsőn szarrá untam magam, a többiek ( 7-8 ember ) nagyon keveset, sok hibával beszéltek németül. A 2. kurzuson már jobb volt a helyzet, de nekem még ez a szint is kevés. Igaz az emberek kedvesek voltak, volt egy férfi, aki nagyon sokat hülyéskedett, és a francia fiú nagyon kis édes volt... :D Maga az egész nem volt rossz, mármint hangulatilag, de beszédben és nyelvtanban jobb vagyok, amíg ők megcsináltak 1 feladatot, én megcsináltam hármat... Még nem döntöttem el, hogy legközelebb elmegyek-e, tanulás szempontjából nincs értelme, nem tudok ott mit tanulni, de lehet jót tenne, ha más, külföldi embereket hallanék németül beszélni. Meg amúgy is, decemberig ki van fizetve a tanfolyam, még a macedón lánynak fizette ki a család, aki előttem itt volt... Majd még átgondolom, lehet jót tenne, kikapcsolódás a fiúk nélkül… :D

Kedden reggel nagyon korán keltem, Lucat 6.35-kor kellett kelteni. Neki is és nekem is nehezemre esett ez a korai időpont, de valahogy csak felébredtünk. Igaz őt sokáig nyaggattam, de aztán sikerült „kirángatnom” az ágyából. :) Reggeli után elindítottam a suliba, majd a következhetett Sandro, a picúr ébresztése. Ez könnyen ment, meg is lepődtem, milyen hamar kipattant az ágyából. Reggeli után játszottam még vele, villám McQeen (Verdák) autókkal. Kicsit későn indultunk az ovis buszhoz, de nem csak mi, hanem a többiek is, így ismét nagy csoportban vonultunk. Itt úgy van, hogy a gyerekeket busszal viszik az oviba, ugyanis az nem Kirchbergben, hanem egy másik helyen van. Én mindig a Coopig kísérem Sandrot, utána már egyedül megy, vagyis a többi gyerekkel, akiket útközben összeszedünk... :D Kedden ebédre csirkefalatkákat csináltam, köretnek krokettet, a fiúk azt nagyon szeretik. Szerencsére jól sikerült, igaz nehéz lett volna elrontani. Andy is velünk ebédelt, szóval 4 főre „főztem”. :) Ebéd után Luca ment vissza a suliba, Sandro viszont otthon maradt. Este edzésem volt, Andy vitt, a héten még nem dolgozik, úgyhogy mondta, hogy szívesen elvisz edzésre. Nem bántam meg, hogy elfogadtam az ajánlatot. Amikor beültem a kocsiba, tudtam, hogy jó döntést hoztam. Busz helyett egy Lotus Esprit... Nem rossz autó... :D Az edzés nagyon jól ment, jól éreztem magam, sok gólt lőttem, jól ment a játék is.

Szerdán és csütörtökön Nina szabadnapos volt, nem ment dolgozni, így ő is egész nap itthon volt. Ő főzött, én csak lestem, mit csinál, és ha kellett valamit, akkor segítettem. Szerdán spagettit ettünk, nagyon finom volt, és most először ettünk mind az 5-en együtt. Délután aludtam... fáradt voltam, nem éreztem teljesen jól magam, és mivel a szerdai délutánom teljesen szabad, ezért lefeküdtem aludni. Sikerült 3-4 órát pihennem, vacsora időben keltem fel... :) Nem voltam éhes, így én nem ettem, de a többiek igen. Vacsi után kimentünk a kertbe és életemben először kriketteztem. Nagyon élveztem, igaz az elején még bénáztam, de a végére egészen belejöttem. Természetesen mind a 2x Andy nyert, még soha nem veszített. Mondtam neki, hogy legközelebb készüljön, mert elverem. Megtöröm a „hagyományt”. :D Jól éreztem magam. A fiúkat lefektettük, így is később feküdtek le, mint szoktak, látszott is rajtuk, hogy nagyon fáradtak. Mi még megnéztünk egy filmet, aminek a vége az lett, hogy Nina és Andy is elaludtak... Vicces volt, igaz ők már látták ezt a filmet. Éjfélre már az ágyamban voltam, nem kellett altatni.

Másnap reggel torokfájással keltem. Ennek nagyon nem örültem, nem hiányzott most egy betegség... :( A szokásos eljárás helyett ma kocsival vittük Sandrot a buszhoz, mi pedig mentünk bevásárolni Burgdorfba, mert ott sokkal nagyobb a Coop, mint itt Kirchbergben. Vettem egy fésűt, ugyanis a sajátomat nem találom, valahol elhagytam. :( A lényeg, hogy most már van egy másik. Az ebédet ismét Nina csinálta, a menü röstit, krumplit, salátát és valamilyen húsféleséget tartalmazott .. :D Andy pedig Blutwurst-ot evett, nagyon rosszul nézett ki. :D Nem tudom, mi volt Sandroval délután, de nem akart elszakadni tőlem. Velem akart játszani, egész nap együtt voltunk. Ezen a napon 2x is sírt, egyszer azért, mert a távirányítós autója kiment az útra, és mondtam neki, hogy nem szabad, ez veszélyes. Majd direkt úgy irányította, hogy megint az útra került az autó... Ekkor elvettem tőle, hogy ha rosszul viselkedik, nem játszhat vele. Természetesen hisztizett, mint minden gyerek ilyen esetben, de utána megígérte, hogy normálisan játszik. És így is lett... :) Délután Luca-t elkísértük foci edzésre, bicóval mentünk. Sandroval még nem egyszerű a közlekedés, 5 éves, megy a maga feje után. Persze hogy a kavicsos földúton elesett... Én mondtam neki, hogy ne menjen gyorsan és nézzen mindig előre, de nem hallgatott rám. De sebaj, mert ezekből tanulja meg, hogy mit szabad és mit nem. Fociedzés után irány haza, majd Sandro Kevinnel és Robinnal játszott, amíg én az anyukájukkal beszélgettem. Nagyon kedves nő, 3 gyereke van, a 2 fiú és egy 2 éves kislány. Sokat beszélgetek az anyukával, nagyon szimpatikus. A fiúk meg sokat vannak együtt, vagy nálunk, vagy az utcán játszanak. Már mindenki ismer itt a környéken, tök jó érzés, hogy reggel rám köszönnek, és van akivel beszélgetek is. Este bundáskenyeret ettünk, majd megjelent a szomszéd Mike. Vele is megismerkedtem, ő egy igazi egyéniség, tetkókkal, nagydarab munkás ember, olykor durva poénokkal. 2 Mike-ot ismer a család, az egyik az Ice-Tea Mike, mert mindig jeges teát iszik, a másik a Beer-Mike (a szomszéd). 10 percet töltött nálunk, és nem hazudtolta meg a nevét... :) Majd este ismét Andy vitt edzésre. Nem éreztem igazán jól magam, hulla fáradt voltam, nem testileg, hanem fejben. Egész nap Sandrora figyeltem, játszottam vele, fegyelmeztem, nagyon lefárasztott a Picúr. Sajnos útközben az előttünk lévő autó elütött egy cicát. Rossz volt végignézni, ahogy a cica „visszaverődik” a kocsiról, majd fekszik a földön. ÉS! Nem hajtottak tovább. A tettes, a mögöttünk jövő motoros és mi is megálltunk. Mindenki kiszállt a cicához, hátha él még. Sajnos már nem lehetett megmenteni, így mi tovább mentünk. Az edzésre Andy úgy küldött el, hogy „viszlát lányom, 11-re jövök érted!” :) Az edzés pocsék volt. Mint már írtam, todmüde voltam és náthás, alig kaptam levegőt. Látszott is rajtam, pontatlan passzokat adtam, nem jó helyre mozogtam, stb.. Sajnos. Ami nagyon tetszett, az edzés felénél Simon magához hívott minket. Körben álltunk, összekapaszkodva, szorosan egymás mellett. Elindított egy számot. Közben poénkodott, „táncoltunk”, majd guggolásba le. Ekkor azt mondta, hallgassuk a szöveget, csukjuk be a szemünket, képzeljük el, mi szükséges ahhoz, hogy megnyerjük az U21-es bajnokságot, hogy igazán jó, egységes csapatot alkossunk. Mindenki gondolja át, mi a saját feladata a csapaton belül, min kell javítania, hogyan kezdhetjük a bajnokságot győzelemmel. Mikor véget ért a szám, kinyithattuk a szemünket, és folytattuk az edzést. Érdekes módon mindenkinek jobban ment, sorra potyogtak a gólok, az edzés ritmusa felgyorsult. Ezek kis apró dolgok, amiket Simon csinál, de hihetetlen, milyen hatást tudnak kiváltani. Edzés után megbeszéltük a meccs részleteit, mikor, hol, hányan leszünk, ki hiányzik majd, stb.. Engem már várt Andy a parkolóban. Kedden még nem mertem, de most eljött az ideje... Szomorú voltam az edzés, a betegségem miatt, de mire hazaértünk, már jó kedvem lett. Nem tudtam levakarni a mosolyt az arcomról, ugyanis Én vezettem haza!!! Egy Lotus Esprit autót!!! Atyavilág, milyen érzés. Hogy gyorsul. Húúú... Brutális autó. Andy szerint profi voltam, első alkalommal ő úgy vezetett, mint akinek még nincs jogsija. :) Szerencsére cicagázolás, baleset és koccanás nélküli utunk volt, tényleg egész jól ment. Igaz furcsa volt, hogy 80-nal még mindig kettesben mehetek. A 4-es sebességig meg egyáltalán nem jutottam el... A max. sebesség 300km/h. Nem rossz. :)

Pénteken már teljesen betegen ébredtem, a fejem is, torkom is fájt, levegőt sem kaptam rendesen. Délben én főztem, tojásos nokedlit „virslivel”. Itt nem olyan a virsli, mint otthon, de most nem jut eszembe magyarul a rendes neve.. :) Jól sikerült, nekem legalábbis ízlett, a fiúk is mindent megettek. Amikor pakoltam el az asztalról, észrevettem valami furcsa dolgot a padlón. Nem tudtam, mi az, ezért odahívtam Andyt, nézze meg ő.. :D Valószínű Leó, a cica elkapott egy egeret, és ez a valami az egér egy része, maradványa volt. :S Andy eltakarította, én nem értem hozzá, elég undorítóan nézett ki. Ja, a macska, Leó. Én nem szeretem a macskákat, de őt nem lehet nem szeretni. Tiszta fekete, pihe-puha szőre van, és nagyon bújós. Amint leülök, már az ölemben fekszik és várja, hogy simogassam. Ha éhes, nyávog, és felugrik a szekrényre, ahol a kajája van... :) Pénteken sajnos esett az eső, ezért nem tudtak a fiúk kint játszani. Robint áthozta az anyukája, majd amikor jött érte, Robin nem akart hazamenni, sírt, hogy még nálunk akar maradni. :) Jól érezte itt magát, de mennie kellett haza. Este közös vacsi, Andy főzött, tészta, sonka, borsó és egy nagyon finom szósz. Vacsi után gyors pakolás, és már jöttek is a vendégek pókerezni. Mondták, hogy játsszak velük, de nem volt sok kedvem, még mindig fejfájással küszködtem. A fiúk megnézték a Dzsungel könyve 2-t, én viszont rátaláltam a Távkapcsra, amit nagyon szeretek, úgyhogy azt néztem. Fogalmam sincs, meddig tartott a póker, én 11 körül lefeküdtem aludni, akkor még mindenki itt volt.

Reggel egy fokkal jobban voltam ébredés után, kaptam levegőt és a torkom sem fájt. Kézimeccset néztem a Tv-ben, majd Sandro berontott hozzám. Pár perc múlva már mind a 2 gyerek az ágyamon ült. :D Én meg kómásan, alvós cuccban feküdtem az ágyamban. Ebédet ma Andy csinálta, a specialitását, husi, gombás szósz - a gombát már tegnap beáztatta, a szósz pedig apukájától van - . Mindehhez hasábburgonya és brokkoli. A brokkoliból nem ettem, de a többi fini volt. :) Ebéd után a fiúk birkóztak az apjukkal, én meg röhögtem rajtuk, nagyon vicces volt, ahogy próbálták leteperni. Természetesen egyszer sem sikerült nekik. :) Most egyedül vagyok, előbb még mind a 2 kölyök nálam volt, de elmentek vásárolni. Andynek a pincében van egy külön szobája. 2 számítógép, egy komoly zenei gép, zongora, és rengeteg legós autó. Ferraritól kezdve minden fajta, természetesen az összes kirakva, nagyon jól néznek ki. Jó kis szoba... :) A mai programom elmarad, a terv az volt, hogy vagy a női csapatunk meccsére megyünk ki, vagy egy fiú első osztályra, de én mind a kettőt kihagyom, inkább pihenek, hogy a holnapi meccsen jól legyek. Ma már jobb a helyzet, mint tegnap, de még mindig folyik az orrom... Szerencsére a fejfájásom már elmúlt (gyorsan lekopogom). Holnap kezdetét veszi a bajnokság, már nagyon izgatott vagyok. Most még a betegségem miatt, szeretnék holnapra jó állapotba kerülni, mert most még kicsit gyengének érzem magam. Holnap jön Hannes hozzánk, ő a német válogatott masszőre, de a hétvégén a miénk lesz! Juhúúú.. :D

Röviden ennyi történt velem a héten. A család befogadott, a fiúk szeretnek, a szülőkkel jól kijövök, az anyukával sokat beszélek, az apukával meg sokat hülyéskedek. :) Sajnos tegnap óta szakad az eső, előtte viszont nagyon jó idő volt, egész nap sütött a nap. Remélem lesz még napsütés. A héten lefoglaltam a 2. repjegyemet is, így most már biztosra tudom, hogy november 3-án és december 22-én 15.45-kor újra Magyarországon leszek.... :) Holnap 12.45-kor kezdetét veszi a svájci U12A bajnokság. Első bajnoki meccsem, és első meccsem az új, Zone ütőmmel... Szorítsatok! :)

Szeptember 10-12.-ig válogatott tornát rendeztek Németországban. A férfi, női és U19-es magyar válogatott is kapott meghívást, így sok ismerőssel találkoztam. A tornáról csak röviden, ugyanis negatív érzelmeket kelt bennem, ha visszagondolok rá... 1 jó, 1 utazás utáni vállalható, és 1 borzasztó meccs a németek ellen. A hétvége legnagyobb pozitívuma, hogy újra találkoztam barátokkal, velük tölthettem pár napot, valamint Simon törődése. Kellemes érzéssel töltött el, hogy még ott is foglalkozott velem, a szombati meccs után „ápolta” a lelki világomat, és minden nap többször is beszéltünk. Ezen a hétvégén ez nem tartozott a „feladatai” közé, neki a német válogatottal kellett foglalkoznia, ezért is jelentett sokat, hogy rám is figyelt.

2007 decembere óta vagyok válogatott, és azóta soha nem játszottunk ilyen rosszul. Nagy csalódás volt mindenkinek, de azt hiszem, kellett ez a pofon a csapatnak, hogy ne gondoljuk úgy, sima ügy lesz a VB kvalifikáció. A németek a hétvégén átgázoltak rajtunk, miközben a VB-n viszonylag egyenlő ellenfelek voltunk. Ebből tanulni kell és komolyabban edzeni, készülni, hogy 2011-ben az egész csapat Svájcba jöhessen... :)
Vasárnap elköszöntem Vivitől, Jucitól, és azoktól az emberektől, akik az első buszokkal mentek haza.. :), majd mi is elindultunk Svájcba. Nem kell mondanom, hányszor szívattak a fiúk (3 német), hányszor üvöltötték a „Team Hungary, Number 9, N.V., …..” , és még sorolhatnám miket. :) De jó hangulatban telt, Simon elmondta, mit gondol rólunk, a hétvégéről, az ő csapatuk játékáról, sokat beszélgettünk „komoly” dolgokról. A BurgerKing-ben ügyeskedtem, kb. 20-an álltak a sorban, amikor a pénztárcám szétesett és az összes apró a földön landolt.. nem pirultam, ááááá, dehogy. :) Szerencsére segítőkész emberek voltak és segítettek összegyűjteni. Sokan furcsán néztek rám, hogy euró, forint és frank is volt nálam... :D Hazafelé énekeltek nekem egy altatót, ami megtette a hatását, sikerült hamar elaludnom. Éjjel értünk haza, pontosan nem tudom, mikor, de másnap 11-kor keltem fel.

Szerdán beköltöztem a családhoz. Előtte megismerkedtem Simon kutyusával, barna spániel hatalmas fülekkel. Akkor nagyon hiányzott Brunoka (képen), már jó lenne megdögönyözni, „birkózni vele”. :) A család már várt, Andy, az apuka hangosan, mosolyogva üdvözölt, a fiúk pedig izgatottan álltak az ajtó előtt. Nina, az anyuka mindig mosolyog, kedves nagyon, megmutatta a szobámat, felvittük a cuccokat, Sandro, a kicsi -5 éves- vitte az ütőtáskámat, ami jóval nagyobb volt, mint ő. Luca, az idősebbik fiú -10 éves- is segített, úgyhogy gyorsan felkerült minden az új szobámba. Elméletileg a szerda délutáni programom a kipakolással, beköltözéssel telt volna, … De jobb program akadt. :) 5 percnyi szusszanást kaptam a fiúktól, majd a következő pillanatban már a kertben floorballoztunk. Amikor megunták, akkor sem engedtek szabadon, a szobában playstation-nal játszottunk, Luca megmutatta a kedvenc énekesét, az ismerkedéssel telt ez a nap. A fiúk nagyon korán, 8-kor fekszenek le. Jó éjt puszi, majd Andy is hazajött és beszéltünk egy kicsit, elmondták, hogy az a cél, hogy a fiúkra vigyázzak, és közben én is jól érezzem magam. Megnéztük az időrendet, mikor mit kell csinálnom, ki mikor jön haza, stb., majd „felküldtek” a szobámba, hogy most már pakoljak ki... :D Nagyon kedvesek voltak mind a ketten. MÉh szerdán kaptam a családtól egy törülközőt, amin az áll: Herzlich Willkommen Nicole, és a fiúk képe - a fiúk képe lejjebb látható-. Nagyon kedves ajándék, örültem neki.
Reggel 7.15-kor kelteni a fiúkat. Ez még nem az én feladatom volt, Nina keltette őket, megmutatta, ő hogy szokta. Majd csináltam nekik reggelit, és indulás a suliba/oviba. Luca egyedül megy, Sandrot egy ideig el kell kísérni (a coopig:)). Majd a délelőttöm szabad, a fiúk 12.00 körül érnek haza, ekkor ebédet kell adnom nekik. Csütörtökön Bratwurst+krokett volt a menü. A fiúk nagyon örültek neki, elég sokat ettek, Luca kijelentette, hogy tudok főzni, ne hülyéskedjek, ne mondjam azt, hogy nem... :D Gondoltam magamban, majd idővel meglátja, hogy nem tudok. :) A délután szintén a játékkal telt. Sandronak átjöttek a barátai, 3 kisfiúval játszottam. Nem tudom miért, de egy ideg mindenhova mennem kellett velük, majd jött egy 4. fiú, na akkor már „leszakadhattam” tőlük... :D Péntek is hasonlóan telt, kelés, szabadidő, ebéd, játék, edzés. Este Luca elment az egyik barátjához, aki Sankt Gallen közelében lakik. Este voltam edzésen, majd edzés után sikerült 1,5 órát beszélgetnünk Ninával. Sokat kommunikálunk, ismerkedünk, örülök neki, hogy jól kijövök vele is. :) Szombaton a város megkapta az új csarnokot. Nagy buli volt, a csarnok előtt sütögetés, kaja, pia, asztalok, a csarnokban pedig különböző programok. Nekünk is ott kellett lenni, először közös edzést tartottunk a burgdorfi U16-os fiúkkal, majd egy edzőmeccset játszottunk ellenük. Nagyon sokan voltak, kicsik-nagyok-felnőttek egyaránt. Délután siettem haza, hogy találkozzak még a családdal, ugyanis Nina és Sandro szombat délután ment Luca után (az apuka, Andy Budapesten van:)). Szombaton egyedül maradtam itthon, délután aludtam, majd megnéztem egy filmet, és újra lefeküdtem aludni. Nem tudom, miért, de nagyon fáradt voltam, pedig nem sok mindent csináltam... Vasárnap az SML számára elkezdődött a bajnokság. A Red Ants Rychenberg Winterthur csapatával játszottak, ők a bajnokok, az EC selejtezőn a finn csapatot 2 mérkőzésen is elverték. Itt játszik Sandra Dirksen, a német válogatott csk-ja. ( A magyar lányok kedvence.;)) Sajnos ők nyertek, igaz ez nem nagy meglepetés, nagyon jók, a letámadást fantasztikusan csinálták, amint elveszítették a labdát, mindenkinek volt egy embere, és pár másodperc múlva már újra ők birtokolták a játékszert. Annak mondjuk örültem, amikor a volt lakótársam, a Burgdorf Wizards csk-ja, a svéd Sophia Molin keményen ütközött a kedvencünkkel, kirakta a palánkon, majd egy lökdösődés után össze is szólalkoztak... :) Nekünk is ezt kellett volna tenni az előző héten... :) Este későn értem haza, a fiúk már aludtak, igaz Luca még mozgolódott, benéztem hozzá, köszönt, beszélgettünk egy kicsit, de nagyon fáradt volt, láttam rajta, úgyhogy hagytam aludni.

Ma reggel én keltettem őket, csináltam nekik reggelit, összepakoltam a cuccaikat, és irány a suli/ovi. Sandroval közösen mostunk fogat, nagyon édes volt, adott nekem ajándékba egy gyerekfogkrémet, amiből kettő van neki. Azt mondta, kóstoljam meg, mert finom, és használjam én. :D Mondtam neki, hogy ő meg próbálja ki az én fogkrémemet, ezért a fogkefére dupla réteg fogkrémet tettünk. :D Nagyon bírom a picúrt, tök aranyos velem, sokszor már odabújik hozzám, megölelget. Nina mesélte egyik nap, hogy a macedón lánynak, aki előttem itt volt, nem tudta megjegyezni a nevét 1 hónap alatt. Esténként gyakorolták vele, de másnap megint nem tudta. Pénteken amikor edzésen voltam, Sandro mesélt neki valamit, hogy délután mit játszottunk, és tudta a nevemet. Kimondta, hogy a Nicole-lal. :) Nina, nagyon örült neki, 2 nap után már tudja a nevemet, még soha nem jegyezte meg senkinek a nevét ilyen gyorsan. Mondtam Ninának, hogy sokat vagyok velük, játszunk, biztosan ezért. :)

Szóval, minden okés velem, jól érzem magam az új családomnál, a fiúk édesek, igaz néha rosszalkodnak is, de eddig mindig tudtam fegyelmezni őket. :) Most mennem kell ebédet csinálni, lassan megérkeznek, de ma délután is szabad vagyok, ugyanis mind a ketten mennek vissza a suliba/oviba.

A számküldő verseny eredménye: Szombaton nagy büszkén mutattam a mellettem fekvő Váradi Vivinek, hogy van egy szám, ami először nem tetszett, de most már nagyon tetszik, igaz nem tudom, ki küldte. Elkezdte hallgatni, majd nagy nevetésben tört ki, és közölte, hogy ezt ő küldte... :D Mire mondtam neki, hogy akkor ő az egyik nyertes. :) A másik nyertest viszont még nem tudom. Nagyon sokan küldtetek jó számokat, sok számot már ismertem korábbról. Nem volt olyan szám, ami kiemelkedett a s ok közül, ezért a másik díjat Ulicza Tomi kapja, aki 59 számot küldött... :)

A nyertes dal: https://www.youtube.com/watch?v=TmLUu0mWUHU

Ez a bejegyzés nem a hétköznapjaimról fog szólni, hanem arról, hogy megérte-e a kézilabda helyett a floorballt választani. Sokaktól megkaptam, hogy ez a sport semmi Magyarországon, bárki bekerülhet a válogatottba, akinek van egy kis labdaérzéke, blablabla. Az igaz, hogy kis hazánkban a floorball nem ismert/elismert, 10 emberből 6 valószínű nem tudja, mi is ez. 2007 nyarán jutottam arra az elhatározásra, hogy válogatott akarok lenni, szeretném, ha egyszer a világbajnokságon nekem szólna a himnusz. Az eddigi életem felét a kézilabdával töltöttem, elsős korom óta játszottunk, majdnem 10 év, rengeteg idő. Sokat köszönhetek az edzőimnek, Kőhalminé Lux Jutkának és Gaál Szabolcsnak, akiktől állóképességet szereztem, megtanultam a sportszerű játék szabályait, és ami talán a legfontosabb, a csapatösszetartást, a küzdést, az akaratot és a fel nem adást. Voltunk 4x diákolimpián, több száz csapatból lettünk másodikak, eljutottunk Szlovéniába, ami felejthetetlen élményt nyújtott, és még sorolhatnám. A középiskola után minden megváltozott. Igaz, hogy a THAC csapatában a fele társaság még együtt játszott, de ez már nem volt ugyanaz. A megyében jók voltunk, de én többre vágytam. Újra érezni akartam a diákolimpia feelingjét, újra több napos tornákra akartam járni, újra akartam érezni azt, amikor egy döntőben, nyomás alatt kell jól játszanod. 2005. november 17-én fogtam először ütőt, köszönhetően Lukács Csabának és Füzi Gábornak, az Eötvös Gimnázium akkori edzőinek. Meg sem tudom számolni, hány aranyérmet nyertünk (diákolimpiák, különböző tornák). 2007 januárjában beadtam a derekamat és sokszori unszolásra igent mondtam Kovács Barninak, az SZPK akkori edzőjének. Ezen a nyáron befejeztem a kézilabdát, elmondtam a csapatnak, hogy sajnos nem tudok 2 sportot komolyan űzni, fél gőzzel pedig nem akarom egyiket sem csinálni. 2007 decemberében vettem részt az első válogatott edzésemen. Még mindig emlékszem rá, milyen izgatott voltam, mennyire féltem a többiektől, a játéktól, a passzolástól és mindentől, aminél valamit el lehetett rontani. 2 évvel később világbajnokságon játszottunk. Életem legjobb és egyben legrosszabb emlékei tartoznak ehhez az eseményhez. A 2 év alatt megkomolyodtam, meghatározó kapcsolatokat szereztem, eljutottam Németországba, Ausztriába, Csehországba és fő eseményként Svédországba. Az SZPK-Nokia csapatával elértük a legjobb eddigi női eredményt, 3.-ak lettünk a bajnokságban. Voltam egyesületi és országos szinten is az év junior és felnőtt játékosa, a hangfalamat át kellett tennem egy másik polcra a kupák miatt, az érmek pedig egyre csak gyűltek és gyűltek. Nem tudom, mikor, de bennem is megfogalmazódott az, ami talán minden játékosnál, aki komolyan csinálja a floorballt; kipróbálni magad külföldön. A világbajnokság meghatározó szerepet játszott az életemben, nagyrészt ennek, és ezáltal a válogatottnak köszönhetem, hogy most Svájcban vagyok. Hatalmas bizalmat kaptam Varsányi Zsuzsától és Papp Petitől, amit sikerült megfelelően kezelnem és kihasználnom (nem negatív értelemben). 2010 a változás éve. Azt már előre tudtam, hogy egy korszak lezárul, a gimis éveim véget érnek, és egy teljesen más életbe csöppenek. Azt azonban nem gondoltam, hogy ennyire más lesz ez az élet. Köszönhetem mindezt Sári Szilvinek, Lukács Csabának és Florian Büchtingnek, akik még akkor is tartották bennem a lelket, amikor már lemondtam a „svájci csapatomról”. A nehézségek ellenére, a sírós napokon helyre tették a gondolataimat és erőt adtak ahhoz, hogy újra küzdjek az álmaim megvalósításáért. És igen, S I K E R Ü L T! 

Egy svájci csapatban játszom a következő 1 évben, egy olyan országban, ahol a floorball nagyobb hangsúlyt kap mint a kézilabda. Simon Brechbühler rengeteget küzdött értem - nagyon hálás vagyok neki - és még most is ezt teszi, de szerencsére hamarosan minden elrendeződik körülöttem és akkor már csak rajtam múlik, hogy alakítom a jövőmet.

Ezalatt a THAC női csapata ugrott egy szintet, és NB II-ben játszanak már második éve. Amikor otthon voltam, kimentem a meccseikre, ha volt időm, követtem az eseményeket, és néha úgy éreztem, jó lenne játszani. Volt, amikor meginogtam, hogy helyes döntést hoztam-e 2007-ben, amikor hiányzott a kézilabda, amikor épp hullámvölgyben jártam a „floorball pályán”, de mindig jött egy jel, ami biztosított róla, hogy jó úton járok. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer a szüleim, a családom nélkül fogok élni külföldön, a barátaim 1033 km-re lesznek tőlem és csak az interneten tudok beszélni velük, de megtörtént. Megtörtént, és akármennyire is furcsán hangzik, nem bánom. Nem mondom, hogy mindig jól érzem itt magam, mert akkor hazudnék, vannak nehéz napok, van amikor egyedül érzem magam, van amikor hiányoznak emberek, magyar szavak, ölelések, de a sport által megtanultam, hogy nem szabad feladni, még akkor sem, ha nehézségek állnak előtted. Küzdeni kell az utolsó pillanatig, ha az egyik ajtó bezárul, két másik kinyílik. Ezt a hozzáállást kell követni, és akkor elmondhatod, hogy mindent megtettél, ami tőled telt. Pár óra múlva beköltözöm az „új családomhoz”, akik az utolsó pillanatban bukkantak fel. Félelemmel, izgatottan várom, milyen lesz, milyen kihívások várnak rám, hogy fogok megbirkózni a fiúkkal, és mindezek mellett milyen teljesítményt nyújtok majd a pályán. Ez már nagyon összetett dolog, ki kell alakítanom a hétköznapjaimat, meg kell terveznem, egyedül, önállóan kell gondoskodnom magamról és a fiúkról is. Nem lesz egyszerű, de már várom.

A kézilabda mindig hiányozni fog, a szívem csücskében mindig ott lesz, soha nem lesz közömbös számomra ez a sport, és nem fogom elfelejteni, mit kaptam „tőle”, az akkori csapattól, edzőktől. DE... most már bátran, határozottan és magabiztosan kijelenthetem, hogy jó döntést hoztam 2007-ben. És 3 évre rá, 2010-ben is hasonlóan okosan cselekedtem. Köszönöm mindenkinek, aki egy kicsit is segített a 20 év alatt, aki bízott bennem, támogatott és mellettem állt, ha szükségem volt rá. A szövegben megneveztem pár embert, azért őket, mert ők járultak hozzá a „sport pályafutásomhoz” - ha lehet így mondani :)-... Valószínű mindenkinek hiányzik 1-2 ember. Édesanyám, V. Csilla, apukám, V. Péter és testvérem, V. Dávid. Egyszóval a családom. Ők azok az emberek, akiknek nem lehet elégszer köszönetet mondani, mert a hét minden napján tesznek valami olyat, amiért hálásak lehetünk - természetes, hogy néha olyat is, aminek nem örülünk, és ami miatt bosszankodunk, de ez így van rendjén... ;) - . :) 

4 nap eseményét fogom most összefoglalni, úgyhogy ez egy hosszabb bejegyzés lesz. Popcornt lehet előkészíteni, valami üccsit, mosdóba még most gyorsan szaladjon ki mindenki, mielőtt elkezdődnek az események, a tűzhely kikapcsolása ajánlatos, nehogy miattam égjen le a ház, …. :) Ha mindennel végeztetek, belekezdek a mesélésbe.

Csütörtökön 19.00-kor találkoztunk az állomáson. Én előtte Simuval voltam, elintéztük a vonatbérletemet, ami 1 évre szól, majd elmentünk hozzájuk, ő is bepakolta a cuccait, közben Johan is megérkezett, így végül megtelt az autó. Először Baselig utaztunk a vonattal, ahol át kellett szállnunk a Lipcsébe tartó vonatra. Még soha nem utaztam így éjjel, ez volt az első alkalom, hogy a vonaton aludtam. Próbáltam aludni. 6 fős kabinok, én a 3 edzővel és 1 lánnyal voltam. Jól szórakoztunk, játszottunk egy nagyon érdekes, vicces, szórakoztató játékot (6 játékos és 1 játékvezető, nem bonyolult, de jó játék), ahol a vesztesnek természetesen büntetésből innia kellett valamit…. :) Fél 1 körül mentek el a többiek, 1-kor már mindenki a saját „ágyában” forgolódott. Nagyon nehezen sikerült elaludnom, egyszer melegem volt, utána fáztam, aztán rázott a vonat, igaz az annyira nem zavart. Talán 1,5 órát aludhattam, sokkal többet biztosan nem. :( 6.40 körül szálltunk le a vonatról Lipcsében. Az állomás hatalmas volt, ez Európa legnagyobb pályaudvara. 3 szint, jobbnál-jobb boltok, meki, éttermek, liftek, mozgólépcsők, és természetesen rengeteg ember. A szállásunk 5 percre volt az állomástól. Sajnos csak 13.30-kor foglalhattuk el, de kaptunk egy szobát, ahova mindenki letehette a felesleges dolgokat, majd elindultunk a városba. Közös reggelivel kezdtünk egy szuper helyen. Önkiszolgáló, 30-féle péksütemény, virsli, tea, kávé, tej, üdítő, minden. Reggeli után kaptunk 1,5 óra szabadidőt. Végig azon az elven voltam, hogy oké, nem veszek semmit, nincs szükségem semmire, csak nézelődök. Ekkor már nagyon hideg volt, 5-en voltunk együtt, fél óráig annyit csináltunk, hogy bementünk az egyik boltba, ahol jó meleg volt, körülnéztünk, kijöttünk, be a másikba, ahol szintén meleg volt, és ezt játszottuk fél órán keresztül. :) Majd kinyitott a DM, ahol a többiek jó sok mindent vettek, én csak hajcsatot és 1-2 fontosabb dolgot. Majd irány a találkozó helyre. Naná, hogy a 3 edző késett... :) Még mindig volt időnk, folytathattuk a nézelődőkörutat. 11.00-kor nyitott ki az Adidas, kb. 10-en álltunk az ajtónál és vártuk, hogy nyissák már ki. :) Megrohamoztuk a boltot, nagyon szép cuccok voltak, 5x akkora a felső szint, mint mondjuk a tatabányaié, az alsó szintet meg nem néztem meg, de gondolom az is jó nagy lehetett. Itt már nem tudtam megállni, hogy ne vegyek semmit, de nem felesleges dologra költöttem. Vettem egy övtáskát. :) Muszáj volt, mindig a kezemben vittem a pénztárcámat, a telefonok a zsebemben, fülhallgató is. Később aztán NAGYON nem bántam meg, hogy jó sok gondolkodás után mégis csak rászántam magam a pénzköltésre. Ezzel még nem fejeztem be, bementünk a lányokkal a New Yorker-be, ahol találtam 1-2 nagyon „khmm” női cuccot - :) - . Majd sietnünk kellett, mert most kivételesen mi voltunk késésben, mi értünk oda utoljára, de nem volt probléma, senki nem nézett ránk csúnyán. :) Elkészült az első csoportkép, amit majd később felteszek, még nem szereztem meg. Közös ebéd a Subway-ban. 40 cm-es zsemle, sonka, sajt, saláta, paradicsom, uborka, majonézes öntet, mindez melegítve. Fincsi volt, nem okozott problémát, hogy megegyem az egészet. :) Végre 13.20-at mutatott az órám, ami azt jelentette, hogy irány a szállás, elfoglaljuk a Hotelt. :) 8 fős szobába kerültünk, 7-en voltunk. A szoba hatalmas volt, külön fürdőszoba, külön WC, mindenkinek volt 1 nagy szekrénye, 2 asztal, székek, stb. A szállásról annyit, hogy 13 euró volt 1 éjszaka, reggelivel együtt. Reggeli: annyit eszel, amennyi beléd fér, 4-5 -féle szalámi, lekvár, 4-5 -féle saláta, sajtok, 3 -féle müzli, toast-és sima kenyér, zsemle, tea, kávé, kakaó, alma-és narancslé, stb. Valamit biztosan kihagytam, de szerettem volna érzékeltetni, hogy a választék óriási volt. A pénteki programban egy edzőmérkőzés szerepelt, igaz nem sok kedvvel mentünk, hiszen a csapat nagy része 2-3 óránál nem aludt többet. Vonattal utaztunk, 20 perc után megérkeztünk a célállomáshoz. A pályaudvaron egy kedves nő és egy fiatal lány várt minket. Ők vitték a cuccainkat, egy autóba bepakoltuk az ütőket, táskákat, majd gyalog folytattuk utunkat a csarnokhoz. Meg tudnám szokni, hogy mindig kocsival viszik a cuccaimat, igaz most egy kicsit messze volt a csarnok, 20 percet tuti sétáltunk, de jól esett, felébredtünk legalább. A csarnok elég érdekes helyen volt, fegyveres katonák engedtek be, alaposan megbámultak. A meccsről röviden annyit, hogy 2 sorral játszottunk (14+2 játékossal mentünk Lipcsébe), az elsőben kaptam helyet, lassan kezd állandósulni a kezdő soros szereplésem. :) Fáradtan, sok hibával, pontatlanul játszottunk, látszódott rajtunk a fáradtság és alváshiány. Az első harmad után Simon kivitt minket a hidegre, és kicsit próbált felrázni minket. Írt egy dalt. Körben álltunk, ő énekelt először, mi meg utána. Jót tett a hangulatnak, kitűnő ötlet volt tőle, ebből látszik, hogy tényleg érti a dolgát, jó edző, nem csak a technikához, a floorballhoz ért, hanem tudja, mi kell egy csapatnak. A játék jobban ment, igaz 6-3-ra nyert az ellenfél (az utolsó harmadban kaptuk a gólok felét, akkor már tényleg nagyon fáradtan mozogtunk), aki amúgy a német válogatott első számú kapusával és a német válogatott talán legjobb védőjével állt ki ellenünk. A meccsen lőttem egy gólt, az elsőt, sokat futottam, de nagyon érződött a játékomon, hogy 2 hete nem edzettem és 1,5 órát aludtam. Meccs után irány a szállás, zuhanyzás, majd 21.00-kor találkozó. Elmentünk vacsizni egy nagyon szuper helyre. 100-an tuti voltak, de még így is gyors volt a kiszolgálás. Wiener Schnietzel-t ettem (Sári Szilvire gondoltam közben :)) és nagy colát ittam, mindezért fizettem 7,90-et, ha jól emlékszem. Finom volt, az este szuperül sikerült, nagyon sokat nevettünk a lányokkal. Közben Florian is megérkezett az étteremhez, egy kicsit beszélgettünk, majd a csapat elindult a meki irányába, hogy együnk egy fagyit. Fagyi után páran úgy döntöttünk, hogy inkább a Hotelt választjuk a buli helyett. 1-re kellett mindenkinek a szállásra vissza mennie, mi már fél12-kor ott voltunk. Bepakoltunk másnapra, beszélgettünk még egy kicsit, majd irány az ágy. Nekem nagyon hamar sikerült elaludnom, nem is emlékszem rá, ki és mikor kapcsolta le a villanyt, ki mikor feküdt le, szerintem én voltam az első, aki elaludt. :)

Másnap reggel 7.45-kor Simu kopogására ébredtünk. 8.00-kor footing. Egy kör séta, majd egy kör futás. Először úgy gondoltam, hogy ez egy nagy Blödheit, de aztán amikor a séta felénél úgy éreztem, hogy képes lennék most rögtön játszani, friss vagyok, akkor rájöttem, hogy kellett ez a séta-futás ahhoz, hogy rendesen felébredjünk. A reggelit gyorsan letudtuk, jó sokat ettünk, de ez nálunk már megszokott, itt mindenki sokat eszik. :) A csarnokhoz villamossal mentünk. 2 csarnok volt, egy nagyobb és egy kisebb, mi a nagyobb csarnokban kezdtünk. Az első mérkőzést a Burgdorf Wizards Selection ellen játszottuk. 2 csapatot indítottunk ezen a tornán. Az egyik a saját, svájci játékosokból állt, 14+2-en voltunk, 2 lány nem jött elfoglaltság miatt, és 3 lány az SML-lel kupameccset játszott, a másik csapat pedig a német U19-es válogatott és a német felnőtt válogatottból összeverődött alakulat. Ők 9+1-en voltak. Az utolsó pillanatban lemondta egy csapat a részvételt, ezért kellett keresni egy csapatot. Simon bevállalta, hogy akkor mi 2 csapattal indulunk. :) A csapatunkhoz tartozott még 4 masszőr, akik közül 3 egész hétvégén a rendelkezésünkre állt, valamint 3 svájci – Johan, Roman, Simon- és 1 finn -Johel- edző egyenesen Finnországból. Vicces volt, az egyik öltöző ajtajára ki volt írva, hogy „SUI Physio”. :D Ott kaptuk meccsek előtt, után a masszázst, engem 3x masszíroztak meg a 2 nap alatt, 2x a vádlimat, 1x a hátamat. Bevallom őszintén, azért azt élveztem, amikor a bal lábamat Hannes, a jobb lábamat Christoph masszírozta. Egyszerre a kettőt, nem panaszkodtam... :D A tornán 2 sorral játszottunk, ezért a kimaradó 4+1 emberből 2+1 a másik csapatunknál játszott. Bemelegítés, kiabálás, majd kezdődhetett a meccs. 4-2-re nyertünk, én lőttem az egyik gólt, egy jó passzt kaptam Häubi-től, amit fonákkal a saját kapusunk ellen behelyeztem a felső sarokba. Képek:

1. Burgdorf Wizards U21
2. Burgdorf Wizards Selection
3. MFBC Wikinger Grimma
4. Löwen Ladies Leipzig

A lebonyolítási rendszer szerint az 1-3 és a 2-4. csapatok játszották az elődöntőt vasárnap.
Szombaton sajnos szomorú dolog is történt. Minden meccs előtt összegyűjtöttük az értékeket egy táskába, és azt vittük magunkkal, a többi cuccot az öltözőben hagytuk. Itt jön szóba az új övtáskám. Nem tudom, miért, de úgy gondoltam, hogy inkább az övtáskámban hagyom a dolgaimat, és azt rácsatolom a másik táskára, amiben a többiek cuccai vannak. Az első meccs után át akartam tenni az értékeimet a közös táskába, de mintha megéreztem volna, hogy nem szabad. A meccsek után én rögtön magamhoz vettem az övtáskámat és vittem magammal mindenhova. A táskát, ami tele volt telefonnal, Ipoddal, pénztárcával, fényképezőgéppel, valaki ellopta. :( Sajnos az utolsó, 6-0-ás meccsünket páran sírva játszották végig, vagy sírva kértek cserét. Azt hiszem, engem is megviselt volna, ha ellopják a cuccaimat. Így is rossz érzés volt, látni sírni a lányokat. Az este 1,5 −2 órát páran a rendőrségen töltöttek. 21.20-kor találkoztunk a Hotel előtt, majd indultunk egy étterembe, ahol Hannes foglalt nekünk asztalt. Puccos kis kajálda volt, ennek ellenére nem volt drága. Akkora adagot adtak, hogy én nem tudtam megenni a sajátomat. :) Az este mókásan telt, Simu mellettem ült, és felszabadultan, kölcsönösen „szivattuk” egymást, mint ahogy a többi lánnyal is szórakozni szokott, most először velem is megtette. Ekkor úgy éreztem, kezdek a csapat tagja lenni. Vacsi után irány haza, 1-re a szálláson voltunk, majd alvás, ugyanis reggel szintén 7.45-kor kelés, 8.00-kor footing. Reggeli után kevés időnk volt a pakolásra, gyorsan bedobáltuk a fontosabb dolgokat a meccses táskába, a többit a másikba. :) A felesleges táskákat most is ott hagyhattuk a szálláson. A meccs előtti szokásos taktikai utasításokat megkaptuk, majd irány a csarnok. Kaptam egy kiállítást, hátulról ütőre ütésért. Szerencsére kivédekeztük, és amikor vissza mentem, kijavítottam a hibámat, a kapu mögött játszadoztam a labdával majdnem 1 percig, vártam a megfelelő alkalmat a passzra, majd amikor megtaláltam, félmagasan beadtam középre és a csapattársam nem hibázott. :) A meccs első 15 percében 2-0-ra vezettünk, de borzasztóan rosszul játszottunk. A büntetés ezért a szünetben 20 fekvő, 5 oda-vissza sprint (2*20 percet játszottunk, a szünet 2 perc volt, ami nekünk most a büntetéssel telt). A meccset 3-0-ra nyertük, a Burgdorf Wizards Selection pedig 2-0-ra verte a Grimma csapatát, így „házi döntőre” került sor. :) A mérkőzés előtt Simon összehívta az egész bandát, a 2 csapatot, és elmondta, hogy nem az a fontos, ki nyeri a döntőt, hanem hogy megmutassuk, hogy képesek vagyunk szép floorballt játszani, és ez a sport örömet okoz nekünk, mosolyogva, jó kedvvel menjünk fel a pályára, sportszerűen játszunk, tisztelve a másik csapatot, akiket ismerünk és kedvelünk. A meccs tényleg jó hangulatú volt, a kiabálást közösen, a kezdőkörnél végeztük el. Jó iramú, viszonylag kevés hibával játszó 2 csapat küzdött egymás ellen. 4-3-ra nyertünk, volt büntető ellenünk, amit sajnos nem sikerült kivédeni, volt egyéni akciós gól, volt kapus hibás gól (a gólt én lőttem:)), minden volt, ami egy ilyen meccshez kellett. A győzelem után kicsi a rakást játszottunk, természetesen a kapus feküdt legalul. A csapatok köszönése pedig nem kézfogással, hanem ölelkezéssel zajlott. Megcsináltuk azt, amit Simon a 2 csapattól, a döntőtől elvárt. Römu az öltözőben megdicsért minket, nagyon édes volt, elérzékenyült, kicsit még a könnyei is megindultak. Következhetett a jól megérdemelt és szükséges zuhanyzás, majd amikor már mindenki készen volt, jöhettek a masszőrök, és ismét megdolgoztak minket. :) Eredményhirdetés után még egy közös ének a B-W-S csapatával, majd búcsúzkodás, utána pedig irány a szállás, táskákat felvenni, és indulás haza. Az állomáson még gyorsan bevásároltunk, a csapat fele a mekiben vett kaját, ugyanis csak 20 percünk volt, sietnünk kellett. A vonatra felszálltunk, egy kis rendezkedés, de mindenkinek meglett a helye. 3 órát utaztunk, majd le és egy másik vonatra fel, ami elvitt minket Bernig. Fél–1 körül értünk Bernbe. A kupából természetesen pezsgőztünk, azt nem lehetett kihagyni. :)  

Hétfőn reggel a telefon csörgésére keltem, Nina hívott (a család anyukája, ahol dolgozni fogok). 15.-én kezdhetek náluk, akkor beköltözhetek. Nagyon kedves volt. A hétfői napom a pihenéssel, mosással telt, még délután is aludtam, tényleg fárasztó 4 napon vagyunk túl. Ma 11-kor keltem, letusoltam, majd ebédeltünk, most pedig a horvát takarítónővel beszélgetek, aki az előbb kérdezte meg, hogy mit írok ilyen szorgosan. :) Mondtam neki, hogy a blogomat, mire jött a válasz, hogy akkor megírhatom, hogy a horvát Putzfrau-val töltöttem 1,5 órát, miközben ő vasalt, én a blogomat írtam és közben beszélgettünk. :) Kedves nő, már 6 éve dolgozik ennél a családnál, ahol most lakom – az egyik csapattársamnál vagyok, Christinánál-, már a múlt héten is társalogtunk egy kicsit. Este megyünk meccsre, az SML edzőmeccset játszik a Bern Capitals ellen, szurkolunk a lányoknak. :)

Röviden ennyi a hétvégi összefoglaló. Sok dolog van, amit még tudnék mesélni, de ezek a „legfontosabbak”. Csütörtökön irány Wernigerode, de előtte még holnap megyünk Simonnal a Marentini családhoz, és aláírom a szerződésemet. :) Már várom, szerintem jól fogom érezni magam náluk, tényleg kedves család. :) Képeket a hétvégi meccsekről a www.sport-live.net oldalon nézhetitek meg, ezek természetesen Florian Büchting képei. A legközelebbi összefoglaló jövő héten kerül fel, a hétvégi válogatott tornáról, ahol végre újra találkozom ismerős arcokkal... :) Már várom. 

A zenéket köszönöm, az ajándék már megvan, lassan kitalálom, ki kapja. Nehéz dolgom van, sokan küldtetek nagyon jó számokat, igyekszem a jövő hétre eldönteni, ki a 2 nyertes. :) 

Nagyon fárasztó napon vagyok túl. Minden azzal kezdődött, hogy éjjel nem hagyott egy szúnyog aludni. Nem tudom, miért ilyen erőszakosak ezek az itteni szúnyogok, de sehogy nem tudtam lerázni. Felkapcsoltam a villanyt, eltűnt, majd befeküdtem az ágyamba, és 2 perc múlva már a fülembe zümmögött. Jóval 4 óra után sikerült csak lecsapnom, de hihetetlen boldog voltam. 10-kor már csörgött is az órám, kevesebb mint 5 órát aludtam, nem volt egyszerű kirángatnom magam az ágyból... Gyors öltözés, gyors térképnézegetés, majd gyorsan kinyitni az ajtót, mert csöngetnek – és ott állt Ő, mosolyogva nézett rám, és valami szemeteszacskóért jött vagy miért... :D –, majd rohanás a konyhába, 2 pirítós, sietve betuszkoltam magam és a cuccaimat a kocsiba, és indulás Schönbühl irányába. A tankolást persze nem úsztam meg, mint ahogy azt vasárnap gondoltam. 12.00 helyett 12.06-ra értem be Schönbühl-be, és nem találtam Simont. Nagy telefonálgatások és forgolódások után azonban megtaláltam a helyes irányt, 15 perc késéssel szálltam ki félve az autóból. Szerencsére Simon megnyugtatott, és az az 5 perc is jót tett, amit a hidegben töltöttünk. Majd bementünk az étterembe, hátha a család már ott van, és igen, mosolyogva integetett egy nő és egy férfi. Hamar rájöttem, hogy nagyon kedvesek, folyamatosan mosolyogtak. Szimpatikus házaspár, fantasztikus „ajánlatokkal”. Most egy macedón lány van náluk, nincsenek megelégedve vele, az apuka állítása szerint egész nap facebookozik, a fiúkkal keveset foglalkozik, és nem tud németül, így a kicsivel nagyon nehezen érteti meg magát. Leginkább sehogy. Az apuka gyorsan megebédelt, majd távozott, ugyanis tárgyalásra ment, mi viszont még maradtunk beszélgetni. Simon mindent megkérdezett, de persze én is kérdezgettem tőlük, gyorsan eltelt az az 1 óra, amit együtt töltöttünk. Ebéd után elbúcsúztunk, majd Simonnal kerestünk egy fényképautomatát. :D Vicces, szükség volt egy képre az igazolásomhoz. Persze hogy nem találtunk, a végén feladtuk és beültünk egy italra, hogy átbeszéljük a további teendőket. A terv a következő volt: felhívom Martint, a csapat dokiját, majd Utzenstorfba megkeresem az automatát és csinálok képet, hazamegyek, összepakolom a maradék cuccomat, 17.30 körül pedig jön értem Simon, és megyünk a családhoz, házhoz. Mindez sikerült, Martin nem engedélyezte az esti játékot, pedig edzőmeccsünk volt egy U16-os fiú csapat ellen, igaz nem látott, mert nekem is és neki is sűrített délutánunk volt, úgyhogy a kivizsgálást/masszázst áttettük egy másik napra. Fényképet megcsináltam, vicces volt, nem lett a legjobb, de sebaj, ez is kipipálva. Simon szokásához híven késett, de most legalább felhívott... :D Fejlődik. 18.00-ra már a családnál voltunk. Csak az anyuka és a kisfiú volt otthon, ő 5 éves, a másik fiú foci edzésen volt, ő már 10 éves. A picur először bemenekült a szobájába. Az anyuka mindent megmutatott, földszint, első emelet, második emelet... Földszinten van egy nappali, egy konyha, mosdó, aztán az első emeleten vannak a gyerekek szobái, plusz egy mosdó, plusz egy szoba „nekem”, a 2. emeleten pedig a szülők hálószobája-irodája egyben. Nagyon puccos kis kégli. A hétvégém szabad, 25-30 órát kell dolgoznom, van olyan nap, amikor a délelőttöm szabad, van amikor a délutánom. Edzésre mindig mehetek, 5 percre lakik az egyik csapattársam, aki kocsival jár. Gyors „idegenvezetés” után már eljutottunk addig, hogy a picur megmutatta a bicaját, elmondta, hogy a régi tönkre ment, és most újat kapott. Majd panaszkodott, hogy vizes az ülése, amit megoldottam a Burgdorfos melegítőmmel, majd felpattant a bicajra és már száguldozott is. :) Nagyon édes kisfiú. Gyorsan átültem Simon kocsijából Irenébe, és már indulhattunk is edzésre. Nem játszottam, bemelegítettem, akkor nem volt gond. A lányok az elején rosszul játszottak, majd a 2. harmadra feljavultak, és egy góllal nyertünk a fiúk ellen. Gyorsan átbeszéltük a German Floorball Open részleteit, mikor indulunk, hogyan, mikor játszunk, mezek, stb., majd indulás Christinahoz, ugyanis most náluk lakom pár napig. Römuval jöttem, a cuccaim pedig Simonnal utaztak. :) Ma délig kell választ adnom, hogy elfogadom-e ezt a családot. Simon szerint esélytelen, hogy ők „nem”-et mondjanak rám. :) Bízom benne, hogy igaza lesz!!! Spagettit fogok ebédelni, és délután Bernbe megyünk, talán találok valamit a nyerteseknek, akik a legjobb számot küldték/küldik szerdáig. :) Még jöhetnek a nóták, van egy teljes napotok. :) Várom őket. 

A szerdai napomat szomorkodással töltöttem, amiért én nem mehettem edzőtáborba. Egész nap azt hallgattam, ahogy az egyik szekrény ajtaja kinyílik, a másik becsukódik, futkosás fölöttem, pakolászás az egész lakásban, majd a következő pillanatban már a szobám előtt álltak a lányok indulásra készen. A búcsúzkodás rövidre sikeredett, ugyanis én az egrieknek szurkoltam a lengyelek ellen. Még szerencse, hogy a harmadik harmad előtt mentek el a lakótársaim, így nem kellett magyarázkodnom a kiabálás miatt. :( Nem tudtam elképzelni, mi történt az utolsó harmadban, nagyon bosszantott a dolog, hogy sehol nem lehetett semmit sem megtudni. A megoldás erre is pár szelet NUTELLÁS kenyér volt. :) Csütörtökön elmentem ebédelni Biberistbe, kb. 10 km-re van Gerlafingentől, jó sokat ettem, szeretem ezt a helyet, szép a kilátás és közel van. :) A nap hátralévő részében testileg és lelkileg is készültem az esti feladatomra. 10-12 éveseknek tartottam edzést, semmit nem tudtam róluk, milyenek, mióta floorballoznak, hányan vannak, van-e kapus, mit szoktak csinálni edzésen, stb.. Fel kellett készülnöm mindenre. Megterveztem az egész edzést, 2 tervet is készítettem a játékosok számától és ügyességétől függően. Szerencsére az elsőt kellett használnom. :) Senkinek nem kellett megmutatnom, hogy kell fogni az ütőt, mindenkinek volt sajátja, mindenki tudta, milyen edzésen van. Nem először fogtak floorball ütőt, az már az első pillanatban világossá vált számomra. :) A nehézséget az okozta, hogy németül nem igazán ismerem a „fegyelmező” szavakat. :D Nem panaszkodom, megoldottam, kézzel-lábbal mutogattam, és szerencsére mindent megértettek. Viszonylag jó edzés volt, csak egy lánnyal volt gond, aki mindig a középpontban akart lenni és nehéz volt leállítani. Több lány is nagyon ügyes volt, az egyikőjük segítőkész volt, korához képest nagyon érettnek tűnt . Ami számomra kicsit érdekes volt, hogy az edzés után minden játékos odajött hozzám és kezet fogott velem. :) Tudom, hogy itt ez a szokás, de furcsa volt, ahogy az apró kis kezek megszorítják az én kezemet. :) Mellesleg 12 mezőnyjátékos és 2 kapus volt az ezdésen. Nagyon fáradt voltam, mire haza értem, de talán meg tudnám szokni, hogy minden héten edzek velük. Most csak beugró voltam, de talán kell majd a segítség, és akkor itt leszek.

Nem bírtam ki, pénteken elmentem edzésre. Nem futottam, ütögettem, szoktam az ütőmet és erősítettem. Már vasárnap óta nem mozogtam semmit, muszáj volt csinálnom valamit. Az edzés elején Thomassal voltunk, különböző csapatépítő feladatokat csináltunk. Lassan telt az edzés, igaz így, hogy alig csináltam valamit, érthető. 100 felülés, 50 fekvő, 50 háterősítő, meg sok-sok ütés és technika. Ez a pénteki mérlegem.

A hétvége gyorsan eltelt, szombaton bementem Burgdorfba körülnézni, úgy volt, hogy egyik csapattársam is jön velem, de esett az eső, így csak egyedül mentem. A Coop parkolójában hagytam az autót – itt nem kell fizetni :D – , majd elindultam a központba. A hétvégén valamilyen rendezvény volt, pár hinta, dodgem/dodzsem, sok olyan árus, mint Tatán a Víz-Zenén, és rengeteg kajálda. Mindenhol a Bratwurst készült. :)

Rá kellett jönnöm, hogy a „szuvenír” dolgok nagyon drágák. Svájc eleve drága ország, de ezek a dolgok még a drágánál is drágábbak. :S Hazafele azon izgultam, nehogy kifogyjon a benzin és leálljon az autó. Szerencsére haza értem, de a benzin problémát nem oldottam meg, azaz nem tankoltam, majd a lányok... :D Cserébe vettem nekik vacsorát mára, vagyis kenyeret, sonkát, nutellát, chipset, meg öblítőt is, hogy tudjanak mosni, biztosan sok szennyesük lesz. Ma nagyjából összepakoltam a cuccaimat, ha minden igaz, holnap megyünk egy családhoz Kirchbergbe, és ha tetszem nekik, akkor náluk fogok lakni-dolgozni. Egy fiú van csak, nem lenne rossz, örülnék neki. Holnap megyek Martinhoz is, a csapat dokijához, megnézi a lábamat, remélem jó híreket mond, talán már játszhatok a holnap esti edzőmeccsen. Ha nem, az sem nagy baj, csütörtökön utazunk Lipcsébe, ott mindenképpen játszani akarok, és fogok is. :) Jövő héten pedig Wernigerodeeeee!! Már nagyon várom, hogy ismerős arcokat lássak, és végre személyesen is beszélhessek magyarokkal. :D És persze azt is várom már, hogy Verussal együtt játszunk és gólokat lőjünk. A plusz még az lenne, ha Brigi is játszhatna, és természetesen velünk!!! :) Remélem Hanna és Szilvi is jönnek, és akkor már csak Boglárka hiányozna a VB-s sorunkból. :( Jó lenne 8-9 hónap után újra együtt játszani így 5-en (6-an Szilvivel). :) Persze akkor sem panaszkodom, ha nem így lesz. :) Simon már nagyon készül a meccsekre, minden találkozásnál van valami megjegyzése. :)

A számokat még szerdáig küldhetitek. Ha valaki nem tudja elküldeni, az írjon rám MSN-en, Skype-on vagy facebookon, mert sajnos már többen jeleztétek, hogy visszadobja a freemail. :( Az ajándékot még nem találtam ki, igaz szombaton már nézelődtem, de még nincs meg a tökéletes jutalom. :D Köszi Mindenkinek, aki küldött már, szerencsére sokan vagytok, eddig 32 olyan számot kaptam, ami még nem volt meg. :) 

Az otthoni általános jelmondatom „kedd az én napom” volt. Leginkább azért, mert kedden este Vészhelyzet, utána pedig a kedvenc, kihagyhatatlan, legfontosabb dolog a héten, a Grace klinika következett. Ja igen, és szerdán mindig logós és punnyadós óráim voltak. A tegnapi keddi napomra azonban nem mondhatom, hogy az „én napom volt”. Egész nap pihi, majd Skypeoltam a fél családommal, unokatesóm elmondta, hogy kisbabát vár – juhéééééé!!:) –, majd unokatesóm testvére megmutatta webcamon keresztül a 20 napos babáját, Tildát, anya pedig közölte velem, hogy a családból még valaki terhes – dupla juhééééé!!:) –, úgyhogy amikor legközelebb megyek haza (remélhetőleg decemberben), megismerem Tildát, a legfiatalabb családtagot, valamint 2 kismamának is simogathatom a pociját várva, hogy valaki rúgjon egyet odabentről. Ez eddig mind szép és jó, jogos a kérdés, miért sír az egyik szemem... 

Este nem mentem az U21-es edzésre, többek között a 4 napos edzőtábor és a kis combfájásom miatt. 20.30-kor a felnőtt csapat edzőmeccset játszott, úgyhogy elmentem a lakótársaimmal (most már 3 svéd lánnyal lakom együtt, ugyanis hétfőn megérkezett Johanna, aki sajnos nem beszél németül, csak angolul, így nem tudok róla túl sok mindent, de megszerezte első gólját az első meccsén, ügyesen játszott:)). Mivel jóval korábban ott voltunk, ezért még az én csapatommal is lehettem, beszélgettünk, szabadütés figurákat gyakoroltak. A mérkőzés kezdete előtt találkoztam az SML edzőjével, Aldoval, aki kedvesen érdeklődött hogylétem felől, valamint az edzőtáborral kapcsolatos infókat is átbeszéltük még egyszer. Mondta, hogy még meccs után szól, kivel utazom. A meccs viszonylag jó volt, sok hibával játszott mind a két csapat, de ez még mindig a felkészülés legeleje, mondhatni beleférnek ezek a hibák. 4-3-ra nyertünk, a 3 svéd lakótársam közül 2 betalált (a 3. védő, és a csk is egyben). A palánkpakolásban segítettem a lányoknak, majd ismét összefutottam az edzővel, aki kérdezte, miért nem edzettem ma az U21-gyel. Mondtam neki, hogy az edzőtábor miatt, valamint pár napja fáj a combom, pihentetni akartam, hogy az edzőtáborra tökéletes legyen. A válasz az volt, hogy ha fájna az edzéseken, szóljak és megmasszírozzák, kezelésbe veszik. Utána következett a megbeszélésük, ki kivel utazik. Engem „betettek” a főnöki autóba:). A Headcoach hozta a jó hírt, hamarabb megyünk, még van 1-2 feladatunk a hegyekben. Ez persze engem nem zavart, mindegy, mikor megyek, 3-kor vagy 6-kor... A következő pillanatban már a földön feküdtem és a csapat orvosa /masszőr/ vizsgálta a lábamat. Aldo megemlítette neki, hogy fáj, nézzen rá, mi lehet a fájdalom oka. 10 perces kivizsgálás után kiderítette, hogy ez nem igazán jó, az egyik izmommal van valami gond, nem teljesen értettem, mit magyarázott, a szakszavak még nem mennek. A lényeg, 4-5 nap pihi, edzőtábor számomra elmarad, hétfőn megyek hozzá masszíroztatni, és a héten még 3x, csütörtökön pedig Lipcsébe megyünk a csapattal, azt ígérte, ha betartom, amit mond, akkor addigra teljesen felépülök. Most valami tapaszt tett a lábamra, adott egy kenőcsöt, napi 2x kenjem be, pihenjek, ne menjek edzésre a héten, jövő héten 3 masszázs, és minden rendben lesz. Remélem. A baj csak az, hogy a 4 napos felnőtt felkészülésnek annyi, ez a lehetőség elúszott. Annak viszont örülök, hogy nem sérültem meg, nem komoly a sérülés, és hogy időben észre vettük. Így minden program maradhat, kivéve a mostanit, de ez végülis csak a pont volt azon a bizonyos i-n. Nézzük a pozitív oldalát: követhetem az EC meccseket, tudok szurkolni az Egernek és a Krokiknak. Unalmas hetem így sem lesz, ma elmennek a lányok, kiürül a lakás, holnap edzést tartok a legfiatalabb csapatnak, teljesen egyedül, kicsit félek tőle, még nem is találkoztam velük, de csak megoldom valahogy, majd utána megyek a lányok edzésére, pénteken szintén edzés, közben pedig folyamatos szurkolás a magyar csapatoknak. Mindezt persze autóval teszem meg, és nagyon bízom benne, hogy most már nem fogok eltévedni, mint legutóbb. :)

Ja igen, még valami... ügyeskedtem, mint ahogy szoktam, és az összes zeneszámot kitöröltem a telefonomról. :( Nagyon bosszantó, semmi nincs most rajta, és kb. 30 számra emlékszem, amit szerettem. Nagy örömmel fogadnám, ha küldenétek számokat a nicole3390@freemail.hu címre. Mindegy, milyen stílusú, magyar vagy külföldi, csak legyen pár számom jövő hét csütörtökig. :)
Csak hogy tényleg küldjetek: 2 ember, aki a számomra legjobban tetsző számot küldi jövő hét szerdáig -12.00-ig- , az kap valamit Svájcból. :) Több számot is küldhet egy személy, minél több érkezik, annál jobb, minél többet küldesz, annál nagyobb az esélyed az ajándékra... ;) 

Eseménydús hétvége volt, az biztos. A péntek esti edzés számomra elmaradt, kaptam egy kis pihenőt, mivel elég sok program vár rám a következő 3 hétben. Már épp azt tervezgettem, hogy hamar lefekszem aludni és kipihenem magam, reggel amúgy is korán (8-kor) kell kelnem az edzőtábor miatt. Unalmas napjaim lennének, ha én tervezném az életem… :D Az idősebbik svéd lakótársam, Sophia kitalálta, hogy menjünk el moziba, nézzük meg a Stepup 3-t 3D-ben. Nem ellenkeztem. Hamar útnak indultunk, ugyanis az autópályán mindig nagy a forgalom. Egy Bern közelében lévő bevásárlóközpont volt az úti cél. Amit el lehet mondani róla: hatalmas, gyönyörű, rengeteg márkás bolt, étterem, játékterem, mozi, édességbolt, kávézó, ... . Egyszóval sikerült eltöltenünk azt a 1,5 órát, ami még a film kezdetéig volt…. :) Benéztünk 1-2 boltba, beültünk a Starbrucks kávézóba, ahol nagyon finom sütit ettünk, majd bevásároltunk a mozira a Lolipop nevezetű „édességboltban”, amiről azt kell tudni, hogy több mint 900 fajta cukorkájuk van, és egyszerűen nem tudtam letörölni a mosolyt az arcomról, amíg bent voltam és válogattam a finomságok közül…. :) Életemben először nem popcornt ettem és colát ittam a film alatt, hanem gumicukrot és málnás ásványvizet…. :) A film átcsúszott a következő napba, így mondhatom, hogy a szombat első percét a Westside nevű bevásárlóközpont mozijában töltöttem egy nevetséges szemüveggel a fejemen (amit megkaptam, nem kellett vissza adnom, nem volt megkaristolva, teljesen új volt).

Bőven 1 óra után értünk haza, úgyhogy érthető, hogy másnap reggel 3x nyomtam meg a „szundi” parancsgombot mind a két telefonomon. Sikerült fél órát az ébredéssel töltenem, megnehezítve ezzel a reggelit, az öltözködést és a pakolást. Majdnem időben kész lettem, egy szendviccsel a kezemben léptem ki az ajtón, így a reggeli étkezést sem hagytam ki.:) 25 perces elméleti résszel kezdődött az edzés, csak a védekezésről volt szó. Majd nagyon mókás feladatokat csináltunk, ez tetszik az itteni rendszerben, hogy mindig más és vicces dolgot csinálunk, ami persze futással vagy erősítéssel végződik, de jó hangulatban sokkal szívesebben fekvőzöm, felülésezem vagy éppen futom a köröket. 1,5 órás edzés után gyors zuhany, majd közös ebéd a tornaterem felett lévő étteremben. Salátával kezdtünk, ami valamilyen szósszal volt tálalva, isteni volt, a második fogás pedig rizs és szószos husi. Nem jöttem rá, milyen ízű volt, de a lényeg, hogy a csapat 95% üres tányérral fejezte be az ebédet... Azt hiszem ez mindent elárul. ;) Miután mindenki magához tért, következhetett egy újabb „elméleti edzés”, de ezúttal a szabadban. A végén már kicsit unalmas volt, igaz mi jártuk körbe a dolgokat, bemutattuk, mit tanultunk eddig, mikor ki hova mozog, mik a legfontosabb szabályok, stb. Majd megválasztottuk a Spielrat tagjait (4 fő), utána pedig a csapatkapitányt. A csk és a helyettese is benne van a Spielratban, ami persze nem meglepő. Egy érdekesség: kapusra nem lehetett szavazni a csk-t illetően. 15.00-kor újra a csarnoké a főszerep, juhé. Éééééés….. igen, megkaptam az első Zone ütőmet. :) Szinte az egész csapat rendelt, de egyelőre csak 6-an kaptuk kézhez, a többi még nem érkezett meg. Egy kis matek: az ütő x Ft-ba kerül. Ebből 40% kedvezmény lejön, majd az egyesület kifizet neked 50 frankot, a maradék a te költséged. Ha jól láttam, olyan 60 és 80 frank között fizettek a lányok, én ingyen kaptam, az egyesület kifizette nekem. :) (Hozzá kell tennem, Simon kijelentette, hogy azzal a feltétellel fizeti ki, ha nem lövök gólt Wernigerodéban… :D) Edzés után grillezés, majd közösen átmentünk a másik csarnokhoz, leültünk egy italra és a lelkesebb jelentkezőket magyarul tanítgattam. Aki meg úgy gondolta, 2 szónál többet tud, megpróbálkozott az SMS-ek olvasásával. Anyukám elég sokat rövidít egy SMS írásakor, sokszor meggyűlt a bajuk a szöveggel, de aranyosan ejtették ki a szavakat. :) Közben megkaptam az aggódó SMS-t Corneliától; „Wo bist du?:)”. Kiderült, hogy a barátjánál házibuli lesz, és hivatalos vagyok. 20.05-kor léptem be az ajtón, akkor már senki nem volt itthon, és el kellett döntenem, hogy elmegyek egy floorballos buliba, és ki tudja, mikor érek haza, de másnap reggel ismét edzőtábor, vagy átjön hozzám az egyik csapattársam és megnézünk egy filmet. Nagy szívfájdalommal írtam meg, hogy sajnos ezt a bulit ki kell hagynom…. Corina azonban átjött, megnéztünk egy filmet (német nyelven, német felirattal), majd a film után szomorúan vettem észre, hogy 4 helyen csípett meg egy szúnyog, az 5. helyen pedig valami más csíphetett meg, mert 3x akkora volt, mint egy rendes szúnyogcsípés. Amúgy itt nem találkozom sok szúnyoggal, ez az első eset, hogy elvettek tőlem pár percet, amit a vakaródzással töltöttem. Próbáltam megtalálni a tettest, de nem akart előjönni. Habár kicsit féltem a további csípésektől, beállítottam az órámat 7.45-re, befeküdtem az ágyamba és vártam, hogy lecsukódjon a szemem. :) Sajnos a „kedves barátom” úgy gondolta, még nem kell aludnom, folyamatosan zümmögött a fülemnél, és amikor kikászálódtam az ágyból, hogy lecsapjam, eltűnt. 1 órán keresztül játszadoztunk, ekkor már + 2 csípésem volt, úgyhogy „már minden mindegy” alapon betettem a fülhallgatót a fülembe, beállítottam a zenéket, és nem törődtem az aznap esti hálótársammal. :)

Este csak az egyik telefonomat állítottam be, ez nagy hiba volt. Amikor felébredtem, már 8.32 állt az órán, és kevesebb mint egy órám volt az indulásig. Az egyik csapattársam jött értem, szerencsére nem volt pontos, így be tudtam fejezni a reggelit. :) Az edzés gyorsan eltelt, Johann is ott volt, ő mindig bonyolultabb feladatokat talál ki, ahol nagyon kell koncentrálni, mikor hova futsz, kinek passzolsz, és lövés után merre forogsz. :) Az ebéd ma is a finom szószos salátával kezdődött, a folytatást egy hatalmas tányéron tálalták. Spagetti, az egyik kedvencem. Mindig Anya főztje a legjobb. Szerencsére ez nagyon hasonlított az otthonihoz. Ebéd után a lányok fagyikelyheztek, de én már nem bírtam többet enni. Matekoztam az egyik „kislánnyal”, most 8. osztályos, és komolyan mondom, jól esett gondolkodni, fejben számolni, osztani-szorozni. :) Az utolsó hétvégi edzést floorball labdás focival kezdtük. Nem tudom, ki nyert, de ezúttal a kapuban ügyeskedtem. Foci után újra egy kis elmélet, ezúttal az 1-1 elleni védekezést kellett bemutatnunk, ki hova mozog, ha a sarokban van a labda, ha középen, ha az egyik támadónál, stb.. Edzés után zuhany, egy kicsit beszélgettünk még pár lánnyal, utána pedig a 3 edzővel, aztán irány haza. :) Most a nappaliban ülünk, és nem tudjuk eldönteni, mit vacsizzunk: elmenjünk valahova és együnk pizzát, mekis kaját vagy valami hasonlót, vagy főzzünk itthon valami egyszerűt, igaz sok alapanyagunk nincs, de az egyszerűbb dolgokhoz nem is kell sok minden. :) Az élet nagy kérdései.. :) 

Jövő héten fárasztó edzőtábor lesz, már előre félek, de remélem nem leszek nagyon béna a nagyok között, nem szeretnék kitűnni. :) Az eddigi SML edzéseken nem volt gond (gyorsan lekopogom), úgyhogy szorítsatok, hogy most se legyen. :) 

Teljesen abban a hitben voltam, hogy a hétvégén a pihenés veszi át a főszerepet. 2 hete vagyok itt, az első hétvégén edzőtábor volt a nagyokkal, a következő héten 3 edzés, hétvégén pedig 3 meccs. A mostani héten 3 edzés az U21-es csapattal, tegnap 1 edzés a nagyokkal, hétvégén U21-es edzőtábor; szombaton 2 edzés és 1 elméleti, vasárnap 2 edzés és 1 edzőmeccs. Jövő héten szerdán utazunk Disentisbe a felnőtt csapattal, csütörtöktől vasárnapig edzőtábor (5 termi edzés, 2 edzőmeccs, 1 Regeneration, és egy olyan edzés, amiről fogalmam sincs, hogy mit takar, de 2 órás..:D), majd vasárnap 16.00 körül haza, 19.00-kor pedig U21-es edzőmeccs. A következő héten  kedden lesz egy edzésem, majd csütörtökön utazunk Lipcsébe, ahol egy nemzetközi tornán játszunk. Vasárnap este haza, kedden edzés, csütörtökön pedig újra Németország, de ezúttal Wernigerode, válogatott torna. Ha minden igaz, az első szabad hétvégém szeptember 18-19. Húú…. Augusztus 6-án jöttem, és 43 napot kell várnom arra, hogy legyen egy olyan hétvégém, amikor „nem csinálok semmit”. Nem is tudom, sírjak vagy nevessek…. :D 

38 nap alatt: 21 termi, 1 kinti, 1 elméleti, 1 „fogalmam sincs milyen” edzés, 1 golfozás: D, 3 meccs a csarnokavató tornán, 4 edzőmeccs, 3 meccs a válogatottal, 4 meccs Lipcsében. Nem rossz mérleg. 

Tegnap a nagyokkal edzettem. Muszáj volt gyorsabban passzolnom, gyorsabban felnéznem, mert pillanatok alatt ott voltak mellettem, előttem, mögöttem, mindenhol. Az iram fantasztikus, kb. 45 percet edzettünk, majd 45 percet játszottunk 3 sorral. Nem bonyolult feladatokkal, de mindegyikben sok passz, sok lövés és sok futás szerepel. A kapusok nagyon jók, van 1 lány, akinek nagyon nehéz gólt lőni, a másik kapusnak könnyebb, neki én is lőttem párat. :) 

Most azt hiszem eltűnök pár napra, majd vasárnap jelentkezem egy összefoglalóval az edzőtáborról. :)

Szombaton este 20.00-kor került sor az első Wizards-os fellépésemre. Egész nap görcsöltem, a meccs előtt már minden bajom volt. Felvettük a mezeket (9-est kaptam), majd jöhetett a bemelegítés. Itt máshogy zajlik, mint otthon. Bemelegíted magad, aztán belövöd a kapusokat, majd 3-4 lövős feladat, és még van 15 perc a meccsig. 10 perccel a kezdés előtt mindenkinek az öltözőben kell lennie, ekkor tudjuk meg a sorokat, a taktikai felállást, az utolsó fontos infókat. Már a bemelegítés alatt is remegett a kezem, de amikor megtudtam, hogy első soros vagyok, akkor már nem csak a kezem remegett…:$ Szerencsére a lányok nagyon kedvesek voltak, biztattak, segítettek, szerintem látták rajtam, hogy „be vagyok szarva”…. :) A kezdő húzás jól ment, sikerült elhúznom a labdát, amit tapsvihar követett a kispadról. Skorpions Emmental Zollbrück ellen játszottunk. 20-an voltak, alig fértek el a kispadon, már majdnem sajnáltam őket... :D  Az első csere alatt kiderült, hogy nagyon jó csapat. Tavaly 2.-ak voltak a bajnokságban, és látszott is rajtuk, fantasztikusan járatták a labdát. Az első gólra a harmad közepéig kellett várni. Elől letámadtam, megszereztem a labdát, majd fonákkal beemeltem a kapus mellett. :) Az első gólom Svájcban. Pacsi, pacsi, majd amikor a kispadhoz értem, Simon nagy vigyorral közölte, hogy mától ez az én labdám. :) Elhozták nekem, úgyhogy az első válogatott gólos labdám mától nem lesz egyedül a polcon…. :) A harmad 1-0 lett, a következő 0-0, majd jött az utolsó harmad, amikor kezdtek fáradni a csapatok, így egyre több helyzet alakult ki mind a két oldalon. Az első 2 harmadban nehezen lehetett eljutni a kapuig, mind a 2 csapat remekül védekezett, a kapusokról meg nem is beszélnék…..  :) Az utolsó harmad nagy izgalmakat hozott, 3-1-re vezettünk, és volt még hátra 8 perc. Kicsit Szolnok – SZPK érzésem támadt, de bíztam benne, hogy mi nem fogunk kikapni 2 gólról. Tévedtem. 3 perccel a vége előtt már 3-3 állt az eredményjelzőn. Gólt lőttünk, mindenki az órát nézte, 00.01 állt rajta, de a bírók nem adták meg szabálytalanság miatt. Nem tudtuk, mit fújtak le, de így alakult. Majd 5 perces hosszabbítás, aranygól. Ez szörnyű, komolyan, nagyon rossz úgy játszani, hogy ha gólt kapsz, vége a mérkőzésnek. Gólt kaptunk, de milyet… egy gyenge lövés megpattant a védőnk ütőjén, irányt változtatott, és a kapus már nem tudta lereagálni. 4-3 oda…. :(

Másnap reggel 9.00-kor játszottunk a  Bern Capitals ellen. A vége 5-0 lett nekünk, sima győzelemnek tűnik, de egyáltalán nem volt az. Az utolsó harmadban estek a gólok. Gólt nem szereztem, de adtam egy gólpasszt a kedvenc játékostársamnak, aki 2 fejjel magasabb nálam, 19-nek néz ki, de kiderült, hogy 16 éves és 8 éves kora óta játszik a svájci bajnokságokban…. :) 

Délután már mindenki fáradt volt, nem úgy mozogtunk, mint az első 2 meccsen. A 3 sor maradt, nem történt változás. Szintén az elsőben kaptam helyet, de nem igazán ment a játék. Nem csak nekem, hanem a sorunknak sem. Az első gólt az ellenfél lőtte, majd az első harmadban sikerült egalizálnunk. A szélen megkaptam a labdát, elindultam középre, majd messziről rálőttem. Nem volt nagy lövés, de a kapus nem látta a labdát, úgyhogy becsorgott a lába mellett. Kis gól is gól…. ;) A 2. harmad katasztrofális volt. Volt egy olyan 3 perc, amikor a mi sorunk végig ült, nem mentünk fel egyszer sem a pályára, mondta az edző, hogy szedjük össze magunkat, majd utána játszhatunk. Nem bántam, mert nem éreztem jól magam a pályán. 2 gólt is lőttek ebben a harmadban. Az öltözőben jó nagy fejmosást kaptunk, majd átalakítottuk a sorokat. 2 sor, bíztam benne, hogy nélkülem, de nem így lett. Ismét az első sorban, de most már 3 másik játékossal. Valami történt velem, megváltozott a játékom. :) Lőttem egy Nicole-os gólt (félpályán megszereztem a labdát, a palánk mellett meghúztam, elfutottam a védő mellett majd szélről átlőttem a hosszúba). Majd a másik sor is betalált, így 3-3 volt az állás 5 perccel a vége előtt. Megszereztük a labdát, a középső játékos hozta, lepasszolta nekem a szélre, a kapus kicsúszott felém, elhúztam mellette, gyorsan megkerültem a kaput és beadtam középre Anginak, akinek csak be kellett passzolnia a lasztit az üres kapuba. Nem hibázott.:) 4-3 nekünk, végre. Az utolsó 2 percet 5 a 6 ellen játszottuk, de nem tudtak gólt lőni. Összességében 2 győzelem, 1 vereség. Bebizonyítottuk, hogy 3-1-ről ki lehet kapni, de 1-3-ról nyerni is lehet.

Eredményhirdetés, majd irány a zuhany alá. :D 3 lány, 3 edző meg én még ott maradtunk beszélgetni. Jól éreztem magam, Simon mondta, hogy többen érdeklődtek, ki a 9-es játékos. :) Sztorizgattak, felkészítettek a Wernigerodes útra, ugyanis a 2 mostani edzőmmel utazom, majd kb. 1,5 óra beszélgetés, viccelődés után Römuval elindultunk haza. Az edzők: Römu, Johann, Simon, és van még Thomas, Mental-Coach, vele is találkoztam már, kicsit vicces fazon, mondta, hogy ha bármi lelki problémám van, nem jövök ki a csapattársakkal, az edzőkkel, vagy bármi ilyesmi, akkor szóljak neki és segít megoldani…. :) 

Itthon még vártak rám a lányok, vacsiztunk, beszélgettünk a meccsről, a délutánin ők is kint voltak. Kb. 150 néző lehetett, pedig ez csak egy kupa volt.

Még egy megjegyzés: volt egy lány, akiről semmit nem tudtam. Ő külön melegített, nagyon komolynak tűnt, végig zenét hallgatott és készült a meccsre. Mi már bent voltunk az öltözőben, ő bejött, leült mellém, elkezdte igazgatni a cipőjét, és mindenki őt nézte. Nem szólalt meg senki, csak nézték, mit csinál. Nem tudtam eldönteni, hogy szeretik, tisztelik és felnéznek rá, vagy az ellenkezője, utálják és félnek tőle. Nem akartam megkérdezni, gondoltam várok az első harmadig, talán meccs alatt kiderül. Kiderült. Nem szeretik, imádják. Nem tisztelik, istenítik. Nem felnéznek rá, hanem egyenesen ő a "példakép". Az első harmad után úgy éreztem, Sári Szilvi 2. Kapus, de még milyen kapus. Biztat minket a mérkőzés előtt, közben és után is. Ha a pályán van, biztonságban érzed magad, mert még a pókokra is figyel a kapu sarkában, nehogy bajuk essen... :) A pályán kívül is tündéri, nagyon kedves lány. Nagy tiszteletet kap a csapattól, nem zavarják a meccs előtti koncentrálásban. Sokat lehet tőle tanulni, a hozzáálása példaértékű és az is, ahogy a csapattal viselkedik. Lehetne nagyképű, mert lenne mire, de nem az. Ő az, aki minden szünetben felrázza a csapatot az öltözőben, mindenkivel pacsizik és mond 1-2 jó tanácsot. Szeretném, hogy majd egyszer egy csapat így álljon hozzám... :D 

Nem volt egyszerű, többször elbizonytalanodtam, de végül mindig jött egy „jel”, ami arra utalt, hogy igen, jó úton járok. Kedden Simon jött értem edzés előtt, elmentünk a Média Markt-ba, ahol vettünk egy svájci számot. Kaptam még egy edzős nadrágot, pólót, egy 10 l-es port, amit edzésen/meccsen iszom, megkaptam a melegítőmet, ami kicsit hosszú, de a felső részét nagyon imádom. Az utolsó kinti edzésre késve érkeztünk (Simon mindig mindenhonnan késik :)), és arra készültem, hogy futunk, futunk, majd a változatosság kedvéért futunk egy kicsit, de szerencsére nem így történt. Bemelegítő futás után hármasával álltunk össze, és úgy csináltuk a feladatokat. Mindegyik feladat egy 20 m-es sprinttel fejeződött be. Majd iszi szünet, és jött az edzés legmókásabb feladata. 6 pár, 3 európai, 3 nem európai. Egymással szemben álltunk, az edző össze-vissza beszélt mindent, és ha európai várost mondott, akkor az európai párosok egyik tagjának el kellett kapnia a másikat 20 m-es távolság alatt. A másik kedvenc, kő-papír-olló. :) Szintén egymással szemben, a vesztes fut, a másik elkapja. 4 győzelemig. Könnyűnek tűnik, de amikor állsz, átgondolod, hogy ő papírt mutatott, te meg ollót, és akkor ki is nyert, majd rohannod kell…. nem egyszerű. :) Az edzés végén pedig következhetett a jól megérdemelt foci…. Ők nem féltik a lábukat, becsúsztak, cselezgettek, kilökték egymást, stb. Furcsa volt látni, hogy még foci közben is hogy használták a testüket, és amikor már éreztem is az ütközést, az nem volt igazán kellemes. :D

Szerdán Sophia és Cornelia ( a 2 svéd lakótársam-kép) elmentek a cseh openre ,így egyedül maradtam. Mostam, bevásároltam, e-maileket írogattam, jól telt ez a pár nap. Csütörtökön kocsival mentem edzésre, és azt hiszem ez nem meglepetés; eltévedtem. :) Volt GPS-em, de nem igazán jöttünk ki, úgyhogy a 25 perces útból csináltam 50-et. 7 perc késéssel oda is értem, de szerencsére nem maradtam le sok mindenről. Pénteken már jött hozzám az egyik csapattársam, együtt mentünk edzésre, ő mondta az utat, lehetetlen volt, hogy rossz irányba menjünk. :) Az edzések jók voltak, a héten az volt a legfontosabb, hogy mindenki találjon magának egy Zone ütőt, amivel szívesen játszana, így minden edzésen ütőket próbáltunk.

 A hétvégén csarnokavató kupát rendeztünk 4 csapattal – a kupáról majd egy következő bejegyzésben írok – . Szombaton Wizards Day volt (pár kép alul), ami azt jelenti, hogy különböző feladatokat kell csinálni a játékosoknak, és aki a legtöbb pontot kapja, jutalomban részesül. A fő esemény az úgynevezett Sponsorenlauf. A hét folyamán mindenki pénzt gyűjtött az egyesületnek, körbejárta a várost, ahol lakik, és próbált pénzt szerezni. Volt aki csak 5 frankot adott, volt aki 20-at. És a végösszeg elég szép lett, nem gondoltam volna, hogy sikerül ennyi pénzt összegyűjteni. A feladatok után vissza a csarnokhoz, ebédeltünk, grilleztünk, nagyon finom ételek voltak. Majd este 20.00-kor megkezdődött az első mérkőzésem Burgdorf Wizards mezben….

2010. augusztus 6. A nap, amikor elkezdődött egy új élet. 12 óra utazás után végre megérkeztünk Utzenstorf-ba, ahol az edzőm lakik. Már várt minket, amint kiszálltam az autóból, ott állt előttem mosollyal az arcán. :) Igen, végre, 4 hónap szenvedés után, ott álltam és próbáltam felfogni, mi is történik velem. Az a pénteki nap nagyon gyorsan eltelt. Megnéztük a környéket, elfoglaltam a jelenlegi szállásomat (2 svéd lánnyal lakom együtt), majd találkozás a csapattal... Életemben először fogtam golf ütőt, Svájcban. Nyugodtan kijelenthetem, nem az én sportom, még akkor sem, ha volt 1-2 jó ütésem, ami elment 50 méterig. :) "Edzés" után beültünk inni egy üdítőt, kötelező programként, az egész csapat. Ott már elkezdődött az ismerkedés, beszélgettem pár lánnyal. 

Másnap reggel szüleimmel, tesómmal és az edzőmmel, Simonnal elmentünk Bernbe, sétáltunk egy kicsit, megbeszéltük a részleteket, anyáék minden fontosat megtudtak. Egy utolsó közös ebéd a családdal, ami még jó hangulatban telt, de utána a sírásé lett a főszerep. Elköszöntem a családomtól, akiket most pár hónapig csak Skype-on láthatok. Nem volt egyszerű, de próbáltam erős maradni. Beültem az edző mellé a kocsiba, és járt az agyam, nem tudtam megszólalni, furcsán éreztem magam, talán még soha nem éreztem ilyet. Ekkor tudatosult bennem, hogy egyedül vagyok, nem lesz, aki megfőzi helyettem az ebédet, aki kimossa a ruháimat, és nem lesz kivel veszekedni sem... :) Kellett egy óra, amíg végre magamhoz tértem, de több időm nem volt, ugyanis kezdődött az első edzés.

Bedobtak a mélyvízbe, a felnőtt csapattal edzettünk, 4 U21-es játékos volt csak ott. Fantasztikus, ahogy ütnek, húznak, passzolnak, védekeznek, támadnak, ...  :) 2 óra edzés, 1 óra játék. Edzés után hazamentem a lakótársaimmal - Cornelia és Sophia- , megnéztünk egy filmet - Hatchiko - , aminek a vége az lett, hogy mind a hárman bőgtünk. 

Másnap reggel (vasárnap) 8kor keltünk, 10-12ig, majd 14-17ig edzés. A délutáni edzésen megjelent az U21-es csapat is, 15-en lehettünk. Leginkább taktikai utasítások, a rendszer átbeszélése kapott főszerepet, ami érdekes módon izgalmas volt. Majd edzettünk fél órát, mindenki egy Zone ütővel, ping-pong, kis floorball, tenisz, golf és pattogós gumilabdával passzolgattunk, szoktuk az új ütőket. Vicces volt, de nagyon élveztem. Az ezdést egy 1,5 órás játékkal zártuk, ahol gyakoroltuk az új felállást. Nagyon nem egyszerű, de ha egyszer megtanuljuk, szinte kivédekezhetetlen. :) A nagyok, akik profin csinálják, simán kijátszottak minket, pillanatok alatt eljutottak lövésig. Kaptunk egy büntetőt is, amit persze hogy nekem kellett lőnöm, és persze hogy kivédte a kapus :D Pedig, szerintem nem volt rossz próbálkozás, már feküdt a kapus, de még így is betakarta az egész kaput. 

És végre, jöhetett a jól megérdemelt pihenés. Hazamentünk, beszélgettünk, majd hamar ágyba kerültünk, ugyanis mind a hárman nagyon fáradtak voltunk. Túl az első hétvégén, az első edzéseken, de az biztos, hogy már most megérte kijönni. :)