Aki olvasta az előző bejegyzést, az tudja, milyen állapotban voltam, és milyen jól sikerült a csütörtöki edzés. Szombaton Sandro 7.15-kor kelt fel, így én sem tudtam tovább aludni. Nem jött be hozzám, nem ébresztett fel, de mivel a szobája mellettem van, mindent hallottam, és nem tudtam visszaaludni. Ez ahhoz vezetett, hogy egész délelőtt fájt a fejem, délutánra, délutánra még rosszabb lett. Nem túl jó előjel a meccs előtt, 2 tablettával kezdtem el a bemelegítést. A kezdő csapatból kimaradtam, amin nem csodálkoztam. Egy sérülés során rögtön elküldtek melegíteni, de szerencsére Mischler összekapta magát, így visszaülhettem a kispadra, ahol még a hangos tapsolás hangja is zavart. Az első harmad a mi gólunkkal kezdődött, majd 2 perccel a vége előtt kiegyenlítettek egy kapu előtti kavarodásból. Már itt is látszódott, hogy ez a 2 csapat nagyon hasonló játékerőt képvisel ezen a napon. A második harmadot pocsékul kezdtük, 1 percen belül 2 gólt kaptunk. Ekkor küldött el Aldo 3 játékost melegíteni, köztük engem is. Amikor beszálltunk a csatába, már 2-3 állt az eredményjelzőn, sikerült egy góllal felzárkóznunk. A 2. cserém során Sarah és én letámadtunk a félpályánál, labdát szereztünk, majd egy gyors keresztpasszal egyedül vezethettem a labdát a kapu felé, mikor hátulról elgáncsoltak. Jöhetett a teljesen megérdemelt büntető. Féltem tőle, hogy majd nekem kell lőni, és így is történt. A kispadhoz csak inni mentem, majd rögtön vissza a pályára, nem akartam senkit hallani, csak a saját gondolataimmal törődni. Elindultam. Mindenki azt szokta mondani, mielőtt neki készülsz, döntsd el, mit akarsz csinálni. Játszd le a fejedben. Én nem így tettem. Tudtam, hogy nem fogom messziről rálőni, de hogy melyik oldalra tolom el, azt csak a büntető közben lehet eldönteni, amikor látod, hogy mozog a kapus, mennyire jön ki a kapujából, stb. A lényeg, belőttem, ezzel 3-3, a következő pillanatban pedig az egész csapat a nyakamba ugrált. :) Végre, a várva várt gól. 1,5 perccel később, szintén a mi sorunk, egy szép kombináció után ismét büntetőt kapott. Sajnos most elkövettem azt a hibát, hogy külső befolyásra hallgattam. Aldo engem küldött, Ela meg elkezdett magyarázni, lőjem el messziről, ne azt csináljam, mint az előbb, mert azt már tudja a kapus. Ez motoszkált a fejemben, és ahelyett, hogy a saját stílusom szerint lőttem volna, Ela-ra hallgattam, messziről rálőttem, és kihagytam. A 2 perces emberelőnyt sajnos nem sikerült kihasználnunk, így maradt 3-3 az állás. 

A 3. harmadot ismét olyan szarul kezdtük, mint a 2.-at. 29 mp sem telt el, és ismét átvették a vezetést. Ezt a harmadot leginkább a bírói hibák tarkították. Ez a 2 játékvezető lesz a Vb egyedüli svájci párosa. Már előző héten is fújtak nekünk, akkor is hülyeségeket, sokkal erősebb bírópárosok is vannak Svájcban, nem tudom, miért épp őket nevezte az IFF... Aldo többször is odahívta magához őket, hiszen a 4. gól is szabálytalanságból született, de nem fújták le. 5 perccel később büntetőt adtak ellenünk, amit szerencsére elhibázott az ellenfél csapatkapitánya. Így jöhetett a 2 perces kiállítás, majd egy magasütő miatt újabb kiállítás a részünkről (jogosan), így 3-5 ellen támadtak több mint 1 percen keresztül.

Hatalmasat küzdöttünk, nagyon jók voltunk, mindenki meghalt a pályán. Kivédekeztük, újra 5 az 5 ellen folytathattuk, de nem sokáig. Egy kontratámadás során Mischlert hátulról letarolták, a bírói síp néma maradt, ő viszont felpattant és mérgében „sportszerűtlenül” viselkedett – vitatkozott a bíróval. Igaz, nem csak ő „támadta le” a sípmestert, hiszen korábban ezért kaptunk büntetőt, most meg semmit nem ítéltek. Vagyis, de, kiállítást, pontosabban 2+10-et Mischlernek. Nem lehet leírni, mennyire büszke voltam magunkra, blokkoltunk, hajtottunk, fantasztikusan védekeztünk, és amikor megszereztük a lasztit, elől próbáltuk megtartani, játszva az idővel. Nem kapkodtunk, pedig −1 gól hátrányunk volt, de tudtuk, hogy az egyenlítő találatot nem emberhátrányból kell megszereznünk. 7 perccel a vége előtt ismét teljes létszámban folytathattuk, ennek aztán meg is lett az eredménye. Sarah lőtt messziről gólt egy kavarodás során. Elaval próbáltuk megszerezni a lasztit, majd az a csapatkapitányunk elé pattant, aki messziről ráhúzta, és gól. :) Az utolsó percekben sok izgalom adódott, mind a két oldalon lehetőségek, idegőrlő volt, szerintem összeomlottam volna, ha az utolsó másodpercekben kapunk ki ilyen akarás, küzdés után. Jöhetett az 5 perces hosszabbítás. Aldo annyit mondott pályára lépés előtt, hogy borzasztóan büszke ránk, igazi csapatmunka volt, és már 1 pontot megmentettünk. Csináljuk tovább, amit eddig, nyugodtan játszunk, és akkor meglesz a 2. pont is. Az utolsó 15 mp-ben egy középre adott labdámat Sarah a felső kapufára bombázta, majd szintén az én passzomból Ela lőtt kapura, de a kapus sajnos védett. Mivel nem született gól a hosszabbítás során, következhetett a büntetőpárbaj. 5-5 játékost kellett megnevezniük az edzőknek. Én már akkor tudtam, hogy lőni fogok, amikor az edzők a „háttérbe” vonultak gondolkodni, és már ekkor eldöntöttem, hogy senkire nem hallgatok, bárki bármit mondjon, úgy fogom lőni, ahogy én szoktam. A büntetőlövések:
0-1 Sarah kihagyta, 1-1 Ela belőtte, 2-2 én belőttem, 2-2 Rahel kihagyta, 3-2 Leni kihagyta. Az utolsó páros döntött, ahol a Zug United válogatott játékosa belőtte, tőlünk viszont az örök mosolygó Leni hibázott. Érthető volt a csalódottságunk, én pedig mérges voltam magamra a 2. büntető miatt, hiszen ha a saját módszerem szerint lövöm, akkor talán nem jutunk el a hosszabbításig. A meccs legjobbjának választottak, ami nagy meglepetést okozott. Mindig vágytam rá, hogy egyszer majd az én nevemet mondják be és nekem kelljen kisétálni és átvenni az ajándékot. Ezzel egy újabb célomat értem el. :) Az öltözőben Aldo elmondta, hogy öröm volt dolgozni a csapattal, öröm volt nézni, hogy mindent megtettünk, az utolsó pillanatig harcoltunk, mindenki meghalt a pályán, amiért nagyon büszke ránk. A büntetőlövés pedig lutri, ezzel nem kell foglalkoznunk, kitöröljük és folytatjuk a felkészülést, ugyanis jó úton haladunk. Levezetőfutás közben Hankaval beszélgettem, a cseh válogatott támadójával. Ha a novemberi edzőtábor alatt jól teljesít, akkor decemberben a világbajnokságon ismét egymás ellenfelei leszünk, mint ezen a napon. Mondanám, hogy egy hasonló eredménynek örülnék, de maradjunk a realitásnál. :)
Amikor csak 1 lábam van... :)

Másnap a Piranha Chur csapatával kellett megmérkőznünk. Annyira érdekesen „működöm”, hogy magam sem értem. Hihetetlen, hogy egyik nap tök jól megy, van önbizalmam, mozgok a labda felé, okosan csinálom a dolgokat, a következő nap meg mintha egy kezdő lennék, álló helyzetben várom a felém guruló játékszert, stb.. Miért!? Mi az oka?? Képtelen vagyok egyedül rájönni. Ha valakinek van ötlete, miért lehet ez, várom a levelét.. :)
Amúgy a meccsről: az első harmad 1-1, jól védekeztünk, kontrákra játszottunk. A második játékrészben 1 perc alatt 2 gólt kaptunk, az egyiket a mi sorunk. Kicsit az én hibám, Ela adott egy szuper passzt, ajtó-ablak helyzetben kapufára lőttem a lasztit, ami után lerohantak minket, nem értünk vissza, és gól. Ahelyett, hogy 2-1 lenne nekünk, ők vették át a vezetést. :( A harmadot így 2-4-gyel zártuk, ami még elfogadható eredmény a sokszoros bajnok ellen. Idén úgy tűnik, nincs ellenfelük, eddig „simán” nyerték minden meccsüket, és azt hiszem, kevés csapatnak sikerült izgalmassá tenni a végeredményt (az első meccsen mi azzá tettük, kevés kivétel egyike:)). Az utolsó harmad kezdődött egy szélen elfutásommal, amiből középre húztam, majd a lövés pillanatában hátulról szabálytalankodtak. Szombaton ezért büntetőt kaptam, ezen a napon viszont csak egy kiállítást ért. Próbáltuk meggyőzni a bírókat, az edzőim is számon kérték rajtuk, de a döntésükön persze nem változtattak. Aztán, jött a következő remek döntésük, ismételten nem adták meg egy gólunkat. Szabadütés, 1-2 passz, lövés, gól, majd lefújták, mikor a csapat fele már a pályán volt... mert „sípszóra kell elvégezni”. Idén valahogy nem áll mellettünk a szerencse, tele vagyunk kapufákkal, meg nem adott gólokkal. Azt mondják, a kapufa annak a csapatnak segít, aki a hétköznapokon többet tesz a sikerért. Akkor viszont nem értem, mi rendesen készülünk, hajtunk, izzadunk, miért nincsen velünk!? A mérkőzés végeredménye 8-3 ( az utolsó gólt 59.56-kor kaptuk). A hétvégére elmondható, hogy a bírókkal nem igazán voltunk megelégedve, Aldo többször is beszélgetésbe keveredett velük, és mi, játékosok is. Nem értem, hova tűntek a tavalyi szezon jó bírópárosai, mert idén eddig nem sok jó bíráskodással találkoztam. Ami biztos, hogy ez nem csak az én véleményem, több személytől is hallottam hasonló megjegyzéseket a bírók teljesítményéről. Persze, nem a bíró lövi/kapja a gólokat, nem ő a hibás, ha kikap egy csapat, de az tény, hogy sok tévedést elkövettek az utóbbi meccseinken, amit nem szabadna nekik.

Most szünet következik, 2 hétig nincsenek meccsek, ugyanis nemzetközi hétvége van. Svájcban most is edzőtábort tartanak a válogatottak (szerdától-vasárnapig), nekünk otthon csak jövő héten csütörtökön kezdődik (csütörtöktől-vasárnapig). Így, jövő héten újra magyar földön, igaz nem sokáig. Csütörtökön megyek, edzek, edzek, edzek, majd hétfőn jövök. A visszajövetelem után elég kemény hétvégénk lesz, kupa és bajnoki forduló is, mind a kettő a Red Ants csapata ellen idegenben. Itt nézhetitek meg a "hangyákat": https://www.youtube.com/watch?v=nRva80UE6j8

Ez azonban még messze van, végre egy szabad hétvége, amikor nincsen mérkőzés. Hasonló szabad hétvégém legutóbb szeptember első hetében volt, szóval, rám fér a szünet. Ja, várjunk csak... nem is tudom, milyen szünetről beszélek. Igaz, hogy meccs nem lesz, de ezt a hétvégét is a csapattal töltöm, mint ahogy 2,5 hónapja az összes hétvégémet. :) Ezúttal viszont bulit csapunk. Baselban találkozunk, vacsizunk, majd megyünk szórakozni, és a 3 baseli csapattársnál alszunk – a legfrissebb infó, hogy mindenki Herbie-nel alszik, ami jelen esetben kb. 15 főt jelent. :D Vasárnap pedig 2-ig van lehetőségünk reggelizni menni, ami szuper, hiszen nem várható, hogy korán felébredjünk a hosszú éjszaka után.... :)

Sajnos elmaradtam az írással, aminek több oka is akadt. Egyrészt a suli, a munka, a floorball, a heti 3-4 edzések, hétvégi 1-2 meccsek lefárasztanak, ha van időm, azt a pihenéssel töltöm. Vagyis, próbálom a pihenéssel tölteni... :) Már túl vagyunk a 6. fordulón, ma fejezzük be az első kört, holnap pedig kezdjük az újat. Idén 3x játszik minden csapat egymással, ezért is van több olyan hétvége, amikor dupla fordulónk van. Az első 3 mérkőzés (Piranha, Red Ants, Dietlikon) a papírforma szerint alakult, azt leszámítva, hogy a Dietlikon csapatától nagyon kikaptunk, a másik 2 meccsen pedig szorosnak mondható eredmény született. A Dietlikon meccs rosszul alakult, vasárnap játszottunk, idegenben, ez volt a hétvége 2. mérkőzése. Az első 15 percet 3 sorral kezdtük, majd amikor már 5-1-re vezettek, átálltunk 2 sorra. Ebben a harmadban fel is hoztuk, 5-3-ra (az egyiket én lőttem), de aztán a mérkőzés további részében kijátszottak minket. Egyértelműen jobbak voltak, ami az előnyük, 3 jó soruk volt, nekünk ezen a napon 2, és ez a 2 játszott az előző napi Red Ants meccsen is. Így aztán érthető, hogy a 3. harmadban olykor lecsúsztunk az emberekről. Az első 3 meccsen végig játszottam, 15 percet leszámítva a kezdő sorban, és mondhatom, jól ment. 8 gólból 1+1 volt a mutatóm a 3 meccs alapján, amire nem panaszkodhatom, hiszen első év, nagyobb tempó, és a többi... 
A dupla forduló után már éreztem, hogy kicsit fáj a lábam. Izomlázzal kezdődött, aztán a csütörtöki edzésen rosszabb lett. Próbáltam nyújtogatni, lazítani, de nem sokat segített. Szombaton magyar találkozónk volt Bernben, számháborúval összekötve. Nagy élmény volt, a mi csapatunk nyert, nagyon élveztem. Remélem lesz folytatása. Jól esett újra magyarok közt lenni, ismét sikerült megismerni pár értékes embert. Igaz, én vagyok a legfiatalabb a „csapatban”, a legtöbben 27-30 körüliek. A számháború során én nem mozogtam sokat, beálltam 1 fa mögé, beszélgettem és amikor jöttek a többiek a zászló megszerzéséért, akkor kilőttem őket. :D Így kíméltem a lábamat, hiszen Martin azt tanácsolta, ne erőltessem. 

A vasárnapi meccs előtt Martin értem jött, és korábban mentünk a csarnokba, ugyanis még meg akarta vizsgálni a lábamat. Masszírozta, kezelte a géppel, majd rakott rá tape-et, adott egy fájdalomcsillapítót, és mehettem melegíteni. Az első 30 percet végig nyomtam, de nem volt elég a 2 fájdalomcsillapító, így cserét kértem. Minden kitámasztásnál fájt, így pedig nem tudtam a játékra koncentrálni, nem volt rossz, de nem játszottam jól sem. A végén nyertünk, 7-3-ra. A következő héten 2 edzést is kihagytam, helyette Martinnál voltam kezelésen, valamint erősítettem a konditeremben. A csütörtöki edzésen 80%-os voltam, még éreztem a lábamat, de nem fájt. Szombaton, Corä-val meccsnapot tartottunk. Délután elindultunk Zugba, vonattal, majd Zugból Dietlikonba, szintén vonattal. 2 meccset is megnéztünk, az egyiken nemzetközi színvonalú tempó alakult ki, ahol igazán beleszerettem Corin Rüttimann játékába. :D Az eddigi meccsek alapján nem sokat mutatott a 19 éves, tavalyi MVP, válogatott játékos, de az a cselsorozat, majd passz, amit emberhátrányban adott (és amiből gólt lőttek), kárpótolt mindenért. :) Csodálatos volt, atya világ... ezt látnotok kellett volna, hihetetlen pimaszul, egyszerűen, könnyedén csinálta. Nem hiába volt a tavalyi szezon legértékesebb játékosa.

Vasárnap délután a Höfen csapatát fogadtuk. A lábam már jobb volt, igaz meg tape-pel játszottam, de csak a biztonság kedvéért.
 Azt elmondhatom, hogy a helyzetkihasználással van a legnagyobb problémánk. Hiányzik az első gól, ami megdja a lendületet a csapatnak.  Ezen a meccsen is kezdőben kaptam helyet, 30 percet játszottam, majd 15 perc pihi, és az utolsó harmadban visszaálltam a második sorba. Ekkor lőttem a gólt, amit videóval tudok bizonyítani, hogy szabályos volt. Annyira szükségem volt erre, úgy örültem neki, végre megvan a gól, már egy ideje bennem maradt, erre a ------ bíró lefújta. Senki nem érti, miért, Aldot majdnem kiállították, annyira reklamált. :) A lényeg, 3-0-ra nyertünk.

Már egy ideje motoszkál egy gondolat a fejemben, ami ezen a héten felerősödött, és rosszul éreztem magam itthon. Azt hiszem, besokalltam, 21 évesen anyuka vagyok, minden időmet a 2 gyerek és a házimunka tölti ki. Már nem okoz örömet, hogy a fiúkkal vagyok, nem élvezem az együttlétet, a játszást, és ezáltal a türelmem sem olyan, mint régen. Mindez ahhoz vezetett, hogy a pályán is romlott a teljesítményem, ennek eredményeképpen ki is kerültem az első sorból. Aztán kedden beszélgetést kezdeményeztem Aldoval, elmeséltem neki, mi a helyzet, és hogy szeretnék egy megoldást találni. Aranyos volt, mondta, hogy látja rajtam, hogy pár hete „megváltoztam”, nem vagyok a régi, hullámvölgyben vagyok, de ez mindenkivel megesik, éppen ezért várt, hátha kilábalok belőle egyedül. Nem gondolt rá, hogy „ilyen a gond”, mivel amikor kérdezte, hogy vagyok, rendszerint a „jól” választ adtam. Szerdán Christe és én elmentünk vacsizni, aztán meg hazahozott robogóval. Nagy élmény volt, igaz már kezd hideg lenni, szóval nem hiszem, hogy sok alkalmunk lesz így együtt utazni... :( 

A hétvégén dupla meccsünk volt, szombaton idegenben bajnoki, vasárnap otthon kupameccs. Mind a kettőt az FB Riders csapata ellen. Az első meccsen 30 percet játszottam, tűrhető volt, a 2. meccsen végig, a hajtáson, küzdésen kívül nem sokat mutattam (vagyis, ez megint csak ez én véleményem). Viszont, a csapat nagyon belendült, fantasztikus volt látni a lányokon, a csapaton, milyen örömöt okozott a játék. Szombaton 7-1-re, vasárnap pedig 9-1-re nyertünk. :) 

Vasárnap este Aldo beszélt az egyesület elnökével. Ezek után rám várt a feladat, hogy tájékoztassam a családomat, elhagyom őket. Hétfőn este került sor a beszélgetésre. Elmondtam nekik, miért nem szeretnék itt maradni, hogy nem akarok anyuka lenni, hogy szeretnék egy kis „szabadságot”, magánéletet, hogy hétvégén ki tudjam magam pihenni és ne ébredjek fel 8-kor, mert a fiúk nem alszanak tovább, és a többi... Megértették, mind a ketten lefordították a maguk nyelvére. Andy már korábban tudta, hogy elmegyek, vele már beszélgettem erről, neki mindent elmeséltem, szóval ő segített, támogatott a beszélgetés közben. Aranyos volt, Nina úgy értelmezte, hogy sok a floorball, suli, fiúk (ami részben igaz, de nem ez a távozás oka), így előállt az ötlettel, hogy csak 50%-ban dolgozzam náluk. Erre jött a férj válasza: „Akkor csak 50%-ban lesz boldogtalan, vagy mi!?” :) Ami még lehetséges, hogy 2 délután vigyázom Sandrora, azt még szívesen elvállalnám. A kicsivel mindig is jól kijöttem, meg ha egyedül van, nincs probléma vele. És ebben az esetben, nem anyuka lennék, csak valaki, aki 2 délutánt eltölt a kisfiúval, és nem mos, főz, takarít... :) Ez még jól is jönne, így lenne időm tanulni, mert ugye elkezdtem a jogi egyetemet levelezőn. :) Szóval, ezek a nagy változások körülöttem.

Kedden úgy mentem edzésre, hogy félúton arra gondoltam, visszafordulok és felhasználom a Joker lehetőségemet. 1 szezon alatt 2 jokerünk van, ami azt jelenti, hogy indok nélkül hiányozhatunk az edzésről. Aztán, lusta voltam visszabuszozni, mivel jelenleg nincs jogosítványom – már több mint 1 éve Svájcban lakom, ezért a magyar jogsimmal nem vezethetek. 3 hete megkértem a svájcit, azóta is várom, hogy megkapjam. Szóval, nem is kell mondani, nem volt jó edzés, a közepéig rossz volt a kedvem, aztán néha már mosolyra kerekedett az arcom, de az edzés 90%-ban fapofa voltam. 1,5 órás edzés után 30 percet erősítettünk, ami igazán jól esett. Amikor végeztünk, odamentem Aldohoz és Michez, azzal a szándékkal, hogy „elérjem”, ne kelljen csütörtökön edzésre jönnöm. Mondtam nekik, hogy nem megy, nem vagyok motivált, nincs jó kedvem, ez az elköltözés dolog kicsit megvisel, új szituáció, bizonytalan, sok a kérdés, stb.. Így nem tudok rendesen koncentrálni, nem a floorball, hanem minden más jár a fejemben edzés közben, ezáltal rosszak a passzok, lövések, így a többieket is hátráltatom. Erre jött az erőteljes „ez nem így van” válasz. Szerintük a csapat olyan helyzetben van, amikor bőven elviseli, hogy hullámvölgyben vagyok. Ezután következett az a megállapítása, amin még a mai napon is agyalok; kulcsjátékosnak neveztek. :) Nagyon jó fejek voltak, igazából szinte végig Aldo beszélt, Mic meg bólogatott. Majd mind a ketten megállapították, hogy nem tragikus a helyzet, csak jelenleg mindent negatívan látok. Ezt az is bizonyítja, hogy az előző hétvégén is mind a 2 meccsen játszottam. Lehet igazuk van, és tényleg én látok mindent szürkének. A beszélgetés vége azzal telt, hogy kiadták a parancsot: csütörtökön csak is úgy léphetek be a csarnokba, hogy nem agyalok, elfelejtek mindent, azokra a jó lövésekre, gólokra gondolok, amit a keddi edzésen lőttem -az egyik vicces volt, Aldo épp a kapu mögött sétált, én meg a hosszú felsőbe lőttem, a kapufáról pattant be, ő viszont azt hitte, mellé megy, és reflexszerűen elhajolt :) Nevettek is páran, Aldo is, majd jött a „gute Schuss” megjegyzés -, valamint elkezdem újra élvezni a floorballt, hiszen ez az, amiért Svájcban vagyok. Kis mosollyal az arcomon indultam zuhanyozni, és egyáltalán nem az járt a fejemben, hogy „nem sikerült elérnem a célomat, csütörtökön újra edzés:( ”, hanem boldog voltam, hiszen ez újra lendületet fog adni, ismerem magam... :)

Szerdán este elmentünk a Lion King 3D filmre Coräval, egyrészt azért, mert Hakuna Matata, másrészt pedig ezzel (is) ünnepeltük, hogy valószínű Gerlafingenben fogok lakni januártól, tőle kb. 10 percre. A film alatt, amikor Pumba hatalmasat „röfög”, az egyik csapattársam jutott eszembe, aki mindig hangosan „böfög”. Mikor haza értem, el is küldtem neki azt a részt azzal a kommentárral, hogy : rögtön rád gondoltam. :). A csütörtöki találkozásnál mind a ketten röhögtünk, majd megállapítottuk, hogy ezentúl akár Pumbának is hívhatnánk. :)
https://www.youtube.com/watch?v=QcVG6FgcCwg&feature=related 9.38-nál. :)

Eljött a „várva várt” újabb edzésnap, vagyis, csütörtök. Csodák csodájára, minden úgy történt, ahogy kedden Aldo és Mic mondták (valamint még egy személy lelket öntött belém otthonról, neki is köszönöm). Edzés előtt megbeszéltük a részleteket Sophiával, januártól Gerlafingenben fogok lakni Sophia – svéd – és Ela – lengyel – társaságában. Az örömhír tiszteletére Corä hozott Riesen csokit az edzésre, így mikor megérkezett, rögtön mentem is ki hozzá az öltözőből, és bevágtam 2-3 darabot. Visszamentem az öltözőbe a kulacsomért, majd Mischler meglátta a csokit a kezembe, így addig nem hagyott, amíg nem kapott egyet. :) Aztán megjött a csapatkapitányunk, Sarah, aki közölte, hogy megkaptuk a Chur elleni mérkőzés felvételét, így az első harmadot közösen megnézzük edzés előtt (kinti futás helyett), ami fokozta a jó kedvemet. Majd, befutott Ela is, ugrálva, fejbólintással kérdezte, hogy mi a helyzet, mikor kimondtam a varázsszót „ja”, szinte a nyakamba ugrott... :) Ő nagyon örül neki, hogy együtt fogunk lakni, és én is, tök jól kijövünk, így is sok közös programot csinálunk. A teknikai teremben már minden készen állt a vetítéshez, mikor Mischler szólt oda, és megmutatta gyönyörű fogsorát, barnán, a Riesen csokival. Hangosan felnevettem, nem bírtam ki, ez még inkább fokozta a jó kedvemet. A videón szép emlékek jutottak eszembe, hiszen ezen a meccsen gólpasszt adtam, mind a 4 gólt a mi sorunk lőtte, jól játszottunk, és élveztem a játékot. Ez a videón is látszott, ügyesen mozogtam, szóval a csütörtöki napon ez a sokadig pozitív dolog volt. Így tehát, bizakodva vártam, hogy induljunk a csarnokba, és elkezdjük az edzést. És igen, újra a régi formámat mutattam, újra pörögtem, gólt lőttem a játék alatt, emberhátrányos helyzetben kb. fél percig tartottam a lasztit, jó passzokat adtam, labdát szereztem, mosolyogtam, élveztem a floorballt. :) El sem tudjátok hinni, mekkora különbség volt a keddi és a csütörtöki Nicole között. :) Az biztos, szuper edzés volt, tele örömmel, lendülettel, mosollyal, és ezúttal nem csak a többiek, hanem az én részemről is ez volt a jellemző. :) Tudom, hogy 1 edzés kevés volt, hogy visszakerüljek a kezdő sorba, azért még meg kell dolgoznom, nem is várom el, de a következő edzéseken mindent meg fogok tenni, hogy újra az idény eleji formámban játsszak. Hamarosan itt a világbajnokság is, pontosan 50 nap múlva kezdetét veszi, szóval, már nincs sok idő a felkészülésre. Addig is még van 5 mérkőzésünk, amiből 2-re ma és holnap sor kerül, valamint novemberben megyek haza csütörtökről hétfőig a válogatott edzőtábor miatt. 6 edzés, edzőmeccsekkel tarkítva, csapatfotózás, remélhetőleg mindenki részéről jó kedv, elszántság, tenni akarás, ami egy szuper utolsó edzőtábort eredményet.

Addig is, legyetek jók, vigyázzatok Magatokra, a szeretteitekre, hiszen ők a legfontosabbak az életben, nélkülük semmik lennénk... <3 :) 

További képek a http://www.sport-live.net/sai2011_12/suid_burg_hoef_01.html oldalon, Florian Büchtingtől

Május 14, kick-off. Szeptembet 17, bajnoki rajt. 4 hónap, rengeteg edzés, 10 felkészülési mérkőzés. 16 játékos, 2 kapus, 3 edző, 1 masszőr. Akkor tehát, induljon a szezon... 

A keddi megbeszélést áttettük csütörtökre, így 2 napot várnom kellett arra, hogy megtudjam, mi az edzők véleménye a teljesítményemről. Kicsit furcsa volt bemenni a terembe és várni, hogy elkezdjük az "értékelést". Aldo és Mic rendesen felkészültek, minden játékosnál volt 1-2 oldalas jegyzet. Először elmondták a pozitív dolgokat, majd a rosszal folytatták, és a következő pár hónapra terelődött a szó. Amit mind a ketten kiemeltek, az az egész felkészülés alatt elvégzett munkám, a tanulási vágy, amit minden edzésen látnak rajtam, valamint a csapatban kivett részem, hiszen szerintük igazi csapatjátékos vagyok. Elégedettek a fejlődésemmel, meglepően jól fogadtam azt a terhet, amit rám raktak abban a pillanatban, amikor bejelentették, hogy centert faragnak belőlem. Szerintük jól végzem a feladatomat a center poszton, a védekezés tökéletes, az előre játékban lehetnék gyorsabb, ha nálunk van a labda, néha várok 1-2 pillanatot, amíg eldöntöm, "na akkor most szabad mennem támadni vagy nem". :) Az egyetlen – jupiiiiiiiii – negatívum az volt, amit magamtól is tudok, az önbizalomhiány. Lebecsülöm magam, nem bízom abban, hogy képes vagyok rá. Ha valami nem úgy megy, ahogy kellene, elveszítem a kedvemet. Mind a ketten állították, hogy rögtön látják rajtam, ha valami nincs rendben, csak egy arckifejezés, vagy egy olyan mozdulat a labda után, és már tudják, hogy ismét nem élvezem a játékot, nem bízom magamban. Viszont, szerencsére azt is kiemelték, hogy az utóbbi hetekben ez egyre kevésbé fordult elő, aminek nagyon örülnek. Más negatívumot nem emeltek ki, ezért én segítettem nekik; ütés-húzás még mindig nem megy igazán, főleg nem az új ütőmmel, amivel jelenleg nem vagyunk jó barátságban (ha a 3. forduló után sem sikerül összebarátkozni, akkor újat rendelünk), valamint lassú vagyok labdával. A tempót sikerült felvennem, az iramot, amit ez a bajnokság követel, de amikor hozzám kerül a labda, nehezen megy az előre felé játék. Ők ezt nem érzik negatívumnak, hiszen még nem játszottam ilyen szinten, szerintük ez idővel jön magától. Ami a következő hónapokat illeti; még nem tudják, hogy centerként vagy csatárként számítanak rám, mert mind a két poszton bevethető vagyok, de ez a helyzettől függ, mikor hol van szükség a játékomra. Nagyjából ennyi, ami a 20 perc alatt elhangzott (legalábbis ezek a fontosak:)).

A beszélgetés után kielemeztük a keddi edzőmeccs videófelvételét, 8-9 támadást/védekezést kiválasztottak Aldoék és megbeszéltük, mit csináltunk jól, mit rosszul. Ez mindig nagyon hasznos, hiszen felvételen látjuk, mit rontottunk el, valamint a játékos nem tudja azt mondani, hogy "de én jó helyen voltam", hiszen ott a bizonyíték. :) Én az egyik mérkőzés utáni videóelemzésből tanultam meg, hogy mennyire kell mélyen védekeznem a center pozicíóban, és mi történik, ha túlságosan mélyen, szinte a kapusterület sarkánál vagyok. :) Utána bemelegítettünk, majd egy laza játékra került sor, amin fogalmam sincs, hogy miért, de nem sikerült igazán felpörögnöm. Én rossznak éreztem, de aztán szombaton kiderült, hogy ismét alábecsültem a teljesítményemet.

Szerencse vagy balszerencse, de a sorsolásnak köszönhetően az első 3 fordulóban a 3 legerősebb csapat az ellenfél. Rögtön a sokszoros bajnok és kupagyőztes, Piranha Churral kerültünk össze, akik jelenleg 8 játékost adnak a világbajnoki győzelemre készülő svájci válogatottnak. Náluk volt a legkisebb játékosmozgás, a csapat nagy része együtt maradt, mindössze 3 játékost vesztettek el, ellenben 6 újat építettek a csapatba. Mindenhonnan az folyik, hogy ők lesznek az idei év bajnokai (unihockey.ch, swissunihockey.ch, ladystrike.com, ...). Ennek tudatában utazhattunk 3 órát – ez a legmesszebbi ellenfél - . Esélytelenként léptünk pályára, de nem esélytelenként játszottunk. Az első meglepetést az okozta, amikor megláttam a papíron, hogy első sorban, csatárként játszom. Képzelhetitek, nem számítottam rá, hogy sok lehetőséget kapok, ennek ellenére... (tudom, a kishitűség). :) 
A harmadok eredményei: 4-2, 0-1, 2-0. Sajnos az első harmadban 4 perces kimaradás történt, ami alatt sikerült 3 gólt lőniük. 2 hibát is elkövettünk. Az egyiket emberelőnyös szituációban. Mert ugye mi 5-en vagyunk, ők meg 4-en, így biztos nem lőnek gólt... Tévedtünk. Aldo nagyon mérges volt, hiszen 1-2 játékos nem igyekezett vissza védekezni, a "majd a többiek megoldják" látszódott az arcukon, amit nem lehet megtenni. A másik pedig egy egyéni hiba, a védőnk sajnos rosszul találta el a labdát, vagy inkább azt lehet mondani, hogy lecsúszott a laszti az ütőjéről, egyenesen az ellenfélhez. Az ilyen helyzeteket a Piranha csapata kihasználja, rögtön büntetnek. Így tehát 4-2-vel vonultunk az öltözőbe. A mi 2 gólunkat a mi sorunk lőtte, meglepően jól mozogtunk együtt. Herbievel – akiről már többször írtam, ő az, akire a legjobban felnézek a csapatban - , valamint a junior világbajnok Rahellel kerültem egy sorba.

A második harmadban nem történt változás, 3 sorral játszottunk tovább. Hirtelen az az érzésem támadt, hogy a kontaktlencsém készül kiesni (valószínű egy szempilla került a szemembe), ezért már épp indultam cserélni, amikor újra rendesen láttam. Ezt a sors akarta így, hogy ne menjek le a pályáról, hiszen ez után következett az első pontszerzésem az elit ligában. :) A védő kicsit bizonytalankodott, én letámadtam és megszereztem tőle a lasztit, amit egyből passzoltam a középen futó Rahel elé, aki nem hibázott. 
Ezzel a találattal a 2. harmadot megnyertük, ami hatalmas siker, hiszen a mi csapatunk statisztikailag a 2. harmadban kapja a legtöbb gólt. Most viszont nulláztuk ezt a harmadot. Az utolsó játékrészben érezhető volt, hogy kezdünk fáradni. Legalábbis én már éreztem, szerencsére amikor tudtunk, 30 mp után már cseréltünk is. Az utolsó 10 percet – mivel a játékunkban benne volt a gól – 2 sorral játszottuk. Sajnos nem sikerült a bravúr, egy hátulról eleresztett bomba megpattant valakinek az ütőjén, és épp a kapuba pottyant – szerencsétlen gól - . :( Ez viszont eldöntötte a mérkőzést, és nem reménykedhettünk abban, hogy meglepetést okozunk. A végeredmény 6-3. Egész jó teljesítményt nyújtottunk, az edzők megdicsértek minket, elégedettek voltak a csapat játékával. Az eredménnyel nem feltétlenül, hiszen Aldo szerint az 1 pont benne volt a mérkőzésben, ennyit számít a rutin. 1 buta gól, ami megzavarja a fejeket, és már el is úsztak a pontok. Főleg egy ilyen csapat ellen, mint a Piranha, akik minden apró hibát kihasználnak. Ennek ellenére, azt hiszem sikerült a kb. 270 nézőt meglepnünk, sokkal egyértelműbb, fölényesebb győzelemre számítottak, de mi gondoskodtunk róla, hogy ne unatkozzanak. :)

A mérkőzés után Herbie hívott magához, és kérdezett rá, hogy éreztem magam. Mondtam neki, hogy jól, csak az előre játékban még mindig lassú vagyok, de a védekezésben nem hibáztunk, az jól működött (1 gólt kapott a sorunk, azt is úgy, hogy csere közben, és 3-at lőttünk, szóval eredményesek voltunk támadásban is). Mondta, hogy öröm volt együtt játszani, élvezte az egészet, és hogy bízzzak jobban magamban, mert amikor kételkedem, akkor az a teljesítményemen is meglátszik. Egy picit – nagyon de nagyon – boldog voltam, az ő véleményére nagyon sokat adok, fontos, hogy mit gondol, és vele játszani egyszerűen fantasztikus élmény. :)  Szerencsére nem ő volt az egyetlen, aki megdicsért, többen mondták, hogy ügyesen játszottam. Jó kedvvel utaztunk haza, hiszen a vereség ellenére biztató teljesítményt nyújtottunk, ha tudjuk ezt a színvonalat hozni, akkor ott lehetünk a legjobbak között... :)

A buszon osztogattam a Barbecue-s Mexicornt, hiszen ezzel hatalmas sikert arattam, mindenkinek bejött. Már van vagy 5 megrendelésem a következő hazautazásom során... :D Ekkor mentem előre Aldohoz, akit szintén megkináltam. Nála is hasonló sikert aratott a cucc... :D Megkérdezte, hogy éreztem magam, mi a véleményem, stb.. Leültem mellé és elkezdtünk beszélgetni. Ő elégedett volt velem, a védekezésemet főképp kiemelte, hogy rengeteget blokkoltam. Én ismét a támadást sérelmeztem, hogy nem vagyok elég gyors, ha nálam van a laszti, rögtön ott vannak mellettem, nem tudok érvényesülni, de ő ezt annyival elintézte, hogy ez a Piranha, akik rögtön becsapdáznak, amint lehetőségük van. Ő ezt sem látta hibának, szerinte semmivel nem vesztettem el több labdát, mint a többi játékos. :) Már korábban is gondolkodtam rajta, hogy megkérem, meccsek után elemezzük ki röviden a játékomat, mit csináltam rosszul/jól, mivel ez már 2 éve így megy. Tavaly Kösuval vitattam meg a dolgokat, előtte pedig még Tanár úrral. :) Mindig sokat segít, ha elmondják, mire kell a következő meccsen figyelnem, legalábbis én sokat tudok így tanulni. Természetesen nincs ellene kifogása, így idén is meglesz a lehetőségem, hogy tudjam, min kell változtatnom, és hogy elégedettek-e velem az edzők. :)

A hétvégén 2 meccsünk is lesz. Szombaton a Red Ants csapatát fogadjuk otthon, akik a tavalyi bajnokság győztesei, valamint a kupát is ők nyerték meg. Viszont, rengeteg játékost elveszítettek, náluk volt a legnagyobb játékosmozgás. A keret még mindig nagyon erős, de nem összeszokottak. Ami szinte mindenkit megdöbbentett; a tavalyi bajnokság legértékesebb kapusának a Red Anst hálóőrét, Jana Christianovát választották, aki a cseh válogatott kapusa. Ennek ellenére, leigazolták a finn nemzeti válogatott hálóőrét. De mégis miért!? Már így is saz övék volt a legjobb kapus, de nem érték be ennyivel. Ennek megfelelően, az előző fordulóban nem kaptak gólt. Kíváncsi leszek, vajon nekünk sikerül-e megrezegtetni a hálójukat?!? :)
Vasárnap pedig az UHC Dietlikon csapatához látogatunk, akikkel már játszottunk egy felkészülési meccset, és elég szoros eredmény született. Az első fordulót ők könnyedén hozták, 9-2-re nyertek a Bern Capitals ellen. (A Caps-nek az idei év nem túl sok sikert tartogat, elég gyenge a keretük). Így tehát, meglátjuk, sikerül-e a dupla forduló után pontot hoznunk, vagy majd csak a jövő héten indul be a pontygűjtés... :) Mindenesetre én bízom benne, hazai pályán szép lenne meglepni a bajnokot... :) Szurkoljatok!!! ;) 

Fotók: Florian Büchting, http://www.sport-live.net/

Szóval, a magyar találkozó: Hihetetlen élmény volt, már méterekről hallottam, hogy rengeteg magyarral fogok találkozni. Reggel 10 óta voltak ott, bográcspárbajt rendeztek, 5 vagy 6 csapat indult, és persze sokan csak „kóstolóként” mentek. Én 6-ra értem oda, szóval mondhatni a végére, de még ekkor is voltak vagy 25-en. Gyorsan összeismerkedtem 1-2 emberrel, majd indultunk úszni az Aemmebe. Vagyis, úsznom nem kellett, csak annyira, hogy kikerüljem a sziklákat. Vitt minket az áramlat, nagy élmény volt. :) Jó pár érdekes és értékes emberrel ismerkedtem meg, remélem, hogy továbbra is tartjuk a kapcsolatot és lesznek még közös programok (lesznek, már tervben van). A magyar hűtő :
9 körül indultam tovább Thunba, Laurához. Mivel hulla fáradtak voltunk, vagyis én biztos, ezért nyugis estét tartottunk. Korán ágyba kerültünk (1 körül), reggel pedig jó sokáig aludtunk (10). :D Az egész napot a strandon töltöttük, ami még mindig csodás, havas hegyek a háttérben, napsütés, röplabdás fiúk, … :) Thun Svájc egyik legszebb városa, ebben biztos vagyok.

Aztán, jött a legrosszabb hetem (aug. 23., keddi kezdettel). Andy nem dolgozott, Sandro itthon volt délután, így elmentünk az Aemme partjára fürdeni, kutyával játszani, kikapcsolódni. 4 körül már Luca is végzett a suliban, haza jöttünk érte. Én csak gyorsan bementem szólni neki, és hirtelen annyira elkezdett szúrni az oldalam, hogy úgy éreztem, jobb, ha nem megyek fagyizni. 1 órán keresztül csak feküdtem az ágyamban, szenvedtem, néha ordítottam, és leginkább vártam, hogy elmúljon a görcs. De nem múlt el, így aztán felhívtuk az orvosomat, és rögtön mehettem is. Nem tudtam felvenni a gatyámat, nem tudtam megemelni a bal lábamat, annyira görcsölt a hasam. Arról meg ne is beszéljünk, hogyan kúsztam be a Lotusba, ugyanis az Opel felmondta a szolgálatot (a legjobbkor hagyott cserben minket). Pár kivizsgálás után a doki vesekőre gyanakodott. Kb. 2 órán keresztül görcsölt, aztán hirtelen megszűnt a görcs. Amikor már túl voltam a vérvételen és a pisiteszten, az orvosommal beszéltem. Két lehetőséget ajánlott, vagy rögtön a kórházba megyek, kivizsgálnak, bent tartanak éjszakára, vagy haza, holnap reggel vissza, és meglátjuk, hogyan tovább. Mivel már nem görcsölt, elviselhető volt a fájdalom, ezért a második lehetőséget választottam. Szerda után szombat volt a következő kontroll. Csütörtökön megpróbáltam edzeni, de nem ment, ezért abba is hagytam. Aldo így nem nevezett a pénteki kupameccsre. Vagyis, játékosként nem, be sem melegítettem, de természetesen végig ott voltam a csapattal. A kupameccset egy NLB csapat ellen játszottuk, ha az első harmadot leszámítjuk, akkor azt mondhatom, hogy rossz játékkal könnyedén nyertünk (12-1). Rossz volt nézni, hogy Aldo mindenkit becserél, de engem nem fog, mivel nem szabad... :( A lényeg a győzelem. 


Meccs után (kb. 22.45) indultunk Bernbe, ugyanis Laura búcsúestjére került sor. Fannyt is meggyőztük, hogy jöjjön, igaz nem kellett sokat győzködni;
- „Jössz? Gyere!”
- „Oké!”. :)
Jó kis este lett volna, ha nem kapom az smst, hogy Sandro lábára ráömlött a forró víz, másodfokú égési sérüléssel vitték kórházba, valamint nem éreztem volna magam betegnek. Nináék aztán 1 körül megnyugtattak, hogy minden rendben lesz a Picúrral, alszik, már nincs fájdalma. A fürdőzést az Aemme-ben viszont ki kellett hagynom, hiszen rendesen fájt a torkom, a betegség jelei már megjelentek rajtam. Vicces volt, Laura, Mara és Fanny bugyiban és melltartóban sétáltak a vízbe, Pädu, Nick és még egy fiú - akinek nem tudom leírni a nevét - pedig alsógatyában ugrottak a hídról. Mindezt persze hajnali 3 körül, nem túl meleg időjárás mellett. Miután a fiúk ugrottak, 1 perc sem telt el, és már nem láttuk őket (itt nagyon erős a vízfolyás). Aztán 10 perc múlva már vizesen álltak előttünk mind a 6-an (Corä sem ment, maradt inkább velem:)). Valamikor 5 után aztán ágyba kerültünk, és nagyon korán keltünk, hiszen nekem 11-re volt időpontom a dokihoz. Szerencsére aztán a doki megnyugtatott, hogy valószínű kedden, amikor a görcsöm volt és nem volt minden rendben a vizeletemben, akkor ki is jött, aminek nem kellene ott lennie... :) Így aztán azt beszéltük meg, hogy ha legközelebb begörcsöl a hasam, akkor rögtön menjek, megultrahangoznak és utána meglátjuk, hogyan tovább... Szerencsére azóta nem panaszkodhatom, vasárnap óta nem fájt, igaz rengeteget iszom, ittam, hogy ez ne fordulhasson elő többet. A hétvégén így csak feküdtem, leginkább azért, mert a betegség is utolért. :( Vasárnap az U21-es csapat egy tornán szerepelt Thunban, de aztán nem mentem el, nem éreztem jól magam délelőtt. Délutánra jól lettem, így aztán a Nina foci meccsét megnéztük. Sajnos hideg volt, szóval nem esett jól 2 órát a hidegben ülni, így aztán még jobban vártam, hogy vége legyen.

A héten a fiúk töltötték ki minden percemet, a kicsivel sokat kell tanulni, meg persze Lucanak is van rendesen feladata. Emellett a Picivel 2x is voltunk orvosnál, minden nap bicóval kell suliba mennünk, mivel még nem tud cipőt felvenni és zoknival elég rossz lenne ennyit gyalogolnia. Ez megnehezít mindent, főleg csütörtökön, hiszen akkor délután is van sulija. Így én 8x teszem meg az utat, ami szinte már egy edzésnek is elfogadható lenne... Aminek viszont örülök, hogy már nincs fájdalma, ki tudom cserélni úgy a kötést, hogy ne ordítozzon és sírjon. :) Remélem hamarosan már a cipőjét is hordani tudja. 
A hétvégén újra programok vártak rám. Pénteken pókerpartit rendezett Andy, voltak vagy 14-en. 2 asztalon kellett játszaniuk... :D Jó sokáig itt voltak, és rengeteget ettek. Pizzát csináltunk nekik, és rá kellett jönnöm, hogy ha egy férfi elé ételt raksz, lényegtelen, hogy éhes vagy sem, megeszi... :) Szombaton délután Coräékhoz voltam hivatalos vacsorára. Nagyon rendesek, a szüleit is bírom, kishúgát is, már többször meghívtak grillezni. Teli hassal néztük egy kicsit a TV-t, Federer játszott Djokovic ellen. Ezennel megragadom az alkalmat, hogy megmutassam nektek a Davis Kupán készült közös fotónkat: 
Az esti programban mozi szerepelt. Az őrült, dilis,szerelem című filmet néztük meg, ami nekem nagyon tetszett. Meglepően jó volt, nem számítottam rá, hogy ennyit fogok nevetni. :) Jól éreztük magunkat, igaz a popcorn nem volt annyira finom, de a nyalóka kárpótolt érte. :D Másnap a csapattal Helfereinsatz-unk volt. Havonta van egy ilyen, ami abban merül ki, hogy 8-10 játékos segít egy rendezvényen, fesztiválon. Ezúttal egy úszóklub 50. évfordulóját rendezte, a strandon. A feladatunk az volt, hogy az ételeket, italokat felszolgáljuk. Kb. 7 órát dolgoztunk, de ebből a tényleges munkaidő olyan 4-re tehető. Volt, amikor 1 óráig semmit nem csináltunk, aztán 1 órán keresztül megállás nélkül szolgáltuk fel az ételeket. Nekem nagyon tetszenek az ilyen fajta események, egyrészről együtt van a csapat, együtt izzadunk, nevetünk, bolondozunk, másrészről meg új embereket ismerünk meg, és ezáltal ők is megismernek minket. Nem egyszer mondták be a hangosbemondóba, hogy a Burgdorf Wizards női floorball csapat szolgálja fel az italokat/ételeket, ami után rendszerint többen érdeklődtek, mi hogy merre... :) Arról ne is beszéljünk, hogy a teljes ellátás mellett még szép összeget is gyűjtünk a csapatnak. :)
Sajnos a képet nem tudtam letölteni, de itt láthattok pár képet az eseményről: - a 4. sor első képén egy csoportkép látható -
http://www.sceg.ch/sceg08/index.php?option=com_ponygallery&func=viewcategory&catid=144&startpage=2&Itemid=68#category
Amikor végeztünk, Corä jött értem. Igazából nem vágytam semmi másra, csak egy nyugis estére, valahova kifeküdni, pihenni egy picit. Ekkor jött az 5let, hogy nem kell semmi más, csak egy olyan hely, ahol nem járnak autók. Találtunk ilyet, majd ez lett belőle:
Kocsiban fekvés, és amit gyerekként mindig csináltam, nézni a felhőket és különböző alakokat, formákat beleképzelni. :) 

Ezen a hétvégén pedig beindult a bajnokság. Erről egy külön bejegyzés készül. Mivel most minden héten meccs/meccsek lesznek, több bejegyzést fogok írni, igaz az a meccstől, az élménytől is függ, mennyi kedvvel mesélek a történtekről... :) A tegnapi meccsről már megírtam a bejegyzést, a hét közepén olvashatjátok. :) 

SML edzőtábor: Természetesen már hetekkel korábban megkaptuk a programot, edzéstervet, időbeosztással együtt. Csütörtökön utaztunk, kora délután érkeztünk meg, és rögtön egy 2,5 órás edzéssel kezdtünk. Ekkor hozta egy svéd srác a próbaütőket, mindenki kíváncsi volt már, milyenek az új modellek. Még mindig nem szeretem a Zone-t, azt hiszem nem lesz a kedvenc ütőmárkám. Este edzőmeccsre került sor. 3*25 perc, egy SML csapat ellen. Nagyon rosszul játszottunk, borzalmas volt. Lőttem egy gólt, de nem voltam nagy szám. Centert akarnak faragni belőlem, ami elég durva, mert egyelőre még csak a tempóval kéne barátkoznom, nem hogy egy tök idegen pozícióval. A büntető lövést a 3 gólszerző lőtte, Ela, Sarah és én. Mind a hárman kihagytuk, hatalmas kapussal álltunk szemben. :) Péntek délelőtt edzés, délután sárkányhajózás, este pedig Martinnal elméleti oktatás a sérülésekről, utána pedig erősítő edzés szerepelt a programban. A sárkányhajózás nagy élmény volt, nagyon sokat röhögtünk, mindenki csurom víz lett, fröcsköltük egymást rendesen. 

A szombati nap a „pihenésről” szólt, ha lehet ilyet mondani egy edzőtábornál... :) Délelőtt elmentünk biciklitúrára, természetesen Svájc adottságai miatt dimbes-dombos helyeken jártunk, jó kis emelkedőkkel. Kb. 2 órát tekertünk, 1-2 kerülővel – a telefonos GPS nem megbízható-, csak hogy izgalmasabb legyen. :) Délután várt ránk egy 2,5 órás edzés, este pedig következhetett az avatás. Különböző feladatokban mértük össze a tudásunkat a régi játékosokkal.

Ha nem mi nyertünk, büntető kört kellett megtennünk, aminek a végén egy italt/ételt kellett meginnunk/ennünk. Voltak elég undorító dolgok, de valahogy mindig leküzdöttük a hányingert. :D 

A végén pedig lisztes vízzel, vagy vízben áztatott liszttel „kentek” be minket, ami azt jelentette, hogy immáron mi is a csapat tagjai vagyunk. Sajnos én kaptam a legtöbbet, köszönhetően annak, hogy rajtam volt egyedül fehér póló... Én hülye, miért ezt vettem fel!? :) 
Jót szórakoztunk, az estét tűzijátékkal fejeztünk be, ugyanis Zürichben valami fesztivált tartottak. Vasárnap reggel szinte nem lehetett kirángatni az ágyból. Annyira fáradt voltam, hogy szavakban ki sem tudom fejezni. Nem kívántam az edzést, nagyon nem, meg sem akartam mozdulni. Szerencsére csak technikai edzésre került sor, jó sok ütés/húzás, majd szabadütés figurák gyakorlása. Az első 2 sornak volt egy remek elképzelése, hogyan fogunk gólt lőni középről/szélről, de amikor a sarokból kellett elvégezni a szabadütést, nem igazán ügyeskedtünk. Ekkor jött Ela ötlete; ha a sarokból jöhetünk, az első sor lerohan a pályáról, a második felsétál, és kiharcol egy újabb beütést – a 2. sornak az a feladata, hogy begyakorolja, hogyan kell kiharcolni az újabb beütést-, majd a 2. sor is lerohan a pályáról, és jöhet a 3. sor, akik gólt lőnek. :) Lengyel gondolkodásmód, mindenesetre viccesen nézne ki, ha ezt megcsinálnánk egy meccsen. Főleg ha tényleg gólt lőne a 3. sor... :D 

Délután indultunk Dietlikonba, ahol az egyik bajnokesélyes csapat volt az ellenfelünk. 4 nap edzőtábor után nem számítottam semmi jóra, de kellemesen csalódtam. Nagyon jól játszottunk, az első perctől kezdve felvettük a ritmust, a tempót és partiban voltunk. Ismét 3×25 perc, az utolsó 10 percre elfáradtunk, akkor kaptunk 2 gólt, amivel megnyerték a meccset. Számomra az első harmad katasztrófa volt, amint megkaptam a labdát, már el is vesztettem. Lassabb voltam mint ők, egyszerűen nem tudtam mit csinálni, szinte még nálam sem volt a játékszer, de már ott voltak mögöttem, és rögtön szereltek is. Egyszer úgy vették el a lasztit, hogy majdnem kiestem a palánkon... vártam a szabadütést, de hiába, semmit nem kaptam. Ekkor rá kellett jönnöm, hogy ez már nem az U21-es bajnokság. A második harmadra úgy mentem fel, hogy „már csak 50 perc”. Persze közben az is ott motoszkált a fejemben, hogy nem cseréltek le az edzők, még ez után a harmad után is bíznak bennem, a játékomban, ami adott egy kis önbizalmat. Aztán, mintha kicseréltek volna. Még én is meglepődtem magamon, hogy tudtam ilyen gyorsan játszani. Labdát szereztem, támadást vezettem, lőttem kapura, mindent csináltam. Egyenrangú voltam velük, és minden csere után kaptam a dicsérő szavakat, ami egyre nagyobb lendületet adott. Egy cseppet sem izgultam, nem féltem, nem agyaltam, csak egyszerűen élveztem a játékot. A 3. harmadban majdnem gólt is sikerült lőnöm, sajnos a kapufa ellenem volt. Szinte azt kívántam, hogy soha ne legyen vége, mindig tudjak így játszani. Sajnos letelt a 75 perc, de szuper lezárása volt ez az edzőtábornak, jó szájízzel mehettünk haza.

Hétfőn nem edzettünk, kedden kezdődött a menetelés. Minden hétvégére jutott valami program: aug. 3. hétvégéjén tartotta az egyesület az úgynevezett Sponsorenlauf-ot.  












Ennek az a lényege, hogy minden játékosnak kötelező pénzt gyűjtenie, szülőktől, rokonoktól, barátoktól, szomszédtól, bárhonnan. Az adakozók adhatnak meghatározott összeget, de adhatnak pontok alapján is (1 pont 1 chf), hiszen a Sponsorenlauf különböző feladatokból áll; futás, ügyességi feladatok, kapura lövés, stb.. Igazából egy nagyon jó ötlet, itt Svájcban ez szinte minden sportban hagyomány. Nem mellesleg szép kis összeg jön össze, ami természetesen az egyesület kasszájába kerül. Velem hihetetlen rendes itt mindenki, el sem hinnétek, mennyire. Először úgy volt, hogy nekem is kell gyűjtenem, de aztán szóltak, hogy nem. 50 chf-et azért kaptam otthonról. Mikor odamentem a pulthoz, hogy leadjam a pénzt, először elfogadták, majd visszahívtak, hogy ki vagyok húzva, tegyem el. :) Simán elvehették volna, de nem.... Nekem nem kellett futnom, ezért Mike-nek segítettem. Amikor a futás részén túl voltak a többiek, nem volt más dolgom, minden feladatnál segített már valaki. Mehettem enni/inni, ami persze ingyen volt. Ismét megismerkedtem valakivel, méghozzá egy Oscar nevű, 55-60as személlyel. Hihetetlen, milyen gyorsan elkezdtük „ugratni” egymást, mind a ketten tudtuk, hogy ez nem komoly, csak vicc. :) Poénosak voltunk, volt aki csak állt mellettünk és hallgatott minket, meg persze nevetett. Aztán megtudta, hogy még nem ittam burgdorfi sört, így 1 perccel később már a kezemben foghattam egy üveget, „meghívlak egy italra” szöveggel. :) 
Szerencsére nem ő az egyetlen, akivel jóban vagyok. Most, hogy már egész jó a németem, tudom azt a közvetlen Nicole-t adni, akit Ti is ismertek (vagyis, lehet sokat változtam itt kint, lehet régen nem voltam ennyire nyitott)... :) Miután végeztem Burgdorfban, indultam Bernbe a magyar találkozóra, amiről majd később mesélek.

A következő hetekben edzőmeccsek vártak ránk. 2 keddi napon is játszottunk (u16-os Tigers fiúk, női Bern Capitals SML ellen). A hétvégén pedig tornán játszottunk, 2 SML, 2 NLB (másodosztály) csapat ellen. Érdekes, a gyengébb csapatok ellen rosszul játszottunk (2-2, 4-2), a bajnokságbeli ellenfeleink ellen viszont jól (2-0, 3-2). Ezen a tornán mindenki kapott lehetőséget, végig 2 sorral játszottunk, így 6+1 játékos ült a kispadon. Nem tudom hova tenni, hogy a NLB csapatok ellen összesen játszottam 20 percet (a 80-ból), vasárnap viszont a 2 komoly ellenfél ellen 55 percet (szintén 80-ból). A vasárnapi utolsó meccset nehezen nyertük meg, az első 20 perc után 1-2 állt az eredményjelzőn. A szünetben becserélt minket Aldo (Cöx és én jöttünk Herbie mellé), és elég jól sikerült felvenni a meccs ritmusát, meg is nyertük a végén (3-2). Gólt nem lőttem a hétvégén, azonban elégedett voltam magammal. Még a büntetőt is belőttem, ami nagy szónak számított, hiszen a 4 büntetőpárbajból csak 1-et nyertünk meg, ahol az én büntetőmmel 3 sorozat után 1-0-ra vezettünk. :) A kupán elsők lettünk, igaz ez csak mellékes.

Előző hét pénteken került sor az első kupameccsünkre. Az SML csapatoknak csak a „legvégén” kell beszállniuk, a 16 közé jutásnál (ha jól tudom, 64 közé jutásért mentek az első meccsek, olyan 75 csapat nevezett, de pontos számot nem tudok). Sajnos a héten egy kis hasfájás akadályozta az edzést, csütörtökön megpróbáltam készülni a csapattal, de nem ment (a miértről később). Aldo így nem nevezett játékosként a meccsre, be sem melegítettem, de természetesen végig ott voltam a csapattal. Egy NLB csapat ellen játszottunk, ha az első harmadot leszámítjuk, akkor azt mondhatom, hogy rossz játékkal könnyedén nyertünk (12-1). Rossz volt nézni, hogy Aldo mindenkit becserél, mindenki kapott játéklehetőséget, én meg csak ültem a padon. :( Kényszerpihenő, utálom. Ez volt az első meccs, amit ki kellett hagynom Svájcban, és remélem egyben az utolsó is.

A héten ismét felmérésünk volt. Sajnos egy nátha is nehezítette az eredményemet, de azt hiszem a 3 hónappal ezelőtti felmérés eredményein sikerült javítanom. Az egyik gyorsasági tesztnél, valamint a páros lábbal szökdelés 5x-nél nekem lett a legjobb eredményem, aminek nagyon örültem, viszont az állóképességi tesztnél 4.-ként estem ki (igaz közrejátszott, hogy nem kaptam levegőt, de túl sokáig levegővel sem bírtam volna...). Készülünk tovább a bajnokságra, ma a wileri U16-os fiúk ellen játszunk, szombaton pedig kezdetét veszi a bajnokság (szeptember 17.). Az első 3 fordulóban rögtön a 3 legjobb csapattal játszunk (Piranha Chur, Red Ants Rychenberg, UHC Dietlikon), szóval sok eséllyel a mezőny végében fogunk helyet foglalni, de aztán beindul a pontgyűjtés. Az esélyekről, az egyik internetes oldal szerint a csapatunk az 5. helyet szerezheti meg, én a 4.-re várnám a csapatot, a felkészülés, edzőmeccsek alapján. Igaz, ehhez az kell, hogy minden meccsre felkészülten menjünk fel, komolyan vegyük az ellenfelet, és akkor ott leszünk a rájátszásban. 

Aki ismer, az tudja, hogy önbizalomban igen csak hiányt szenvedek. Az első hetekben, amikor elkezdődtek a termi edzések, folyamatosan izgultam, az járt a fejemben, hogy nem vagyok elég jó, nem vagyok idevaló. Az edzőtábor utolsó napján nagyon jól ment a játék, erről már korábban írtam. A 4 nap alatt annyi mindent tanultam a center posztról, hogy a fejemben ez töltött ki minden teret... :) Aztán kedden, meglepetésemre 2 másik csatárt kaptam, Ela-t és Cöx-öt, akik a legjobbak, és persze hogy bepánikoltam. Máshogy mozogtak, mint Rahel és Sarah, máshogy támadtunk, védekeztünk, minden más volt. Az edzés végére kicsit kiborultam, ekkor jött oda hozzám Mic, akinek elmondtam minden bajom-bánatom. Aldo egy szót sem szólt, nem is jött oda hozzám, aztán este kaptam tőle egy smst, amiben ez állt: „Szia Nicole. Ne veszítsd el ilyen gyorsan a kedvedet. Vasárnap szuper volt, ma megint sok új, de így tanul az ember. Higgy magadban jobban, jó játékos vagy.” Kicsit meglepett ezzel, de nagyon örültem neki. Aztán írtam neki, hogy bepánikolok, ha olyanokkal kel játszanom, mint Ela, mert nem érzem elég jónak magamat. Másnap jött a válasz: „Elég jó vagy, és még jobb leszel. Én bízom benned és neked is ezt kellene tenned. Nem akarom többet azt hallani, hogy „nem vagyok elég jó” vagy azt látni, hogy kételkedsz magadban, oké?” Azt hiszem, ez sokat változtatott rajtam. A következő edzéseken, meccseken nem az járt a fejemben, hogy nem fog sikerülni, hanem csak egyszerűen játszottam, élveztem a játékot, ha valamit elrontottam, kijavítottam a hibákat és csináltam tovább. Éreztem az edzők bizalmát, ami nagy lendületet adott, és ezáltal nagyban feljavult a játékom. Nagyon sokat jelentett mind a két sms, és a beszélgetés Mic-kel is. Egy alkalommal fordult elő, hogy kicsit „lógattam az orromat”, amikor az egyik edzőmeccsen 2 harmadon keresztül ügyeskedtem, gólt is lőttem, majd a harmadikban volt egy helyzetem ahol nem találtam el a lasztit, és ez eléggé megzavart, nem tudtam tovább koncentrálni. Ekkor Aldo gyorsan odaszólt, hogy „valamit megbeszéltünk ugye?:)”, és ez elég is volt, hogy újra visszarázódjak. Szóval, most jól érzem magam, észrevettem, ha bízom magamban, nem gondolkodom, csak élvezem a játékot, akkor képes vagyok az elit színvonalán jól játszani. Nem tartozom a legjobbak közé, aminek örülök, mert így nincs rajtam teher, felelősség, mint az U21-es csapatnál, és rengeteget tudok tanulni a rutinosabb játékosoktól. Az edzők szerint még sok minden van bennem, amit a „felszínre kell hozni”, és ők tényleg mindenben támogatnak, segítenek, bíznak bennem. Ma lesz egyéni beszélgetésem velük, most 5 héten keresztül minden edzés előtt-után egyéni beszélgetést tartanak, kíváncsi leszek, mit mondanak nálam, hogy látják a dolgokat... :)

Amint észre vettétek, ebben a bejegyzésben csak a floorballról volt szó, a következőben elmesélem, mi minden történt ezalatt a 1,5 hónap alatt, ami nem a floorballal kapcsolatos... :) Nem akartam rátok zúdítani egy regényt, igaz ez a bejegyzés sem rövid... :)

Visszatérésem alkalmából minden napra jutott valami program...

Az utolsó magyarországi hetemen nem sikerült előcsalogatni a napocskát, így a 3 hetes nyaralásom több mint fele rossz időjárással telt. Ez azonban nem tántorított el attól, hogy lemenjünk nagymamámékhoz a Balatonra. A családi ebéd után elkezdett szakadni az eső, ettől függetlenül elmentünk a Hévízi tóba fürdeni. Élmény volt esőben úszni, főleg úgy, hogy nem fagytam meg, hanem kellemes volt a víz hőmérséklete (35°C körüli:)). Az utolsó estémet anyukámmal töltöttem, elmentünk a Verdák 2-re, ami érdekes módon még neki is tetszett (Matuka a kedvenc). Vasárnap repültem vissza a 19,8 kg-os táskámmal és a kézipoggyásszal, amit nem mertem megmérni... Szerencsére minden tökéletesen zajlott, terv szerint szálltunk le, a vonatot elértem, sőőőt, útközben még egy nagyon édes fiúval is „szemezgettem”, aki aranyosan elköszönt, amikor leszállt. Kár, hogy genfi... :) Nina kijött értem az állomásra, Sandro rohant hozzám, amint benyitottam az ajtóm, pedig TV-t nézett, ami elől alig lehet kirobbantani, de ezúttal szinte vágtatott felém és a karomban landolt. :) Nagyon édes volt. Kicsit játszottam még vele, aztán elküldtük aludni, hiszen már 10 óra is elmúlt. Kicsit beszélgettem még Andyvel és Ninával, játszottam Kyrával, majd elköszöntem és elkezdtem a kipakolást (ami egyébként 3 napig tartott).

Augusztus 1. Az Örök Szövetség napja, a Svájci Államszövetség megalapításának ünnepe (1291), Nemzeti Ünnep. Azaz, munkaszüneti nap, tűzijáték, petárda, egész nap a robbanást hallgattuk. Este Thunba mentem, grilleztünk a lassan már megszokottnak mondható társasággal, utána pedig Lexyvel átmentünk Interlakenbe megnézni a tűzijátékot. Itt ez úgy megy, hogy mindenki vehet, mindenkinek engedélyezett, ezért ahogy mentünk az autópályán, kb. 4-5 oldalról villogtak a fények, a hegy tetején, a folyó partján, a hegyoldalon, mindenhol. Az interlakeni tűzijáték egy picikét színvonalasabb volt, mint ami nálunk a megszokott. Ami számomra újnak bizonyult, hogy csináltak a szervezők egy farakást, amit az „előadás” közepén meggyújtottak. Hirtelen azt hittem, valami baki történt és egy kis faházikó felgyulladt, de Lexy felvilágosított, hogy ez normális... :D Hatalmas volt a lángja, ezért is gondoltam, hogy nincs minden rendben. Kicsit későn, ½ 1-re értem haza, természetesen már mindenki aludt.
Másnap szerencsém volt, Sandro 9-ig aludt. Ebéd után rögtön indultunk a strandra, hihetetlen meleg volt, nagyon élveztük az egész délutánt. Este aztán kicsit késve mentem edzésre, így a futást szinte teljesen kihagytam (csak 15 percet futottam). Jól esett újra a csapattal lenni, kedvesen fogadtak a lányok.
Szerdán egy kisebb mélypontba kerültem, amiből aztán egy esti sétával, zenehallgatással sikerült kilábalnom. Sok volt ez a 3 hét otthon, mondhatnám, hogy nem szabad legközelebb ennyi ideig haza repülnöm, mert utána csak rosszabb visszajönni. Szerdán aztán mikor hazaértem, már vagy 10 óra is elmúlt, Sandro viszont várt rám, ugyanis még vasárnap megígértem neki, hogy valamikor nálam aludhat. Ő szerdán akart, így gyorsan átvittem a szobámba a matracát, ágyneműt, bedobtam az ágyba és már aludhatott is. Az éjszakám nem telt túl jól, többször felébredtem, mert a picur olyan mozgékonyan, hogy többször is lecsúszott az ágyról, én meg féltettem, nehogy beverje a fejét, ezért mindig visszaraktam a matracra... :) Szerencsére aztán másnapra már jobb kedvvel ébredtem, igaz fáradtan. Andyvel beszélgettünk egy jót, azt hiszem szükségem volt rá, elmondhattam minden bajom-bánatom. Csütörtök este edzőmérkőzést játszottunk, amiről nem érdemes sokat beszélni. Aldo megpróbál centert faragni belőlem, ami nem biztos, hogy sikerülni fog, de ők nagyon bíznak bennem. Mivel az ütőmet otthon hagytam, ezért egy kölcsön ütővel játszottam, ami borzasztó volt... :) Hogy miért ilyen kedves 2-3-4 ember velem, azt nehezen tudom megfejteni. Nem tudom, mivel érdemeltem ezt ki, de bármi gondom-bajom van, Aldo mindig magához hív, megnyugtat, biztat, hogy képes vagyok rá (a nagyobb baj, hogy én nem bízom magamban). Ela és Sena miatt jó kedvem lett a meccs végén, Senaval lelkiztem egyet, Ela meg a maga bolondos természetével megnevettetett. :) A lényeg, elkezdődött a termi edzések időszaka. Gyors tusolás után mentem Lauráért, aki Burgdorfban várt rám. Ő az U21-es csapattal edzett. 11-kor értem oda, még beszélgettünk egy kicsit, kb. 5-6 játékos ott maradt meg az edzők, de aztán útnak indultunk; először teletankoltam az autót, majd beültünk a mekibe vacsorázni (mert ha már éjfélig nyitva van, akkor ki kell használni). Meki után az egyik kirchbergi bárba vezetett utunk, beszélgettünk, csocsóztunk 2 fiúval, aztán 1-kor kidobtak minket. :) De azért nem rossz, hogy csütörtökön 1-ig nyitva voltak.
Reggel Sandro korán felébredt, tudta, hogy Laura nálunk alszik, gondolom ezért is az első alkalommal, amikor egy picit is megébredt, nem feküdt vissza, hanem rögtön jött be hozzánk. Ezek után sikerült 3 órán keresztül rajzolnom vele, nem is tudom, hogy ment el ilyen gyorsan a délelőtt. Persze még a házimunkát is megcsináltam, éppen ezért, amíg Sandro a 2. rajzát csinálta, én még csak az első felénél tartottam, kaptam is a lecseszést tőle. :)

Délután Laraval, az U21-es csapat kapusával találkoztunk Burgdorfban.  

Úgy volt, hogy Fanny is jön, de még dolgoznia kellett. 5 körül Laura és Lara is haza mentek, na meg én is, folytathattuk Luca szobáját, ugyanis nagy átalakulás történt a házban, amíg nem voltam itt. Luca új ágyat, szekrényt kapott, szóval nagy rendezkedéssel, szekrény össze-és szétszereléssel, tervezgetéssel telt a délután hátralévő része. Este edzettünk még egyet, szakadó esőben élmény volt a fűben erősíteni, de mindenesetre jól éreztem magam, kellemesen elfáradtam.

Szombaton sikerült kialudnom magam, 11-kor mentem le köszönni a többieknek. :) Délután 4-kor jött értem Ela. Az egyik edzőnk, Aldo és a kapusunk, Sandra áprilisban összeköltöztek, ennek alkalmából házavató bulit rendeztek. 3-4 kivétellel az egész csapat megjelent, plusz még vagy 10-12 barátot meghívtak, így több mint 30-an voltunk. Ettünk-ittunk-beszélgettünk, jól éreztük magunkat, majd 11 körül döntöttünk úgy, hogy tovább állunk. Ekkor Ela (lengyel), Zu (cseh), Jäsi (svájci) és én (magyar) elindultunk a hazafelé vezető irányba. Útközben megálltunk egy bárban, ahol koccintottunk arra, hogy pontosan ezen a napon 1 éve voltam Svájcban (08.06). Majd megvártuk az éjfélt, és utána is koccintottunk, de ezúttal Elara, aki pontosan 2 éve tartózkodott Svájcban (08.07). :) Jäsit kidobtuk otthon, Ela meg én pedig Zu-nál aludtunk. Zu a barátjával lakik, aki épp a cseh válogatott Ales Zalesny társaságában töltötte az estét. :) Én nem ismertem őt, persze a többiek meglepődtek, hogy nem ismerem a „nagy Ales-t”. (Ales Zalesny a cseh válogatott oszlopos tagja, 2008-as világbajnokság All Star csapatában is helyet kapott, 1 évet Svédországban játszott, idén tért vissza a svájci Tigers Langnau csapatába).Reggel Zu ébresztett, majd gyorsan megreggeliztünk, elkészültünk, és tök fáradtan indultunk a csarnokba, ahol az u21-es csapatunk edzőmeccset játszott (ismét egy magyar lány Wizards mezben, Fanny személyében). A lányok katasztrofálisan játszottak, egy jóval gyengébb csapat ellen döntetleneztek. Jól esett volna lezuhanyoznom, rendesen megebédelnem, átöltöznöm, stb., ezért úgy döntöttünk, hogy haza ugrunk, majd visszajövünk a 2 órakor kezdődő mérkőzésre. Ebből az lett, hogy 14.30-kor jött értem Ela, 14.50-re a csarnokban voltunk, és pontosan 7 percet (!!!!) láttunk a mérkőzésből. Ezért a 7 percért siettünk, alig tudtam befejezni az ebédemet. De elmondhatom, hogy ez a 7 perc 5x annyi mosolyt csalt az arcomra, mint a délelőtti mérkőzés. Én maradtam a csarnokban, beszélgettem a többiekkel, Fannyval is kicsit, majd hazafelé menet Corä-val jól eláztunk (persze hogy papucsban és rövid naciban voltam). Este semmi másra nem vágytam, csak hogy korán lefeküdjek és legyen egy kis nyugalmam, amit szerencsére megkaptam. Fárasztó egy hét volt, rám fért a pihenés. :)

A következő héten került sor az edzőtáborunkra, amiről hamarosan olvashattok... :)

Aki olvasta az előző bejegyzésemet, az most biztosan csodálkozik, hogy mit keres egy újabb cikk a honlapon, hiszen azt írtam, júliusban ne számítsatok rá. Annyi minden történt, ami szép emlék volt számomra, hogy gondoltam megosztom Veletek. :) Na jó, ha őszinte vagyok, az igazi ok az, hogy hajnali 2 óra 38 perc van, és sehogy sem sikerül elaludnom. 2 órát forgolódtam, szenvedtem, de nem jött össze, így úgy döntöttem, mesélek Nektek pár történetet....

Laura visszajött, ezt meg is ünnepeltük. A szombati Wizards-triatlon (500 m úszás, 30 km bicózás, 5,5 km futás → na meg plusz 2-3 km, mert a kék jelzés hirtelen eltűnt és páran eltévedtünk) és a csapatos grillparti után elmentem Thunba, ahol Laurával kifulladásig beszélgettünk. Másnap a jó időnek köszönhetően – én bikini alsó nélkül – elindultunk a strandra. Padutól, Laura szobatársától kaptam egy gatyát, amit felvettem a fürdés közben, napozáshoz pedig az „alvós cuccomat” használtam. :) Leírhatatlanul csodás volt, izzasztó meleg (35 °C), a thuni tó hőmérséklete alig érte el a 17° C-ot, de a víz hidegségéért kárpótolt a háttér; meseszép hegyek, néhol még teljesen fehérek. Ez is egy új élmény volt, úgy fürdeni, napozni, hogy a háttérben még havat látok, ahol akár emberek síelhetnek, szánkózhatnak. :)

Laura és Corä csütörtökön átjöttek hozzám. A fiúkat elvittük az iskolai fesztiválra (Schulfest), amit nagyon élveztek, de őszintén bevallom, még én is jól éreztem magam. Miután Nina megérkezett, mi átmentünk Burgdorfba kocsival, mekiztünk, majd elmentünk edzésre – nem edzettem, hiszen ma Joker-em volt -, ahol az új, kb. 90 cm-es ütőm várt rám. Aldo levágta a régi ütőmet, mivel túl naggyal játszottam, így most 4-5 cm-rel rövidebb lett. Mondanom sem kell, hihetetlenül picinek tűnt, hirtelen azt sem tudtam, mit kezdjek vele. 15-20 perc laza ütögetés után aztán kezdtem belátni, hogy nem hülyék ők, nem akarnak rosszat nekem, jó lesz ez a méret, csak még hozzá kell szoknom...

Találkoztam -számomra- a világ legjobb teniszezőjével, azzal a férfival, akit már évek óta csodálok, követem a meccseit és álmélkodom, milyen lazasággal, eleganciával és szerénységgel nyeri a tornákat, versenyeket; vagyis, a nagy Roger Federerrel. 3 napos belépőt kaptam szülinapomra a Marentini családtól a Davis Cupára, amiből engem leginkább a Federer meccsek érdekeltek. Szerencsére pénteken és szombaton is pályára lépett. A hétvége folyamán mind az 5 meccset megnéztem. Pénteken telt ház előtt nyert Federer, ezt a meccset Dórival néztük végig. Szombaton páros meccsre került sor, a Federer-Wawrinka duóra még a péntekinél is több ember volt kíváncsi, hihetetlen, mennyi svájci és RF pólós fanatikus töltötte meg a lelátót. Federer egy álom volt, nem tudtam levenni róla a szememet, sokszor csak őt néztem, a mozgását, a játékát, nem is a labdát követtem... :) A szombati győzelem után lementünk a pályára, a pálya szélén fényképeztem, majd a játékoskijárónál vártuk a sztárokat.  
Meglett az eredménye, Federer kijött egy autogram erejéig. Nekem nem kellett, vagyis nem a felismerhetetlen aláírása, hanem egy csodás kép, valamint a tudat, hogy ott állt karnyújtásnyira tőlem, és rám nézett a két szép szemével. :) A sajtótájékoztató egy külön sátorban volt, ahova szegényt több százan kísérték, persze a testőrök gyűrűjében. Sajnáltam is kicsit, alig tudott megmozdulni, mindenki őt akarta, egy fényképet, egy aláírást. Közben megismerkedtem 2 lánnyal, akikkel még a játékoskijárónál „szemeztünk”. A vége az lett, hogy megittunk egy pohár frissítő sört – mert az időjárásra nem panaszkodhattunk, dög meleg volt - , és beszélgettünk egy kicsit. Aztán már későre járt, így mind a hárman indultunk haza.

Vasárnap, a meccs után mentem Laurához aludni. Másnap reggel korán keltünk, ugyanis indultam haza, 3 hétre. A vonaton semmi gond nem volt, filmet néztem, tök örültem neki, időben ott leszek a reptéren. Már csak 1 állomás volt hátra, amikor Genfből nem indult tovább a vonat. Leszállítottak minket valami hiba miatt és busszal kellett tovább utaznunk a reptérre. Nagyon mérges voltam, sok cuccal, nehéz táskával, buszozgathattam. Persze még vártam is a buszra, mivel az elsőre nem fértem fel, a második meg csak 20 perc múlva érkezett meg. Nagy nehezen, de eljutottam a reptérre, ahol már csak 1 órám volt az indulásig. Mindent gyorsan és ügyesen elintéztem, semmi gond nem volt a „sporttáskámmal”, elfogadták „nem sporttáskának :D”, így hamar lerendeztem a csomagleadást. A hazaút majdnem végig zökkenőmentesen telt, még aludtam is, de az utolsó 10-15 perc elég rosszul zajlott. Az ablak mellett ültem, a gép pedig Budapest fölött 2x is olyan drasztikusan bedőlt, hogy már azon gondolkodtam, a pilóta most akar valami új mutatványt kitalálni, amit ezelőtt még senki nem csinált meg ennyi emberrel a fedélzeten. Szerencsére aztán letette a gépet, de ez a 2 bedőlés elég ijesztő volt. Páran sikított is, én meg már attól féltem, hogy a mellettem ülő rám esik, nem tudja tartani magát. Itthon nagy meleg fogadott, de sokkal rosszabb levegő, mint Svájcban. Az időjárás hasonlónak bizonyult, de amíg itthon alig lehetett levegőt kapni, addig Svájcban szó nélkül képes voltam kifeküdni napozni, és normálisan lélegezni, mint egy normál, 20 °C-os napon.
 

Az itthonlétemet sok-sok-sok és még annál is több „randevú” jellemezte, barátokkal, családtagokkal. Az első hetet egy péntek esti beszélgetés, csocsózás Zahóval, majd egy szombati esküvő aranyozta be. Volt osztálytársam ment férjhez, és egyszerűen fergeteges bulit hoztak össze. Kijelenthetem, hogy még soha életemben nem éreztem magam ennyire jól, mint ezen az estén. Egyszerűen fantasztikus volt, kimondhatatlan. Ez lesz az az este, amire majd úgy fogok visszaemlékezni, hogy „bárcsak visszatekerhetném az időt és újra átélhetném”. :) Köszönöm ezt a csodálatos élményt mindenkinek, aki egy kicsit is hozzájárult az estéhez, vagyis inkább éjszakához, mivel reggel 6-ra sikerült hazaérnem. És persze sok boldogságot kívánok itt is az ifjú párnak, Katának és Ádámnak (vagy Dávidnak!?:)). 
Vasárnap nem sokat aludtam, családi ebédet tartottunk, amire már rég nem volt példa. Szüleim és tesóm felköszöntöttek, megkaptam a tortámat, a délutáni programom pedig itthon kezdődött, majd Boriéknál folytatódott jó kis beszélgetéssel. Mondanom sem kell, este nem kellett altatni.... :) 

A 2. hét a szülinapommal kezdődött. A facebook megfertőzte az egész világot, ennek köszönhetően érkeztek üzenetek Svédországból, Finnországból, Németországból, Svájcból és persze Magyarországról. :) Ennyi üzenetet még soha nem kaptam, 230 körül lehetett a facebookon (Lisa Hansel, Röbi Gfeller, and 215 other friends posted on your Üzenőfal 21:14.), és persze az sms-ekről, személyes köszöntésekről még nem is beszéltem (aminek értelemszerűen jóval kisebb a száma, de ezek az igaziak, ennek örül az ember a legjobban). A szülinapomat egy „kisebb” osztálytalálkozóval ünnepeltük Orsiéknál, ahol egész este biliárdoztunk, ping-pongoztunk, beszélgettünk, nevettünk és a többi. :) Reggel ½ 6-ra értem haza, így mondanom sem kell, megint hulla voltam. Ezúttal kialudtam magam, hiszen nem akartam úgy kezdeni a hetet, hogy „alváshiánytól” szenvedek. :D Csak röviden, mert nem akarok mindent megemlíteni, mert tényleg sok volt a program, de azért 1-2 dolgot; voltam a Grill étteremben vacsorázni – romantikus vacsora!? -, majd másik társasággal somlói-galuskát enni – vajon finomabb volt a somlói mint a Petrezselyem cukrászdában!? -, voltam a tóparton beszélgetős estén – csillagos ég alatt!? -, az Incóban bandázni – elvertem az új tulajt csocsóban első találkozásunk alkalmával!? -, biliárdoztam is – kikaptam vagy csak hagytam magam!? -, örültem olyan személyek köszöntésének, akiket csak most ismertem meg, de mégis gondoltak rám – új barátság kezdete!? -, moziztam a testvéremmel, 3D-ben – jó volt vagy jó volt!? - és még sorolhatnám, de nem teszem, inkább megpróbálok aludni (4.23). Az utolsó itthoni hetemre is ezek lesznek jellemzőek, megspékelve egy balatoni kiruccanással – jó idő esetén -, egy szombati válogatott edzőtáborral, és egy Réka-Meló szülinapi bulival. Nektek továbbra is jó nyarat, vagy most már nem is tudom, minek lehet mondani ezt az esős, hideg, nyárnak nem nevezhető évszakot...

Még valami: Svájcban hatalmas hagyománya van az úgynevezett Sponsorenlaufnak, amit szinte minden sportban megrendeznek. Ennek az a lényege, hogy a játékosok pénzt gyűjtsenek az egyesületnek. Lehet összeget is adni, de olyat is lehet, hogy valaki pontokért ad pénzt, ugyanis augusztus közepén lesz a hivatalos „szponzorfutás”, amikor a játékosok különböző feladatokon pontokat gyűjthetnek (max 25 pontot). Ha valaki úgy érzi, szeretné támogatni a Burgdorf Wizards csapatát és engem, az most megteheti. Augusztus 20-ig kell összegyűjtenünk a megadott összeget, ami nem kevés, de sok kicsi sokra megy. :) Az alsó határ 10 chf. Gondoltam, hátha lesznek jelentkezők, akik épp most nyertek a lottón vagy csak úgy érzik, megéri 10 chf-et az a csapat, ami miatt elindult ez a blog... :)

Már el is felejtettem, miről írtam az utolsó bejegyzésemben. Nehezen megy leülni a gép elé és csak írni, írni és írni. Vagytok még páran, akik „követelik” a blogot, de az érdeklődés értelemszerűen megfogyatkozott, ami nem baj, csak így én is nehezebben veszem rá magamat, hogy leüljek és írjak. Igaz, majd ha elkezdődik a bajnokság, a szezon, akkor biztos többen „visszatértek” hozzám, ami így van rendjén, de addig még van 2 hónap. Júliusban nem garantálom, hogy cikk kerül fel, ugyanis 3 hetet otthon fogok tölteni a családommal, a barátaimmal, veletek... :) Azon is gondolkodtam, hogy valahogy feldobom a blogomat, ami új lendületet ad, csak még nem sikerült kitalálni, mivel kellene. Ha valakinek van valami jó ötlete, örömmel fogadom. :) Azért most rátérek az elmúlt hetek, vagy az elmúlt hónap eseményeire. 

A legjobb hír, amivel szolgálhatok, hogy újra edzek, ezúttal már a csapattal. Nagyon érzem a 2 hónap kihagyást, amikor nem futottam, a kondim, állóképességem elég messze van a jótól, de igyekszem beérni a lányokat. Az elmúlt napokban beszélgettem az egyik edzőmmel, aki megnyugtatott, hogy nem vagyok rossz állapotban, nem a többiekhez kell hasonlítanom magamat, hiszen ők már több éve csinálják ezt a felkészülést, ami május közepétől heti 4-5 edzést jelent, és az első évükben ők is így kezdték, mint én. A hosszú távú futást még mindig utálom, ha labda után kell futni, azzal nincs problémám, de a céltalan futást nem élvezem. Eddig hosszabb távokat futottunk gyorsan, most viszont már a rövidebbekre álltunk át, az előző héten 10 x 200 m-t futottunk. Az idő 36-42 mp, ami azért a 8-9-10.-nél már elég necces volt. Ezelőtt még 30 percet futottunk bemelegítés jelleggel, utána pedig 20 percet fociztunk, majd véget is ért a csütörtöki edzés. Ez az, ami jobban megy, korábban 500, 400, 200, 400, 500 m-t futottunk, aminél az utolsó 500 m nagyon megviselt, nem is sikerült időn belül maradnom. Ma viszont nagyon jól ment, minden köröm 40 mp alatt volt, az utolsó, 11. 38 mp. Egyre jobb állapotban vagyok, érzem az edzések hatását, eredményét. Amitől már most rettegek, szombaton triatlonunk lesz, a héten 5. edzésként. 500 m úszással kezdünk, 30 km biciklizéssel folytatjuk, és a végén 5-6 km-t futunk. Hááát... jelenleg kételkedem, hogy képes leszek rá időn belül, de meglátjuk. Ütővel nem sokat foglalkozunk, heti 1x van 40 perc ütős edzés, amikor csak ütünk, húzunk, passzolunk, és néha még egy kicsit játszunk is. :) Hihetetlennek tűnik, de azt hiszem meg fogok tanulni rendesen húzni, legalábbis az előző heti edzésen elég jól ment. Végre, már alig vártam, hogy úgy rendesen elsajátítsam a húzása technikáját, és ez most sikerülni fog. Még Ela – Ela Piotrowska, a lengyel válogatott csapatkapitánya, bajnok- és kupagyőztes a Red Ants csapatával 2011-ben - is megdicsérte az egyik lövésemet a játék közben, szóval azt hiszem jó úton haladok. :)

Nemrég otthon töltöttem pár napot, édesanyám születésnapja miatt. Pénteken találkoztam pár SZPK-s lánnyal, akik nagyon megleptek egy szuper ajándékkal; kaptam tőlük egy bajnoki érmet. Ezúton is köszönöm szépen nekik, nagyon örültem neki, itt lóg a falamon a svájci érem mellett. :) Jó volt kicsit újra otthon, igaz ezeket a rövid hazaugrásokat nem annyira szeretem, mindig stresszes, sokan szeretnének látni, de nem tudok szétszakadni és egyszerre több helyen lenni. Ezúton is elnézést kérek mindenkitől, akit nem tudtam „besűríteni”, de ígérem, aki szeretne velem találkozni, annak júliusra adok időpontot :D – viccet félretéve, júliusban lesz majdnem 3 hetem, elérhető leszek -. A visszautazásom nem ment zökkenőmentesen, sikerült megsiratnom magam. A repülőút tűrhető volt, semmi extra, korábban szálltunk le, mint a megszokott, így úgy döntöttem, hogy egy korábbi vonattal megyek, és veszek az első állomásig jegyet (ugyanis 7 órától ingyen utazom, a vonat viszont ½ 7-kor indult). Örültem neki, hogy hamarabb haza érek. Felszálltam a vonatra, befoglaltam egy 4 fős helyet, leraktam az övtáskámat, a kabátomat, a nagy táskámat, majd rájöttem, hogy jobb lenne egy 2 fős helyen ülni egyedül, ezért áthurcolkodtam 2 „széksorral” előrébb. Közben megjelent a takarító bácsi, majd amikor már épp indultunk és kerestem a táskámat, hogy elővegyem a telefonomat, szívroham közelébe kerültem, ugyanis sehol nem találtam. Egy kedves férfi odaadta a telefonját, hátha valaki felveszi és kiderül, hogy elhagytam valahol a peronon – amiben biztos voltam, hogy nem így történt-, de nem jártunk sikerrel. A vonat közben elindult, a takarító bácsi persze leszállt. A következő állomás Genf, ahol gyorsan leszálltam, majd indultam vissza a repülőtérre. Ekkor már potyogtak a könnyeim, amit a kalaúz is észrevett, amikor felszállt mellettem – én persze jegy, pénz, minden irat nélkül utaztam -, és hihetetlen módon fogta magát és tovább sétált az első osztályra. Megkönnyebbültem, hogy nem kapok pénzbüntetést is, az elhagyott táskám mellé. Amikor visszaértünk a Flughafenre, rögtön elkezdtem kérdezgetni a takarító embereket. Egyikük sem beszélt németül, én angolul, magyarul és németül magyaráztam nekik, mindhiába. A kalauz már többet segített, felküldött a talált tárgyak osztályára, de sajnos ott nem adták le az én táskámat. Ekkor már magamon kívül voltam, képzelhetitek, minden nélkül. Visszamentem a peronokhoz, hiszen még nem találtam meg azt a takarítót, aki a vonaton volt, mikor elhagytam a táskámat. Szerencsém volt, mert rögtön összefutottam vele. Kérdeztem tőle, látott-e egy kis fekete táskát, mire a dereka köré mutatott. Ekkor tudtam, hogy jó helyen járok. Kedvesen mosolygott, majd elővette a szemeteszsák alól a táskámat. :) Örömömben megöleltem, és minden nyelven megköszöntem neki, amin csak tudtam. Természetesen nem hiányzott belőle semmi, de nem vagyok benne biztos, hogy leadja az elhagyott tárgyaknál, ha nem kérdezek rá. A lényeg, Happy End – leszámítva, hogy így ½ 12-kor értem haza - . :)

Egyik hétvégén elmentünk kirándulni Dórival. Szombaton reggel indultunk, először megnéztük Bellinzonát, ahol 3 nevezetes vár található, majd átmentünk Locarnoba, ami nem fogott meg annyira, este pedig Sementinába tartottunk, ahol már korábban lefoglaltunk egy szállást. Ez a környék már olasz területnek számít, minden olaszul van kiírva, az emberek olaszul beszélnek, persze a többség a németet is megérti. Olyan furcsa, hogy még mindig Svájcban voltunk, de az érzés Olaszországhoz kötött. Genfben is hasonló a helyzet, még Svájc, de minden franciául van. A szállásunkról annyit, hogy 5 csillagosnak mondanám... :) Kaptunk egy egész lakást, lent fürdő, nappali, tv, konyha, étkező, fent pedig 3 szoba és még egy fürdő. Hihetetlen volt, milyen kedves nő fogadott minket. Ismeretlenként mentünk, egyszer beszélt Dóri vele telefonon, de még soha nem látott minket, és mégis... Mosolyogva, lelkesen nyitott ajtót, mutatott meg mindent. Nem beszélt túl jól németül, de segítettünk neki megértetni magát. :) Este azt mondtuk neki, 8-ra kérnénk a reggelit. 7-kor már hallottuk, hogy megérkezett, és készítette a lakomát... 1 órán keresztül pakolta ki az ételeket, friss kaláccsal várt minket, amit akkor vett ki a sütőből. Az étel mennyiségére nem panaszkodhattunk, sőt, desszertnek még gyümölccsel és sütivel is kedveskedett nekünk. :) Reggeli után összepakoltuk a cuccainkat és útnak indultunk. A buszmegállóban ért minket az első csapás, amikor megláttuk, hogy a következő busz csak 1 óra múlva jön. Más lehetőség nem volt, így aztán visszamentünk a szállásra, ahol a hölgy felajánlotta, hogy elvisz minket. Mikor odaértünk, bepróbálkoztunk a „kifizetjük az útiköltséget” mondattal, amire majdnem hogy elküldött minket jobb helyekre... :) Léteznek még ilyen emberek?!? :) A rideg Svájcban, amiről mindenki azt mondja, hogy „utálják a külföldieket”....
Így tehát örömködve folytattuk az utunkat, azon elmélkedve, hogy tudnánk viszonozni a hölgy kedvességét. Lugano nekem jobban tetszett, mint Locarno. Nagyon szép helyek voltak, itt sikerült dottóval bejárni a várost, és még egy hajókázáson is részt vettünk. Érdekes volt látni, hogy több család lakik a hegyek aljában, a vízpart mellett, olyan helyen, amit csak hajóval, csónakkal lehet megközelíteni. A hajóút közepén került egy középkorú férfi és a fia mellénk. Pár perc múlva jött a kérdés, mi ez az érdekes nyelv, amit beszélünk... :) Mikor mondtam, hogy magyar, akkor meglepődött, mert 2 hete épp Budapesten járt, és most mégsem ismerte fel szeretett nyelvünket. :) Jót beszélgettünk, nagyon kedves volt, ismét egy normális svájcival sodort össze az élet. Vacsi után haza indultunk, ahol engem egy hatalmas „meglepetés”, az új kedvenc, 8 hetes Kyra várt. A képeket a facebook oldalamon találtok, ha valakit érdekel (a kutyusról és a hétvégi kirándulásról is).

Azóta voltam moziba is Dórival, egy nem túl jó filmet néztünk meg, aminek még így is a legidegesítőbb része az volt, hogy a film felénél szünetet tartottak. A bőr ülésekre nem lehetett panasz, a kényelem és a minőség csillagos 5-ös, de ez a szünet dolog... idegesítő, mint amikor a tv-ben nézel egy filmet és következik a reklám.

Kyra nagyon édes, tündéri kutyus. Próbáljuk tanítani, eddig csak az ül és a marad maradt a fejében, de remélem hamarosan olyan okos lesz, mint Brúnó. :) Nagy örömöt okoz, amikor reggel megyek le a lépcsőn, meglát és rohan hozzám, kapok tőle jó reggelt puszit, beveti magát az ölembe és várja, hogy simogassam. :)

Holnap jön vissza Laura, 2 hónapot itt fog dolgozni, amíg a sulija nem kezdődik el Németországban. Azt hiszem, belevetjük magunkat az éjszakába, szombaton nála alszom. De ne gondoljatok rosszra, semmi buli, hiszen épp elég mesélnivalónk van egymásnak. A bulizást augusztusra hagyjuk, amikor újra visszajövök Svájcba. Július 11-én utazom haza, és csak július utolsó napján kell visszarepülnöm, ami nagyon hosszú időnek számít ha azt nézzük, hogy december óta nem voltam egyhuzamban 5 napnál többet otthon. Végre, lesz időm kicsit pihenni, 10-kor felébredni, bekapcsolni a tv-t, magyar mesét nézni és nem mellesleg anya finom főztjét enni. :) Csak aztán nehogy annyira élvezzem az otthon létet, hogy vissza se akarjak jönni... :)

Mindenkinek nagyon kellemes nyarat kívánok, hamarosan befejeződnek a vizsgaidőszakok is, így elkezdődhet a nyári őrület. Már csak az időjárás hiányzik, mert ha jól tudom, otthon nincs nagy meleg. Nálunk a héten már 2x volt 30° felett, ekkor voltunk is strandolni a fiúkkal. Remélem mikor leszáll a repülőm Budapestem, csodás időjárás fogad a reptéren. :) 

Hogy mi történt az elmúlt 1,5 hónapban!? Szerencsére zajlik az élet, mikor boldogan, mikor szomorkásan, leginkább napsütésesen, és ami a legjellemzőbb, rengeteg szervezkedéssel, feladattal körülöttem. A szerződés aláírása után az agyalásnak véget vethettem, egy gonddal kevesebb. Legalább a fejemet nem kell használnom egy darabig, nem leszek stresszes - gondoltam magamban-. Elmesélem, mi minden történt, mióta nem jártam a blogom környékén.
(az alvás mestere)

• A Marentini család utazása Magyarországra:
  Furcsa volt, hirtelen ismét Magyarországon lenni. Vagyis, ez még nem is volt furcsa, az viszont sokkal inkább, hogy a svájci hétköznapjaimat betöltő személyek is velem voltak. A 2 család megismerkedett egymással. Szerintem jól sikerült az otthon töltött pár napunk. A fiúk halálosan beleszerettek Brunóba, minden vezényszót megtanultak magyarul (ül, fekszik, marad, lábhoz, gyere ide, okos, …), így szegény kutyusunk olykor nem tudta, mit kell csinálnia. Nagy kedvenc lett, a középpontba került, a legjobban Sandroval barátkoztak össze. Ami furcsának tűnhet, hiszen Sandro csak 6 éves, Bruno 2x olyan nehéz, mint ő, nincsenek egy súlycsoportban, Sandro mégsem félt tőle. Igaz, látszott rajta, hogy tiszteli Brunot, de a 3. napon már a szájából is kihalászta a játékát, persze parancsszavak segítségével. :) Andynek úgy telt ez a „nyaralás”, ahogy szerette volna. Semmi stressz, pihenés, időpont nélküli programok, találkozás a pesti – német - munkatársakkal, megismerni a családomat. Ez sikerült. Anyának akadt dohányzó társa, aminek nagyon örült, valamint így sikerült rájönnie, hogy miért is bírom Andyt („Hát ez az ember hihetetlen jó fej!”:)), Apukám eseténél kiderült, hogy fel van készülve az unokák érkezésére, ugyanis szó nélkül lefoglalta a fiúkat (órák hosszat), Tesóm pedig a maga jó lelkével belopta magát mindenki szívébe. Nina esetében éreztem úgy, hogy talán ő több eseményt is el tudott volna képzelni, de a fiúk és Andy elnyomták ezt a szándékát. Persze ő is jól érezte magát, végre vehetett magának foci cipőt, nem is 1-et... :) Nekem kevésbé volt nyaralás, alig sikerült találkoznom valakivel, igaz igyekeztem 1-2 halaszthatatlan találkozót beiktatni. Ismét részt vehettem egy SZPK-s férfi mérkőzésen - a kisfiúk otthon aludtak, a nagyfiúk otthon pókereztek, anya megismertette Ninával a magyar specialitást, vagyis a pálinkát, én pedig beszélgethettem a régi csapattársakkal, barátaimmal, örülhettem SZPK-s góloknak, élvezhettem a kedves fogadtatást oly személyek részéről, akikre nem is számítottam. :) Nina egy Dödöllés sállal gazdagodott (köszönet Galambos Tominak:)), valamint a tudattal, hogy nem szereti a pálinkát... :)

  

• 
  
• st. galleni hétvége:
  Hamarosan Világbajnokságra kerül sor St. Gallenben (http://www.wfc2011.ch), így ideje volt letisztázni a szállásunk helyét. Jó 1,5 hónap keresgélés, telefonálgatás, e-mailezés után találtam egy megfelelőnek tűnő, árban ideális szállást. Mivel képet nem találtam a neten, az e-mailben pedig közölték, hogy személyesen kell lefoglalnom, megbeszélni a részleteket, ezért kénytelenek voltunk utazni... Sajnos St. Gallen messze van tőlünk, 3 óra, de megfelelő időpontot választottunk, így több programot is összehoztunk. Nina barátnőjénél aludtunk, akiről el lehet mondani, hogy egy őrült, hihetetlen nőszemély, halálra röhögtem magam... :) Pénteken voltunk svájc-cseh floorball meccsen, de borzasztó volt, kiábrándultam mind a 2 csapatból. A svájciak nyertek, de hihetetlen sok hibával játszott mind a két csapat. A szombati programban szerepelt az Unterkunft megnézése, valamint Connyland. Nem tudom, hallottatok-e már ConyLand-ről, ha nem, itt egy kis tájékoztatás:http://www.connyland.ch/ . A legnagyobb élvezetet a delfin show nyújtotta, hihetetlen okos állatok. Képeket itt találtok: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.226151204066791.74960.100000157392663

• Búcsú Laurától:
  Sajnos eljött az idő, amikor el kellett búcsúznom a legjobb „svájci” barátnőmtől. Laura május 1-jén utazott haza.
  Szombaton kb. 10 fiú és 7 lány társaságában tartottuk a búcsúestet. Grillezéssel kezdtünk, majd beszélgetéssel, gitározással, énekléssel folytattuk. Egyik gitáros fiúnak köszönhetően - hatalmas túlzással – megtanultam gitározni. :) Mindenesetre kijelentették, hogy őstehetség vagyok, párszor megmutatta, mit hogyan, és egy kis gyakorlás után már profin játszottam. Ami biztos: ha újra kezdhetném az életemet, egy dolgon biztosan változtatnék. A sport mellett szerepelne egy hangszer is a hétköznapjaimban, talán zongora vagy gitár, ugyanis mind a kettő hatalmas örömet okoz. :) Az este jól sikerült, 3 körül mentünk aludni, de többen fent maradtak még. Másnap el kellett köszönnünk Laurától. Tudtam, hogy nem végleges a búcsú, ugyanis júniusban jön vissza Svájcba, és remélhetőleg júliusba Magyarországra. Ennek ellenére nehezen ment, de sietnünk kellett Coräval, nem sok időnk maradt a busz indulásáig, ez pedig megszabta a búcsú idejének hosszát. 

Laura szerencsésen haza ért, élőben nézte végig, ahogy a magyar u19 válogatott legyőzi a németeket. :) A kapcsolatunk változatlan, sokat beszélgetünk, amint történik valami említésre méltó, rögtön előkerül a Skype. :) Remélem ez a továbbiakban is így marad.

• Német - magyar U19-es VB elődöntő:
  Péntek este került sor erre a fantasztikus mérkőzésre. Ez azonban nem az egyetlen program volt aznap estére, ugyanis Larissa, a német csapattársam ezen a hétvégén utazott haza, így egy kisebb összejövetelre került sor. Aki ismer, tudja, hogy tudok egy gólnak örülni... :) Többször ordítottam örömömben, bánatomban is – kimaradt helyzeteknél, német góloknál -, de a legvégén én mosolyoghattam, és nekem adatott meg a lehetőség, hogy az este további részében is emlékeztessem német barátnőmet, hogy igen, mi nyertünk. :) A meccs legvége érdekesre sikeredett. 2 laptopon követtük az eseményeket, és valamiért Larissánál minden előbb történt, gyorsabban jött a közvetítés – a livestream biztosan érzékelte, hogy német laptopról van szó.... :) -. Hirtelen Larissa felállt, nem szólt semmit, csak odafutott hozzám, és mondta, hogy most nézzem, jön a lényeg – persze azt hittem, német gól lesz - . És aztán GÓÓÓÓÓÓÓÓL :) Felugrottam, magyarul kiabáltam, magamra sem ismertem. :) Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen érzéseket vált ki belőlem a fiúk sikere. Kicsit újra éltem a női VB-t, hiszen mi is ennyire örültünk a döntőbe jutásnak, és még mindig emlékszem erre az érzésre. Sajnálatos módon a fiúk azt is megtapasztalták, amit mi, milyen érzés kikapni a döntőben. :( Ennek ellenére hatalmas gratuláció nekik, mindenkinek, aki közreműködött a siker érdekében.

  P.S.: Én előre megmondtam Lengyelországban, hogy ez a csapat nagy eredményt fog elérni a VB-n. :)
   

• Péntek 13, Andy xx. szülinapja: 
  Erről csak röviden. Semmi komoly nem történt péntek 13 alkalmából, csupán eltűnt Sandro 1,5 órára... Andy aludt, én elvittem Burgdorfba Lucat, Sandro pedig a szomszéd kisfiúval játszott. Szóltam neki, hogy 20 perc és jövök, apa itthon van. Mire hazaértem, Sandronak hűlt helye, sehol nem találtam. Próbáltam kifaggatni a családfőt, felébresztettem, de csak kómásan válaszolt, hogy nem látta Sandrot... 1 óra múlva Sandro haza ért, kiderült, hogy beszélt Andyvel, legalábbis mondta neki, hogy elmegy Kevinnel és Jäsminnal. Azt már nem tudom, hogy a szülinapos ébren volt-e, vagy csak épp horkolt egyet, mire a Picur úgy gondolta, ez igent jelent, ... de a lényeg, Sandro előkerült, Andy pedig öregszik... :D

   

• Betegségek, sérülések, stb...
  Sajnos a bokám, vagyis az Achillesem még mindig fáj terhelés során. Kértem időpontot Martinhoz, aki elküldött dokihoz. Dr. Zundel azóta a kedvenc doktorom lett, hihetetlen rendes, igazán jó orvos. A lábamat megvizsgálta, majd elküldött MRI-re. Pénteken voltam nála, csütörtökön már mehettem is MRI-re. Elég gyorsan kaptam időpontot. Sajnos aztán vasárnap betegen ébredtem; ízületi fájdalom, fej-és torokfájás. 3 napon keresztül fájdalomcsillapítóval próbáltam aludni, ami nem igazán sikerült. Vasárnap 5, hétfőn pedig 4 órát tudtam aludni. Kedden a torokfájásom addig fajult, hogy egész nap nem ettem, ittam, annyira fájt, nem tudtam rendesen nyelni. Este fizioterápiám volt Martinnál, utána pedig laza erőfelmérés a következő szezonra. Végül is, túléltem, megcsináltam. Nem mondom, hogy a maximumot tudtam adni, sőt... de legalább a következő felmérésnél sokkal jobb eredményt fogok elérni. :D Szerdán reggel beszélni sem tudtam, így Nina felhívta a dokimat. 1 óra múlva már a rendelőben ültem és vártam, hogy szólítsanak. Ezúttal Zundel úr csak bejött hozzám és bemutatta a doktornőt, aki megvizsgált, valamint mondta, hogy amint megvan az eredmény, jön és megbeszéljük a folytatást. Doris, a doktornő gyerekorvosnak tűnt a maga lelassult, kedves, halk beszédével. Alaposan megvizsgált, vett mintát, majd kiderült, hogy Anginám van, mandulagyulladás. Doris fel akart írni receptet, amikor betoppant a kedvencem. :) Rögtön konzultáltak, mi a problémám, mit kell vele tenni, stb., majd kivonultak és 2 perc múlva 2 gyógyszerrel tértek vissza. Így aztán a recept mehetett a kukába, ott helyben megkaptam mindent, amire szükségem volt. Nem tudom, hogy Zundel doktor azért ilyen rendes velem, mert a Wizardsnál játszom, vagy csak szimplán jó fej mindenkivel. Mindenesetre elmondhatom, hogy itt szeretek orvoshoz járni; kedvesek, segítőkészek, várakozási idő max. 10 perc, és az időpontra nem kell napokat várni, ha komoly a baj, elég 1-2 órát... :) Csütörtökön MRI. Vicces volt, nem találtam parkoló helyet, így 13.39-kor szálltam ki a kocsiból. Még futottam is. 13.40-re volt időpontom. Mondhatni lecsesztek, hogy késtem, már vártak rám... Heee???? :D Én kis naivan gondoltam, majd a várószobába kell ülnöm 10-20 percet, mint otthon, de tévedtem. A felvétel jól sikerült, 25 perc, mozdulatlanul feküdtem és zenét hallgattam. Szerdára van időpontom a dokimnál, a torkom és a lábam miatt is, úgyhogy hamarosan kiderül, van-e valami probléma. Remélem nincs, és akkor elegendő a fizioterápia, valamint az Achillesem megerősítése.
   

• Burgdorf Wizards U21 2010/2011
  A bajnokság befejezte után kiderült, hogy 3.-ak lettünk. Nem sikerült rájönnöm, hogyan hozták ki ezt, de nem is nagyon érdekelt. A lényeg a csodálatos érem, ami a szobám falán lóg. Az egyesület elnökétől vehettük át az érmeket, valamint a kupát. Fénykép is készült rólunk, ami aztán megjelent a helyi újságban, valamint a „díjátadó” után pezsgőzésre került sor. Természetesen alkoholmentest ittunk, hiszen utána „játékos” edzésünk volt.
   

• 2011/2012-es szezon, Burgdorf Wizards SML

  És eddig is eljutottunk. 05.14-én elkezdtük a felkészülést. Ha valaki figyelmesen olvasta és bele is gondolt, mikor volt 14-e, akkor rögtön rájött, hogy ez egy szombatot jelent. Csapatos délután, egészen ½ 2-től estig. Először a csarnoknál találkoztunk, majd egy közeli vendéglőbe mentünk, ahol hidegtálakkal, különböző italokkal vártak minket. 1 órát töltöttünk ott, szinte mindent befaltunk (voltak nagyon finom falatok is), majd irány tovább. Sajnos az időjárás nem kedvezett, szakadt az eső és hideg is volt. Egy új sportággal ismerkedtünk meg, a hornusszal (https://www.youtube.com/watch?v=QdNCd8PDF5U&feature=related). Szerintem nem sokan hallottatok róla, sőt, lehet még senki. Én sem tudtam, mi ez, mindenesetre az kiderült, hogy eddig még nem találkoztam ilyen nehéz sporttal... :) A labdát talán ha 2x eltaláltam, akkor is 1x visszafelé gurult. Nem tűnik bonyolultnak, amikor csak megfigyelő voltam, gondoltam magamban, nekem menni fog... :) De nem így lett.
   

  A délután további részét az egyik edzőnk, Mic lakásában töltöttük. Grilleztünk, beszélgettünk, letisztáztuk az elvárásokat egymással szemben, a céljainkat a bajnokságban, kupában, és a többi... :) Én az Eurovíziós dalfesztivál közepén jöttem el, és itthonról kuksoltam – Sandro „társaságában”, aki a hétvégén az én szobámban aludt, mert ő mindenképpen velem akart aludni :) - , milyen kevés pontot kap Wolf Kati... :(

  Hétfőn pedig túlestünk az első próbatételen. 15 perc futás, majd 5 x 3 perc gyors, 4 perc kocogás. Én kidőltem, igaz bízom benne, hogy csak a betegségem és a lábam miatt. Tegnap erőfelmérésünk volt, a többiek előnye, hogy már ismerték a feladatokat. Nem mondanám, hogy nagyon kilógtam, igaz a hosszú távot ismét nem bírta a lábam. Ma voltam dokinál, szerencsére nincs komoly bajom, de nem futhatok, edzhetek rendesen. Kapok majd „bokavédőt”, folytatjuk a fizioterápiát, gyulladáscsökkentő gyógyszert kell szednem napi 1-et, és remélhetőleg 3 hét múlva teljesen tünetmentes leszek. :) Addig is, a héten nem edzhetek többet a lányokkal, ezért 2x edzek a konditeremben, 1x pedig 1 órát kell bicóznom vagy úsznom. Hétfőn, ha megjön a bokavédőm, ismét megpróbáljuk a hosszú távú futást.   

Sokat gondolkodtam, hogyan közöljem a legújabb hírt Veletek. Jobb nem jutott eszembe, mint hogy az eddigi bejegyzésekből kiválogattam a lényeges sorokat, mondatokat, kicsit megformáztam, összefoglaltam, és a végén kiderül, mi az oka a bejegyzés „születésének”. Aki készen áll, és szeretne osztozni az örömömben, annak csak a tovább gombra kell kattintania.... ja, hogy nincs tovább gomb!? Akkor görgesd tovább az egeret... :)

2010. 08. 17 Bedobtak a mély vízbe, a felnőtt csapattal edzettünk. Fantasztikus, ahogy ütnek, húznak, passzolnak, védekeznek, támadnak, ... :)

2010. 08. 19 Kedden az SML (felnőtt csapat) edzőmeccset játszott egy u16-os fiú csapattal. A meccs kezdete előtt leszólított az SML edzője. Először arra gondoltam, hogy majd megkér, szedjem a labdákat a meccsen, vagy intézzek el neki valamit, de aztán szerencsére nem így történt. :) Meghívott a jövő heti edzőtáborba. Nem hittem a fülemnek.
2010. 10. 15 Délben hívott Römu, az edzőm. Előző nap beszélt Aldoval, a felnőtt csapat edzőjével, és szeretnék, ha mennék velük meccsre pénteken... :) 1,5 órán keresztül remegett a kezem, és nem tudtam eldönteni, örüljek-e neki. Nem vágytam még rá, mert úgy gondolom, nagyon messze vagyok az Elit csapattól. Sokkal jobbak nálam fejben, technikában, és sokan gyorsaságban is (pedig abban azért nehéz megverni:D). Aztán a válaszom igen volt, ezért már este mennem kellett hozzájuk edzésre. Azon kívül, hogy izgultam, féltem, nem értettem, miért én vagyok itt az U21-es csapatból, hiszen az utolsó edzésen életem legrosszabb edzésmunkáját produkáltam, az első 5-10 perc után már fantasztikus volt. A lányok kedvesek, segítőkészek, ha valamit jól csinálok, megdicsérnek, ha valamit elrontok, biztatnak, minden sorcsere után megbeszéljük, mit kellett volna máshogy csinálni, mit rontottunk el, sokat segítettek. A játék elején nem sok közöm volt a labdához, de ha volt, akkor csak épphogy megérinthettem, a következő pillanatban már 2 játékos a nyakamban lihegett és elvették tőlem a játékszert. Gyorsan át kellett állnom egy másik tempóra, mintha egy másik dimenzióba csöppentem volna... Szerencsére sikerült megoldanom a szintváltást, egész jó dolgokat csináltam, többször megdicsértek és még gólpasszt is adtam. :)

2010. 10. 20

 „Florian Büchting: (15.10.2010) 19:54:02 (if my camera clock is right) - a historic moment in Hungarian floorball: for the first time, an Hungarian player stepped foot in the rink of an SML team (Nicole Vertesi for the Burgdorf Wizards at Unihockey Leimental in Basel) - honestly, it was just two seconds and she just walked from the penalty bench back to the substitution, but I am nevertheless proud of her :) ”
„Ágnes Apostol That's one small step for a (wo)man, but giant leap for the Hungarian floorball... Köszi Nicole :)”



2010. 10. 27 Vasárnap újra SML meccs, Európa idei 2. legjobb csapata (Piranha Chur) ellen. (1-1), (0-0), (3-1), 4-2 oda! 5 perccel a vége előtt még 2-2 volt, így ismét nem játszottam. Tusolás után ültem a padon és jött Aldo. Leült mellém és elkezdtünk beszélgetni. Mondta, hogy nem számított rá, hogy végig ilyen szoros lesz, azt gondolta, nagyobb különbség lesz a 2 csapat között, és akkor végre pályára léphetek a nagyoknál. A továbbiakban is fog hívni, és egyszer eljön az én időm, amikor játszani fogok, addig is jó, hogy a csapattal vagyok, megismerem őket, ők is hozzám szoknak és látom ahogy játszanak. A beszélgetés után boldog voltam, tudva, hogy számít rám, egyszer játszani fogok az elit bajnokságban!
2010. 12. 12 2 hete pénteken az SML meccset játszott, ahova az U21-ből Häubi kapott meghívást. Őszintén bevallom, kicsit csalódott voltam, és elgondolkodtam rajta, hogy talán nem volt megfelelő az edzésmunkám, vagy csak egyszerűen rájöttek, hogy „nem kellek nekik”.
Szombat reggel kaptam egy telefont Simontól, miszerint az U21-es derbi után mennem kell az SML-hez (na ekkor már tényleg semmit nem értettem). Hatalmas meccset játszottunk a „kicsikkel”, nagyon fáradt voltam, így az SML-nél a kispadon többször néztem az órát mint a pályát. A fáradtságomat az iszonyatos fejfájás is bizonyította, de azért jól szórakoztam a kispadon, sokat beszélgettem Bettinával, és még a csapat is nyert 2-1-re. Ezúttal hálát adtam „mindenkinek”, hogy nem kellett pályára lépnem, és örültem neki, hogy nem egy ilyen napon „debütálok” az elit csapatban.
Csütörtökön este ismét SML edzés, első sor. 4 lány van a csapatban, akiket igazán tisztelek, akikre felnézek és akik – ha lehet így mondani – példaképek számomra. Rahel, Cornelia, Herbie és Cöx. A 4 lány közül Rahel sajnos beteg, így ő nem volt edzésen, Corneliaval és Herbievel viszont egy sorba kerültem. Mit is mondjak!? Szuper volt. Élveztem, futottam, hajtottam, még akkor is, ha kicsit fáradtak voltak a lábaim. Többen megdicsértek, de ami a legtöbbet jelentett számomra, hogy Herbie, akit nagyon tisztelek, odajött hozzám és kijelentette, hogy öröm velem játszani „Das macht Spaß mit dir zu spielen.”. Képzelhetitek, köpni-nyelni nem tudtam, megmerevedve álltam és próbáltam felfogni, hogy nem csak álmodom. :)

2010. 12. 19 Első mérkőzés a felnőtt csapattal. Első sor, végig játék, első megszerzett gól:
http://verti.blog.hu/2011/01/08/2010_12_19_sml_meccs_karacsonyi_ajandekozas

2011. 01. 08 25-30 percet játszottam, Johanna helyére cseréltek be az első sorba. Nem tudtam megítélni, milyen volt a teljesítményem. Herbie és Rahel megdicsértek a meccs végén, vagyis azt mondták, hogy tudják, milyen nehéz egy meccsben lévő sorhoz csatlakozni és felvenni a játék ritmusát, de jól megoldottam a feladatot és ügyes voltam.

2011. 02. 19 12 perccel a vége előtt Aldo szólt, hogy kezdjek el melegíteni. Meglepődtem, hogy a szinte mindig kezdő Johanna és az U21-ben játszó Nicole közül engem választott.... Melegítettem, amikor gólt lőttünk. 8 perccel a vége előtt 3-2 nekünk. Ekkor mondta Aldo, hogy legyek kész, de nem biztos, hogy csatába küld, meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok. Szerencsére nyertünk, hatalmas játékkal. Egyáltalán nem érdekelt, hogy nem kaptam lehetőséget, hiszen az edzők hozzám állása "erőt adott". Soha nem gondoltam volna, hogy egy svéd és egy magyar játékos közül a magyart választanák. :) Igazán jól esett.
Aldo elintézte, hogy Martin megvizsgálja a bokámat, ami kiment a hétvégén. Vizsgálás közben Sophiával a jövőről, a játékosokról és a csapatról beszélgettünk, majd az edzők és Martin közösen meghozták a döntést; hétvégén ki kell hagynom az SML meccset, pénteken pedig el kell mennem dokihoz. Mielőtt indultam volna haza, Aldo magához hívott. Kérdezte, hogy mi a tervem jövőre, ugyanis szeretné, ha itt maradnék a felnőtt csapatnál játszani. Kicsit dicsérgetett, és mondta, hogy gondolkodjak rajta, ha vissza jövök a Vb selejtezőről, akkor leülünk és megbeszéljük a részleteket. :)

Február 24-én, csütörtökön sor került az első tárgyalásra Aldo és köztem. Elmondta, hogy szeretné, ha itt maradnék, de nem csak azért, mert tehetséges játékos vagyok, hanem a személyiségem miatt is. :) Nagyon rendes volt, vele még nem beszélgettem ilyen őszintén, vagyis komoly dolgokról még szinte egyáltalán nem. Sok mindent megtudtam, kik maradnak jövőre, ki megy el, milyen új igazolások lesznek, stb.. Az edzői stábbal kapcsolatban, még ők is gondolkodnak. 3 játékos válasza kérdéses most, ami fontos nekik. Ettől is függővé teszik, mi lesz velük jövőre. Annyit elárulok, hogy a 3 játékosból én vagyok az egyik. :) Aldo még azt is közölte velem, hogy hétvégén kezdő leszek, úgy készüljek.

2011. 02. 26 Kezdő sor, izgulás, de annyira nem féltem, ugyanis az edzők és a csapat nagy része tudta, hogy hullámvölgyben járok, nem vagyok formában. Tétje nem volt az összecsapásnak, nem múlt rajta semmi. 47 percet játszottam. Meglepően jónak mondanám a teljesítményemet, ahhoz képest, ahogy az utóbbi hetekben esetlenkedtem, most egész ügyesen ment. :) Persze hibáztam, és látszódott, hogy gyorsulnom kell ehhez a szinthez, amire képes vagyok, csak hiányzik a „rutin". Nyújtás és zuhanyzás után beszélgettem Herbie-vel. Azt már tudtam, hogy az edzők hogy vélekednek rólam, kíváncsi voltam 1-2 játékosra is, akik „sokat jelentenek nekem”. Herbie mondhatni megnyugtatott, igazából még azt is mondta, hogy még ő sem döntött, de ha én is igent mondok, akkor ő is egyre közelebb kerül a maradáshoz. :)

Összességében tehát: A 2010/11-es szezonban 7 mérkőzésen szerepeltem a jegyzőkönyvben az SML csapatnál. Az első 3 meccset „szó nélkül” végig ültem, egy kiállítással gazdagodtam – szabálytalan csere miatt engem küldtek a büntetőpadra :)- , majd a 4. meccsen bizalmat szavaztak az edzők, betettek a kezdő sorba, végig játszottam és gólt is szereztem. Ezek után következett még 3 meccs. Az elsőn kaptam lehetőséget, csereként 25 percet, a másodikon 2x melegítettem be, de "csak a kispadig jutottam", a harmadikon pedig ismét a kezdő sorban, 47 percig lehettem a pályán.

Az U21-es csapatnál mind a 17 mérkőzésen pályára léptem, 3 meccs kivételével mindig kezdőként. Támadó, center és védő is voltam, mondhatni univerzális személy. :)

És hogy mit is akarok kihozni ebből!? :)

Tegnap, vagyis 2011. április 5-én, kedden este, kb. 19.45 körül aláírtam életem első sportszerződését. Ezzel hivatalossá vált, hogy a 2011/2012-es szezont a Burgdorf Wizards Elit csapatában játszom. Amire a kijövetelemkor még gondolni sem mertem, most itt van előttem, karnyújtásnyira, sőt, a kezemben tartom, és próbálom elhinni, hogy ez velem történt meg. Egy szerződés. Egy igazi, rendes, hivatalos szerződés. Mondogatnom kell, hogy végre elhiggyem, hogy a jövő szezonban svájci válogatottakkal, svájci válogatottak ellen fogok játszani, akik idén világbajnokságot akarnak nyerni. Még mindig többször felteszem magamnak a kérdést; hogy kerülök ilyen játékosok közé!? Sehol nem vagyok ahhoz a játékszinthez képest, amit ők képviselnek...... de, "szerencsére" ezt csak én gondolom így, a játékosok és az edzők is meg vannak győződve arról, hogy helyem van az elit bajnokságban....  

Miután kiderült, hogy helyünk van a legjobb 4 között, elkezdtük a felkészülést. 2 hét, heti 3x 3 órás edzés, ebből rengeteg elmélet. Ezalatt a 2 hét alatt más védekezést tanultunk, más emberelőnyös felállást, és a sorok is teljesen átalakultak. 18+3 játékos állt a rendelkezésünkre, ami azért nem rossz. Azonban, ne szaladjunk ennyire előre, ugyanis kimaradt egy hétvége, amikor semmilyen mérkőzésre nem került sor, hiszen kupadöntőt játszott a 8 finalista (férfi és női Swiss Mobiliar Cup és Liga Cup).

Nagyon örültem neki, hogy végre nincs meccsem, el lehet lazulni egy délután/este erejéig. Ennek megfelelően, szombat délután elkezdődött a program. Laura szerzett nekem jegyet a kupadöntőre, a női és a férfi meccset néztük végig. A nőin semmi meglepetés nem született, a Red Ants csapata simán diadalmaskodott, a férfi döntő viszont sokakban felháborodást keltett. A favorit Wiler olyan pocsékul játszott, hogy azt nehéz szavakban kifejezni. Nekem legalábbis nem tetszett, amit mutattak, hiszen láttam már 100x jobban játszani őket. A hangulatra nem panaszkodhattunk. Sok ismerősre találtunk a csarnokban és a csarnok környékén, alig sikerült eljutnunk a mosdóig anélkül, hogy ne állított volna félre valaki. :) Én sokat beszélgettem Teoval - a szlovák női válogatott menedzsere -, Flóriánnal is sikerült összefutni, de a meccset Laura, Sebastian Bernieck és még egy német fiú társaságában töltöttem. :) A férfi döntőben került sor a 2011-es VB húzásra, de erről már írtam az előző bejegyzésben: http://verti.blog.hu/2011/03/07/vilagbajnoki_selejtezo_1

Meccs után elmentünk még Bernbe mekizni 4-en. Nekünk már akkor jó kedvünk volt, nem panaszkodtunk, élveztük, hogy nem nekünk kell a floorballal foglalkozni, játszani, hanem csak nézőként vettünk részt az eseményen... :D A kajálás elhúzódott, Corä már vagy 3x hívott, hogy mikor érünk vissza Wankdorfba. Bernben álltunk az állomáson és azon gondolkodtunk, mihez kezdjünk. Menjünk vissza Wankdorfba bulizni, de az első vonat csak 5 körül indul, vagy menjünk rögtön haza. A 3. lehetőség tűnt a legcélszerűbbnek, vissza Wankdorfba, megnézzük, milyen a buli, és még van 1 óránk az utolsó vonatig (kb. ½ 1-kor indult). Ebből aztán az lett, hogy odaértünk, kicsit poénkodtunk a 2 méteres, 120 kilós kidobókkal, majd bementünk a diszkóba és a többi már jött magától. Azt tudni kell, hogy belépésnél kapsz egy kártyát, a kártyához azonosítanak (lefényképeznek), és ha veszel valamit, akkor ezt odaadod a pultosnak, ő lehúzza, és kimenetelnél ezzel kell fizetned. Sikerült már a tánctér előtti bárban leragadni és felzárkózni a többiekhez. Az első alkalommal, amikor megnéztem, mennyi a kártyámon lévő összeg, azzal is szembesültem, hogy nem a saját kártyám van nálam... :) Laurával összecseréltük. Még jó, hogy észre vettem, különben fizethettem volna mindent, amit Laura fogyasztott. Gyorsan javítottuk a hibát, megtörtént a kártyacsere, majd folytatódhatott a buli. Szerencsére nem volt nagy tömeg, így nagyon jót buliztunk. Többen voltak a csapatból, a felnőttből Sophia, Johanna, Sandra, az U21-ből Irä és Corä, szóval igazán jól sikerült az este. Részletekbe ne menjünk bele.... :) Táncolgattunk, iszogattunk, énekeltünk, olykor beszélgettünk, de ami a legfontosabb volt, folyton vigyor ült az arcunkon, ami azt bizonyította, hogy megérte eljönni. :) 3 körül indultunk haza, hiszen kiderült, hogy van egy busz Bernből, amivel eljutunk Thunba. Kifelé menet – miért is ne akkor, amikor megyünk haza – megismerkedtem egy nagyon helyes fiúval, de nem sok esély adódott az ismerkedésre, mivel rohannunk kellett a buszhoz. Mindenesetre egy ölelés és egy „névcsere” elcsattant. :D

Laura és Corä mellé csatlakozott hozzánk 2 fiú, akik nagyon kedvesek voltak. Ők is Bern felé tartottak, így közösen mentünk a buszmegállóba, valamint Bernig közösen utaztunk. Nem tudom, miért tűnt a 2 külföldi érdekesebbnek, mint a svájci lány, de az egyik fiú végig velem, a másik meg Laurával beszélgetett. :D Corä csak ült és nézelődött, és gondolom nevetett rajtunk. A buszon aztán mindenkit bevontunk a beszélgetésbe, igaz nem tartott sokáig a közös utunk. Mi gyorsan leszálltunk, egy legyintéssel elköszöntünk a fiúktól és rohantunk a buszhoz. Szerencsénk volt, sokan voltak, így elértük. :) 5-kor már Lauráéknál voltunk Thunban. Egész hamar haza értünk. Másnap reggel elég kómásan ébredeztünk, nem volt könnyű elhagyni az ágyat. :D Ez végül ½ 3-kor összejött. Este egyedül voltam a fiúkkal, ami kicsit megerőltető volt, de szerencsére Nináék hamar hazaértek és mehettem ismét aludni. :)

A hét edzéssel, készüléssel telt. Hétvégén pedig kezdődött a rájátszás. Az első meccsen nem voltunk igazán jók, de rosszak sem. Az első harmadot rontottuk el, így rögtön elmentek 2 góllal. Az utolsó harmadot 3-1-gyel kezdtük, és ebben a 20 percben minden 2. cserénket kapus nélkül játszottunk (az első sor 6-5 ellen, a 2. 5-5 ellen). Sajnos nem sikerült nyerni, így másnap 1-0-s előnnyel jöhettek Burgdorfba. A vasárnapi meccs fantasztikus volt. Sajnos az első harmadot ismét elrontottuk (4-0), utána viszont felébredtünk és elkezdtük a felzárkózást. Minden gólnál szinte felrobbant a csarnok, a felnőtt csapat játékosai kitettek magukért, végig üvöltözték a meccset. :) A 3. harmadban 6-5 állt az eredményjelzőn, amikor még 3 perc volt hátra. Ezt a 3 percet kapus nélkül játszottuk, de nem sikerült a bravúr. Nagyon jól játszottunk – leszámítva az első harmadot -, de sajnos ezt a megállapítást csak az első sorra lehet kijelenteni. Mi lőttük mind az 5 gólt, a másik 2 sorunknak nem ment. A 3. sor többet játszott, mint a 2., ami szintén bizonyítja, hogy csapatként nem voltunk igazán erősek. Megérdemeltük volna a győzelmet, nagyot küzdöttünk, de nem sikerült.

Az első meccsen mindenhol játszottam. Kezdtem hátul, aztán a 2. harmadban előre kerültem, a 3.-ban pedig center pozícióba. A következő meccset végig védőként játszottam, nagyon jó volt, szinte hibátlanul - többek szerint-. Azt kell, hogy mondjam, imádok hátul játszani, nagyon élvezem. :) Új kihívás, nagyobb felelősség, tetszik. A 3. mérkőzésre ismét Churban került sor. Teljesen más sorok alakultak. Én visszakerültem előre, Nadu mellé. A meccs kezdete előtt kaptuk a hírt, hogy több SML játékosuk is jelen van, ami rontja az esélyeinket. Végül 10 válogatott játékossal álltak ki ellenünk. Mondanom sem kell, ezen a napon lemostak minket a pályáról. Esélyünk sem volt szinte, főleg a fantasztikus (válogatott) kapusuknak köszönhetően – aki egyébként mind a 3 meccsen a csapata legjobbja volt!!-. Gyorsabbak voltak, csak követtük a labdát. Ekkor tudatosult bennünk, hogy tényleg ők a legjobbak, nem hiába nyernek meg minden címet már 5 éve... Az utolsó 3 percet az az 5-ös játszotta, akik a jövő szezonban szinte biztos, hogy nem lépnek pályára U21-es színekben (hátul Cöx és én, középen Irä, elől pedig Larissa és Lara). Ez nagyon kedves gesztus volt Simontól. Még le sem fújták a meccset, de mi már Cöx-szel egymás nyakában voltunk. Szinte úgy örültünk, mint akik nyertek. Talán külső szemmel furcsa lehetett, de a vereség ellenére az eddigi legjobb eredményt értük el. 3 éve még a B ligában játszott a csapat, 2 éve jutottak fel, tavaly gólkülönbség miatt csúsztak le a rájátszásról, most pedig 3. hely (nincs bronzmeccs, de nem fogom azt mondani, hogy 4.-ek lettünk, mivel az nem igaz... :D). Mindenesetre tényleg jó volt így befejezni a szezont.

A hazafelé vezető út mókásra sikeredett. Kártyáztunk, persze büntetéssel, énekelgettünk, jól szórakoztunk. 19.00-tól Kirchbergben kezdődött a Wiler-Tigers férfi elődöntő 3. mérkőzése. 19.30-kor értünk Kirchbergbe, így az első harmadról lemaradtunk. Ennek egy pozitívuma adódott; nem kellett belépőt fizetnünk, hiszen már nem volt nyitva a kassza. A csarnok tele volt, de találtunk még pár helyet (én a kapu mögött ültem 2 csapattársammal). A hivatalos nézőszám 1035, amihez még jövünk mi, kb. 15 fő, valamint a többi „belógó” néző.. :) Elég szuper volt a hangulat, a csapatok pedig fantasztikusan játszottak. Szerencsére a wileri csapat nyert, így biztos volt, hogy ezúttal nem 2 lehorgasztott fejű edzőt fogok látni Sandro edzésén, mint a VB után, hanem mosolygós Hofbauer tesókat. :) Meccs után aztán irány haza, kellőképpen fáradt voltam, így jól esett végre ágyba bújni. Másnap csapatos ebédre került sor Burgdorfban. Jól bekajáltunk, én pedig siettem Kirchbergbe, hiszen Ninának edzőmeccse volt. Elkezdet focizni. Andyvel jókat nevettünk, kicsit gonoszkodtunk, de Nina a legjobbak közé tartozik.

És mostanság...

Sandroval nagyon jól kijövök, hihetetlen édes gyerek lett belőle, szinte minden nap kijelenti, hogy szeret. :) Tényleg közel kerültünk egymáshoz, nagyon ragaszkodik hozzám, és szívem szerint én is vinném magammal mindenhova. :) Remélem megmarad ilyen édes, aranyos, szeretnivaló kisfiúként. Annál több probléma van Lucaval. Nem tudom, mi az oka, de jobban oda kell figyelnem rá, különben hamar „eldurvulhatnak” a dolgok. Szerencsére úgy büntetem, fegyelmezem, ahogy szeretném, „szabad kezet kaptam”, így aztán könnyebb dolgom van.

Igaz, vége a bajnokságnak, de még 2 hétig edzünk, majd megkapjuk a jól megérdemelt pihenőt. Mivel már javában átigazolási szezon van (mármint csapatkereső időszak, hivatalosan csak máj.1-től lehet igazolgatni), minden edzésen megnőtt a létszám. A minimum, hogy 4 új arc tűnik fel, de ez csak jót tesz az edzéseknek. A playoff időszakában is jól jött, tudtunk egy olyan sor ellen játszani, akiknek a játékstílusát még nem ismertük. :) Kb. 1 hónappal ezelőtt az egyik csütörtöki edzésen, amikor az SML-lel együtt voltunk, 7 sorral tudtunk játszani, és még 2 cserénk is maradt. Ami 37 embert jelent + a kapusok. Ebből mondjuk 7-8 nem Wizards játékos volt. Van 1 lány, aki nagyon ügyes, ő eddig 2 edzésen volt, de szerintem mindenkit meggyőzött arról, hogy helye van a csapatban. Jól is érzi magát, úgyhogy esélyes, hogy jövőre a Wizards csapatát fogja erősíteni. :)

Előző hétvégén találkoztam Dórival Bernben, nagyon jót beszélgettünk, elég későn értem haza. Amikor a buszmegállóból sétáltam haza, arra gondoltam, hogy anya már hívott volna idegeskedő hangon; „Hol a fenében vagy már!?” :) Sokat nevettem ezen, így arra gondoltam, hogy felhívom anyát, megosztom vele, hátha neki is mosoly kerül az arcára... :) És igen, így történt.

Ezen a hétvégén (ápr. 2.) megyünk Corä szülinapi bulijára, majd valahogy hazakeveredünk Laurával, aki nálunk alszik, vasárnap pedig megkezdődik a bajnokság Nina számára. Hajrá Kirchberg! :D A jövő hétvégén csapatos záróbulink lesz, a hely és időpont még ismeretlen, de valószínű ezen a hétvégén Johanna búcsúbulijára is sor kerül, ugyanis megy vissza Svédországba. Az utána következő héten pedig irány haza a családdal. 14-től 19-ig leszünk otthon, remélem jól fogják érezni magukat, hiszen eddig csak Andy járt Magyarországon. Miután visszajöttünk, megyünk St. Gallenbe, ahol svéd, finn, svájci és cseh csapatoknak rendeznek floorball tornát. Mondhatni tesztelik a pályát, a körülményeket a VB előtt. Szeretnék egy svéd–svájci és egy finn–cseh meccset megnézni. Remélem összejön.

Tegnap volt Sandro szülinapja, amit bulival ünnepeltünk. Már 6 éves a picur, de sokszor olyan megnyilvánulásai vannak, hogy azt gondolom, már most értelmesebb mint Luca, pedig 5 év van köztük... :) Ma pedig azzal köszönt el, amikor indult az oviba, hogy úgy szeret, mintha a nővére lennék. :) 

A selejtezőről elég negatívan jöttem vissza, nem igazán volt kedvem floorballozni. Kicsit besokalltam Lengyelországban, az utolsó 2 meccsen valahogy nem sikerült odatennem magam, nem élveztem a játékot, és ami a legrosszabb, teljesen elvesztettem az önbizalmamat. Ennek köszönhetően alig akartam edzésre menni. Az elsőt ki is hagytam, hivatkozva a fáradtságra (igaz ez nem csak kifogás volt), de a következőn már részt kellett vennem. Ami javított a kedvemen, az a csapat és az edzők hozzám állása. Mindenki kedvesen fogadott, érdeklődtek, gratuláltak, és ott folytattuk a „kapcsolatunkat”, ahol abbahagytuk. :) Sajnos rengeteg hiányzónk volt, csütörtökön is csak 9-en voltunk edzésen. Nagy járvány ment végig a csapaton, a hétvégi meccsen 2 sorral tudtunk csak kiállni, és ebből a 2 sorból is 1-2 játékos még mindig komoly betegséggel küszködött. Az első számú kapusunk sem állt a rendelkezésünkre, így a nagyon fiatal, még kezdőként nem játszó Lara került a középpontba. Nagy nyomás nehezedett rá, de mondhatni sikeresen megoldotta. Az ellenfél UHC Dietlikon, akiktől hazai pályán kikaptunk 4-2-re. Most azonban más volt a helyzet. Ők egész pályás letámadást alkalmaztak, amit sikerült nagyon ügyesen megoldanunk. 5 perccel a vége előtt még 6-4-re vezettünk, majd 39 másodperccel (ismét, a 3. ilyen meccsünk) a vége előtt kiegyenlítettek. Így jöhetett a hosszabbítás, ahol természetesen elvéreztünk, ilyen esetben ez törvényszerű. Nem az a csapat fog nyerni, amelyiknek a játékosai sírnak a kispadon, hanem a lélektani fölényben lévő társaság. A 3 pontból tehát 1-t kaptunk, köszönhető ismét az utolsó percnek. Nekem nem sikerült sírnom, nagyon érdekes volt, én csak nevetni tudtam az egészen. :) Valahogy nem hatott meg, lehet azért, mert nagyon hiányosan, nem rendes csapattal álltunk ki, és én úgy gondoltam, kikapunk, vagy csak azért, mert még mindig „semleges” voltam a floorball iránt, vagy szimplán a helyzet miatt, hogy a bajnokságban 6 pontot vesztettünk el utolsó percben kapott gól miatt. Az okát nem tudtam, az viszont nyilvánvaló volt, hogy ezúttal nem szakadtam össze, mint legutóbb.

Még 2 meccsünk volt hátra a bajnokságból, ahol 3 pontot kellett hoznunk ahhoz, hogy biztos legyen a rájátszás. A következő héten hazai pályán játszottunk egy tőlünk gyengébbnek titulált csapat ellen. Kedden újra elkezdtem élvezni a játékot. Laura is ott volt, egy sorban ügyeskedtünk. Szarrá röhögtük magunkat, olyan gólokat lőttünk, amit normál esetben soha, de most minden összejött. Ez kellett ahhoz, hogy újra rendbe jöjjek fejben, mert már arra is gondoltam, hogy befejezem az egészet, annyira nem volt kedvem hozzá. Igaz ez a hét stresszes volt, mert jelentkezni kellett az egyetemre is, el kellett döntenem, hova, milyen szakra, nappalira/levelezősre, Bernben vagy Magyarországon, szóval igazán stresszes időszakomat éltem. Csütörtökön aztán Simon rákérdezett, mennék-e szombaton a felnőtt csapattal meccsre. Őszintén, nem voltam még kész arra, hogy egy SML meccsen játsszak, sem fejben, sem fizikailag, szóval Simonnal úgy döntöttünk, nem megyek. A „nem”-et erősítette, hogy vasárnap nagyon fontos meccs várt ránk, sok a beteg, a lábam pedig még mindig fájt, Martinhoz jártam kezelésre, aki amúgy lehülyézett, hogy így játszottam a selejtezőn. :) Ja, és nem mellékes, hogy szombatra már betervezett programom volt. Így tehát szombaton a felnőtt meccs helyett Thunba mentem Laurához. Az esti műsort a Bern Capitals és a Red Ants női csapata szolgáltatta, a lelátón pedig Laura, Corä, Rege, Ela, és még sokan foglaltak helyet. Ela csapata játszott, de ő még mindig sérült, így aztán a lelátón követte az eseményeket a mi társaságunkban. :) Nagy meccs volt, hatalmas meglepetéssel, hiszen a Bern Capitals elverte a Red Ants csapatát, akik az EC-n 3.-ak lettek. Sandra Dirksen is itt játszik, a német válogatott csk-ja. Hazafelé kiderült, hogy muszáj tankolnunk, különben másnap nem érünk el Burgdorfig. Az esti tankolás nem sikerült, így aztán ezt másnapra hagytuk. Viszonylag korán lefeküdtünk, hiszen másnap mind a ketten fontos „rangadót” játszottunk.

A mi meccsünk legfontosabb tényezője: Simon is ott volt. Az első gólt én lőttem, ennél a gólnál magabiztos voltam, nem gondolkodtam, beütöttem a felsőbe a lasztit. Végre újra visszatért az önbizalmam. Mindig mi szereztük meg a vezetést, de szinte a gólunk után 2-3 perccel rögtön kiegyenlítettek. A 2. sorunk kapott 3 gólt, mi nem kaptunk, viszont nekik a támadás is jobban ment, 3-at lőttek. Nem tudom, miért, de védekezésben mostanában nagyon jók vagyunk, alig kapunk gólt, de a támadásoknál hiányzik a befejezés. 9 perccel a vége előtt szereztük meg a 4. gólunkat. Simonnak köszönhető, hogy sikerült kapott gól nélkül kibírnunk ezt a 9 percet. Az utolsó 3 percet végig játszottam, abból kb. 1,5 percig a kapu mögött tartottam a labdát. Amikor lefújták a meccset, majdnem összeestem, alig volt erőm elfutni a kapusig, ahol már ment a „kicsi a rakás”... :) Nagyon kikészültem, az az utolsó 3 (vagy 9) perc lelkileg és fizikailag is „megviselt”. Érhető, hogy mindenkinek eszébe jut ilyenkor az előző hét, vagy az a 3 meccs, amikor az utolsó percben vesztettünk pontokat, de ezúttal Simon helyrerázott minket fejben. Hatalmas edző, olyan dolgokat csináltunk, ami szerintem 10-ből 1 edzőnek, ha eszébe jut. :) A harmadik gólunk teljes mértékben az ő érdeme. Kitalált egy olyat, amin először nevettünk, mert elég hihetetlennek tűnt, de bejött. A támadás: a jobb oldali védőnél van a labda, a sarokban. Ekkor a bal oldali védő (aki a cserepadhoz közelebb van) lemegy cserélni, a cserepad legvégén, a cserepad elején pedig beugrik a helyére egy játékos. Ekkor a jobb oldali védő az új játékosnak passzolja a labdát, de a csere előtt még a 3 csatár a jobb oldalra „húzza” a védőket. A cserénk megkapja a labdát - aki Angi volt-, előtte pedig szabad az út a kapuig. Igaz, hogy szélről, nem teljesen középről lőhetett, de ez is olyan helyzetnek számít, amit illik belőni. :) De ha nem lőtt volna kapura, a kilépő védő miatt mindig állt valahol egy üres játékos, hiszen 4-3-ban támadhattunk. Hatalmas volt az öröm, szerintem a nézők nem tudták, miért örültünk ennyire. A csapat fele Simon "nyakában landolt", a másik fele Angiéban. :D Simon ugrált örömében, hihetetlen boldog volt. Nem csoda, elsőre teljesítettünk egy olyan "figurát", amit az öltözőben talált ki. Nagyon oda vagyok érte - félreértések elkerülése végett, nem férfiként, hanem mint Headcoach :) -, olyan edzői tapasztalattal rendelkezik, olyan edzői képessége/tehetsége van, amivel nem sokan büszkélkedhetnek. Meccs után kaptunk egy „láda” sört. A jutalom. :D Leírhatatlanul boldogok voltunk, sokáig a csarnokban maradtunk, beszélgettünk, énekeltünk, stb..



 A következő héten csak egy U21-es edzésünk volt, az alacsony létszám miatt. A cél az volt, hogy mindenki meggyógyuljon az utolsó meccsre.
Hétfőn délután egyedül vagyok itthon, a fiúknak programjuk van. Mindig várom a hétfőt, mert akkor tudok magammal foglalkozni, pihenni, blogot írni, ezt-azt csinálni, de ezúttal ez nem így lett. A picur rosszul érezte magát, így orvoshoz kellett mennünk. Nem ment oviba, így egész délután a nyakamon lógott.

Kedden csapatos bulit tartottunk egy kis faházban az erdő közepén. Nagyon félelmetesnek tűnt, tényleg mint egy horror filmben, az erdő közepén egy üres, sötét házikó. Jól szórakoztunk, együtt volt a csapat, játszottunk, ettünk-ittunk, mulatoztunk, igaz még mindig sokan hiányoztak. Nekem fel kellett olvasnom egy berni szöveget, hát a többiek szarrá röhögték magukat. Majd Larissa következett, és meglepően rosszul ejtette ki a szavakat. Azt hittem, neki majd jobban megy, mivel mégis csak német, de nem... :D Buli után kezdődött a rémálom. Vagyis, inkább azt mondanám, hogy a szép álmaim befejezetlenül maradtak. Sandro 3 napon keresztül felébredt 3-4 körül hányni. :( Mivel mellettem van a szobája, így hallottam, azt meg nem teszem meg, hogy hagyom egyedül „szenvedni”, várok, amíg Nina lejön hozzá, mivel ő az emeleten alszik, lehet fel sem ébred. Szegényt nagyon sajnáltam. Kedd, szerda és csütörtök éjjel is ez volt a program. Elhihetitek, mennyire rossz volt. Kedden eleve későn feküdtem le, és miután felkeltem a Picur miatt, már nem tudtam visszaaludni. Szerdán korábban kerültem ágyba, de így sem aludtam valami sokat. Csütörtökön sor került az első „tárgyalásra” Aldo és köztem. Hivatalos voltam az edzésükre, ugyanis szombaton mennem kellett velük meccsre. Aldo nagyon kedves volt, több mint fél órát beszélgettünk. Elmondta, hogy szeretné, ha itt maradnék, de nem csak azért, mert tehetséges játékos vagyok, hanem a személyiségem miatt is. :) Nagyon rendes volt, vele még nem beszélgettem ilyen őszintén, vagyis komoly dolgokról még szinte egyáltalán nem. Sok mindent megtudtam, kik maradnak jövőre, ki megy el, milyen új igazolások lesznek, stb.. Az edzői stábbal kapcsolatban, még ők is gondolkodnak. 3 játékos válasza kérdéses most, ami fontos nekik. Ettől is függővé teszik, mi lesz velük jövőre. Annyit elárulok, hogy a 3 játékosból én vagyok az egyik. :) Aldo még azt is közölte velem, hogy hétvégén kezdő leszek, úgy készüljek. Képzelhetitek, "nagyon boldog voltam", napok óta alig alszom, pénteken még Laura is jön, mivel már hétfőn megbeszéltük, hogy nálunk alszik, közben Andy pókerpartit is szervezett, és ezek mellett szombaton magyar csajos találkozó is szerepelt a programban. Na mind1, nem mondhattam azt, hogy légyszi, inkább ne játsszak. :D Pénteken edzettem az U21-gyel, aztán beültünk páran a csarnok melletti étterembe inni egy üdítőt, majd indultunk haza Laurával. Itthon 2 nő és 7 férfi ült az asztal körül és nyomták az „all-in”-t. :) Nem zavartuk őket, Andyék megismerkedtek Laurával, beszélgettek egy kicsit, megmutattam a házat, csináltunk vacsit, lementünk a pincébe, amit mindenképpen látnia kell „mindenkinek”, zongoráztam, Laura is zongorázott, lejött Andy is, így aztán előadtuk mind a két közös számunkat, majd felvonultunk a szobámba. :) ½ 2-kor még lementem a fiúkhoz, meglestem, ki áll nyerésre. Ekkor már csak 5-en voltak, és ők is az este vége felé közeledtek. Mire felértem, Laura már félálomban volt. Kicsit beszéltem még hozzá, de hamar észrevettem, hogy nem kapok választ, így én is álomra hajtottam a buksimat - reménykedve, hogy nem kell felkelnem Sandro miatt - .... :)

Másnap reggel 9-kor keltünk. Laura ment haza, én meg gyorsan felöltöztem, reggeliztem, összepakoltam a meccsre, és indultam Bernbe, ahol 2 új, eddig csak a netről ismert magyar lánnyal találkoztam (Dóri és Dia). Bori sajnos nem tudott jönni, és a többiek sem, ugyanis volt még pár név az e-mailes levelezőlistámon, de így is remekül szórakoztunk. Aranyosak voltak, kedves lányok, biztosan fogunk még találkozni. Igaz, Dia nem érzi jól magát, rossz a család, ahol dolgozik, úgyhogy esélyes, hogy ő hamarosan haza megy, Dóri viszont a januári családváltás óta hasonló kapcsolatban van az új családjával, mint én. Sajnos nekem nem sok időm volt, sietnem kellett, hiszen 17.00-kor már a csarnokban gyülekeztünk. 1 órát adtam magamnak az alvásra, muszáj volt, ennek köszönhetően késtem pár percet. Szerencsére ezt elnézték nekem, nem kellett fizetnem... :) Kezdő sor, izgulás, de annyira nem féltem, ugyanis az edzők és a csapat nagy része tudta, hogy hullámvölgyben járok, nem vagyok formában. Tétje nem volt az összecsapásnak, nem múlt rajta semmi. Az első 2 harmadban azonos erőviszony alakult ki a pályán, igaz mi borzasztóan játszottunk. Ennek ellenére csak 4-2 állt az eredményjelzőn. Az utolsó harmadban mindenki lehetőséget kapott, így meggyengült a csapat és újabb 4 gólt kaptunk. Én 47 percet játszottam. Meglepően jónak mondanám a teljesítményemet, ahhoz képest, ahogy az utóbbi hetekben esetlenkedtem, most egész ügyesen ment. :) Persze hibáztam, és 1 edzéssel a hátam mögött látszódott, hogy gyorsulnom kell ehhez a szinthez, amire képes vagyok, csak hiányzik a „rutin".

Vereség ellenére a kedvenc buszsofőrünktől, aki egyébként hatalmas Wizards rajongó, egy kis ajándékcsomagot kaptunk – kiderült, hogy ő volt a fiú U19-es válogatottal Lengyelországban-. Az öltözőben pedig elköszönt tőlünk a csapat sportfőnöke, ugyanis befejezi a teendőit, a jövő szezonban már nem lesz a Wizardsnál. Búcsúzóul nyomott egy kis pénzt Sophia kezébe, hogy költse a csapat magára. Nyújtás és zuhanyzás után beszélgettem Herbie-vel a következő szezonról, a teljesítményemről, mindenről. Nagyon sokat adok a véleményére. Azt már tudtam, hogy az edzők hogy vélekednek rólam, kíváncsi voltam 1-2 játékosra is, akik „sokat jelentenek nekem”. Herbie mondhatni megnyugtatott, igazából még azt is mondta, hogy még ő sem döntött, de ha én is igent mondok, akkor ő is egyre közelebb kerül a maradáshoz. :) Benyomtunk még egy hotdogot, vagy valaki spagettit, ki amit akart. Az egyesület körüli segítők próbáltak rám tuszkolni pár szendvicset, ami maradt, de nem sikerült nekik. Kicsit beszélgettünk, majd indultam haza, hiszen másnap reggel már 9.00-kor indultunk Kirchbergből...

A Piranha Chur, a tavalyi bajnok otthonába látogattunk. Kapus nélkül, 13 mezőnnyel vágtunk neki a hosszú útnak. 3 óra oda, kicsivel több vissza... :D Nem volt forgalom, hamar odaértünk, így még tartottunk egy megállót Heidiland-ban. Én az edzőkkel ebédeltem, valahogy ott maradtam Közu társaságában, a csapat nagy része pedig nem evett, így "nem volt más választásom". :) Izgalmas volt, de leginkább hasznos, sok új dolgot hallottam, amiről eddig nem tudtam. A bemelegítés előtt Simon bejött az öltözőbe és vázolta a helyzetet: ma nem a győzelemért megyünk fel a pályára, hanem azért, hogy a floorball örömet okozzon, valamint megtanuljunk koncentráltan, fegyelmezetten játszani. A legfontosabb, hogy az eredeti taktikánkból semmit ne mutassunk az ellenfélnek, hiszen a döntőbe jutásért is velük fogunk játszani (eredménytől függetlenül, ez már biztos volt). Nem adjuk ki magunkat, a meccsnek már nincs tétje, nem árulunk el semmit, se szabadütés figurát, se védekezési taktikát, se 5-ös falat, semmit. Ennek megfelelően, az eddig még soha nem játszott 2-2-1-et alkalmaztuk védekezésben. Azzal a tudattal felmenni a pályára, hogy mindegy, mi lesz, iszonyatosan megnyugtató. Olyan lazán, örömmel, felszabadultan játszottunk, mint még soha. Mindenki mosolygott, ha elrontottunk egy támadást, biztattuk egymást, vagy ha épp átjöttek rajtunk – erre alig volt példa-, mindegy minden volt, csak egyszerűen élveztük a játékot. Az egyetlen célunk az volt, hogy fegyelmezetten, a megbeszélt dolgok szerint játszunk. Ez olyannyira sikerült, hogy nem tudtak mit kezdeni velünk. Amint eladtuk a labdát, nem támadtunk le, hanem felálltunk 2-2-1-be védekezni. Blokkoltunk, mindenhol ott voltunk, ha viszont valahogy áthámozták rajtunk a lasztit, Flavia a helyén volt – remek pótkapusnak bizonyult-. Az ő góljukat is mi lőttünk, öngól... :) A 26. percben megszereztük a vezetést, 2-1. Semmi mást nem csináltunk, csak tovább játszottunk az aznapi felállás szerint. Amint valaki csak egy picit is a fegyelmezetlenség jelét mutatta, Simon levette a pályáról, lecserélte, amíg az adott játékos összeszedte a gondolatait, összekapta magát fejben, majd mehetett vissza játszani. A koncentráció fontos szerepet kapott ezen a napon, minden más elé került. Az utolsó 3 percben gondolta úgy Simon, hogy oké, most már megnyerjük, mostantól komolyan vesszük. Ekkor a Piranha csapata már kapus nélkül játszott, mi pedig átálltunk emberek cserélgetésére. Sikerült kiharcolnunk egy kiállítást, így az utolsó 2,5 percre a labdatartás volt a feladat. Ezt sikeresen teljesítettük, így a vége 2-1 ide. :) Elvertük a bajnokot kapus nélkül. Ez megérdemel egy váááááá-t...... :) Igazi csapatmunka, mindenki kivette a részét a győzelemből. Hazafelé „partibuszt” tartottunk, sikerült jó hangulatot teremteni, sokat nevettünk, igaz mindenki fáradt volt. Ezzel a győzelemmel a 3. helyen zártuk a bajnokságot, és a hétvégén legyőzött, 2. helyezett Piranha csapatát kell 3x elvernünk ahhoz, hogy a döntőbe jussunk. De erről majd később....
 

1. Felkészülés
A selejtező előtti héten nem vettem részt floorball edzésen, csak konditeremben bicóztam, erősítettem és fizioterápiára jártam. Az egész hetem így telt, Martin nem engedélyezte, hogy edzek. Kaptam egy kulcsot a fitneszteremhez, és mondta, hogy akkor megyek, amikor csak akarok. Ez csak erre a hétre vonatkozott, ugyanis ha rendszeresen szeretnék járni, akkor méréseket kell csinálnunk és ő alakítja ki az edzéstervemet.

2. Utazás
Otthon töltöttem 2 napot, majd indultunk Lengyelországba. Az utazás nekem szörnyen telt, kb. 1órát aludhattam a 14-ből... Nagyon szenvedtem, sehogy nem volt jó. Mindent megpróbáltam, a földön fekve, az ablak mellett, a külső ülésen, de sehogy nem sikerült pihennem. Közben a sok semmittevéstől a lábam is elkezdett fájni, szóval már alig vártam, hogy megérkezzünk.

3. Első nap, teremszemle
Miután megérkeztünk, gyorsan elfoglaltuk a szállást, és indultunk is edzésre, ugyanis 20 perces késésben voltunk. Edzettünk egy kicsit, a lényeg az volt, hogy mindenki megismerkedjen a pályával, átmozgassuk a testrészeinket, hiszen rengeteget utaztunk. A pálya minősége nem tűnt rossznak, kicsit tapadt, de jó volt. A szobatársam Brigi lett. Tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy minden szobában azonos csapatból voltak a játékosok. Suszti és Hanna –mint szintén külföldiek- is együtt voltak, de még csatlakozott hozzájuk a Nóri.

4. A selejtező legfontosabb meccse
Korai kelés, kevés alvás, fáradt arcok, de mindezek ellenére jónak mondható edzés. Az első meccsünk felért a döntővel. Tudtuk, hogy ha itt nyerünk, akkor elég sok esélyünk lesz a továbbjutásra. Ezen a napon meg senki nem mondhatta, hogy fáradtak a lábai, vagy fáj valamije (sérülést leszámítva). Számomra ez a meccs pozitív volt. Az észtek ellen nagyon készültünk, mindenki tisztában volt a győzelem és a vereség súlyával is, így próbáltuk kihozni magunkból a legjobbat. 1,5 hét pihenés után ez volt az első megmérettetésem. 6-2-re nyertünk. Én élveztem a játékot, nem játszottam igazán jól, de rosszul sem. A sorok jónak tűntek, jól lettek összerakva, igaz nem túl sok lehetőség volt, mivel csak 12 mezőnyjátékos volt. Az első sor már ismert volt (Hanna-Vivi-Brigi-Vera-én), a második sorban pedig (Vivi-Juci-Zsuzsi-Réka-Fanny-Suszti-Nóri) cserélgettek. A meccs vége előtt pár perccel sikerült megsérülnöm. A labda Borinál volt, én futottam előre, majd hirtelen a földre kerültem. Nem tudom, hogy a lábamba rúgtak vagy ütővel ütöttek meg, de nagyon fájt, és elég gyorsan bedagadt..... :(
http://www.floorball.org/ottelukooste.asp?sarjaId=&ottelu_id=1288348936

 5. Szlovák–magyar párharc
A délelőtti edzésen kiderült, hogy a lábam nem az igazi, elég erős fájdalmam volt. Nem tehettem meg, hogy „nem játszom”, hiszen Suszti is kidőlt, újra rásérült a bokájára, így aztán már csak 11-en maradtunk. A szlovákok megerősödtek a Vb óta. Novemberben már találkoztunk velük, mind a 2x kikaptunk. A következő mondatot kezdhetném a „ha” szócskával, de semmi értelme nem lenne... 1 perc után már 2-0-ra vezettek a szlovákok. Az elejét elrontottuk, így aztán futhattunk az eredmény után. Rengeteg helyzetet hagytunk ki, nem játszottunk jól. A vége 5-2, ami végül is nem olyan rossz, ha azt nézzük, 59 perc játékban 3-2-re nyertek a szlovákok (persze ők 18 mezőnyjátékossal voltak). Én utáltam ezt a meccset. Féltem, hogy rásérülök a lábamra, ez járt a fejemben. Nem tudtam elfelejteni, hiszen minden lépésnél fájt. Áginak egyre több munkája adódott, pedig még csak a 2. meccsnél tartottunk.
http://www.floorball.org/ottelukooste.asp?sarjaId=&ottelu_id=1288349048

7. A házigazda Ela nélkül
Szombaton fő műsoridőben, este 20.00-kor mi léptünk pályára a házigazda lengyel csapat ellen. Sajnos a Svájcban játszó Ela Piotrowska megsérült az észtek ellen, így ő nem léphetett pályára. A csarnok megtelt, közel 400 lengyel szurkoló nézte végig a mérkőzést. Lengyel fölény, gyors passzok, magyar idegeskedés, fáradtság, izgulás. Ez jellemezte a meccset. Az első harmadot sikerült végig aludnunk, vagy nem tudom, miért rontottuk el ennyire, de 5 gólt kaptunk. Az utolsó 2 harmad kiegyenlített volt, sok helyzetünk adódott, de egyiket sem sikerült kihasználni. A vége 6-0, de tiszteletre méltó, hogy 5 gól után nem szakadtunk össze, és nem kaptunk nagy arányú verést, valamint hogy az utolsó percig küzdöttünk a becsületgólért. A lengyelek nagyon szimpatikusak voltak a meccs után. Vivinek szülinapja volt, amit a bemelegítés alatt mindenkivel „tudattunk” - végre nincs háló a zöld gatyámban - . :D

















A lengyelek közül 2 lány szintén aznap ünnepelte a szülinapját, akik kaptak tortát és ajándékot a meccs után. Mi éppen egy körben ültünk és beszélgettünk, amikor az egész lengyel csapat odajött hozzánk, elénekelték a boldog szülinapot, és adtak a Vivinek egy plüssállatot. Utána még együtt vonatoztunk és zavartuk egymást a nyújtásban. Így kicsit elviselhetőbb volt a vereség érzése, rendes dolog volt ez a lengyelektől.
http://www.floorball.org/ottelukooste.asp?sarjaId=&ottelu_id=1288349198
Sajnos az este további része nem telt valami vidáman. Susztit elvittük egy kórházba, ugyanis újra rásérült a bokájára. Brigi mint angolos és csk, én mint németes, a buszsofőr bácsi mint „ismerek mindenkit, hamar lerendezzük a vizsgálatot”, a fia – aki amúgy szintén buszsofőr – pedig mint tolmács jött velünk. :) Susztit rögtön fogadták, vitték röntgenre, nagyon segítőkészek voltak. A doki felírt neki egy „vízben oldódó kenőcsöt”, beutalót, megkaptuk a röntgen képet és mehettünk. A buszsofőr bácsi megvette nekünk a kenőcsöt. Nem engedte, hogy kifizessük. Kár, hogy csak kicsit tudott németül, a mondatai felét nem értettem, de sebaj, azért nagyon jó fej volt. A lányok gondoltak ránk és raktak félre nekünk vacsorát, hiszen mi csak éjfél után értünk vissza a szállásra. Megjegyzem, büdösen, izzadtan, meccs cuccban voltunk a kórházban, lehet ennek is köszönhető, hogy ilyen gyorsan lerendezték Susztit... :D

8. A „második döntő”
Ha nyerünk, irány a Vb. Ha nem, irány sírva haza. Esélyesként léptünk pályára, ennek megfelelően sikerült a szlovénok fölött diadalmaskodni. 8-3 nekünk, ezzel biztossá vált a Vb részvétel.
http://www.floorball.org/ottelukooste.asp?sarjaId=&ottelu_id=1288349245

9. Hogyan tovább!?
Ez a nagy kérdés. Őszintén, a selejtezőre nem sikerült rendesen felkészülni. A Vb-ig van még 8 hónapunk. 8 hónap hosszúnak tűnik, de nem az. Nagyon hamar azon kapjuk magunkat, hogy már Svájcban ülünk a csarnokban és hangolódunk a mérkőzésre.
2 lehetőségünk van;

a) vagy mindenki odateszi magát, részt vesz minden lehetséges edzésen, beiktat magának plusz futást, kondizást, valami hasznos dolgot, amitől formába kerül, felgyorsul, megerősödik, amitől megkapja a Vb-hez szükséges állóképességet,
b) vagy már eleve úgy utazunk el, hogy „mindegy, mi lesz”, és ebben az esetben mindenki éli tovább az életét, eljárogat edzésre, ha kedve tartja, de ha nem, az sem baj...
b) vagy mi leszünk a közönség kedvence, mindenki nekünk fog szurkolni sajnálatból, hogy „szegény magyarok” lőjenek már egy gólt (lásd osztrák csapat)
a) vagy a közönség felfigyel ránk, és kérdik, hol voltak eddig a magyar lányok, hiszen nagyon okosan, ügyesen, taktikusan játszanak minden ellenfél ellen.

A döntés a mi kezünkben van. Ha azonban csak a csapat fele képes arra, hogy tisztességesen felkészüljön, akkor sajnos azt kell, hogy mondjam, de felesleges a Vb részvétel. Mindenki tudja, hogy Svájc nagyon drága; a szállás, kaja, utazás, minden. Most valószínű sokan elképzeltek egy összeget... na, ezt szorozzátok meg hárommal, és akkor megkapjátok a valósághoz legközelebbi árat. Csak azért elmenni, hogy minden csapat „szarrá verjen minket”, azért felesleges pénzkidobás. Akkor inkább elmegyünk együtt nyaralni, jól érezzük magunkat, és készülünk a következő selejtezőre....
Én arra jutottam, hogy az A lehetőséget választom. Én most megígérem – „A szó elszáll, az írás megmarad"- , hogy minden erőmmel azon leszek, hogy a legjobb formába kerüljek a Világbajnokságra. Tisztességesen fel fogok készülni, mindent megteszek azért, hogy a magyar csapat kellemes meglepetéseket okozzon. Mert igen, képesek vagyunk rá, ezt már bizonyítottuk az előző világbajnokságon. Ha együtt dolgozunk, sikerülhet, ha nem, ......  


10. Világbajnokság 2011, St. Gallen
A hétvégén megtörtént a VB sorsolás is. A férfi kupadöntő első harmadában került sor a húzásra. Elég ideges voltam. A mellettem ülő kisfiút leoltottam, hogy ne üvöltözzön, szünet van, a kedvenc csapata nem játszik, én pedig hallani akarok minden apró kis megjegyzést, amit mondanak a húzás közben. Szegény meglepődött, de hatással voltam rá, még a meccs közben is alig mert megszólalni... :) Az eredmény: http://www.sport-live.net/sai2010_11/suicupfin_wfcballot_01.html

Az egyetlen csapat, akivel nem szerettem volna játszani az első 4-esből, a csehek. Megkaptuk őket. Elaval éppen beszélgettem a férfi döntő szünetében, amikor odajött hozzánk egy cseh válogatott lány. Én kifejtettem neki, hogy nem szerettem volna ellenük játszani, mire az volt a kérdése, hogy azért, mert jobbnak tartom a svéd, finn és svájci válogatottat!? :) Mondtam neki, hogy nem, az első 4 nemzetből erősség szempontjából mind1, kit kapunk, csak jobban szerettem volna egy skandináv csapat ellen játszani (igaz leginkább Svájc ellen).
Norvégokról nem is tudom, mit lehetne írni.
Na és a Szlovákok. Őket verhetjük, ha rendesen felkészülünk rájuk. Kár, hogy összekerültünk, de ez van, nem lehet mit tenni.

Svájc már nagyon készül a Vb-re, remélem ezt elmondhatom a magyar válogatottról is hamarosan... :) http://www.wfc2011.ch/weblounge/

Készüljetek fel, mert ez tényleg hosszú bejegyzés lesz. Ez a hátránya annak, ha csak ritkán sikerül írnom és hamar befejezni egy bejegyzést, folyamatosan gyarapodnak az események és egyre több a mesélni való, amit utána egyszerre zúdítok rátok... elnézést. :)

2 hetes magyarországi pihenő után belevetettem magam a floorballba. A válogatottnál azt mondták, minél több meccset és edzést iktassunk be a VB selejtezőig. Ennek megfelelően, a hétfői SZPK-s edzést követően csütörtökön az SML ellen edzőmeccset játszottunk, pénteken pedig egy U16-os fiú csapattal volt találkozónk. :P Csütörtökön szólt Aldo, hogy szeretné, ha mennék velük meccsre szombaton. Természetesen nem ellenkeztem. Sajnos elég rossz teljesítményt nyújtottunk a csütörtöki és a pénteki edzőmeccsen is. Pénteken volt egy eladott labdám, ami után Simon nagyon mérges lett és lecserélt. Képzelhetitek, mennyire rosszul éreztem magam, még soha nem történt ilyen, hogy rossz játék miatt lett dühös rám. 10 percet ültem, majd az utolsó harmadra ismét kaptam lehetőséget. Nem tudom, mi lett az eredmény, de szerintem kikaptunk, mert tényleg pocsékul játszottunk, semmi nem jött össze, egy rendes passzunk sem volt. Meccs után elmentünk egy étterembe a csapattal, szerencsére Fabienne is jött velünk, így nem maradt el a személyes találkozásunk sem. Szombaton reggel a fiúk ébresztettek. Sandro nagyon örült nekem, többször mondta, hogy szomorú volt, amikor nem voltam itt és hiányoztam neki. Valószínű ezért is, amint felkelt, az volt az első dolga, hogy berontott hozzám. Mivel fáradt voltam, befektettem magam mellé, bekapcsoltam neki a tv-t, én aludtam/pihentem tovább, ő pedig mesét nézett. Amikor Luca is magához tért, ő is jött hozzám, ekkor már nem volt lehetőségem aludni, hiszen hárman nyomorogtunk az ágyamban. Ez soha nem vezet jóra, előbb-utóbb elindul a veszekedés, majd a csata is... :D 

Délután a felnőtt csapattal mentem meccsre. A megszokott, kedvenc buszommal és buszsofőrömmel. Imádnivaló ez a bácsi, nagyon kedves, mindig ő visz minket meccsre, mindig hoz rengeteg csokit nekünk, beszélget velünk, bohóckodik, stb.. Tényleg nagyon kedves, igazi Burgdorf rajongó. :D Magamról annyit, hogy nem voltam formában, lelkileg kicsit összeszakadtam Simon lecseszése miatt, hiszen ez volt az első alkalom, hogy nem volt megelégedve velem. Az önbizalmam valahol a béka segge alatt lehetett, így aztán bíztam benne, hogy nem kapok lehetőséget. Hát, nem így lett... 25-30 percet játszottam, Johanna helyére cseréltek be az első sorba. Nem tudtam megítélni, hogyan játszottam. Herbie és Rahel megdicsértek a meccs végén, vagyis azt mondták, hogy tudják ők is, milyen nehéz egy meccsben lévő sorhoz csatlakozni és felvenni a játék ritmusát, de jól megoldottam a feladatot és ügyes voltam. Sajnos a csapat lagymatag teljesítményt mutatott, 2-0-ról sikerült kikapnunk 3-2-re. Nekem volt 3 lövésem, abból az egyiknél a kapusnak nagy mázlija volt, a lába alatt megragadt a labda, először nem is tudta, hol van, a kapuban kereste, de sajnos nem haladt át a gólvonalon... :( Másnap az U21-gyel egy papíron gyengébb csapat otthonába látogattunk. Tartottam ettől a meccstől, szerintem ez a csapat nagyon sokra képes, jó kis társaság, ellenünk pedig plusz motivációt ad nekik, hogy a legutóbbi meccsen 2-0-ról vertük el őket 3-2-re, valamint az egyik téli igazolásunk tőlük jött át hozzánk. A vasárnap esti teljesítményünk hasonlított a hét edzésein mutatott játékhoz. Nem nagyon lehet szavakat találni rá, 4-0-ra vezettek már. Az első 30 percet úgy ahogy volt végig aludtuk. Utána összehoztunk egy büntetőt, amit kapufára lőttem, de a kiállítás alatt javítottam és betaláltam. Elkezdtük a felzárkózást, ez lendületet adott a csapatnak, így aztán sikerült 1 gólra megközelíteni a Lejon csapatát (4-3). A harmad végén újra büntetőhöz jutottunk. Ezúttal Nadu végezhette el, sajnos azonos eredménnyel, mint én. A szünetben Aldo beszélt, ezen a napon ő volt a 4. edző a csapat mellett. Úgy éreztem, hogy nem játszottam jól, hajtottam és futottam sokat, mint mindig, de nem a megszokott énemet mutattam. Ennek ellenére, Aldo rám alakította ki a figurát, ő bennem bízott a legjobba a csapatból. Ez adott egy kis erőt, de az utolsó harmad felénél fizikailag és szellemileg is elfáradtam. 4 nap alatt 4 meccsem volt, nem csodálkoztam rajta, hogy ez bekövetkezett. Azt hittem, hamarabb végem lesz, de ahhoz képest, az utolsó 10 percben éreztem azt, hogy pihennem kell. Ez szerintem jónak mondható, a selejtezőn is hasonló terhelésre számíthatunk, csak akkor lesz közte pihenő időszak és nem fog 2 fiú rajtam ugrálni... :D A végeredmény 7-5 nekik, nem sikerült fordítanunk. Nagyon sokat támadtunk az utolsó harmadban, kinyíltunk, és lerohanásból nem volt nehéz dolguk, 3-2 ellen simán betaláltak. Sok negatívum mellett azt azért kiemelném, hogy 4 gólos hátránynál sem adtuk fel, küzdöttünk tovább, pedig sok csapat már feladta volna (igaz, nem itt Svájcban:)). A hétvégét tehát negatív mérleggel zártuk, mind a 2 csapatunk papíron gyengébb csapattól szenvedett vereséget.

Hétfőn volt egy kis időm pihenni, szükségem is volt rá. Tudtam, hogy ez a hetem is hasonló lesz, ki kellett használnom minden percet, amíg a fiúk nélkül voltam. :) Amikor aztán Sandro haza ért, kezdődhetett a móka és kacagás...  A héten meglepő módon hátul játszottam. Kedden Laura, a kedvenc játékosom a német válogatottból volt a hátvédtársam. Elég jól ment, még ő sem, és én sem játszottam hátul, de gólt is sikerült összehoznunk. Arra gondoltam, hogy azért kerültem hátra, mert ismét megyek az SML-lel meccsre, és nem akarják, hogy besokalljak/megsérüljek (volt már ilyenre példa, hogy ezért játszottam hátul), de aztán csütörtökön kiderült, hogy nem ez az oka. A csütörtöki megbeszélésen Simon elmondta a hétvégi sorokat, én meg az ájulás és sírás küszöbére kerültem. Teljesen beparáztam, amikor kijelentette, hogy védő vagyok, utolsó ember, a bajnokság legjobb csapata ellen. Nem tudjátok elképzelni, mi játszódott le bennem, és őszintén én sem éreztem még ilyet soha. A csalódottság, a félelem és a bizonytalanság érzései kavarogtak bennem. Csalódott voltam, mert nem leszek elől, féltem, mert a védekezés – hátvédként - nem az erősségem, és bizonytalan voltam, hiszen nem tudtam, miért én kerültem hátra. Azért, mert nem vagyok jó elől, vagy miért engem „büntetnek”. Scotty és Johanna nyugtatgattak, hogy hátul sokkal könnyebb játszani, mint elől, meg fogom oldani, képes vagyok rá... Az SML ellen játszottunk. Igaz, hogy 2 gólt kaptunk a hibámból, de ennek ellenére egész tűrhető volt. Az irányítás hátulról jól ment, pontos passzokat adtam előre, azzal nem volt gond. Amikor 3-2-be jöttek, akkor vesztettem el a fejemet és nem tudtam, mit tegyek. Összességében Simon megdicsért, Aldo viszont kinevetett, amikor mondtam neki, hogy hátul játszom hétvégén, és megnyugtatott, hogy ő inkább csatárként számít rám. :) Persze ez a kinevetés nem volt komoly, inkább csak jót mosolygott rajtam, hiszen látta, nem vagyok valami boldog miatta... Edzés után beszéltem Simonnal, hogy miért én. A válasza tetszett. Azt mondta, nincs jó sweeper a csapatban, és bennem megbízik, ezért tesz hátra. Egyrészről örültem neki, hogy tényleg ekkora bizalmam van nála, még úgy is, hogy soha nem játszottam hátul, másrészről viszont féltem tőle, hiszen a legjobb csapat az ellenfelünk. 

Pénteken Nina és a fiúk ST.Gallen közelébe mentek, Andy viszont otthon maradt. Nekem is programom volt, az egyesülettel „spagettivacsorát” tartottunk. Nem tudom szebben körülírni. Az U21-es csapatnak kötelező program volt, ennek megfelelően alig volt hiányzónk. Jó kis este volt, a saláta nagyon finom volt, és a spagetti sem volt rossz. Ettem már finomabbat, de meg lehetett enni. :) A kalács viszont... életem legjobb kalácsát ettem, „nadon omlósz” volt :) Ezen az estén is kellemes érzésekkel mentem haza. Amikor elköszöntünk - 4-en mentünk együtt -, az elnök természetesen jött kezet fogni velünk. Mindenkinél csak „szép estét, viszlát”-ot mondott, engem viszont nevemen szólított és még beszélgetni is kezdett velem a hétvégi meccsekről. :) Otthon Andy és Mike dolgoztak, nem is zavartam őket, gyorsan elmeséltem az este történéseit, majd felmentem a szobámba filmet nézni. Reggel a csengőre ébredtem. Már 3x szólt, Andy viszont még mindig nem nyitott ajtót. Ekkor kikászálódtam az ágyamból és kinéztem Luca szobájából, ki csenget. A szomszéd lány akart valami akváriumról beszélgetni, de túl korán volt ahhoz, hogy felfogjam, mit mond, így aztán elküldtem azzal, hogy jöjjön vissza délután, amikor itthon lesznek a Nináék. Azt hittem, tök korán van, az órámon viszont már 11.20 állt... Andy is ekkor kelt, ami mondjuk nem meglepő, ő éjszakai bagoly, délelőtt viszont mindig alszik, ha nincs fontos dolga. Elmentem Timo-ért az állomásra, majd kidobtam nálunk, és mentem tovább az IKEA-ba svéd húsgolyóért... :) 5 frank a nagy menü, bolond lettem volna kihagyni. Gyorsan hazasiettem, majd jött Beer Mike, aki a fuvaromat biztosította a hétvégi meccs indulási helyére. A szombat-vasárnapi program az előző hetihez hasonlóan alakult, először SML, utána pedig U21-es mérkőzés. Ismét idegenbe mentünk az elit csapattal. Nagyon motivált voltam, a bemelegítés nagyon jól sikerült. Rosszul kezdtünk, 2-0-ra vezetett az ellenfél. Mondhatom, hogy az edzőknek sikerült felébreszteni a csapatot, a 3. harmadban 2-2 állt az eredményjelzőn. Johanna, az egyik svéd lány nem játszott, a kispadon ült mellettem. 12 perccel a vége előtt Aldo szólt, hogy kezdjek el melegíteni. Meglepődtem, hogy a szinte mindig kezdő Johanna és az U21-ben játszó Nicole közül engem választott.... Igaz, hogy nagyon motivált és felkészült voltam, nem akartam beállni. Nagyon parázs hangulat volt, fantasztikus iramú meccs, nehéz a kispadról beszállni és az utolsó 10 percben jól játszani. Melegítettem, amikor gólt lőttünk. 8 perccel a vége előtt 3-2 nekünk. Ekkor mondta Aldo, hogy legyek kész, de nem biztos, hogy csatába küld, meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok. Az utolsó 1,5 percben 6-5 ellen játszottunk. A bírók sem voltak velünk, 40 mp-cel a vége előtt kiállították Brigitte-t. Így aztán az utolsó 40 másodpercben lerágtam az összes körmömet, 6 a 4-ben támadott a Zugerland csapata. Magam sem tudom, hogy sikerült Pierinanak kiütnie a lasztit, de hatalmasat védett. Ezzel bebiztosította a 3 pont sorsát. A sípszó után mindenki Pierina nyakába ugrott, kicsi a rakást játszottunk. :) Egyáltalán nem érdekelt, hogy ezen a napon nem kaptam lehetőséget, hiszen a pályán nem lehettem, de az edzők hozzám való állása megnyugtatott. Soha nem gondoltam volna, hogy egy svéd és egy magyar játékos közül a magyart választanák. :) Igazán jól esett. A lányok bulizni mentek hazaérkezés után, én viszont nem tarthattam velük, hiszen másnap meccsem volt. Hazafelé a svédekkel és az edzőkkel poénkodtunk. Beszéltünk arról is, hogy védő leszek, mire Aldo megnyugtatott, hogy ügyes leszek, mivel jól látok a pályán, meg fogom oldani a nehéz helyzeteket is, csak bízzak magamban. :) Mic vitt haza, ami kb. 5 perc kocsikázást jelent, hiszen a mindenkori indulási-és érkezési hely 5 percre van a „házunktól”. Ő is biztatott a vasárnappal kapcsolatban, hogy higgyek magamban, és akkor menni fog. 
Vasárnap tehát eljött az első olyan floorball meccsem, amikor védőként számítottak rám. 3 sorral kezdtünk, ami nagy hibának bizonyult. 30 perc alatt 5 gólt kaptunk, abból 4-et a „leggyengébb” sorunk. A meccs felét átaludtuk, mint ahogy 1 héttel korábban is. Váltottunk 2 sorra, én pedig még mindig játékban maradtam. Meglepődtem, hiszen szerintem van 4 igazán jó védőnk, mégis az új igazolásunk ült a kispadon és én játszottam. Sajnos egy csatánál kiment a bokám, amit igazából nem vettem komolyan, előfordult már, hogy kifordult, de tovább játszottam. 3 gólt sikerült lőnünk, az utolsó 30 percet mi uraltuk, kár, hogy ilyen későn váltottunk 2 sorra. Elég szomorúak voltunk, leginkább azért, mert ezt a meccset megnyerhettük volna. Nináék is kint voltak a meccsen, pedig 19.00-kor kezdődött, a fiúknak pedig másnap korán kellett kelniük. Meccs után azonban rögtön haza mentek, én még beszélgettem egy kicsit az edzőkkel, csapattal, majd én is siettem haza. Volt egy megérzésem, hogy várnak rám, és nem tévedtem. A fiúk már aludtak, az asztal megterítve, Nina még a konyhában tevékenykedett, Andy legózott... :D Ők svájci sajtot ettek, én viszont azt nem igazán szeretem, ezért kaptam spagettit. :) Vacsi után beszélgettünk kicsit, aztán nyugovóra tértem, reggel indulhatott a műszak. 

Hétfőn semmi gondom nem volt, majd kedden először az SML-lel kellett játszanom. Az u21-es csapatnak taktikai megbeszélése volt, de páran hivatalosak voltunk a felnőtt csapat edzésére. Aldonak feltűnt, hogy nincs minden rendben velem. Elkezdett fájni a bokám, valószínű a hétvégi kis „baleset” miatt. Aldo nagyon kedves volt, mondta, hogy ha szerdán is fáj, akkor jelentkezzek nála, és csütörtökön meg kell nézetnem. Sajnos edzés után bedagadt, aminek nagyon nem örültem. Szerdán írtam Aldonak, hogy nem sok változást tapasztaltam, igaz a duzzanat lement róla. Konzultált Martinnal, a csapat orvosával, és írta, hogy csütörtökön menjek az edzésükre és Martin megvizsgál. Valamint még azt is hozzá tette, hogy a szerdai edzést hagyjam ki.... :) Ami viszont Techniktraining, és ilyenkor nincs játék, nincs sok futás, leginkább csak taktikai dolgok, sok-sok ütés, figura, kis erősítés, stb.. Nem edzettem teljes gőzzel, Simonnal megbeszéltem, hogy nem adok 100%-ot. Csütörtökön Aldo már várt, kicsit beszélgettünk, majd Martin vette át a főszerepet. Kiderítette, hogy valami az achillesemmel van, jó lenne elmenni dokihoz. Vizsgálás közben Sophiával a jövőről, a játékosokról és a csapatról tárgyaltunk. Aldo és Martin közösen meghozták a döntést; hétvégén nincs SML meccs, pénteken pedig el kell mennem dokihoz. Mielőtt indultam volna haza, Aldo magához hívott. Mondta, hogy a Piranha elleni meccset kihagyom, az a lényeg, hogy hamar felépüljek, és még lesz fontosabb derbi, ahol számítanak rám. A másik, aminek nagyon örültem és szívem szerint ugráltam volna, de nem mutattam ki, próbáltam komoly maradni - én és a komolyság..... :D - , kérdezte, hogy mik a terveim jövőre, ugyanis szeretné, ha itt maradnék a felnőtt csapatnál játszani. Kicsit dicsérgetett, és mondta, hogy gondolkodjak rajta, ha vissza jövök a Vb selejtezőről, akkor leülünk és megbeszéljük a részleteket. :) Nagy mosollyal az arcomon vonultam ki a teremből... Sophia is említette, hogy meg akarnak tartani, gondolkodjak a jövőmet illetően, mert előbb-utóbb sor kerül az „tárgyalásra”. A csarnokból kifelé Simonnal találkoztam, aki szúrósan kérdezte, hogy edzésen voltam-e. Mondtam neki, hogy nem, csak Martin megvizsgálta a lábamat, és azt diagnosztizálta, hogy jobb lenne a pénteki edzést kihagynom, ha hétvégén játszani akarok. Simon ezt annyival intézte el, hogy pénteken meg kell jelennem edzésen, majd még beszél a Physioval, milyen súlyos a dolog. Otthon elmeséltem Nináéknak, miket mondott Aldo, Simon, és persze Martin. Pénteken reggel 8-kor felhívtam a doktor bácsit, a Burgdorf Wizards csapatára hivatkoztam, és 10.15-re már kaptam is időpontot... :) Bárcsak minden ilyen simán menne az életben... Mivel Nina már munkában volt, Andynek pedig 9-kor kellett indulnia, ezért próbáltunk egy köztes megoldást találni, hogy én is odaérjek a dokihoz, Andy is eljusson a munkahelyére, és a fiúk is kapjanak ebédet... Margittal beszéltem, hogy ha később érnék haza, foglalja le a fiúkat. Egy gond kipipálva. Andyvel elmentem a munkahelyére, ott átültem a volán mögé, majd egyedül mentem tovább a dokihoz. Egyszóval, ismét megkaptam a kocsit... :) A dokinál nem kellett várnom, bementem, kitöltöttem egy papírt, 2 perc múlva már Dr. Zundel irodájában ültem, vizsgálatra készen. Elmeséltem, mi történt, ő megvizsgálta a lábamat, majd elküldött a szomszéd szobába röntgenre. Ott egy fiatal lány vett „kezelésbe”. 10 perc múlva már a 3. szobában voltam, ahol ismét a dokit vártam. A röntgen kimutatta, hogy nincs szakadás, semmi komoly, valami megsérült az achillesemnél. Physiotherapie, gyógyszert és krémet kaptam, valamint új időpontot február 9-re. 

Nem voltam túl boldog, de 1 hét elegendő lehet a teljes felépülésre. Délutánra már volt időpontom Martinhoz, meg is kezdtük a terápiát. Először megmasszírozta a lábamat, ami kellemetlen érzés volt. Én az ágy „távirányítójával” játszottam, amikor váltott egy másik pontra. Ott viszont olyan fájdalmam volt, hogy elhajítottam a távirányítót, ami a földön landolt... Nem tudtam, hogy a sikítás vagy az elhajított dolog miatt kérjek bocsánatot, de szerencsére Martin csak nevetett rajtam. A kezelést ultrasugárral fejeztük be, ami kellemes érzés. Aldonál és Simonnal is lejelentkeztem a kezelés után. Este Luca első floorball edzésére került sor, ami érdekesnek bizonyult. Kevés ideig tudtam ott lenni, mert mennem kellett edzésre, de az hamar kiderült, hogy Lucanak örömet okoz a floorball, élvezi és tényleg akarja csinálni. Edzésre menet azon gondolkodtam, mégis meddig maradjak, kik lesznek ott az edzők közül. Markus, Janu és Thomas voltak ott. Amíg a csapat Thomasszal … edzést tartott, addig én a két imádnivaló edzőmmel beszélgettem. Nagyon bírom őket. Amikor megérkeztek a többiek, mindenki engem akart. Ilyen még nem volt, rájuk kellett szólnom, hogy egyszerre csak 1 ember beszéljen, ne pedig 5, mert nem tudok mindenkire figyelni és válaszolni. :) Jó érzés volt, hogy kb. mindenkinek volt mondanivalója. Most bebizonyosodott, hogy nem csak én érzem azt, hogy befogadtak, hogy szeretnek, hanem tényleg így van. Kb. 20 perccel a vége előtt mentem el. Mivel nálam volt a „motivációs” labda, így Markusnak elmondtam, kinek adom tovább, kinek adja tovább a nevemben. Ez egy olyan labda, amire 4 cédula van ráakasztva, mindegyiken egy jellegzetesség a nagy betűs csapatról, a csapatösszetartásról. Szinte minden edzés után megkapja valaki, én kedden kaptam Angitól, de most tovább adtam Honeynak.

Szombaton korán keltünk, ugyanis szánkózni mentünk a családdal.Svájc legnagyobb szánkó pályájára, Gründelwaldba. 2 magyar fiú is jött velünk, akiket Andy hívott meg. Ők most Andy cégénél dolgoznak, 3 hónapos tanfolyamon vannak Svájcban. Aranyosak voltak, jól elbeszélgettem velük, igaz leginkább a családommal voltam. A szánkózás felejthetetlen élményt nyújtott, nem is gondoltam volna. Persze a hócsata sem maradhatott el, Andyvel és Lucaval birkóztunk, amit Nina örökített meg: 
Délután siettünk haza, hiszen estére Laurahoz voltunk hivatalosak Coräval. Mivel később értünk haza, így Andyék kitalálták, hogy vigyem el az autót, menjünk autóval. Szerintem ez hatalmas dolog tőlük, éjszakára odaadják az autót, sőt, még azt is mondták, hogy elég, ha meccs után hozom haza. Beszéltem Andyvel, hogy akkor legalább a benzint kifizetem, mivel Laura nem lakik közel, kb. 45 perc autópályán, de nem engedték meg. Azt a példát hozta fel, hogy én sem nézem az órámat, és a munkaidőm végén én sem vonulok fel a szobámba, hagyom ott a fiúkat, hanem tovább játszom velük. Így aztán gyorsan letusoltam, majd indultam Coräért. Az ütőm, mezem, mindenem nálam volt, ami a másnapi mérkőzéshez kellett. Viszonylag hamar oda értünk, útközben végig fyfan-t hallgattuk, ami most a legújabb „közös kedvencünk”. :) Az úti cél Thun sportcsarnoka, ahol Thun B ligás férfi csapata játszott. Amikor megérkeztünk, hatalmas kiabálást hallottunk, majd amikor felértünk a lelátóra, még egyszer ugyanaz a kiáltás hallatszott a pályáról. Gondoltuk, de jó, meghoztuk Thun szerencséjét... Sajnos nem így történt. 2 perc alatt 2-t lőtt az ellenfél, ezzel már ők vezettek. Kikaptak 2 góllal, igaz a vége nagyon izgalmas pillanatokat hozott. Kifelé menet megláttam az egyik ex csapattársamat, Lexyt. Megörültünk egymásnak, beszélgettünk egy kicsit, majd Lauraék tovább vonszoltak, hiszen már 8 órát ütött az óra. Laura egy fiúval lakik albérletben, akinek mondta, hogy ma vendégei lesznek, szóval hacsak nem akar 4 lánnyal együtt „partyzni”, akkor ne aludjon otthon... :) 4-en voltunk tehát, a program pedig a következő volt: vacsira görög saláta, Thun specialitása, természetesen tonhal, érdekes módon tálalva – tejföl, tej, ki tudja, mi még-, valamint egy remek minőségű pezsgő. A tonhalas szósz nagyon finom volt, meg is lepődtem rajta.

Vacsi után Laura jó házigazdaként meglepivel szolgált, a colához nagyon finom cseresznyelikőrt öntött, ami megbolondította a colát... :)  A következő 1 óra „szabad programként” telt, vagyis én pedig Laurával a szobájában lelkiztem. Nagyon sok mindenről beszélgettem, rég meséltem el valakinek ennyi mindent, ilyen őszintén. Szerencsére a bizalom kölcsönös, ő is sok mindent megosztott velem. Korábban is jóban voltunk, sokat beszélgettünk, de ez volt az első igazán őszinte, lelkizős társalgásunk. Amikor már úgy éreztük, elég a nyavalygásból, felhoztunk egy vidámabb témát, majd kimentünk a többiekhez, akik már vártak minket, hiszen beígért film szerepelt a programban. Film közben Corä elaludt, nekem is majdnem sikerült, de Laura mindig oldalba bökött, amikor csukódtak a szemeim. ½ 1-kor már ágyban voltunk, én hamar kidőltem, hiszen nagyon fárasztó napom volt.

Másnap reggel Laura ébresztett minket, ½ 10-kor pedig már indultunk is, ugyanis meccsünk volt. Először beugrottunk egy pékségbe, vettünk reggelit, majd elmentünk Martinhoz, aki rakott tape-et a lábamra, gyorsan hazaugrottunk, mert természetesen sikerült a legfontosabb dolgot otthon hagynom, majd irány Burgdorf. A meccsről nem írok sokat. Az első 2 gólt én lőttem, így nekem jól indult, de aztán a 2. harmad felénél elkezdett fájni a lábam, így cserét kértem. A meccs vége előtt 10 perccel Simon tanácskozás után visszaküldött a pályára, de ezúttal hátvédként. Ez a poszt nem feküdt ma annyira, vagyis nem voltam felkészülve, hogy hátul kell játszanom, igaz nem hibáztam. A meccs felénél volt egy nagyon jó támadásunk Naduval, azt hiszem az volt a meccs gólja. Passzolgattunk, majd elfutottam a szélén és fonákkal erősen belőttem középre, amit ő kapásból a felsőbe helyezett. Álomgól. :) 7-4-re nyertünk, nem volt egyszerű, de leginkább magunknak nehezítettük meg. Meccs után a fiúk – szó szerint – a nyakamba ugrottak, nem tudtam lerázni őket, Luca pedig azt hajtogatta, hogy nélkülem döntetlen lett volna a meccs eredménye... :D Tőlük elköszöntem, hiszen a felnőtt csapat meccsén még maradtam – sajnos a sérülés miatt úgy egyeztünk meg Aldoval, hogy nem játszom, hiszen lesz még fontosabb meccs is, ahol kellek nekik :) - .

Larissatól kaptam csokis sütit, amiért múltkor 7 perc alatt letusoltam és kivittem az állomásra. Mondtam a csapatnak, ha nyerünk, közös a süti, de ha nem, én eszem meg az egészet. :) Így aztán osztozkodnom kellett, persze szívesen tettem. Felmentem a büféhez kérni egy kést, és az ott lévő emberkék elkezdtek hülyülni velem... Nagyon jó fejek voltak, vagy 10 percet „vitatkoztam” velük, mire végre megkaptam a kést... :) Felvágtam, mindenkinek jutott 1 szelet, a maradékot felvittem az edzőknek, majd Aldonak és Micnek is adtam egyet, az utolsó szeletet pedig az elnök kapta, amiért mindig ilyen kedves velem. :)

Közben Januval és Markusszal beszélgettem, de velük inkább oltjuk egymást, nagyon vicces. Nagyon jól érzem magam velük, és tetszik, hogy már németül vissza tudok vágni, így aztán mentek a szópárbajok. :) Mondták, hogy most már zuhanyozzak le – így 1 órával a meccs után -, megvárják, amíg kész leszek, aztán utána folytatjuk. Közben Martinnal is összefutottam, akivel megbeszéltük, hogy zuhanyzás után jelentkezem nála, megnézi a lábamat. Ebből végül is az lett, hogy gyorsan elkészülődtem, felmentem az edzőkhöz beszélgetni, igaz akkor már 3-an voltak, ugyanis Mic is csatlakozott – 3 az 1 ellen már nehezebb dolgom volt :)-. Martin is megjelent, akivel egyeztettünk egy időpontot. A maradék időt a 3 „bolonddal” töltöttem, és sok-sok nevetéssel. Elbúcsúztam tőlük, sok sikert kívántak, hiszen a selejtezőig már nem találkozom velük. Martin megvizsgálta a lábamat, ami kicsit volt csak bedagadva. Kaptam rá jeget és egy új időpontot, pontosabban 5 perccel a meccs kezdete előtt találkozó az öltözőben. Na, ez is érdekes volt. Ott ültem a felnőtt csapat öltözőjében, Martin fáslizta a lábamat, a lányok pedig megjelentek. A fásli hatalmas volt, mintha gipszben lenne a lábam, így kaptam a megjegyzéseket a lányoktól. :) Az öltöző előtt Aldo, Mic és Sophia állt. Én mosolyogva és jó kedvűen léptem ki az öltözőből, Sophia persze rákérdezett, mi az öröm tárgya, én pedig csak annyit válaszoltam, hogy „ezek odabent nagyon kedvesek”. :) Ezzel sikerült nekik is mosolyt csalnom az arcukra, pedig csak őszinte voltam. :) A meccs nem úgy sikerült, ahogy azt tervezte a csapat, sajnos kikaptak a bajnok ellen.

A következő hetem a regenerálódással telt. Háromszor voltam Martinnál fizioterápián. Minden alkalommal úgy mentem, hogy a kezelés előtt 30 percet bicóztam a fitnesz teremben. Martin adott nekem egy kulcsot – kaptam egy kulcsot a fitnesz teremhez -, és mondta, hogy amikor csak szeretnék, mehetek ingyen edzeni, és a 3 kezelés előtt pedig kötelező a bicózás, hiszen a héten nekem ez az edzés. Nagyon jól esett, hogy ennyit foglalkozott velem, Aldo is írt smst, hogy alakul a „felépülésem”. Kaptam tape-et is Martintól, ami itt Svájcban elég drága. Azt hittem, majd nekem kell kifizetni, de nem. Martin megpróbálja kifizettetni a biztosításommal, ha az nem jön össze, akkor az egyesület kifizeti nekem. :) Pedig ez a válogatott hét miatt kell, nem egyesületes dolog. A héten nem sok mindent csináltam, készülgettem, a fiúkkal mentem mindenhova, hiszen nem volt este edzésem, így voltam Luca és Sandro floorball edzésén is, szerdán pedig Zürichben voltunk egy hatalmas játszóházban. Volt ott minden, rengeteg gyerek, hihetetlen milyen játékok. A fiúkkal voltam ott 2,5 órát, ami azért volt fárasztó, mert ebből 1 órát Sandroval mászkáltam. Ennek az lett az eredménye, hogy utána viszont 1,5 órát ültem, hiszen elkezdett fájni a lábam. Szombaton Nina vitt ki az állomásra Bernbe, a fiúk is jöttek velünk. Sandro nagyon édes volt, amikor elbúcsúztunk, majdnem elkezdett sírni. Nagy ölelgetés, majd felszálltam a vonatra, és indultam haza, hiszen a következő héten magyar válogatott mezben világbajnoki selejtezőt játszottunk Lengyelországban. 

....mert a karácsony a szeretet ünnepe, amit a szeretteinkkel, a családunkkal töltünk. Ennek megfelelően, 22-én elbúcsúztam Svájctól, és várt rám a nagy kaland; 13 nap a barátokkal, a szeretteimmel Magyarországon. Több programom volt lebeszélve erre a majdnem 2 hétre, mint ahány ajándékot kaptam karácsonyra (soha életemben nem voltam ennyire jó, mint most, a Jézuska rengeteg ajándékkal lepett meg:)). Az azonban biztos volt, hogy nem pihenni mentem haza, sok nyugodt, otthon fekvő pillanatra nem számíthattam. Ha felkészültetek, gyorsan bele is vágnék, mert még a végén betoppannak a fiúk, és nem lesz mit olvasnotok. :)

Szerencsésen leszálltunk Pesten, a kisebb késést leszámítva. Kezdek hozzá szokni a repüléshez, most végig olvastam, zenét hallgattam, és még akkor sem kezdett el hevesen verni a szívem, amikor légörvénybe kerültünk, és a gép rázkódott. Az első 1-2 repülésnél minden ilyen pillanatnál összerándult a gyomrom és izgultam, mi lesz velünk. Bevallom, szeretem a katasztrófa filmeket, elég sok repülőbalesetes filmet láttam. Másnap, vagyis 23-án beindult az élet. Ébredés után rögtön be a kocsiba, ide-oda rohangáltunk anyával, mindenhol pár perc mesélés, egy kis beszélgetés, majd ebédre irány haza. A délutánt tesómmal töltöttem, nagyiméknál voltunk és befejeztük a karácsonyi vásárlást. Sok időnk azonban nem volt, ugyanis ½ 6-kor jöttek értem Süniék. Egy volt 5vösös, floorballos estét tartottunk. Ez lassan hagyomány lesz, ez volt a 3. alkalom, hogy összejöttünk karácsony előtti napon. Jó kis este volt, kezdtünk egy kiadós vacsival Szlovákiában. Rékával ettünk egy 2 személyes erdélyi fatányérost, a 3 fiú pedig egy 4 személyeset, mert „mi meg tudjuk enni, csak figyeljetek”... Teli hassal mentünk át Komáromba, ahol az estét folytattuk. Nem tagadom, a hangulat és a társaság is adott volt egy kitűnő estéhez, amire mi egy picikét rásegítettünk 1-2 pohár ezzel-azzal. :) Természetesen a karácsonyra tekintettel nem maradtunk sokáig. Szuper este volt, ennél jobban nem kezdhettem volna az itthonlétemet.

Szenteste a szokásos forgatókönyv zajlott. Unokatesómék jönnek hozzánk, utána náluk vacsi. Nagy volt az öröm, a legjobban a fényképezőgépnek, a hógömbnek szüleim képével, a naptárnak, a melegítőnek, a ruháknak, és még sorolhatnám, minek örültem (ennyire nem is lehettem jó, miért kaptam ennyi ajándékot?!?:D).

Bruno tűnt a legboldogabbnak, legalábbis rajta nagyon látszott, hogy tetszik neki ez a karácsonyi felfordulás, ajándékozás, sok-sok ember, jó kedv, stb..

Unokatesóméknál is megjött a Jézuska, majd neki álltunk a vacsinak. 9+2-en voltunk, 2 kisbabával. A karácsonyi kedvencemet, pontyot ettem, ami sokáig tart, de megéri vele bíbelődni. Másnapra is időrendi programunk volt, mint ahogy minden évben. Ebédre jöttek nagymamámék, délután pedig unokatesómékhoz mentünk, akik most újították fel a házukat. Ezúttal viszont nem csak 11-en voltunk, hanem szinte az egész család (25-30 fő). Vacsi, nevetés, minden ami jó. A vasárnapi menüt nagymamám szolgáltatta, de ebéd előtt még beugrottunk keresztanyukámékhoz. Mivel Zsófi zongorázik, én pedig Andyvel most „tanulok”, így aztán leültem és „játszottam”. Lehet, ezt még nem meséltem, de nagyon élvezem, mindig is tetszett, ha valaki szépen zongorázott. Mindeddig csak a boci-boci tarkát tudtam, de most már van 1-2 „dallam”, ami szépen szól, ha én játszom. :) Nagyim még mindig remekül főz. Nem vagyok oda a kacsáért, de ez mennyei volt.

A délután fele még hátra volt, amit ismét csak nem otthon töltöttünk. Unokatesóm kislánya azon a napon született, amikor én kijöttem Svájcba, így sokszor még nem láttam, és szinte még soha nem „babáztam” vele. Így eljött ez a pillanat is. Tilda nagyon édes, meséltem neki, énekeltem, nagyon figyelt és sokszor mosolygott is. :) Testvére, Milla hihetetlenül kedves, szeretetre méltó kislány, aki mindenkivel aranyosan viselkedik, mindenkire figyel, pedig csak 2 éves. A képen éppen tesómhoz bújt oda, akit nagyon szeret. :)Az esti programban keresztszüleim látogatása szerepelt, ugyanis Kata és Zsófi még nem kapták meg az ajándékukat. Ez volt az utolsó karácsonyi látogatás, ezzel letudtuk a karácsonyt.

27-én volt egy fél pihenő napom. Tesómmal elvittük Brunokát sétálni, és Dávid megmutatta, mennyit okosodott, mióta nem láttam. :) Hihetetlen, hogy lehet egy kutya ennyire okos - és persze szép:)-, soha nem gondoltam volna. Találkoztunk egy roti lánnyal is, aki szimpatikus volt Brunoka számára... :D

Délután Márk lepett meg egy nagyon kedves ajándékkal. Kaptam egy könyvet, amit már szerettem volna elolvasni. Egy kiadós beszélgetés után indultam tovább volt osztályfőnökömhöz Szomódra. A következő 3 napon a floorball vette át a főszerepet. Pest, válogatott edzőtábor, készülés a februári Vb selejtezőre, valamint a bejgli ledolgozása. Az első napot és a létszámot leszámítva nagyon jól sikerült, szerintem tök jó dolgokat csináltunk. Most láttam azt az utat, amerre tartunk, nem csak egy kereszteződést, ahol mindenki más irányba megy és a végén egy hatalmas baleset alakul ki…. Amin változtatni kell, az a válogatotthoz való hozzáállás, az alázat és a címeres mez tisztelete. Meg akkor is, ha nincs versenyhelyzet, nem kell küzdeni a csapatban maradásért, a játéklehetőségért, és ha az elismerés mértéke nem egyenlő a befektetett munkával/energiával. Nekünk magunkért kell játszanunk, egymásért küzdeni és a csapatot megtisztelni azzal, hogy mindig minden körülmény között az edzésen legyünk és fejlődjünk. (Tegnap minden körülmények között az operában voltunk- Melyik filmben volt?!:))

Első este Briginél aludtam. Őszintén hiányoztak a szülei, jó volt újra náluk aludni, beszélgetni, vacsorázni. :) Brigi új kutyájáról meg ne is beszéljünk, Rottweiler, olyan szelíd, mint Bruno, nagyon szeretni való. Amint beléptem az ajtón, jött hozzám, nem ugatott, nyalogatta a kezemet. Nem egy véreb. :D Másnap kicsit fáradtan ébredtem, hiszen Brigi miatt nem tudtam korán lefeküdni, nem hagyott aludni... :D A másnap délutánt Vivivel töltöttem. Moziztunk, én pedig a KFC-ben kajáltam. Ezúttal hamarabb ágyba kerültem, de remek délutánunk/esténk volt. Az utolsó napot sikeresen zártuk, így "most először" bizakodva indultunk haza. Biztató volt az, ahogy játszottunk, remélem ennek meglesz az eredménye februárban, még ha sokan nem hisznek bennünk, és még ilyen alacsony létszámmal is sikerül elérnünk azt, ami 2009-ben nem jött össze; feljutni az A divízióba.

Szilveszter előtti délelőttöt azzal az emberrel töltöttem, aki nagyon fontos nekem. A már megszokott programunkat hajtottuk végre: mozi, beszélgetés, mekis fagyi. Az Aranyhaj és a nagy gubancot néztük 3D-ben. Aranyos mese, megérte megnézni, igaz a legfontosabb az volt, hogy Zahóval lehettem. A szilveszteri mulatozás számomra Császáron, a volt osztálytársaim társaságában zajlott. 25-en lehettünk, az osztály fele, a kemény mag ott volt. Minden volt, ami egy házibulihoz hozzá tartozik ; ajtótörés, veszekedés, rosszullét, meglepetés, kaja-pia-pipa, egy kis romantika... :) Röviden ennyit a szilveszterről, hiszen bizalmas információkat nem adunk ki... :D 

A másnapot még mászkálással töltöttem, befejeztem a körutamat, a látogatásokat. Hétfőn hivatalos voltam a volt sulimba edzést tartani. "Nagyon pörögtem", már az járt a fejemben, mit kell összepakolnom, mit nem szabad itthon hagynom. A suliból rögtön mentünk át Szlovákiába az SZPK-s lányokkal bowlingozni. Jó volt újra velük lenni egy kicsit, és nem mellékesen a 2. körben még utolsó is lettem... :D

Bowling után edzettünk, meglepően sokan voltunk. Este kaptam még egy smst Aldotól, hogy van-e kedvem és időm kedden a német válogatott ellen játszani. Írtam neki, hogy még Mo.-on vagyok, csak este érek Burgdorfba, így nem tudok menni. A válasza kedves volt, sajnálta, és mondta, hogy akkor még beszél Simonnal, hogy szombaton elenged-e velük meccsre... :) A keddi visszautazás izgalmasnak tűnt, hiszen az egyik burgdorfi lány, aki szeptember óta Finnországban van, írt még pénteken, hogy szívesen kijön elém Genfbe, ne kelljen egyedül vonatoznom. Szeptember óta most volt otthon először, így azóta nem láttam, csak e-maileztünk. Az első problémás eset, hogy a 16.15-re kiírt indulásnál 16.10-kor mutattam meg a beszállókártyámat, és nem én voltam az utolsó utas... Elmondták a biztonsági dolgokat, de mégsem indultunk el. A repülőn ültünk, és vártuk, hogy történjen valami. Közölték velünk, hogy nem kapjuk meg a felszállási engedélyt. Szuper, már 17.30 volt, Fabienne 18.20-ra ér Genfbe, én meg még mindig Budapesten vagyok. :( Ekkor írtam neki, hogy nagyon sajnálom, de úgy tűnik, feleslegesen vonatozott 2 órát, mert mehet vissza egyedül. :( Még ¾ órát ültünk a repülőn, majd minden szó nélkül elkezdtünk gurulni. Az emberek még mászkáltak a gépen, érdekes volt. Gondolom, amint megkaptuk az engedélyt, a pilóta rögtön menni akart. Így aztán 2 óra késéssel sikerült elindulnunk. Ez a 2 óra életem leghosszabb 2 órája volt, még akkor is, ha szinte végig olvastam. Közel voltam a türelmem elvesztéséhez, főleg azért, mert rosszul éreztem magam Fabienne miatt. 21.10-kor kellett volna Bernben lennem, ahol találkozóm volt egy magyar lánnyal. Ehhez képest ekkor indult a vonat Genfből, ami még +2 óra biztos utazást jelentett. Ja, hogy még a reptéren is fárasszanak, persze, hogy megállítottak „táskaellenőrzésre”. Képzelhetitek, a hátam közepére sem kívántam, hogy átkutassák a táskámat. Próbáltam a sok negatív dologban keresni valami jót, szerencsére sikerült. Az ellenőr fiú nagyon kedves volt. Jól elbeszélgettünk németül, kiderült, hogy ő is floorballozik, és hogy az átvilágítós gépnél a raffaello veszélyes tárgynak minősül a formája miatt. :D Ezen is túl voltam, 15 percnél többet nem töltöttem vele, igaz ez pont elég volt ahhoz, hogy lekéssem a vonatot, így 40 percet várhattam a következőre. Nina kedves volt, kijött értem Genfbe, és még Borit is haza vittük. Kirchbergbe éjfél után értem. Kicsit beszélgettem még Ninával és Andyvel, de aztán elég hamar elköszöntem tőlük, nagyon fáradt voltam. A szobámhoz közeledve képeket találtam az ajtómon. Sandro és Luca is rajzolt nekem. Luca nagyon édes dolgokat írt, hogy hiányoztam nekik, örül neki, hogy megint itt vagyok és hogy szeret. :) 

Az ágyamban pedig egy nagy üvegtál tele apró csokikkal és egy táska mindenféle szépségápolási szerekkel. :) Jó volt végre látni azt, amire már órák óta vágytam és amire iszonyatosan szükségem volt; az ágyamat... 

Reggel semlegesen keltem, teljesen „Svájc” voltam. Délelőtt Ninával játszottunk egy kicsit, kihasználunk minden alkalmat, ebédre pedig az IKEA-ba mentünk svéd húsgolyót, valamint Mandeltortát enni. Nagyon imádom, ennél tökéletesebb ebéd nem is lehetett volna. Teli pocakkal indultunk karácsonyfa nézőbe. Mivel már késésben voltunk -14.15, nekem 14.45-kor már Burgdorfban kellett lennem a felnőtt meccs miatt-, ezért gyors választás, dísz vásárlása, majd irány haza. Közben Andy még elnyomott egy poént is. Mivel az összes fa tele volt hóval, tök természetesen rákérdezett az eladónál, hogy ugye van hó nélküli fájuk is!? :) Abban a helyzetben nagyon jól jött ki, jót nevetett mindenki, még Sandro is. :) Hazaérkezés után 5 percet töltöttem otthon, majd indultam is meccsre. Még mindig teljesen semleges voltam, nem tudom, minek köszönhető, de nem izgultam, tulajdonképpen nem éreztem semmit. Nem volt se jó, se rossz kedvem, csak úgy elvoltam... Előkészítettük a pályát a játékra, felpakoltuk a palánkot, a szponzorok plakátjait elrendeztük, majd Aldo odahívott magához. A beszélgetés a következőképpen zajlott; 

- Fitt vagy?

– Igen.

– Nincs izomlázad? Nem fáj semmid?

– Nem.

– Akkor te játszol az első sorban úgy, mint ahogy csütörtökön.

– Tessék?

– Jól hallottad.

- Húúúúú.

- Semmit nem kell csinálnod, csak játszani. Ne idegeskedj, ne gondolkodj, élvezd a játékot. Azért szóltam most, mert még van 2 órád felkészülni.

– Rendben...

Ezek után képzelhetitek, milyen állapotban voltam. Leültem a palánkra és néztem a pályát, gondolkodtam, próbáltam felfogni, mi is történik velem. 3 meccsen voltam már az SML csapattal, mind a háromnál a kispadon ültem és nem játszottam egy percet sem. Most pedig szó szerint bedobnak a mély vízbe, az első sorba. Gyorsan írtam Ninának smst, hogy kezdő vagyok, úgy készüljön. Amúgy is jött volna a meccsre, csak az volt tervben, hogy a második harmadra ér oda, mert karácsonyfát díszítenek. 1-2 fontosabb telefon még, csak hogy megnyugodjak, majd következhetett a meccsre hangolódás. Először felmentünk abba a terembe, ahol átveszünk minden fontos tudnivalót. Itt lettek kihirdetve a sorok is. Azt hiszem nem csak én lepődtem meg, amikor az első ötösben sorolta Aldo a nevemet... :) Herbie, Cornelia és Johanna nagy mosollyal fogadták a kezdő sort alkotó ötöst. Átbeszéltük a szabadütés figurákat, majd amikor már minden a fejünkben volt, elindultunk sétálni a szabadba. 15 perc séta, közben Johnny nagyon aranyos volt, nyugtatgatott, hogy ne idegeskedjek, ne törődjek semmivel csak hajtsak, fussak, küzdjek, és akkor jól fog menni. Játszottunk egy nagyon vicces játékot, ami után tényleg nyugodtnak éreztem magam. Valamilyen szinten még mindig „Svájc” voltam, igaz a meccs járt a fejemben, a mozgások, mikor hova kell mennem, mi a feladatom, stb.. Úgy éreztem, fejben ott vagyok, jó előérzetem volt. A bemelegítést tűrhetőnek mondanám, a lányok kedvesek voltak, sokan biztattak. Aztán eljött a nagy pillanat. Bevonulás, nézők köszöntése, kezdő ötös szólítása, kezdő sípszó. Az első furcsaság, hogy ezúttal nem a jobb, hanem a bal oldalon játszottam. Ami igazából semmit nem jelent, mert szinte a pálya minden területén megfordultam, ez csak a cserénél fontos, ki megy be először a pályára. Az első harmadban többnyire teljesen kiegyenlített csata folyt, volt egy 2-1 elleni szituációnk Johannával, amit sajnos a kapus kivédett (én passzoltam neki, a kapus sajnos olvasta a szándékát).
Az öltözőben nem sok minden történt, a sorok maradtak, a felállás maradt, nem volt ok a változtatásra. A 2. harmad aztán Riders góllal kezdődött, de szerencsére hamar sikerült egyenlítenünk. Johanna 2x is betalált, mind a 2x Herbie passzából. A 25. perc tájékán Rahel elkezdett melegíteni. Ekkor úgy gondoltam, jön a csere, hiszen ő mindig az első sorban játszik, de aztán „csalódnom” kellett. Én maradtam, Rahel pedig Corä helyére állt be a 2. sorba. 2-1-gyel vonultunk az öltözőbe, én személy szerint sok dicsérettel, csak így tovább, jól csinálod mondatokkal. Valóban élveztem a játékot, nagyon jó volt, sokkal jobban pörögtem, mint egy u21-es meccsen. Igaz, muszáj volt pörögnöm, hiszen sokkal gyorsabb tempót követelt a mérkőzés. Már az első harmad után éreztem a lábam, de aztán a 2. harmadban annyira belelendültem a játékba, hogy nem is vettem észre a fáradtságot. Ekkora már eltűnt minden izgulás, megnyugodtam, és elkezdtem igazán játszani. 2-1 után következhetett az utolsó 20 perc. A felállás maradt, a dicséretek száma növekedett, aminek köszönhetően egyre magabiztosabb lettem, elhittem, hogy van helyem a csapatban és hogy bíznak bennem a társak és az edzők. Egy keresztpassz után a védő bizonytalannak tűnt, ezért gyorsan letámadtam, és sikerült szabályosan elvennem tőle a lasztit. Egyedül közelítettem a kapus felé, és hihetetlen módon teljesen nyugodt maradtam. Lehet annak köszönhető, hogy egész nap kiegyensúlyozott, semleges voltam, de én is meglepődtem ezen. Az utolsó U21-es meccsen hasonló helyzetem volt, de akkor elizgultam és a kapusba lőttem a labdát. Most viszont elhúztam a kapus előtt, ő már feküdt, én pedig fonákkal belőttem.






A következő pillanatban már az egész csapat a nyakamban ugrált. Herbie volt az első, aki odaért hozzám, gyorsan megölelt majd elindult a labdáért a kapuba. Aldo és Mic egy mosollyal és egy pacsival gratuláltak, én pedig „álomvilágban” jártam…  A kispadon Herbie közölte, hogy az ölelés miatt már nem tudta megszerezni a labdát, ugyanis valaki még előtte lecsapott rá. :D Érdekesség, hogy egy u21-es meccsen a gólom után figyelem, hogy próbálják helyesen bemondani a nevemet, most viszont meg ezt is kihagytam, annyira csak a meccs járt a fejemben, minden külső dolgot kizártam. A gólom lendületet adott a csapatnak, az ellenfelet pedig elbizonytalanította. Még ugyanebben a percben Rahel talált be Mischler passzából. Ezzel 4-1 ide, és még 13 perc maradt hátra. A lelkesedésem még mindig változatlan és a fáradtságot sem éreztem igazán. Elvesztettük a labdát, így 2 játékos rohant Cornelia ellen. Magam sem tudom, hogyan, de sikerült visszaérnem és a labdás játékost hátulról, teljesen szabályosan szereltem. Ezt taps követte a kispadról, és a nézőtér felől is. Aldotól pedig hátba veregetést és „szuper visszaérés”-t kaptam. Ekkor már tényleg elhittem, van keresnivalóm itt. A következő cserénél Herbievel hülyítettük az ellenfél védőit, nagyon vicces volt, szó szerint cicáztunk. Én voltam a sarokban, ő a kapu mögött, és passzolgattunk. 1 percet tuti eltöltöttünk ezzel, amikor aztán a kispadról elkezdtek üvölteni a védőknek, hogy támadjanak már le ketten és vegyék el a lasztit. Ekkor hátrapassz Cornelianak, ő tovább Tinának, aki üresen volt, ugyanis 2 védő játékos támadott le 1 embert, Tina lövését azonban a kapus megfogta. Mivel mi mind a hárman elől voltunk, a kapus kidobta a lasztit, Cornelia pedig a bírók szerint szabálytalanul szerelte a játékost (kirakta a palánkon kívülre:)). 2 perc emberhátrány. 6 a 4 ellen támadtak, a kapust mezőnyjátékosra cserélték. Meglett az eredménye, 4-2-re felzárkóztak 5 perccel a vége előtt. Szinte végig 6 az 5-ben támadtak, próbáltak gólt szerezni, de betonbiztos védőfalat alkottunk. :) A sípszó után hatalmas volt az öröm. A meccs legjobbja mind a két csapatból a kapus lett. Megérdemelték, tényleg jól védtek. Én tovább gyűjtöttem az elismerő szavakat, aminek nagyon örültem. Szinte mindenki odajött hozzám. A kézfogás után Herbie karolt belém és közölte, hogy beszélni fog Aldoval, hogy tartsanak meg, szükségük van rám. Az öltöző felé menet még az U21-ből a segítők is gratuláltak, ami azért volt jó érzés, mert nem azt láttam rajtuk, hogy irigyek, amiért én játszom ott és nem ők, hanem tényleg örültek a sikeremnek. Simon viszont nem tűnt túl lelkesnek, igaz kb. 3 percet látott a meccsből, épp csak a végére esett be. Az öltöző felé menet már várt rám Sandro és Nina. Beszélgettünk kicsit, majd jött az egyesület elnöke. Mosolygott, gratulált, kezet fogtunk, majd megdicsért és tovább ment. Nina megjegyezte, hogy tök jó, hogy ilyen kedves, és hogy a nevemen szólított; „szép volt Nicole”. Neki ez nagyon tetszett, hogy ennyi játékos közül tudja a nevemet. Most beszéltem vele kb. harmadszor, így aztán nekem is jól esett, hogy név szerint szólított. Már indultam az öltözőbe átvenni a bemelegítő/nyújtó felszerelést, mikor Aldoba botlottam. :) Mosolygott. Kérdeztem tőle, hogy kimossam a mezt otthon vagy most adjam vissza (a mez az egyesülethez tartozik, nem saját, hiszen minden évben változik a keret, nagy a játékosmozgás). A válasza meglepett, de mosolyt csalt az arcomra; vidd haza, mosd ki és tartsd magadnál... :) Azt hiszem ezt nem kell tovább ecsetelni. Gyorsan átöltöztem, majd indultam ki nyújtani. Aldo még magához hívott, hogy írjak alá egy papírt. Aki az SML-nél játszik, annak alá kell írnia egy nyilatkozatot, miszerint semmilyen doppingszert nem használ. Aldo mesélte, hogy bármikor jöhetnek ellenőrzésre, legutóbb 5 embert vittek el edzésről. Gyorsan kitöltöttem, aláírtam, majd kérdezte, mennyire volt váratlan a kijelentés, miszerint a kezdő sorban játszom. Egyáltalán nem számítottam rá, arra gondoltam, hogy majd talán a 3. harmadban kapok lehetőséget. Nevetett és arra biztatott, hogy csináljak mindent így a jövőben is, ahogy most. És amit már másoktól is megkaptam de nem értettem, mit jelent, tőle is elhangzott -große Kompliment-. Nem tagadom, jól esett minden mondata, örültem neki. Eleve nagy tisztelete van nálam, mint már korábban leírtam, számomra ő tipikus floorball edző, egy edzőnek így kell kinéznie, megjelenésben, mindenben. :)

Siettem haza, hiszen otthon várt rám a karácsonyi ajándékozás – vagyis leginkább a fiúk vártak rám, hogy végre megkapják az ajándékukat-. Sandrot egész nap azzal szívattam, hogy tőlem egy karácsonyfát kap, semmi mást. Mivel még pici, elhitte és reklamált, hogy az nem jó ajándék, mást kér. Bármikor megkérdeztem, mit szeretne, az első válasza mindig a Kran, vagyis a daru volt. :) A legnagyobb csomagon természetesen Sandro neve szerepelt. Elkezdte széttépni a csomagolópapírt, majd amikor meglátta, hogy a Kran van a dobozban, össze-vissza rohangált a szobában –az ajándék persze a kezében volt-. Nem láttam még gyereket ennyire örülni valaminek. Jól megszorongatott, hálás volt, hogy végre megkapta a várva várt darut.
Luca következett, egyből tudta, mi az a 2000 pont, amit kapott tőlem. Neki nehéz bármit is adni, mert a szülinapja 18-án volt, és nincs sok kívánsága, így szinte mindent amit szeretett volna megkapta szülinapjára. Andy ajándéka tökéletesnek bizonyult, ez a lego még nem volt meg neki. Nina pedig végre elkészíthet 1-2 magyar specialitást. :) Na és én... hatalmas doboz, fogalmam sem volt róla, mit rejthet. Valószínűnek tartom, hogy több időt töltöttek a csomagolással, mint az ajándék kiválasztásával. Ismeritek a „kezdjük a legnagyobb dobozzal, majd mindig kisebb doboz jön, és a végén egy icike picike dobozban megtalálod az ajándékot”?! Igen... hatalmas doboz, kis ajándék, nagy öröm.

Kaptam tőlük egy ezüst nyakláncot floorball medállal.

Sandro egy saját készítésű képkeretet a saját képével, Luca pedig egy szintén saját készítésű tükröt (a keretet ő csinálta) adott. Mindenki örült mindennek, így a fiúkat elküldtük aludni, mi pedig Marioval játszottunk. Andy lent volt Timoval, pókereztek, fiúk a szobájukban, mi pedig super marioztunk. Az este folyamán kb. 20x biztosan kijelentettem, hogy gólt lőttem. Nem tudtam felfogni, mondogattam magamnak, hogy elhiggyem. Szerintem Nina szíve szerint már leütött volna, de azért még a 15. alkalommal is bólogatott és mosolygott. :) 11 körül végeztünk a játékkal, így jöhetett az alvás. Vagyis, ez volt tervben, de előtte még fel akartam nézni a közkedvelt facebookra. Meglepődve láttam az üzenetek és a likeolások tömkelegét. Még Mic is írt, az egyik edző, hogy nagyon gratulál, csak így tovább. Aldoval másnap beszéltem, nem tudtam edzésre menni, így aztán írtam neki, és megköszöntem a bizalmat amit vasárnap kaptam tőle. A válasza; das hast du dir verdient-super Leistung gestern. :)

Ezekkel a dolgokkal a fejemben indultam haza karácsonyra. erről a következő bejegyzésben olvashattok... :)

A hétfő volt a legérdekesebb napom talán az egész életem során. Délelőtt a harag, a düh, az elkeseredettség uralkodott rajtam, aminek köszönhetően a fiúkat is leráztam és nem a szokásos Nicole-lal ebédeltek, beszélgettek. Ennek az lett az eredménye, hogy délután ajándékot kaptam Sandrotól... :) 

Aztán ahogy teltek a percek, órák, egyre több és több levelet kaptam. Ekkor a sírás ideje jött el, ugyanis sokszor megható dolgokat olvastam. Jól esett, hogy ennyien kiálltak mellettem, ennyien biztattak, ennyien olvasnak. Őszintén mondom, olyan személyek is írtak, akikről fogalmam sem volt, hogy követik a velem kapcsolatos eseményeket. Persze olyan üzenetet is kaptam, amin a nevetéstől potyogtak a könnyeim - oké, mondd, hogy ez csak PR fogás... hogy név szerint lásd, kik szeretik olvasni.”-. :) Aztán elkezdtem írni a következő bejegyzést, amire szükségem volt, hogy kiírjam magamból a dühömet. Majd este újra idegesen, mérgesen indultam edzésre, amihez nem sok kedvem volt ilyen állapotban. Az edzés nem volt annyira rossz, mint ahogy gondoltam, igaz amikor Mic az első sorba tett be Cornelia mellé, akkor azért kicsit kikerekedtek a szemeim, amire Pierina nagy mosollyal reagált. :D Edzés után már nyugodtan tértem haza. Mivel nagyon fáradt voltam és már ½ 12-t mutatott az óra, így kimaradtam a közös filmezésből, de ha jól tudom, Nina és Andy is csak egy sorozatot néztek meg, a film nekik is túl hosszúnak bizonyult. :) Reggel hulla fáradtan sikerült felébrednem, aminek az lett a vége, hogy miután elküldtem a fiúkat suliba/oviba, visszafeküdtem az ágyamba. Mivel tudtam, hogy este még dupla edzés vár rám, muszáj volt pihennem egy kicsit. Arra keltem, hogy a postás bácsi csenget, aki egyébként már jól ismer és nagyon kedves, mosolygós ember. 2 nagy csomagot kaptunk. Mikor hazaért Nina és Andy is, elkezdték kibontani a csomagot. Először a kicsivel kezdték és nagyon figyeltek, de nem értettem, miért néznek rám. Hamar kiderült, mi az oka. Csináltattak egy képet, amin a fiúkkal vagyok közösen, és kitették a falra. Nem nagyon tudtam megszólalni, arra koncentráltam, hogy ne kezdjek el bőgni. Nagyon kedves ajándék ez tőlük, nem is számítottam rá...

 

„Inkább írd ki egy blogposztban az érzéseidet ezzel kapcsolatban, hogy te hogy látod, mi a véleményed.”

„Folytasd bátran, aki meg rosszat mond, az le van szarva:)„

„Ne foglalkozz ezekkel az ostobákkal, ne hagyd, hogy bármiben is elrontsák a boldogságodat, és hogy bármiben megakadályozzanak, amit tenni szeretnél!”

„Kérlek, ha kérhetek ilyet, ne azokkal foglalkozz akik irigyek!! Ők nem érdemlik meg a figyelmed!”

„Legyél erősebb mint a pletykázók. Benned legyen az erő és amiben hiszel csináld meg.”

„Rossz indulatú emberek mindig is voltak és sajnos lesznek is, de ez csak az ő unalmas, semmitmondó életükből fakad.”

„Csak azokkal kell foglalkozni akik szívesen olvassák a blogodat és minden héten lesik az új bejegyzést!”

„..mondd, hogy ez csak PR fogás, hogy név szerint lásd kik szeretik olvasni.”

A mai világban, ahol oly nehéz boldognak és elégedettnek lenni, nem lehet elvárni, hogy bárki is felhőtlenül örüljön mások sikerének. /Ha nekem nem jó, neki se legyen az./
A mai világban, ahol minden a pénzről szól, nem lehet megbízni akárkiben, mert szó nélkül tűnik el 1-2 aprópénz a zsebből, a táskából vagy akár csak az asztalról. /Ha nekem nincs, neki se legyen./
A mai világban, ahol minden a bulizásról és a szexről szól, nem lehet elképzelni, hogy még vannak normális családok, ahol a feleség nem jár el más férfiakkal szórakozni, valamint a férj nem csalja meg a feleségét. /Ha az én férjem megcsal, csalják meg őt is./
A mai világban, ahol a rosszindulat vette át a főszerepet, nem lehet elvárni, hogy egy siker, egy újonnan kötött barátság, vagy csupán egy csodás nap után ne induljon el valami ocsmány, förtelmes kis pletyka, ami tönkre teszi az előbb felsoroltakat. /Ha én boldogtalan vagyok, legyen ő is az./

Ezek után kérdem én, miért a „mai világban” élünk? Miért tesszük tönkre mások boldogságát? Miért irigykedünk másokra, akik az álmaik megvalósításáért küzdenek? Miért nem a saját életünk helyreállításával foglalkozunk? Miért mi vagyunk mindenben a legokosabbak és próbálunk másokat „megmenteni”? Miért fecsegünk biztos, megalapozott „bizonyítékok” nélkül? Miért, miért, miért!?

Sokan úgy vélik, az érettséget, a felnőtté válást valóban a kor határozza meg. Ha valaki 18 éves, az már „felnőttnek” mondhatja magát, annak ellenére, hogy szinte semmiben nem változnak a hétköznapjai, ugyanúgy él tovább, mint előtte. Az egyetlen igazi változás, hogy nem kell attól félnie, hogy elkérik a személyi igazolványát alkoholos ital vagy cigaretta vásárlásakor, mert ugyebár ebben a korban ez már legális.
20 éves vagyok. Koromhoz képest nagyon is érettnek érzem magam gondolkodásban, a dolgokhoz való hozzáállásomban, az életszemléletemben. Egyedül vágtam neki a svájci kalandnak, 3 táskával, 2 ütővel, 1 ígérettel, miszerint nem kell aggódnom, mindenben segítséget kapok, ami a „megélhetésemhez” szükséges. Most itt vagyok 3+1 táskával, 2+1 ütővel, egy csodálatos csapattal, egy pazar állással egy remek családnál, számtalan élménnyel, de már ígéret nélkül. Ígéret nélkül, ugyanis erre már nincs szükségem. Szokták mondani, az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó. Az illető megtartotta, sőt, még többet is kaptam, mint amit ígért. Az ígéretével sikerült elérnem a 2. álmomat is, amit a floorballos pályafutásom legelején kitűztem magamnak. Egy floorballt szerető országban élek, játszom, töltöm mindennapjaim. Ott, ahol az elején talán egy senki külföldi voltam, most azonban már az a lány, aki a Burgdorf Wizards csapatát erősíti. A lány, akivel Hochdeutsch-ul kell beszélni, hogy megértsen mindent. A lány, aki idegesítően gyorsan fut, de mégis felveszik vele a versenyt, hátha sikerül legyőzni. A lány, aki Magyarországról jött, és aki színesíti a bajnokságot. A lány, aki már nem csak egy lány, hanem Vértesi Nicole, vagy inkább az itteni, közismertebb nevén Verti... Ma már nem egy senki vagyok, ma már minden floorballt szerető burgdorfi lakos tudja, hogy 3 svéd és egy magyar lány erősíti az általuk szeretett csapatot. 

Aki ismer, az tudja, hogy a legmegbízhatóbb emberek közé tartozom, ha valaki azt mondja, „ne mond el senkinek”, az nem is megy tovább tőlem.
Aki ismer, az tudja, hogy nem csak magamra, hanem másokra is gondolok, mielőtt cselekednék. Nem tartozom azok közé, akik azt vallják, ha nekem rossz, legyen neki is rossz.
Aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok az a felvágós típus, aki mindennel dicsekszik, de ami számomra fontos és örömmel tölt el, azt megosztom másokkal is.
Aki ismer, az tudja, hogy fontos számomra a családom, még akkor is, ha manapság nem velük töltöm a vasárnapi ebédet.
Aki ismer, az tudja, hogy nem tudok fél gőzzel csinálni dolgokat, vagy csinálom rendesen vagy sehogy.
Aki ismer, az tudja, hogy nagyon „lelkis” vagyok, könnyen kiborítanak a buta emberek és felháborít, ha egy teljesen ártalmatlan ügyből valaki kínai nagy fal méretű pletykát terjeszt.
Aki ismer, az tudja, hogy nem kamuzok, csakis valós, megtörtént eseményeket vetek papírra, mert a szó elszáll, az írás megmarad.
Aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok „hülye”, ha tilosban járnék, nem hoznám nyilvánosságra.
Aki ismer, az tudja, hogy szükségem van a barátaimra, szükségem van a családomra, szükségem van azokra az emberekre, akik miatt ezt a bejegyzést megírtam, akik hajnali ½ 2-kor is nekiállnak a blogomat olvasni, akik x km távolságból is támogatnak, akiktől azonnal kaptam a biztató üzeneteket, és akik most ezeket a sorokat olvassák.

Viszont, nincs szükségem olyan személyekre, akik mindenben a rosszat keresik, mindenben a negatívat látják meg. Nincs szükségem azokra, akik miatt a fiúkat ma leráztam egy „nincs kedvem semmihez” mondattal. Nincs szükségem a rosszindulatú megjegyzésekre.

Van egy fantasztikus edzőm, vagyis 3. Mind a három remek, mind a hárman szeretnek, mint játékost, mint egy olyan személyt, aki harcol a csapatért, akire lehet számítani, nem másképp. 
Van 2 szuper fiú körülöttem, akik szintén szeretnek, ezt bizonyítja, hogy Sandro ma ajándékkal állított haza az oviból, ugyanis látta, hogy nem voltam túl jó hangulatban ebédnél.
Van egy remek szülőpáros körülöttem, akik befogadtak, akik nem úgy kezelnek, mint egy „szolgát”, hanem mint egy családtagot.
Van egy csapat, ahol öröm játszani, a gondok ellenére, élvezem a játékot, élvezem az edzéseket, szeretek velük lenni.
Van egy családom Magyarországon, akik sajnos rosszul értelmezik az időhiányomat, pedig semmivel sem jelentenek kevesebbet, mint amikor otthon voltam velük.

És vagytok Ti, barátaim, akiknek nem lehetek elég hálás, hiszen a nehéz pillanatokban kiálltok mellettem, akik miatt újra egy bejegyzés került a blogomra, és akikkel szemben "nem tehetem meg, hogy nem írom tovább a történéseket"... 

Ez adott a legnagyobb erőt, köszönet érte: 

„Az a baj, hogy most a rosszindulatú, pletykáló emberek egymás tenyerébe csapnak, és boldogok, akik meg szívesen olvastuk a blogodat, Veled örültünk, most szomorúak vagyunk. Az előbbieknek akkor okozol nagyobb csalódást, ha nem foglalkozol velük! Mi meg had örüljünk tovább a sikereidnek!”

Sajnos mint tudjuk, Magyarországon nagyon sok a rosszindulatú, kombináló, pletykázó, minden szót kiforgató ember... Ezeknek az embereknek köszönhetően egy ideig "nyilvánosan" megszűnik a blogom, ugyanis nincs kedvem azt hallgatni, hogy "miért érzem jól magam itt", "miért egy ilyen jó családhoz kerültem", nem valami tanyára az Isten háta mögé, ............. 

Ez nem azt jelenti, hogy nem fogok bejegyzéseket írni, mert azért még vannak normális ismerőseim, barátaim, rokonaim, akik szívesen olvassák mindazt, amit írok, valamint jó emlék lesz évek múlva ezeket visszaolvasni... Ha esetleg valaki szeretné továbbra is olvasni, küldje el az e-mail címét és minden új bejegyzést átküldök neki.

Köszönöm azoknak, akik kitartóan olvastak, akik velem együtt örültek a sikereimnek, szerencsére sokan vagytok/voltatok, hálás vagyok érte... 

Nem tagadom, kicsit elmaradtam az írással, ami a betegségemnek és a sorozatos meccseknek köszönhető, de van mit mesélni, úgyhogy hozzá is látok.

2 hete pénteken az SML meccset játszott, ahova az U21-ből Häubi kapott meghívást. Őszintén bevallom, kicsit csalódott voltam, és elgondolkodtam rajta, hogy talán nem volt megfelelő az edzésmunkám, vagy csak egyszerűen rájöttek, hogy „nem kellek nekik”. A péntekem leginkább azzal telt, hogy ezen agyaltam, de a fiúk elterelték a gondolataimat. A családdal még vásárolni is elmentünk, ugyanis pulcsit akartam venni... Találtunk Sandronak egy Salming floorball ütőt, nagyon jó áron, így a Picur megkapta az első saját ütőjét. Szerencsére én is találtam pulcsit, teljesen oda vagyok érte, mindig is szerettem volna egy ilyet. Nagy a szerelem. :D A boltban még az eladó fiú is odajött, hogy segíthet-e, mire nem-mel válaszoltam, ő azonban visszajött, hogy mégis csak segítene; elvette az ütőt a kezemből és mondta, hogy a kasszánál vár vele. Ha nem lett volna fülbevaló a fülében, még tetszett is volna... :D Otthon Andyvel készültünk a másnapi meccsre. Átrendeztük kicsit a házat. Nina a vacsit csinálta, mi meg floorballoztunk. Vagyis, levertük a képet, kiborítottuk az asztalon lévő poharat, és az utolsó csatánál Andy elcsúszott a porszívó miatt, hatalmasat esett. Szegény fájlalta a hátát, de szerencsére semmi komoly baja nem lett. Amúgy a fejébe vette, hogy ha ő ott van a meccsemen, akkor kikapunk, ezért nem fog jönni... De aztán meggyőztem, hogy nem ezen múlik, majd bebizonyítjuk, nyerünk akkor is, ha ott van.

Szombaton „presztízs” meccs, az U19-es svájci válogatott felét és egyben a tavalyi bajnokot fogadtuk. Reggel még kaptam egy telefont Simontól, miszerint délután mennem kell az SML-hez meccsre (na ekkor már tényleg nem értettem semmit, igent mondtam, de nem foglalkoztam vele, az U21-es meccsre koncentráltam). A meccsről annyit, hogy nagyon rossz kezdés (29 mp múlva már 1-0 oda), majd az öltözőben Hakuna Matata, valamint tengerparti nyaralás, aminek meglett a hatása és a második harmadot lehoztuk 3-1-el, vagyis összesítésben 5-4-re mi vezettünk.

Az utolsó harmad komoly izgalmakat hozott, 11 ---- másodpercet kellett volna kibírnunk, hogy a bajnok ellen megszerezzük a 3 pontot. A Skorpions ellen 9, most pedig 11 mp-en múlt a teljes értékű győzelem. A hosszabbításban természetesen ők nyertek, a csapat fele a könnyeivel küszködött, a Piranha csapata pedig egyértelmű lélektani fölényben volt. Mellesleg még hozzá tenném, hogy egyszerűen nem tudsz motivált lenni ilyen esetben, és az jár a fejedben, miért nem tudtuk 11 másodpercig eldugni a labdát az ellenfél elől.

Sajnos ez van, ilyen a sport, így a 3 helyett csak 1 pontot kaptunk és maradtunk a 3. helyen (győzelem esetén 2.-ak lennénk). Engem nagyon megviselt ez a dolog, meccs után beültem a kocsiba Andy mellé, kapucni a fejemen, és szerencsére megértették a haragomat, hagyták, hogy kibőgjem magam és nem nyaggattak. Otthon vízszintesbe helyeztem magam, igaz sok időm nem volt, ugyanis 1 óra múlva újra a csarnokban kellett lennem. Nina nagyon kedves volt, vett nekem egy kutyust, hogy ne legyek szomorú. Azzal a szöveggel adta oda, hogy ez nem a Bruno, de azért ezt is tudom ölelgetni. :) Képzelhetitek, mennyi kedvem volt a meccshez. Iszonyatosan hajtós, gyors meccset játszottunk a Piranha csapatával, színvonalas mérkőzés volt, amit szinte végig 2 sorral nyomtunk. Az SML-nél a kispadon többször néztem az órát mint a pályát... A fáradtságomat az iszonyatos fejfájás is bizonyította, de azért nagyon jól szórakoztam a kispadon, sokat beszélgettem Bettinával, és még a csapat is nyert 2-1-re. Ezúttal hálát adtam „mindenkinek”, hogy nem kellett a pályára lépnem, és örültem neki, hogy nem egy ilyen napon „debütálok” az SML-nél. Mondanom sem kell, este nem kellett altatni, hulla fáradt voltam, pillanatok alatt álomba merültem.

Kedden Simonnal ismét új védekezést tanultunk, de csak az első sorral gyakoroltatta. 2 perceket játszottunk az SML ellen, vagyis 4-5 és 5-6 ellen. 5-6 ellen az új taktikával sikerült még egy gólt is lőnöm. :) 2 perc végig rohanás, futás, nagyon fárasztó, de ha már egy bizonytalan játékos van az 5, illetve 6 emberből, akkor nyert ügyünk van. A héten megnéztem Lucaval a Harry Pottert, valamint rengeteg hó esett, lehűlt a levegő, aminek köszönhetően beteg lettem. Csütörtökön nem edzettem, ennek köszönhetően ki kellett hagynom a pénteki SML meccset, igaz később kiderült, hogy Simonnak igaza volt, hogy nem engedett el, ugyanis pénteken 20 perc edzés után feladtam, gyenge voltam és alig kaptam levegőt az orromon. Egy kis megfázás, egy nap voltam talán lázas, de nem mértem meg, a legrosszabb az volt, amikor nem kaptam levegőt az orromon... :) Csütörtökön elég érdekes beszélgetésbe bonyolódtam Simonnal. A publikus része, hogy átkerülök egy új sorba, az elsőből kivesz, ugyanis túl erősek vagyunk és így nem tudunk rendesen edzeni. Ebben igaza van, mert mi 20 perc játék alatt lövünk 6-7 gólt és kapunk 1-et, tényleg erősebbek vagyunk. Szerencsére tudtunk kulturáltan és őszintén beszélni, így rossz kedvvel, de elfogadtam a döntését (nem volt más választásom..:)). Viccet félretéve, megértem, mert tényleg hasznosabb lenne 3 erős sorral edzeni, de imádok Naduval, Annal, Honey-val és Criste-vel játszani. Egyre jobbak vagyunk, egyre több gólt lövünk, egyre gyorsabban játszunk. Pár hete igazán élvezem a játékot, és nem csak a pályán vagyunk összeszokva, hanem a pályán kívül is sokat beszélgetünk, sokat vagyunk együtt. A pénteki edzés után otthon egy sereg férfi fogadott, volt választási lehetőségem... ...ki mellé ülök le pókerezni. :D Mivel nem éreztem magam jól, ezért aztán Andy fölött álltam pár percig, meghoztam a szerencséjét és percek alatt sokat nyert, majd felvonultam a szobámba filmet nézni.

Vasárnap az utolsó helyen álló Bern Capitals csapatát fogadtuk. Sajnos én még mindig rossz egészségi állapotban voltam, a csapat pedig úgy ment fel a pályára, hogy úgyis nyerünk. Ezzel nehezítettük meg a dolgunkat. A 3. sorban kaptam helyet, teljesen átalakultak a sorok. A meccs első 10 percében nem játszottunk, majd az első harmadban lőttem egy gólt keresztpasszból, aminek nem sikerült nagyon örülnöm, ugyanis a szám ki volt száradva és mosolygás esetén fájdalmat okozott. :D Az első harmadot pocsék játékkal 2-0-ra nyertük, majd a második harmadban büntetőből egyenlített az ellenfél, így az utolsó 5 percben újra a régi sorokkal játszottunk, azaz én is átkerültem az első sorba. 2 perccel a vége előtt volt egy kapura lövésem, amit a kapus csak felütni tudott és a labda magasan a gólvonal felé tartott, azt pedig magasütővel egy játékos kiütötte. Büntető, 2 perces kiállítás. Sajnos - vagyis utólag már nem sajnálom - Nadu kihagyta a büntetőt, de helyette fantasztikus gólt lőttünk. 5 mp volt még hátra, mikor Jenny magasan előreívelte a lasztit, én meg háttal a kapunak a levegőben fonákkal beütöttem... :) Hatalmas volt az öröm, Jenny a nyakamban ugrált és mondta, hogy azt hitte, „huere scheiss” passzt adott. A szünetre 3-2-vel vonultunk az öltözőbe, a harmadik harmadot pedig a régi sorokkal folytattuk. Nagyon éltünk, öröm volt látni minket – külső szemlélők véleménye- , és a pályán is fantasztikus volt játszani. Ha 15 helyzetet nem alakítottunk ki, akkor egyet sem, és ha 10x nem „hurrogott” és tapsolt a közönség, akkor egyszer sem... :D A végén még volt egy nagynak mondható ziccerem, a saját kapunk elől üres kapura átíveltem a labdát, de sajnos csak kapufa lett, pedig ez nyerte volna az év gólja címet... :) Így az utolsó gólom kapja a „legszebb gól” díjat. A harmadik harmad végén többször rám jött a köhögő roham, nem voltam túl jól, nem tett jót a meccs a betegségemnek. A lényeg, hogy 5-2-re győztünk, újabb 3 ponttal gazdagodtunk és a 3. helyről várjuk a folytatást. Meccs után az egyik berni játékos odajött hozzám „haverkodni”, akit szintén Nicole-nak hívnak. :) Az öltözőben volt egy kis összezördülés, aminek aztán lettek következményei.

Hétfőn kaptunk egy e-mailt Simontól, miszerint kedden 19.00-tól minden játékossal 15 percet beszélgetnek az edzők az elvárásokról, a hibákról, a hozzáállásról, kinél miről. Én Häubi-vel mentem együtt, Irä volt az első, mint csapatkapitány, mi pedig 19.15-kor kerültünk sorra. Bekerültünk a Spielerrat-ba, amit 2 idősebb és 1 fiatal játékos alkot. A feladataink közé tartozik, hogy a csapat és az edzők közötti dolgokat tolmácsoljuk, az edzőkkel ülésezzünk és megbeszéljük a problémákat a csapat körül. Az elvárás Häubivel és velem kapcsolatban, hogy példát mutassunk a többieknek, figyeljünk oda a fiatalabb játékosokra, az edzésen rendesen dolgozzunk, ha esetleg rossz a kedvünk akkor se érzékeltessük ezt a többiekkel, mert ránk felnéznek. Ezek a fontosabb elvárások velünk szemben. A beszélgetés után/alatt természetesen edzettünk is. Az edzés elején az új edzőnkkel erősítettünk, majd 20 percen keresztül csak az ütést gyakoroltuk. Ezzel az edzővel (is) nagyon jól kijövök, rengeteget beszélgetünk, amikor találkozunk, mindig sokat vagyunk együtt. Nem tudom miért, de többet foglalkozik velem, mint a többiekkel, meccsen is sokszor mondja nekem az utasításokat, meg dicsérget, hogy ügyesen játszottam. Kicsit olyan érzésem van vele kapcsolatban, hogy felállított magában egy „szintet”, amit minden meccsen teljesítenem kell. Eddig 2 meccsen volt, és szerencsére mind a kettő után pozitív visszajelzéseket kaptam tőle, elégedett volt velem. Azt szeretem benne, hogy tök őszintén el tudok neki mondani mindent, a legutóbbi meccsen rákérdezett, miért csak a 2. harmad felétől pörögtem, és őszintén elmondtam neki, hogy miért, mi volt a bajom. Igaz Simonnal is ilyen a kapcsolatom, de vele nem edzésen, hanem Skypeon beszélünk sokat, kikéri a véleményemet sok dologban, ami jól esik. Az edzésen játék közben úgy meglőtt, hogy elzsibbadt az egész lábam, nagyon fájt... :( Szerencsére edzés végén sikerült meglőnie, így csak 2 percet futkostam fájó lábbal.

Szerdán a fiúk gyerekmoziba mentek. Én elkísértem őket, de mozi helyett elmentem vásárolni. :) Este Ninával kivégeztük a Super Mario 1-et, sikerült a 120. csillagot is összegyűjteni, így elkezdhettük a 2. részt. Mivel már 23.13 volt, így csak belenéztünk az újba, nem játszottunk vele. Csütörtök délután Lucan kívül mindenki otthon volt, Andy nem dolgozott, Nina sem. Elmentek Sandro edzésére, én viszont otthon maradtam, ugyanis 19.00-tól edzésünk volt, és most már nem tehetem meg, hogy nem vagyok ott előbb. Ha megyek a picur edzésére, akkor ½ 19-re érek haza, és még kajálnom is kell, felöltözni, stb.. Mivel Sandro 2 edzője Finnországban van (Matthias és Christoph Hofbauer), így Nina állítása szerint egy nekem való, 20 év körüli srác tartotta az edzést, aki jobban nézett ki mint Christoph. :D Már bánom, hogy nem mentem. :) A Hofbauer fiúk amúgy a válogatott első sorában játszanak, Matthias a csapatkapitány, bekerült az All Star csapatba, és ő végzett a kanadai táblázat élén 12+8 ponttal. És ők Sandro edzői....
A csütörtöki edzésen kevesen voltunk, így az SML-lel edzettünk. Közös feladatok, majd 1 órán keresztül játék. Meglepődtem, amikor Aldo felolvasta az SML sorokat, hiszen az utolsó név amit mondott az enyém volt. Végig játszottam az 1 órát, és őszintén mondom, nagyon élveztem. Soha nem gondoltam volna, hogy én is tudok ilyen gyorsan játszani, de mégis. Muszáj volt mindent gyorsan csinálnom, különben rögtön elveszítettem a labdát, de sikerült hamar felvenni a ritmust. Sőt, még gólt is lőttem. Nagyon sokan megdicsértek a csapatból, ami lendületet adott. Az edzés végén Aldo odajött hozzám, hogy szeretné ha tovább edzenék a csapattal és jövő héten menjek meccsre velük. Az U21-gyel kedden lesz az utolsó edzésünk, a felnőtt csapatnak azonban még van egy meccse a hétvégén. Este kaptam az e-mailt Aldotól az edzésidőpontokkal, valamint hogy készüljek a hétvégére, mert ezúttal szeretne bevetni.

A jövő hetem zsúfolt lesz, hétfőn edzés a nagyokkal, kedden edzőmeccs a nagyokkal, majd edzés az U21-gyel, valamint sor kerül az első Spielerratsitzungra is, szerdán Sandro floorball tornája, majd Sandro karácsonyi műsora az oviban, csütörtökön ismét edzés a nagyokkal, pénteken Kratftraining, szombaton egyedül leszek Sandroval itthon, Luca 11. szülinapja lesz és este mennek koncertre, vasárnap pedig esélyes, hogy először pályára lépek egy elit ligás svájci meccsen. Meglátjuk, kapok-e lehetőséget.

Pénteken Andyék koncertre mentek, nekünk pedig karácsonyi vacsink volt a csapattal. Megérkezésem után Berndeutsch-ul közöltem, hogy nagyon meleg van, de észre sem vettem. Lara figyelmeztetett, majd kaptam az elismerő pacsikat minden oldalról... :D Nagyon jól sikerült az este, rengeteget nevettünk, hülyéskedtünk, 2 német válogatott játékos is ott volt, Laura és Lisa.
Játszottunk egy nagyon szórakoztató játékot, amit Lisa mutatott. A neve kommando kant. Egyszer majdnem nyertem, ahogy a képen is látszik, mindig nagyon koncentráltam... :D 

11-re értem haza, majd 20 perccel később hívott Simon, hogy ágyban vagyok-e már. Természetesen már az ágyamban feküdtem. Mondta, hogy most ért Irä-hez, eddig dolgozott, de páran elmennek egy bárba, öltözzek és menjek. Mentem volna, de a szülők még nem voltak itthon, egyedül meg nem hagyhatom a fiúkat, még akkor sem, ha alszanak. Sandro sokszor felébred, mert fáj a lába, ilyenkor simogatni kell neki, Luca pedig rosszat szokott álmodni. Így aztán kihagytam a bulit...
Tegnap Baselbe mentem a családdal ide. Nagyon jó volt, sokat csúszdáztunk, voltunk a kinti medencében, barlangi medencében, mindent kipróbáltunk. Nagy élmény volt, gyönyörű hely. Fürdés után elmentünk Németországba vásárolni. Rengeteg dolgot vettünk, megtelt az autó, Andy pedig a kasszánál hangosan nevetett, amikor 30E Ft-ot fizetett.... :) Svájcban kb. 80E Ft-ért kapta volna meg mindezt. Bevásárlás után bementünk egy mekibe, ahol olyat tapasztaltam, amit még soha. A poharakon, sült krumplis dobozokon nyereményjáték, de ezúttal nem csak átverés. Nyertünk 2 szendvicset, 1 bigmac-et, 1 tölcséres fagyit és egy üdítőt... :) Mindent elfogyasztottunk, így teli hassal indulhattunk hazafelé. A Supertalent kezdetét nem láttuk, 1 vagy 2 előadót, de aztán hamar bekapcsolódtunk, nem akartunk kimaradni a jóból. :) A két kedvencünk tovább jutott, így boldogan vonulhattunk el aludni.
Ma Bernben voltam és egy magyar lánnyal, név szerint Borival találkoztam. 3 hete jött ki Bernbe, 1,5 hónapja beszélgetünk, és most végre eljött az idő a személyes találkozásra is. Ittunk forralt bort, vettünk pár "szuvenírt", megnéztük a berni macikat, vártuk, hogy egészkor történjen valami az óránál, hiszen rengeteg ember állt ott és bámulta az órát, de aztán nem történt semmi. 4 órát töltöttünk együtt, a végére már kezdtem fázni, de jól telt ez a nap. Végre sikerült befejeznem ezt a bejegyzést, már 3 napja ezt írom... :D  DE, jobb későn, mint soha...  
 

A zenéket még mindig várom, már sokat küldtetek, amiért hálás vagyok! :) 

Tartozom nektek még a hazai meccsünk beszámolójával. Lássunk is neki, igaz nem szívesen írok róla. 3 sor, 1 csere és 2 kapus állt a rendelkezésünkre. Sajnos Simon nem tudott ott lenni, helyette apukája segített Janunak a kispad mellett. 3 sorral kezdtünk, majd a 2. harmad felénél átálltunk 2 sorra, ami jó döntésnek bizonyult. Az első 2 sor jól működött, szép támadásokat vezettünk és a védekezés is összeállt. A kapuban Rams ügyeskedett, elég jó napot fogott ki. Kivédekeztünk egy emberhátrányt, de még hogy... Lecsaptam a keresztpasszra, az utolsó játékos viszont kézzel tartott vissza, ezért kiállították. Sajnos nem sikerült kihasználnunk, de nyomtunk tovább, sokat volt nálunk a labda. Naduval összehoztunk egy gólt, ezzel a 2. harmad végén 2-1-re vezetett az ellenfél. A 3. harmadot ismét 3 sorral folytattuk. Nem értettem egyet ezzel a döntéssel, Simu nem így cselekedett volna. A vége 4-2 az ellenfélnek. Szoros meccs volt végig, a szerencse viszont nem állt mellénk. Természetesen nem okolunk senkit, mert mindenki hibázhat, de 3 gólt egyéni hibából kaptunk. Egy csapat vagyunk, együtt nyerünk, együtt veszítünk és együtt akarunk svájci bajnokok lenni... :) A saját teljesítményemmel elégedett voltam, sokat dolgoztam, labdákat szereztem, a többiek is megdicsértek. Végre igazán élveztem a játékot, most nagyon jó sorunk van, a legjobb játékosokkal, tényleg szuper. A vasárnapi meccsdömping miatt Andy volt az én meccsemen, Nina és Sandro pedig Luca foci tornáján. Így osztották el... :) Meccs után Andyvel hazautaztam. Igaz, hogy a nagyoknak meccsük volt, de 2 órát kellett volna várni, amihez nem volt kedvem.

Hétfőn este Nina tornára ment, mi meg 4-en otthon maradtunk (Sandro, Luca, Andy, én). Andynek rossz kedve volt nagyon, még vacsizni sem jött, nagyon szomorú volt. Rossz hírt kapott a Lotussal kapcsolatban, nem lehetett felvidítani – első ránézésre -. Persze a fiúkkal változtatni akartunk a hangulatán, ezért luficsatába kezdtünk. Hárman egy ellen. Hatalmas volt, rohangáltunk az egész házban, a fiúk sokszor a fürdőbe futottak be, engem meg kint hagytak egyedül... Andy találatainak száma jóval több volt mint az enyémeké, de azért igyekeztem utolérni. Egyszer Sandroval befutottunk a fürdőbe, azon belül magunkra zártuk a zuhanykabin ajtaját. Andynek nem tartott sokáig kinyitni sem az ajtót, sem a csapot... :D Mivel Sandro előttem állt, esélyem sem volt kifutni, így mindenem csurom vizes lett. Persze nem bírtam abbahagyni a röhögést, álltam a zuhany alatt – amit azóta természetesen már elzártam-, Andy meg törölgette a hajamat és szintén nevetett... :D Kb. 1 órát játszhattunk, ugyanis Nina 7-kor ment el, mi meg 8 után hagytuk abba, mert a fiúknak le kellett feküdniük. A fiúk már az ágyukban voltak, Andy pedig megköszönte nekem ezt az 1 órát, és mondta, hogy igazán jól érezte magát, el is felejtette, hogy milyen rossz kedve volt előtte.

Kedden sikerült nagyon összevesznem Lucaval. Délután Sandro szülinapi buliba volt hivatalos, ahova bicóval mentünk és késve értünk oda, ugyanis eltévedtünk... Amikor elindultunk otthonról, Luca duzzogott, nem szólt hozzám, mérges volt rám, amiért nem engedtem Nintendóval játszani. Amikor hazaértem, még mindig haragban voltunk, nem vett rólam tudomást. Persze én sem róla, mert tudom, hogy ilyenkor arra vár, hogy én menjek oda és mondjam neki, hogy ne csinálja ezt, sajnálom, blablabla... Ezt bizonyította az is, amikor indultunk a kicsivel, ő az ajtónál a falnak támaszkodva várta, hogy „kiengeszteljem” - tudom, én is ezt vártam amikor kicsi voltam- ., de nem csináltam semmit, ott hagytam, majd megnyugszik egy kis idő után. Sandro a buliban, Luca a szobájában, én a szobámban, és megszólal a csengő... Sandro barátai toppantak be, Robin és Kevin. Mondtam nekik, hogy Sandro nincs itt, de nem akartak haza menni, játszani akartak velem... :D Gondoltam miért ne, nem halok bele. Wii-vel játszottunk, teniszt. Az anyukájuk hívott, hogy nem gond e, ha a fiúk együtt játszanak, mire válaszoltam neki, hogy nem lenne gond, ha Sandro itthon lenne, de így sem zavarnak. Mondta, hogy küldjem haza őket nyugodtan, nem kell velük lennem, tudnak ők otthon is játszani. A fiúk viszont nagyon rá voltak hangolódva a teniszre, így bevállaltam őket egy picit. Amúgy is aranyosak, bírom őket. A kicsiből több mint 1 óra lett, eljátszottuk az időt, ugyanis ¾ 5-kor csöngetett Margrit, hogy nem küldtem haza a fiúkat... :D Közben Luca is lejött és már beszélgettünk. Megtárgyaltuk, hogy nem szeretünk veszekedni, jobb a békesség. Margrit elvitte a fiúkat, én elküldtem Lucát foci edzésre, és már indultam is Sandroért. Gondoltam ha már később érkeztünk, akkor pont ugyanannyival később is megyek érte ( na jó, őszintén, nem direkt késtem... :$). Kedden nem néztem a honlapunkat, így nem tudtam, hogy korábban van edzés 15 perccel. Simu figyelmeztetett, egyrészt arra, hogy minden nap nézzem az U21-es oldalt, másrészt pedig arra, hogy a legközelebbi késés már büntetéssel jár. Az edzés előtt erősítettünk, nem a megszokott gyakorlatokkal: párosával, egyikünk a hátán fekszik, a másik játékos 10x rálép a hasára; 2 padra felugrás, vissza; kézenállásban fekvőtámasz (nem sok sikerrel); taposás a társ lábai között/mellett, stb.. Az edzés nem igazán ment, meg is kaptuk a lecseszést. Edzés után egy rövid beszélgetésre került sor (20 perc). Simon kijelentette, hogy 1-2 játékos a meccs előtti napon nem feküdt le időben, szórakozni volt. A meccsen lévő edzők alátámasztották, hogy ezek a játékosok nem úgy teljesítettek, ami az elvárás tőlük. Ez nem fair a csapattal szemben, azokkal, akik időben ágyban voltak, készültek a meccsre. Nem szeretné, ha ez többé előfordulna, vagy ha valaki nem tudja megállni bulizás nélkül, az legyen őszinte, álljon az edzők elé a meccs előtt, hogy nincs formában, fáradt, nem aludt sokat, mert későn ért haza...

Szerdán igazi gyerekzsúr volt nálunk, átjött Luca barátja -Femi -, Sandro barátai közül is páran – Kevin, Robin, David -,plusz még Phillin is itt volt, így 6 gyerek rohangált a kertben, a 7. picivel pedig én játszottam a lakásban. Csütörtökön ismét edzés, játszottunk az SML ellen, 2-1-re kaptunk ki, az 1 gólt én lőttem. Nem élveztem igazán, de Sophia a játék közben többször is megdicsért, mondta, hogy nagyon gyors vagyok, és egyszer a sarokban kihoztam ellene a labdát, amit hangosan „gut Nicole”-lal kommentált. :) Sokat futottam, labdát szereztem, de a technikai része még hiányzik a nagyok ellen. Edzés után Simon elmondta a hétvége részleteit, mikor honnan indulunk, és szombaton legkésőbb ½ 2-kor mindenkinek ágyban kell lennie. Pénteken pihenőt kaptunk, tényleg ránk fért az edzésmentes nap. Megtudtam, hogy Sandro wileri edzői az elit csapatban játszanak, testvérek, mellesleg az egyikőjük vezeti a kanadai táblázatot az idén (10 meccs alatt 15 gól, 12 assziszt). Nem rossz... :) Pénteken egész nap tompán fájt a fejem, kedvtelen voltam. Este póker parti, Timo ismét korábban érkezett. Andy rákérdezett, hogy bejön-e, mire elnevettem magam, erre ez a lökött felhívta a szobába, hogy beszélni akar vele... :D Szerencsémre kimagyaráztuk, hogy csak Sandro akart kérdezni valamit. Amíg Luca és Nina nélkül voltunk otthon, ismét luficsatáztunk. Sandro nagyon élvezi, nem akarja abbahagyni. Ezúttal hárman voltunk ellene, mi az asztalnál ültünk és teáztunk, ő a fürdőt használta menedékként. Egyszer amikor kijött, Timo a fürdő ajtajának támaszkodott, így nem tudott befutni a picur. Kihasználtuk az alkalmat és Andyvel jól megtüzeltük. A pókeren sokan voltak, 1 kezdő és 2 profi. Persze ezt csak akkor tudtam meg, amikor egy 500-as emelésnél kiszúrta, hogy blöffölök. Hamar all-int mondtam, fájt a fejem és már nem volt kedvem játszani. Ismét jól oldottuk meg a kiszállásomat, Andy ellen buktam, így ő kapta meg a zsetonjaimat... :) Bevettem egy gyógyszert, ami kb. fél óra múlva kezdett hatni. Nagyrészt Ninával beszélgettem a szobámban, a 8 fiú meg lent nyomta a pókert (½ 5-ig).

Szombaton sikerült sokáig aludnom, 11 után vánszorogtam le. Ebédre IKEA-s svéd húsgolyót ettünk. Most már állandó program az összes evés közben, hogy Andyvel rugdossuk egymást az asztal alatt... Próbáljuk feltűnésmentesen csinálni, de általában valamelyikőnk mindig elneveti magát... :) Ekkor a többiek is beszállnak, a fiúk minden buliban benne vannak... :D A kaja befejezte után az nyer, aki utoljára megrúgja a másikat. Elpakoltunk mindent az asztalról, majd jöhetett az újabb luficsata, ezúttal Nina is részt vett (egy légycsapó volt az ő fegyvere, a lufi nem tetszett neki :D).

Lucát 2-re táborba vittük, mi meg elmentünk Ninával vásárolgatni. Sikerült ½ 5-ig eltölteni az időt a boltokban. Este tervben volt a német Supertalent, vagy egy férfi kupameccs Kirchbergben (4-1-re nyert a wileri csapat, közel 900 néző volt), de aztán mind a kettő program elmaradt, mert... ½ 8-tól elkezdtünk Wiit játszani. Én voltam Mario, Nina meg segített. Szünetet csak a vacsi miatt tartottunk, és 0.21-kor döntöttünk úgy, hogy elég lesz a játékból... :D

Vasárnap jól „indult” a napom, én nyertem az ebédnél Andy ellen... :P A csapattal 13.45-kor indultunk Kirchbergből, az úti cél Adliswil. Több mint 1,5 órával meccs előtt már a csarnokban voltunk. Feltérképeztük a terepet, a pályát, az ellenfelet, hiszen volt időnk bőven. Megbeszélés az öltözőben, ahol megtudtuk a 3 sort, az emberelőnyös és az emberhátrányos sort, valamint a további teendőket a meccs előtt (időbeosztással együtt). Kinti futás, nyújtás, futóiskola, majd irány a csarnok. A bemelegítés alatt azt éreztem, hogy nem koncentrálunk, pontatlanok a passzok, és ezt mutatta is az első harmad. A mi sorunk lőtt egy gólt és a mi sorunk kapott egyet (kontrából). A 2. harmadban kis változás, Angi kikerült az első sorból a cserepadra, ugyanis „nem értett egyet Simonnal”. Nem kellett sokat várni, kb. 15 mp-cel a kezdés után megszereztük a vezetést; Nadu-Ann-Nicole volt a labda útja a kapuig. :) A harmadban további 3 gólt lőttünk, és rengeteg emberhátrányt védekeztünk ki. Az ellenfél nem volt hozzászokva a test-test elleni küzdelemhez, így minden ütközésnél a földre vagy a palánkon kívülre kerültek. Sok esetben kiállítást kaptunk, igaz szerintem nem voltunk durvák, csak a másik csapat játékosai „puhányok” voltak... :D Ügyesen védekeztük ki ezeket a 2 perceket, egyszer még 3-5 ellen sem kaptunk gólt. Az utolsó harmadra 5-1-gyel fordultunk. Az elsőhöz hasonlóan döntetlen lett ez a harmad, a gólt nekem sikerült összehoznom. Így a vége 6-2, a mi sorunk 4 gólt lőtt (Nadu-én 2-2), a másik 2 sor pedig osztozott a gólokon. 2 sorral kezdtünk, többször játszottunk 3 sorral is, de a sorok nem mindig egymás után következtek (1-2-3), mindig Simon mondta, melyik sor megy (leginkább a sok kiállítás miatt). Az első harmadban kaptam egy kiabálást Simontól, ami segített összeszedni magam, utána már csak dicsérgetett. Ezzel a győzelemmel a 3. helyen állunk, a rájátszásban szinte már biztos helyünk van, igaz még hátra van 8 forduló.

Juniorinnen U21 A Gruppe 1

Saison 2010/2011

Hétfőn Regenerationstraining, elméletileg Bernbe mentek a többiek egy wellnessközpontba. Én a fiúkkal voltam, Nina edzésen volt, Andy pedig Harry Pottert nézett. Ma egész nap én voltam a fiúkkal, ugyanis a szülők Adam Lambert koncerten vannak. Azt hittem az ágyba küldésnél gondok lesznek, de nem így lett. Sandro beült vacsi után az ölembe és majdnem elaludt. Felvittem a szobájába és bedobtam az ágyba, mire magával húzott, ölelgetett és mondta, hogy aludjak vele. :) Nagyon édes volt. Lucának megengedtem, hogy olvasson még egy picit, majd 20.20-kor őt is ágyba küldtem. Hosszú és fárasztó nap volt, de szeretek a fiúkkal lenni. Nem minden percét élvezem, a veszekedéseket nem, meg amikor szigorúnak kell lennem, de kárpótolnak a fiúk cselekedetei, ölelései, szavai... :)

A számküldős versenynek elég nagy sikere volt, rengeteg zenét kaptam. Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki küldött, remélem a nyertesek örültek az ajándéknak (elárulom, nem csokit kaptak...:)). Most is számküldő versenyt hirdetnék, csak kicsit más kategóriában. A jelige: Éljenek a mesék.

Sokan tudjátok rólam, hogy nagyon szeretem a mesedalokat, többet tudok kívülről is (énekelni csak magamnak, vagy már jó hangulatban lévő társaságnak szoktam, nem kell megijedni:)). Sajnos az internetről elég kevés számot sikerült magyarul letöltenem (Oroszlánkirály összes megvan), ezért kérném a segítségeteket. Bármit szívesen fogadok, mert szinte kivétel nélkül mindegyiket szeretem. Ami feltétel, hogy magyarul legyenek, ne angolul. Szilajnak és a Mackótestvér dalainak kifejezetten örülnék, ezeket a kedvencek közé sorolnám! ;) A verseny határideje az olvasás időpontjától december 5-éig tart. Esélyesnek tartom, hogy ismét 2 nyertest hirdetek, ha hasonló sikere lesz ennek a versenynek, mint az előzőnek... :) Természetesen egy személy küldhet akár 10-20 számot is, a darabszám nincs korlátozva, és én csak örülök neki! Minél többet kapok, annál boldogabb leszek! :) 

A számokat a nikol36@freemail.hu címre küldhetitek, vagy MSN-en, Skypeon. :) 

Megjegyzem, az ajándék alatt nem egy fényképezőgépre vagy egy táskára kell gondolni, hanem valami jelképes apróságra Svájcból. 

A következő élménybeszámolóm hamarosan elkészül. Próbálom tartani a heti 1 bejegyzést, igaz nem mindig sikerül, ezért elnézést kérek azoktól, akik olvassák és várják az új sztorijaimat... :) Holnap szurkoljatok, újra pályára lép a Burgdorf Wizards, és ezúttal boldogan szeretnénk elhagyni a pályát, 3 ponttal a zsebünkben!!! :) 

Szerdán tehát újra magyar földön jártam. A családom már nagyon várt, integettek, amint kiszálltam a repülőből. A következő állomás Tatabánya, nagymamámék látogatása. Közkívánatra (vagyis én rendeltem a vacsit) nagyon finom lángost csinált, már ezer éve nem ettem... :) Rövid látogatás után indultunk haza, ugyanis már nagyon akartam találkozni Brunoval. Szerencséjére örült nekem, édes volt. Hirtelen megijedtem tőle, olyan nagydarab, testes lett, de hamar rájöttem, hogy ez csak a külső, belül még mindig az a szelíd, játékos kiskutya – a maga 55 kilójával -. Pár percet töltöttem Brunoval, utána már indultunk is unokatesómékhoz. A kislánya azon a napon született, amikor én kijöttem Svájcba, így még nem láttam, csak Skypeon. Nagyon édes, gyönyörű kislány, örülök neki, hogy végre megismerhettem a sírását... ;) A fürdetés előtti torna közben még mosolygott is, azt nagyon élvezte, és amikor nálam volt, egy ideig nem sírt, jól érezhette magát, pedig idegen voltam a számára. A fürdetés felénél eljöttünk, ugyanis testvérem saját készítésű pizzája várt otthon. Nagyon finomra sikeredett, a tészta közepes vastagságú, az alja ropogós, a szósz ízletes, a feltét pedig sonka, sajt, kukorica. Második vacsorám után kidobáltam a cuccaimat, odaadtam a csokikat, cukrokat anyáéknak, majd elköszöntem és bedőltem az ágyamba. Fárasztó volt ez a nap, reggel ½ 9 óta úton voltam, ezért 10 órára már teljesen kikészültem. Reggel ¾ 7-kor felriadtam, hogy keltenem kell a fiúkat. Meglepődtem, amikor nem találtam őket... :D A délelőtti program a szépítkezésről szólt, fodrász, fogorvos, pedikűrös, majd ebédre épphogy hazaértem. Anya a kedvencemet csinálta, rántott hús krumplipürével és uborkasalátával. Gyorsan elfogyasztottam ezt az isteni kaját, bepakoltam a táskámba és már indultam is az állomásra. Ezúttal Pest volt az úti cél, ahol válogatott edzőtábor, válogatott tornára került sor a következő 4 napban. 2 edzés, majd  ½ 11-kor „már” Tóvároskertnél állt meg a vonat. 

Másnap reggel szerencsére csak a 10.28-as vonattal kellett mennem Pestre, így aludhattam egy picit. A reggeli menü paradicsomos húsgombóc. :) Anya nekem csinálta, így nem tehettem meg, hogy nem ezt eszem, ugyanis a hét hátralévő részében már nem volt lehetőségem enni belőle. Pesten edzéssel kezdtünk, délután pedig 17.00-kor sor került az első meccsünkre a szlovákok ellen. Nem voltunk formában, sok hibával játszottunk. Szoros meccs volt, azonban 6-5re kikaptunk. http://www.floorball.org/ottelukooste.asp?sarjaId=17&ottelu_id=1287645388

A nap legnagyobb meglepetését az osztálytársaim szolgáltatták, akik szó nélkül látogattak ki a mérkőzésre. A Lukács családot vártam, ugyanis ők előre jelezték részvételi szándékukat, Füfke is mondta, hogy valamelyik nap kijön, de Dórira, Zsuzsira és Sasára nem számítottam. Meccs után egy kis beszélgetés velük, sajnos tényleg csak egy kicsi, hiszen sietnem kellett, gyors zuhany, utána pedig irány a MomPark, ahol vacsiztunk: Lukács család, Füfke, Vivi, Juci, én. „Meseest”, pletykálgattunk, eltöltöttünk egy kis időt együtt, jó volt látni őket, hallani felőlük. Majd elbúcsúztunk egymástól és indultunk Vivi albijába, ahol a hétvégét töltöttük Jucival. Szombaton reggel olyan korán keltünk, mint még soha... kis túlzással... 5kor szólt az ébresztő, hiszen már 6.30-kor a csarnokban kellett lennünk. Fáradtan, álmosan, de győzelemmel kezdtük a napot. 6-2-re nyertünk egy cseh extra-ligás csapat ellen. http://www.hunfloorball.hu/index.php?pg=sub&id=87

1 meccs szünet ( közben kaptam az SZPK-s lányoktól egy ajándék pólót, nagyon jól néz ki, csinálok képet róla és felteszem -itt is köszönöm szépen!!- ), majd jöhettek ismét a szlovákok, akiknek ez volt az első meccsük szombaton. Igazából lesöpörtek minket a pályáról, mind fejben, mind fizikailag fáradtak voltunk – ami nem meglepő, 5 óránál többet szerintem senki nem aludt, és 24 órán belül ez volt a 3. mérkőzésünk-. Kikaptunk. http://www.floorball.org/ottelukooste.asp?sarjaId=17&ottelu_id=1287645410

A meccs után beszélgettünk, miért nem megy a csapatnak (nem feltétlen a szlovákok elleni meccs okozta ezt a beszélgetést, már Németországban sem ment a játék úgy, mint ahogy azt szeretnénk...), ki hogy érzi, mi a probléma. Közös ebéd után mi elmentünk Viviékhez, Juci ott maradt tanulni, mi pedig visszaindultunk a csarnokba. A felnőtt válogatott játszott. Sokan voltunk, jó kis meccs volt, szép gólok mind a két oldalon. 5-3-ra nyertek a magyarok, ezzel bebiztosítva első helyüket a tornán. Hazaérkezés után megnéztük az x-faktort a neten, majd álomra hajtottuk fejünket... :D Reggel kicsit tovább aludhattunk, csak 11-re kellett mennünk. Az U19-es válogatott játszott a felnőtt válogatott ellen. Fantasztikus, gólzáporos mérkőzést láthatott a publikum, a vége 12-9 a nagyoknak. Az utolsó meccs következett, amit mi játszottunk a csehek ellen. Az előző napi beszélgetésnek köszönhetően átalakultak a sorok. Az első sor a decemberi VB sora: Hanna, Boglárka, Brigi, Vera, én.

A 2. sor Juci, J. Vivi, Szöszi, Bogi, Zsuzsi, a 3. pedig Evelin, V.Vivi, Réka, Nóri, Ancsi. Mintha kicserélték volna a csapatot. Jól játszottunk, élveztük a játékot, végre volt lendület, csapatjáték. Jó volt látni a pályán lévő sort, és még jobb volt a pályán lenni és játszani... :) Már hiányzott ez a sor, jól működött a VB-n, most pedig majdnem 1 év után újra összekerültünk, és még mindig jól működött. Igaz voltak hibák, pontatlan passzok, eladott labdák, de ez benne van a játékban, éreztük egymást, ki hova fut, ki hol kéri a labdát, és ami a legfontosabb, élveztük a játékot. 3 meccsel a lábunkban ez sokat számított. A szlovákok amúgy mind a kétszer 3-2-re verték a cseheket, akiket mi először 6-2-re, másodszor pedig 8-4-re vertünk el. http://www.hunfloorball.hu/index.php?pg=sub&id=91

A hétvége legjobb játékosának a csapat Tilk Zsuzsit választotta, aki tényleg nagyon jó volt, megérdemelten kapta ő a finnországi férfi Vb pólóját. A meccsen kint volt Zahó is, aki már iszonyatosan hiányzott, valamint Sasa ismét kilátogatott, de ezúttal tudtam róla... :) Szüleim és bátyám is ott voltak, azt hiszem Dávid most először látott a válogatottban játszani. Meccs után siettünk haza, ugyanis a fiúk a Forma1-et akarták nézni. Otthon ettem, kipakoltam a ruháimat, letusoltam, majd újra a pakolással töltöttem az időmet. Benéztünk még unokatesómékhoz, akik átépítik a házat, valamint Linda terhes, és a felvételekre a babáról is kíváncsi voltam. 1 óránál nem töltöttünk több időt náluk, hiszen fáradt voltam, hosszú hétvége állt mögöttem. Hazaérkezés után majdnem 2 órán keresztül beszélgettünk. Az alvás nálam úgy nézett ki, hogy felmentem a szobámba, anya pár perc múlva jött utánam, én már az álmom közepénél járhattam... :D Nem kellett ringatni, pillanatok alatt elaludtam.

Hétfőn családi ebéd Bicskén, majd irány Ferihegy. 16.15-kor indult a gépem. Rengeteg magyar repült, a gép 3/4-e magyar volt. A beszállásnál elszomorító volt, hogy a ránézésre nagyobb poggyászokat sorra lemérették. Egy esetben nagyobb volt... A megoldás a táska kerekeinek, fogantyújának letörését jelentette.. Nem hiszem el, hogy az a 2 cm ekkora tragédia, hogy szét kell törni a táskát... Az utasok fele szörnyülködött, köztük én is. A reptéren találkoztam azzal a férfival, aki hazafelé mellettem ült és azt hittem, hogy francia. A reptéren is azt hittem, megismert és kedvesen mosolygott. A repülőn egy magyar fiú mellé ültem le, aki nagyon kedves volt, sokat beszélgettünk. Tovább tartott az út, mint hazafelé, 2 órát repültünk, igaz rossz idő lehetett, mert elég zötykölődős utunk volt. Amikor beszálltam a reptéri buszba, a „francia” férfi ült le mellém és kezdett el magyarul beszélni... :D Nagyon kedves volt, elkísért a csomagfelvevő pulthoz, majd a vonathoz is, sőt, a táskámat még a vonatra is felvitte. Orvos Berntől nem messze, a feleségével és a 1,5 éves kisfiával él itt. Mondta, ha van kedvem, valamikor találkozhatunk, megadtam neki a nevemet, majd ír facebookon. Péternek hívják. A repülős fiú arról mesélt, hogy Genfben össze szoktak jönni magyarok sörözni, legutóbb 40-50en voltak. Keressek rá a neten, mindig csinálnak valami közös programot, csatlakozzak hozzájuk. :) A reptéren korábbi vonattal indultam Bernbe. A vonaton volt egy csaj, aki leírhatatlanul undorítóan és idegesítően evett almát... :D Már örültem, hogy végzett az almával, erre elővette az uborkát, és azt is hasonlóan fogyasztotta, mint az almát. Vártam, hogy ezek után a répa is előkerül, de szerencsére nem így történt. Bernben épphogy elértem a burgdorfi vonatot, így 21.30 körül már Burgdorfban voltam. Andy kijött értem kocsival, így nem kellett tovább vonatoznom/buszoznom. Örültek nekem, Andy többször is mondta, hogy jó hogy újra itt vagyok, Nina is hasonlóképpen reagált.











Kedden reggel Luca boldogan ölelt át, amikor keltettem, Sandro is odabújt hozzám. A reggeli azzal telt, hogy 2 oldalról kaptam a dolgokat, mind a két fiú egyszerre mesélt, mi történt vele, amíg nem voltam itt, de egyiket sem tudtam leállítani, így két felé kellett koncentrálnom... :D Délután Sandroval játszottunk, már várta, hogy itt legyek és játsszak vele.

Este kihagytam az edzést, szükségem volt még a pihenésre, korán lefeküdtem, nagyon fáradt voltam. Lefekvés előtt még megnéztük a Supertalent-et a szülőkkel. Szerdán szabadnaposak voltak a fiúk, így nem kellett keltenem őket. Sandro jött be először, befeküdt mellém és TV-t néztünk. Fél óra múlva Luca is megjelent, ekkor már 3-an voltunk az ágyamban, ezért kicsit szűkös volt, csak 1 mesét néztünk, utána lementünk reggelizni. A szerda jól telt, játszottunk, beszélgettünk, ezt-azt csináltunk. Este volt egy nagyon édes, vicces beszélgetése Ninának és Andynek. Nina mondta Andynek, hogy vasárnap dupla meccs van, valahogy meg kell oldani, hogy mind a kettőn ott legyen valaki. (Lucanak focimeccse van, vagyis focitorna, nekem pedig floorball.) Az egyik lehetőség, hogy Andy megnézi a fél floorballt, addig Nina Luca meccsét nézi, ha egy időben van a kettő, majd cserélnek, Nina jön floorballra, Andy megy focira. A másik lehetőség, hogy ha Lucanak később is van meccse, nem csak 1 órakor, akkor megnézik a meccsemet, majd Luca többi meccsére mennek, és 1-et kihagynak az enyém miatt... :D Megy a szervezkedés, hogy lehet összehozni mind a kettőt. Nina ecsetelte Andynek, hogy ez hozzátartozik az apai kötelezettségekhez (mármint a meccsnézés), úgyhogy ő is gondolkodjon, hogy lehet megoldani a vasárnapi meccsdömpinget... :D

Csütörtökön újra suli/ovi, délután pedig Sandro 3. floorball edzésére került sor. Ezúttal a rendes edzők voltak ott, mind a ketten a wileri elit csapatban játszanak. Nagyon kedvesek, értenek a floorballhoz és a gyerekekhez is. Este nekem is edzés, a lábaimban még éreztem a hétvégét, de jól ment. Most először nyertünk az SML ellen, igaz csak 30 percet játszottunk, de sikerült 3-1-re legyőznünk őket. Simon nagyon megdicsért minket, hogy 3 hete kikaptunk 7-1-re, most pedig 3-1-re nyertünk, ez az előrelépés, ezért kell tovább dolgozni, ez bizonyítja, hogy megéri a sok munka. Pénteken ismét edzés, úgy érzem jól megy a csapatnak, bizakodó vagyok a hétvégi meccset illetően. Jó sorunk van most, nagyon gyors, technikás játékkosokból álló sor, úgy gondolom, a legjobb emberekkel játszom együtt, igaz leghátul én cserélnék egy embert, de így sem rossz. :) Remélem menni fog és végre meccsen is összejönnek a gólok, nem csak edzésen, mert edzésen mindig tök sok gólt lövünk, meccsen viszont nem jönnek annyira a pontok... De majd most!!! ;) A csapattal most tök jól kijövök, sokat beszélgetünk már, szívatjuk egymást, vagyis leginkább ők, hogy papucsban tusolok. Pénteken ott volt Laura is, ő a német válogatottban játszik, bírom, nagyon aranyos lány, és rajtam kívül ő az egyetlen, aki papucsban tusol... Pénteken viszont ő volt az egyetlen, nekem sem szabadott, mert csütörtökön megígértem Häubinek, hogy papucs nélkül nyomom... :D Lauraval együtt játszottunk, vicces volt, összehoztunk egy német–magyar gólt egy svájci kapus ellen... :D Ő adta a gólpasszt, én lőttem a gólt, Lara pedig nem tudott védeni. Jó volt vele játszani, lőttünk még pár gólt együtt, igazán élveztem a játékot. Este még Ninával társalogtam, majd ½ 12-kor úgy döntöttem, elmegyek aludni, már hulla voltam... Ma elméletileg találkozom a svéd volt lakótársaimmal, holnap pedig 11-kor találkozó, közös reggeli, majd 13.15-kor kezdődik a meccsünk... Szurkoljatok! 

Csütörtökön tehát túl voltunk Sandro első floorball edzésen. Nagyon édes gyerekek voltak, jó volt látni, hogy itt már 4-5 éves korban kezdik a játékot. Sokaknak már rendes, saját ütőjük volt, de Sandro még nem tartozik közéjük, elvégre ez volt az első edzése. Ninával azt beszéltük, ha bejön neki, akkor majd kap egy saját ütőt, de ahhoz még szükséges pár edzés. Nina mesélte, hogy áprilisban elvitték foci edzésre. Csak akkor játszott, ha a 2 barátjával került egy csapatba, a jelzőpólót nem vette fel, mert az nem a sajátja, és amikor az edző mondta, hogy aki fáradt, álljon ki egy picit és igyon, ő azonnal kiállt, és vissza sem ment játszani... :) Most viszont magától találta ki, hogy floorballozni szeretne, nem ismert ott senkit, de amint megérkeztünk, ment a többiek közé, csinálta a feladatokat, egyszer sem állt ki, felvette a jelzőpólót és türelmesen várt a cserepadnál, amikor nem ő játszott. 1 órás edzés, kb. 30 perc játék, előtte olyan feladatok, amik a koordinációs készséget fejlesztik, és amik a gyerekek számára mókásak és élvezhetőek.

Pénteken iszonyat fárasztó edzésünk volt, mostanában Simon nagyon odateszi magát és az edzés végére már kapkodjuk a levegőt. Az emberfogásos védekezést gyakoroljuk, ami elég kockázatos meccsen, de már egyre jobban megy. Hétvégén nem volt meccs, a válogatottaknak már összetartásuk volt. Este pókerparti otthon, én is beszálltam a 6 fiú közé. Hát, nem volt egyszerű, mivel még nem ismertem őket, ezért nem tudtam, mikor blöffölnek, mikor van valamijük... Andy pénzén játszottam, majd amikor kiestem, Timo adott zsetont. Az ő zsetonjaival először kiejtettem őt, majd buktam az összeset Andyvel szemben. :) Ezt mondjuk nem bántam, így egész sok pénz állt a házhoz (majdnem 20E Ft). Szombaton reggel először arra ébredtem, hogy Leo, a cica kaparja az ajtómat... éhes volt. A következő emlékképem, hogy Sandro kinyitja az ajtót, jó reggelt kíván, elmegy a fürdőbe, majd Nina is megjelenik és számon kéri Sandrot, miért nyitotta be. Ezek után jött és becsukta, de nem kellett rá sokat várni, fél órára rá berontott és felkeltett, hogy menjek vele játszani... :) Szombaton került sor Luca utolsó kinti focimeccsére. Nagyon jó mérkőzés volt, sajnos kikaptak 2-1re, a vége előtt pár perccel kaptak egy gólt, ami a védőnek köszönhető, ugyanis Armin úgy gondolta, jó móka utolsó emberként cselezgetni... Sajnáltam őket, megérdemelték volna azt az 1 pontot. Meccs után az újonnan nyílt „bevásárlóközpontba” mentünk, ahol már 3 napja buli volt. A buli alatt ezt értem; ha bemész a Dennerbe, kapsz egy bevásárlószatyrot ( a legjobb minőségűt); ha kijössz, egy tábla csokit kap mindenki (3 nap alatt nekünk sikerült 8 táblát összegyűjteni :D; Migro felé menet szerencsekerék különböző jutalmakkal; a Migro előtt egy bohóc néni állt és fényképeket készített mindenkiről, aki szeretett volna képet; az egész előtt kint, az utcán ingyen lufi (6-ot szereztünk); ingyen kukorica; a gyerekeknek hinta; valamint 1 frankért vehetsz 1 normál méretű Bratwurstot, kenyeret és egy 0,75-ös ásványvizet... A nap hátralévő részében durcáskodtam, pancsernek éreztem magam, aki mindent elront, leveri a képet, kidönti a maradék kukoricát, stb.. Vacsi közben Andy látta, hogy valami nem okés, rugdosott az asztal alatt, hátha jobb kedvem lesz, de nem igazán voltam jó formában. Vacsi után megkérdezte, hogy haragszom-e rá valami miatt. :) Aranyos volt, de mondtam neki, hogy nem rá haragszom, hanem magamra, hogy mostanában ilyen ügyetlen vagyok. Mire kijelentette, hogy ők így szeretnek és ezek kis apróságok, jelentéktelen dolgok, bezzeg ő előző nap nekitolatott egy betonoszlopnak a kocsival... :D A beszélgetés után jobb kedvem lett, kicsit felvidított, játszottam az új lego autójával, amit aznap rakott össze. Hihetetlen, miket tudnak ezek a Technik lego járművek.

A hét eleje a pakolással, a vásárlással telt, hiszen szerdán reggel már indultam a reptérre. Simonék megtiltották, hogy kedden menjek edzésre. Furcsa volt, nem azt mondták, hogy válasszak, hanem egyenesen kijelentették, hogy nem mehetek. Kedden Sandro imádni való volt. Luca azt mondta, csak franciát kell tanulnia, majd amikor elment foci edzésre, megnéztem a füzetét, és egy fél oldalas fogalmazást is kellett írnia. Ekkor kicsit kiborultam, hogy túl sok lesz neki másnap, és erre nekem kell figyelnem. Mikor ezt elmeséltem Sandronak, azzal nyugtatott, hogy majd ő megmondja Ninának, hogy én kérdeztem Lucát, mennyi házija van, de ő csak a franciát mondta. És ne aggódjak, ő mellettem áll. :) Mindezt az 5 éves kisfiú. Pár napja még azt is mondta, hogy szeret, és hogy én vagyok a legjobb, aki eddig náluk volt. Jól esnek ezek az apróságok a Picurtól.
Szerdán fél9-kor Andy vitt ki az állomásra. Először Bernbe, majd onnan Genfbe vonatoztam. Fél12 körül értem a reptérre, és még bőven volt időm, így benéztem 1-2 boltba, majd becsekkoltam. A repülőút gyorsan eltelt, egy francia férfi ült mellettem (erről később mesélek még:)). Fél4-kor szálltunk le Ferihegyen, a családom már nagyon várt. A pár napos magyarországi kiruccanásomról a következő bejegyzésben olvashattok, valószínűleg péntekre végzek vele... :)  

Szerencsére újabb 3 ponttal gazdagodtunk, de ne szaladjunk ennyire előre. Csütörtökön volt Nina és Andy 11. házassági évfordulója. Együtt ebédeltek, így tovább voltam Sandroval, Nina később ért haza. Sandro levakarhatatlan, nagyon odavan értem, igaz ez fordítva is így van... :) Este az SML ellen edzőmeccsünk volt. Simonnal minden edzés előtt csapatépítő feladatokat csinálunk. Csütörtökön kinti bemelegítést tartottunk. Feltett egy kérdést, majd 1 kör futás, és utána a képzeletbeli 1-5 skálán mindenki beáll oda, ahova a válasza tartozik. Különböző kérdések, csapatról, floorballról, az életről. A végén beálltunk egy sorba és mindenkinek a tőle jobbra állót meg kellett ajándékoznia a következő edzésen. Mellettem Irä állt, a csapatkapitány. A csarnokban folytattuk, egy bizalom játékot játszottunk. Párosával felálltunk egy sorba, összekulcsoltuk a kezünket majd egy ember nekifutott és „ráugrott a kezekre”... Persze én kezdtem, vicces volt, jó sokat nevettünk. Az SML ellen kikaptunk. Simon lecseszett egy támadás után, hogy bízzak már magamban, higgyem el , hogy tudok floorballozni, magyar válogatott vagyok, csináljam azt, amit tudok, blablabla... A szokásos önbizalomnövelő hegyibeszéd, amire szükségem van néha. Ezek után jobban ment, igaz nem éreztem igazán jónak, de Johanna – a svéd lány, akivel csak 1 hetet laktam együtt és amikor kijött, nem tudott németül, most viszont már egész jól beszél, minden nap jár tanfolyamra – megdicsért, hogy ügyesen játszottam. Én nem voltam elégedett, igaz soha az életben nem leszek elégedett magammal, a játékommal... :) Jó érzés volt, hogy a felnőtt lányok amikor elosztották az embereket, nekem mindig a nevemet mondták, nem csak azt, hogy középen az enyém, hanem hogy "Nicole az enyém". :) Edzés után megbeszéltük Aldoval a vasárnapi mérkőzés részleteit, majd Römuval konzultáltam a pénteki edzésről. Nem akarok besokallni, mint legutóbb, ezért a pénteki edzést kihagytam, kellett a pihenés. Pénteken Sandro közölte, hogy floorballozni akar. Kerestem neki csapatot, a wileri egyesületben van gyerekeknek floorball. Burgdorfban csak 2001 és fiatalabbaknak, Sandro 2005-ös és ott még túl fiatal lenne, ő még kezdő, ezek a burgdorfi gyerekek pedig már meccseztek is. Vacsira Nina lasagnét csinált, Andy nem volt otthon, 5 munkatársával felmentek a hegyekbe egy lazulós péntek estére. Vacsi után Sandroval játszottam, felért egy edzéssel. Mi pakoltunk el mindent az asztalról úgy, hogy ő a hátamon ficánkolt. A legrosszabb az volt, amikor a tányéralátétokat leejtette, én meg guggolhattam le az x kilós Picurral a hátamon. Este megnéztük a Cap und Cappert, nagyon édes gyerekfilm, a kedvenc részletem: https://www.youtube.com/watch?v=AZNbA9Z5Yu8&feature=related 2:46-nál „Capper, du bist mein allerbester Freund. Und du meiner auch Cap. Wir wollen doch immer Freunde bleiben. Wahr? Ja, für immer.” So süß.. :) Film után a fiúk mentek aludni, én még kicsit beszélgettem Nninával, aztán mi is nyugovóra tértünk, mindenki fáradt volt.

Szombaton reggel Lucának focimeccse volt, mentünk szurkolni. 2*30 percet játszanak, a végén már nem éreztem az ujjaim, olyan hideg volt. 0-0 lett a vége, jók voltak a kapusok. A pályáról rögtön a találkozó helyre mentünk, ugyanis 11.50-kor volt Besammlung a kirchbergi csarnoknál, a focinak 45-kor lett vége. Az úti cél Winterthur, 1,5-2 óra Burgdorftól. Egy nagy busszal mentünk, 16+2+2-en. Römu, az eddigi Headcoach nem volt ott, arra gondoltam, hogy ő direkt a meccs helyszínére jön. Egyszer megálltunk pihenni, akkor beszélgettünk a lányokkal és kiderült, hogy pénteken Römu végleg elment, személyes problémák miatt nem folytatja az edzősködést. Az öltözőben Janu beszélt, biztatott minket, hogy foglalkozzunk a meccsel és ne Römu hirtelennek mondható távozásával. Mikor Janu befejezte, következett Simon, aki nem volt a helyszínen, hanem egy videót küldött a tesójával. Nem írom le, miket mondott, de a mondandója lényege a csapatösszetartásról, az (ön)bizalomról és a győzelemhez szükséges dolgokról szólt. A meccsen 3 sorral játszottunk. Nem volt jó, szerintem túl gyorsan cseréltünk, alig voltunk a pályán. 0-3, 0-0, 1-1. Felvettük az ellenfél játékstílusát, ahelyett hogy úgy játszottunk volna, mint az előző héten. Először kell azt mondanom, hogy a bírók pocsékul fújtak, teljes mértékben ellenünk. Nem befolyásolta a játék végkimenetelét, mert még rossz játékkal is jobbak voltunk, de nagyon sokszor állt a játék, szinte minden 2. percben szabadütést kapott valamelyik csapat (általában nem mi). De ez nem fontos, az újabb 3 pont a lényeg, ezzel 4 meccs után 10 ponttal a 2. helyen állunk.

Vasárnap SML meccs, Európa idei 2. legjobb csapata (Piranha Chur) ellen (akár azt is írhattam volna, hogy a világ 2. legjobb csapata ellen, de erre csak szóbeli bizonyítékot tudnék adni... :)). Nagyarányú zakóra számítottam – és utólag kiderült, Aldo is azzal számolt, hogy hamarabb eldől a meccs - , de szerencsére nem így lett. 1-1, 0-0, 3-1! 2-2 után egy bírói hibának köszönhetően kaptunk egy gólt. A hibát az bizonyítja, hogy az egyik bíró büntetőt+2 perces kiállítást fújt, majd hosszasan beszélgettek, és érdekes módon visszahúzás miatt érvénytelenítették a büntetőt (a labda végig előre gurult, egy mm-t sem gurult hátra). A 2 perces hátrányt viszont nem sikerült kivédekezni, gólt kaptunk. Az utolsó 2-3 percben 6-5 ellen játszottunk, a 4. Piranha találat üres kapus gól volt. Ismét nem kaptam lehetőséget, de nem bántam, hiszen segíteni nem tudtam volna, nagyon jó meccs volt. Idén ezen a meccsen játszottak a legjobban a lányok, végig partiban voltunk a világ egyik legjobb csapatával, nagyon szupi volt... Tusolás után ültem a padon és jött Aldo. Egy teli redbullos dobozzal megkocogtatta a fejemet és megköszönte, hogy mentem. Aztán leült mellém és elkezdtünk beszélgetni. Mondta, hogy nem számított rá, hogy végig ilyen szoros lesz, azt gondolta, nagyobb különbség lesz a 2 csapat között. Mondta, hogy a továbbiakban is fog hívni, és egyszer eljön az én időm, amikor játszani fogok, addig is jó, hogy a csapattal vagyok, megismerem őket, ők is hozzám szoknak és látom ahogy játszanak. A beszélgetés után boldog voltam, tudva, hogy számít rám, egyszer játszani fogok az elit bajnokságban! Hazafelé úton nagyon jól éreztem magam. Corneliaval sokat beszélgettem, aztán Mike – az egyik edző – néha közbeszólt, és megjegyezte, hogy a két külföldi játékos milyen jól eltársalog németül, örülne neki, ha az ő svédje vagy magyarja ilyen jó lenne... :D A buszsofőr bácsi is többször belefolyt a beszélgetésbe, nagyon aranyos, amikor megérkeztem a buszhoz, mosollyal fogadott, kérdezte, hogy vagyok és mondta, hogy reméli kapok most lehetőséget. Meccs után ismét beszéltünk pár szót, hogy nehogy elkeseredjek, a csapat tagja vagyok így is, de mondtam neki, hogy egyáltalán nem vagyok szomorú, sőt, akkor boldog voltam az Aldos beszélgetés miatt. Hazafelé a hangosbemondóban gratulált a csapatnak, elmondta, hogy büszke ránk és öröm volt nézni, hogy a bajnok ellen végig partiban voltunk. Megálltunk a Mekiben is, azzal kezdődött, hogy Johnnyra (Sandra a rendes neve) rácsukódott az ajtó, én mentem mögötte. Természetesen hangosan kiröhögtem, persze ő is nevetett és odasúgta nekem, hogy reméli nem látta senki más. A válaszom az volt, hogy nem, csak én és az a pár fiú, akik még most is nevetnek... :D A kasszánál mosolyt csaltam a többiek arcára, jól elbeszélgettem a svájci pultos bácsival, aki cserébe annyi colát töltött, hogy a pohár fedelét sem tudta rátenni, a fagyimat meg telenyomta csokival. :) Így utólag megérte „haverkodni”... :D Éjjel 1 körül értünk haza.

Röpke 5 óra alvás után már talpon voltam és keltettem a fiúkat. Nem kell mondanom, hulla voltam, fájt a fejem is a fáradtságtól. A fiúkat elindítottam, majd visszabújtam az ágyamba. Hihetetlenül rosszul aludtam, ilyen még nem volt velem. Azt álmodtam, hogy Sophia ott van a szobámban és beszél hozzám. Próbáltam válaszolni neki, de nem tudtam, nem tudtam kinyitni se a számat se a szememet. De ez nem álom volt, mert úgy éreztem, hogy tényleg erőlködtem, próbáltam kinyitni a szememet és beszélni, de nem ment, szörnyű volt. Majd felriadtam, és nem volt ott senki, csak a TV ment... :S Egész nap fáradt voltam, este korán le is feküdtem. Másnap reggel még korábban keltem, Nina utolsó munkanapja volt Zürichben. Ő is és már én is vártam ezt a napot, így jövő héttől nem kell korán kelnem kedden, csak 7.15-kor kell keltenem Sandrot, Lucát Nina kelti 6.35-kor. Kedden ebédre brokkoli, sárgarépa, karfiol és tészta volt egy különleges szósszal. A fiúknak nagyon ízlett, Sandronak még este is ezt kellett csinálnom. Kivételesen kedden nem fárasztott le Sandro, egész jól bírtam. Este különleges edzésünk volt. 19.00-tól Teamsitzung, csapatmegbeszéléssel kezdtünk. Tisztáztunk jó sok mindent, szabályokat, Simon elmondta, hogy Römu magánügyi okok miatt nem jön vissza egy ideig, felvázolta a helyzetet, kik lesznek a segítők a jövőben és hogy néz ki a csapat körüli team. Jó pár szabályt bevezetett és mondta, hogy ezentúl keményebben fogunk dolgozni. 2 főedző lesz, Janu és Simu, 1 Mentaltrainer és 2 segítő, akik közül az egyik mindig pénteken lesz ott és én jóban vagyok vele, Lauranak hívják, a másik pedig leginkább a meccseken fog segíteni. Megbeszéltük a hiányzás feltételeit, ha valaki nem dolgozik rendesen, nem jár edzésre, nem partner a munkában, akkor azt figyelmeztetés után kiteszik a csapatból, ha nem változtat a dolgokon. Volt "érzelgős" része is, amikor Simon mindenkin végig ment és elmondta, kivel miért szeret együtt dolgozni, kivel mi a célja a jövőben. Beszélgetés után lacrossal kezdtük az edzést, majd ezzel melegítettünk be: https://www.youtube.com/watch?v=R-_xXfjB3AM ... :) Sokat nevettünk, majd a végén jó hangos lecseszést kaptunk. Utána erősítő feladatokat csináltunk, futás, szökdelés, majd közösen labdáztunk. Ha nem értük el a 30 passzt, akkor felülés, fekvőtámasz, valamilyen büntetés. Tényleg bekeményítettek a fiúk... :D Edzés után átadtuk az ajándékokat egymásnak, de előtte még mindenki mondott pár pozitív dolgot a csapatkapitányról, mi az, amit jól csinál, miért jó csk. Kivételesen nagyon jó kedvvel tértem haza, egyáltalán nem voltam álmos, szuper edzés volt. Pénteken folytatjuk, addig kaptunk egy kis pihenőt, azt hiszem mondhatom, hogy ránk fér a szünet. Jövő héten ilyenkor már otthon leszek, … :)